Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-08 / 32. szám

164 123 146 i«rke«zt6ség Kárász-utca 9. Telefoa-azáia: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . K 12 uegyedévre K 6-— egyhónapra K 2'— Esjr«s sxáfli £06*. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28- félévre . . K14.negyedévre K 7— egyhónapra K 2-46 Egyes szia ára 16 Biiér. K 11 ital K&fláo-atea 1. Te!efon~sz*«t: 885. Szeged, 1914. III. évfolyam 32. szám. Vasárnap, február 8 Az orosz gróf kellemesen csalódott. Bobrinszki Vladimír grófról van szó, akineik a nevétől hetek óta hangos a monarchia sajtója. És az orosz gróf kellemesen csalódott, — lovagias magyar nemzethez méltóan fogadták és bántak is vele. , Azt kell hinni, hogy a gróf ur, amikor az önkéntes tanúvallomás céljából Magyarországba való utazásra határozta el oiagát, a következőkre számított: letartóztatják, , a vasúti kalauzok megdögönyözik, átadják a csendőröknek, a csendőrök heringet etetnek vele, ugy vallatják, , a főszolgabíró pofon üti, mert nem találja rendben az okmányait, miután nincs rajta alispáni pecsét, a biró azzal fogadja, hogy no, vén hazaáruló, hát kend is idetolta a pofáját? az ügyész kéri a letartóztatását 'és a kötél általi kivégeztetését. A gróf ur, ugy látszik, ilyesmikra 'készült és majd hogy el nem ájult a csodálkozástól, amikor mindez elmaradt. A kalauzok nem gorombáskodtak vele, a zsandárok nem dögönyözték meg, a vendéglőben olyan halat parancsolt, aminőt szeretett és a főszolgabírónak színét se látta. Az ágya alá nem bujtattak titkosrendőröket, a tanúvallomásnál nem szúrtak a körme alá töviseket, hanem az elnök a legudvariasabb formában szólt hozzá: kérem, gróf ur igy, gróf ur ugy, gróf ur és még széket is kapott, amihez nem láncolták oda, vizet is adtak neki, amibe nem kevertek mérget. Azután amikor vége volt a kihallgatásnak, fölszedhette a sátorfáját, elmehetett szépen arra, amerről jött. Még köszöntek is neki, hogy alászolgája, volt szerencsénk! Ez az, ami Bobrinszki ,grófot elragadta, ez az, ami arra kényszeríti, hogy orosz lapokban hálálkodva ismerje el, hogy a magyar közigazgatás, a magyar igazságszolgáltatás milyen kitűnő, milyen udvarias. Nekünk nem fáj az, hogy Bobrinszki gróf ur nem kapott menedéklevelet és ennek hijján sem görbült meg a hajaszála. Menjen Isten hirével oda, ahonnan jött. Miattunk ne legyen bántódása. De fáj az a feneketlen hazugság, amely az egész pör körül és a gróf szereplése tájékán kavarog. És ezt a hazugságot ki kell ráncigálni a napvilágra, hogy mindenki belenézhessen torz arculatjába. Ide jött ez az orosz képviselő, a duma tagja, az orosz propaganda egyik notórius vezére és a politikus hernyó egyszerre átalakul vallásos pillangóvá. Amit tesz, érez, gondol, tervez, az tiszta politika. Az egész agya a politikai sejtjeivel van szaturálva, az egész ideológiája politikai fogalmak és fogások összetétele. Itt azonban hirtelen kiderül róla, hogy jámbor, istenes lélek, semmi egyéb. Rendületlenül hisz az egyedül üdvözítő ortodox vallás tételeiben. És mivel szive csordultig tele van édes emberszeretettel és látja a más bit útvesztőjén tévelygőket, azon fáradozik, hogy e boldogtalanokat is az üdvösség aklába terelje. Tiszta vallásosságból. ö az az evangéliomi halász, aki hivekre veti ki a ihálóját. És itt nem riad vissza sem költségtől, sem fáradságtól, mint mondani szokás. Fölpénzeli a Kabalyuk-testvéreket, elküldi őket Magyarországba, a rutének