Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-06 / 30. szám

>ruár 5. ik >i. 'EHER I00C — 1700 17 827 12 1699 15 1195 3 1278 99 '408 70 1800 60 000 — '523 74 433 79 ETEL |f 395 63 801 22 420 23 387 48 104 56 k., 'enc s. k. litottuk lály kSivrkesztftíég Kárisz-utca 9. Telefott-száai s 305. Szeged, 1914. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12nejyedévre K 6'— ejy hónapra K 2-Efeycs &sáas í*a Sí TOíw. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — íéiévre . . K14.negyedéire K 7-— egy hónapra K 2-40 ervas íaésfl éra 1« kséc. BWI»II—NI I .,I IIIIWMIXW WF.IMI '" """" "Ü! ".'""' Kiadéfeivatal ••Ml Telefon-sasára: 385. yam 30. szánig Péntek, február 6. Hadügyi költségek. Nem rokonszenves a cim, melyet vezércikkünk élére irtunk, mert mi türés-tagadás, valamennyien, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt egy kissé, 'legalább egy icipicikét antimilitaristáik vagyunk. És nemcsak mi magyarok. Egy icipicit, vagy talán nem is olyan icipicit antimilitaristá minden kulturember, bármely nemzethez tartozónak vallja is magát. S ezen nem is szabad nagyon csodálkoznia még a legnagyobb filomilitaristának sem. Mert utóvégre a katonaság nem cél, 'hanem eszköz. Eszköz anyagi és erkölcsi javainknak a roegvédelmezésére. Szóval fontos célt szolgáló eszköz. De akármilyen fontos is a cél, mélyet szolgál, mégis csak szolgálja- S ebből kitűnik a célnak magasabbrendüsége. Az emberi törekvések célja anyagi' erkölcsi és szellemi javaknak minél náSyobb mértékben való megszerzése. Lehetetlen félszegnek nem jelölnünk azt a helyzet, amikor a javaink megőrzésére, megvédelmezésére szükséges eszközeik 'hasonlíthatatlanul nagyobb anyagi áldozatokat követelnek meg tőlünk, mint maguk az életcélunkat képező javaknak a megszerzése. Ennék az igazán visszás 'helyzetnek az elgondolásából önlként fakad az az egyéni temperamentum szerinti, kisebbnagyobb fokú antimilitarista érzésünk, a mely legmagasabb fokát rendszerint a hadügyi költségvetések, a mindig emelkedő hadügyi költségvetések tárgyalása idején éri el. A imi hadügyi költségvetésünket a napokban már letárgyalták és mi nem az eső után köpenyeg elve alapján elmélkedünk a hadügyi költségekről. Aktuálissá váltak a hadügyi költségek azon rendkívül érdekes és szellemes beszéd folytán, melyet Anglia külügyi államtitkára, az ötletes Grey tartott Manchesterben. Azt mondja többek közt Grey, hogy mig az európai államok fegyverkezésének az emelkedése minden államra ösztönzően hatott, addig bármely állam próbálkoznék'is meg fegyverkezési költségvetésének a csökkentésével, utánzókra nem lelne széles Európában. Még pedig azért nem, mert ez az egész fegyverkezési verseny hasonlít a lóversenyhez. Hiába lassítaná az első ló a tempóját, a többiek nem tennék ugyanazt. Ellenkezőleg! Uj reményt keltene az elmaradottakban. Amilyen egyszerű ez a hasonlat, olyan találó és a dolog lényegét kifejező, mélységes igazság. El sem képzelhető, hogy az egymásra folyton féltékeny, mert érdekellentétben álló európai hatalmak közül akár az egyik, akár a másik lemondana fegyveres erejének a fejlesztéséről akkor, amikor éppen ezen fejlesztés által kínálkozik leginkább annak a lehetősége, hogy versenytársát legyőzze. Ugyan mi történnék, ha pl., hogy ne menjünk idegenbe, Ausztria-Magyarország egyszerűen befejezettnek jelentené ki hadserege (kiépítését? Nem ösztönözné-e ez a mi éhes kis szomszédainkat arra, hogy annál nagyobb erőfeszitéssel fejlesszék ki a maguk hadseregeit, hogy ugy bánhassanak el velünk, mint a törökkel? Vagy tegyünk föl, hogy Németország helyezkednék arra az álláspontra, hogy beszünteti a fegyverkezés további fejlesztését. Franciaország, a még most is revanchera gondoló Franciaország, vagy kereskedelmi téren eddig még fölényben levő riválisa: Anglia, vájjon ikövetné-e példáját? Ugy-e ezt még elképzelni is a legnagyobb abszurdumok közé tartozik? Mindezt pedig azért emiitettük föl, hogy rámutassunk arra, hogy micsoda szűk látkörü, micsoda naiv és lehetetlen politikát követ a magyar ellenzék aikkor, amikor folyton a hadügyi költségek ellen lármázik, zörög, tülköl, trombitázik. Ha ugy menne minden, ahogy ők, az ellenzékiek akarnák, akkor igazán rövidesen elmondhatnánk: fuimus. Öngyilkossági politikát folytatnak és bár nem állítjuk azt. Nem emlékszem. Irta: Scossa Dezsöné. . (Hl.) Jobb, bogy nem tudtad. Az első arcj-úitó ajánlat után nem engedted Volna meg, aogy pályámon maradjak. Azt hiszed, nekem könnyű volt kitartanom? Azon a ipályán, ahol nem sértő, Iha egy nőnek fogatot, ékszert ajánlanak fői? Ahol nem a tehetség a íő kellék, hanem az, hogy van-e elég 'jó Megjelenése az illetőnek. Csinos-e? Szóval, K'vánatos-e? Pfuj! Ma is a szégyenpír ég a?- arcomon, ha visszagondolok, mi mindent kellett megtanulnom, mig oda jutottam, hogy aennem ne csak a nőt, de a művésznőt is 'ássák. Ma gazdag, ünnepelt vagyok anyácsKnm\s szegényebbnek érzem magamat annál az egyszerű napszámos asszonynál, akit ott"t>n szerető férj. mosolygó gyermek vár. — Hát én; Beácskám! — Te vagy a mindenem! Vigasztalóm, Megmentőm, de a szivem, az olyan nagyon, ae nagyon üres. - — Szegény kicsi leányom! Mennyit * szenvedhettél s én nem is sejtettem, hogy még mindig . . . — Csitt anyácskám! Többet ne erről! Talán máskor ... ma nagyon is izgatott vagyok. Ne kérdezz terveim felől, elég annyit tudnod, hogy a te boldogtalan művésznőleányod az eddigieknél még 'fényesebb diadalt fog aratni... nemcsak a színpadon, de az életiben is. Három hét mult el a fenti párbeszéd óta. Várnay Elek neve azonban többé nem jött szóba. Bánlakyné aggódófigyelemtasl várta a fejleményeket. Elek Bea minden i öl lépésénél jelen volt, tekintetét 1e nem vette róla s Bea fölülmúlta önmagát, oly csodálatos művészettel játszotta 'végig 'minden alkalommal szerepét, oly káprázatosan szép volt, hogy a közönség tomboló tapsviharban adott kifejezést tetszésének. Valóságo; virágeső hullott rá, ha megjelent a színpadon, megköszönve azt a nagy elismerést, amelyben részesítették. Egy alkalommal, felvonás után, öfltöztetőnöje egy nagy ifehér orgona-virágcsokrot hozott számára. Várnay Elek névjegyével, aki engedelmét kérte, hogy tiszteletét tehesse. — Végre! — suttogta diadalmasan, elhalványuló arccal. — Kérem, Ágota, mondja meg annak az urnák, hogy nem szoktam az öltözőben fogadni, de ma kivételesen, az utolsó fölvonás után. várom őt. Ágota meglepetve vette át a parancsot. Ma történik először, liogy úrnője a színházban látogatót fogad. Alig gördült le az utolsó felvonás függönye s alig tért Bea öltözőjébe, már kopogtattak ajtaján s Várnay Elek lépett be. — Bocsásson meg, hogy alkalmatlankodom, nemcsak hódolatamat jövök kifejezni a nagy művésznőnek, de egy bámulatos hasonlatosság az, a'mely amióta először megpillantottam, fogva tartja a lelkemet. — Kihez hasonlítok? — érdeklődött bűbájos mosollyal Bea. — Valakihez, aki nagyon kedves volt Waldbauer-Kerpely ps néi US) wniie lei irat1 íHii íél 9 Mar a J fis? a-szl r llMÉ 9. X ÍBlUlÖWtíil 11