közé, akik merő véletlenségből orosz anyanyelvűek, imádságoskönyvet osztogat ki köztük, hogy megtanuljanak szépen imádkozni a cárért. (Holott a görögl-keleti vallás feje Jézus Krisztus, a cár csak a püspököket erősiti meg.) A hazugság kártyavára épül, mind merészebbre emelkedik. És akkor közbelép Duliskovics detektivfeliigyelő és első lehelletével lerombolja az egész palotát. Ez a tanú egy darabig a gróf környezetében élt, kikémlelte legtitkosabb intencióit, ismeri összefüggését az orosz hatalmakkal, föltárta a forrást, ahonnan ezOlvasás közben. Irta : Ignótus. Az öreg Menzel egyszer komoran nézte a földszintről a Wallenstein előadását. Uj szereposztás volt, uj fölfogás, uj díszletek — valaki bátor volt megkérdezni az öreg urat, hogy tetszik neki az egész história? Az öreg szárazon felelt: „Kérem, én igen érdeklődöm Wallenstein és a harmincéves háború iránt. De miért jő közbe ez a Max Piccolomini, hogy az ő magánszerelmeivel untasson engem?" Az öreg rajzoló, aki mindig pontosan és biztosan eltalálta a dolgok velejét, itt is szabatos volt. Valóban: mi közünk nekünk a Max Piccolomini magánszerelmeihez, mikor Wallensteinről s a harmincéves háborúról van szó! Történelmi dráma csak akkor lehet az, ha a történelem valóban dráma volt s szerelem csak akkor való bele, ha az volt ama bizonyos történeti eset fümozgatója, sőt az az eset nem is volt egyéb, mint szerelmi történet. Ezért gyönyörű, páratlan, igaz, fenséges, csodálatos és örökké friss a Shakspere Antonius és Cíeopatrá-ja, mert ez a szerelem valóban történelmi jelentőségű szerelem — mint Shakspere után száz évvel Pascel mondta: ha a Cleopatra orra történetesen pisze, az egész világtörténet máskép alakul. * Nem a történelmi drámának mult ideje, csak a történelemből előrángatottnak. Még a magunk történelme sem vájódotit be mindenestül ideigeinkbe. pedig a történelmi dráma eseményeinek s embereinek legalább nagyjában ismerőseknek kell a néző előtt letmiök, különben a szükséges magyarázatok s fölvilágositások, a rokonsági összeköttetések föltárása s az előzetességek vázolása, ezek a színpadról lehangzó csillagjegvzetek ugy megterhelik a mesét, hogy a hallgató nem tudja nyomon követni s érdeklődése elfásul. Minden nemzet történetélben vannak korszakok, melyeknek emléke kiveszett a közemlékezetből s ilyenekből Shakspere is hiába merítene. Aztán meg az, hogy valaki valakit agyonvert s ezért aztán őt is agyonverik, magában még nem dráma s az akasztót: ember nem eo ipso drámai hős. A művészet souverain, mindent meg szabad csinálnia, amit meg tud csinálni. Ha a drámairónak ugy tetszik, hogy ne embereknek, hanem eszméknek vagy tulajdonságoknak a tragédiáját irja meg: ne legyünk szükkeblüek, ehhez is joga van. Hiszen mindnyájan elismerjük, hogy haladás volt, mikor Hauptmann a Takácsokban ilyesmit próbáit. ; Csak az a baj, hogy az eszmék vagy a íuI lajdonságok nem azon nyersen s nem a maguk lábán szaladgálnak a világon, sőt, mint az alumínium, csakis vegyületben találhatók: emberekben és eseményekben. Hogy tehát a drámairónak mindenesetre embereket és eseményeket kell színpadra vinnie: az épp ugy nem az esztétikusok ikieszelése s épp ugy a természet sajátságos fogyatkozásainak szövetkezése, mint az, hogy nincs az a I Liebig, aki máskép jutna alumíniumhoz, mint hogy bizonyos agyagnemeket tesz kahójá1 ba. Az ember pedig akármilyen, de: él. S U/aldbauer Kerpely Ms négyes miwii íeüruáp iHn M 9 Wop a Mm-m" flilepiH. f ill^S