Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-15 / 38. szám

uár 14 ság övetel. 00000 80000 H0477 185024 1625 4946 r57283 01876 2895724 5460077 32347 561 79 96 96 62 129182 386322 20 09 19 tövetel. K L 10921 53 239952 23 14612 65 8358 21 3670 46 94448 44 371963 a Ferenc Dezső s<«gk., lelő. Sí«rke«itéüéf Kárász-atca Telefoa-ezáMt 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24- félévre . . K 12-negyedévre K 6'— egy hónapra K 21— Eeru ssé» éra !• Wér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2-40 Ecrao txám ára Iá BDér. Kiadihivatal Telefon-szám: 305. Szeged, 19 4 lil. évfolyam 38 szám Vasárnap február 15. A balkáni háború mérlege. Láng Lajos báró cikke. A „Revue de Hongrie" 1914. február 15. számában Láng Lajos báró igen érdekesen világitja meg a Balkánon lezajlott háborús eseményeket és egyszersmind levonja ezeknek az eseményeknek következményeit Ausztria és Magyarország nemzetközi helyzetére nézve. Nem bírálja Berchtold gróf külügyi politikáját, hanem főleg arra törekszik, 'hogy megállapitsa azt, vájjon az európai török birodalom összeomlása és a balkáni nemzetek térfoglalása könnyebbé avagy nehezebbé tette-e a monarchia pozícióját és békéjének megőrzését. „Eleddig — mondja Láng báró — az osztrák-magyar monarchiában a Balkán keresztény népei fölszabadulások határozott ellenségét látták'', noha sokszor éppen a szlávság nagy jóakarója maga Oroszország volt az, amdty a balkáni keresztény népek előnyomulását megakadályozta, igy például a mostani balkáni háború folyamán sem az ottomán haderő gátolta meg Bulgáriát abban, hogy az »,Aya-Szófia" tornyára a keresztet feltűzze .. . De bármiikép vesszük is, tény, hogy a balkáni keresztény népek közös ellenségén kivül, a törökön kivül, e népek uz osztrák-magyar monarchiára is kiterjesztették a gyűlöletüket, mert a török birodalom sorsában beállható változások elsősorban minket érdekeltek. Milyen tanulságokkal jár azonbani a most lefolyt véres háború. Elsősorban kitűnt, hogy a szláv szolidaritás kimerithetetleneknek vélt forrásai elapadtak. A szláv testvérék egymással is összeverekedtek és Oroszország hiába próbálta meg az egykori szövetségeseket uj egyesülésbe tömöríteni. Láng Lajos báró fejtegetései során igen szépen demonstrálja, hogy a mostani balkáni háborúknak ránk nézve legfontosabb és legvigasztalóbb tanulsága éppen az, hogy a pánszláv eszme — balkáni vonatkozásaiban — határozottan csődöt mondott. A hármas-szövetség és a hármas entente viszonyára is érdekes hatással voltak a balkáni eseményeik. Olaszországgal való viszonyunk Albánia révén szilárdan barátságos lett, noha eleintén éppen ennek az országnak megteremtése bizonyos félreértésekre szolgáltatott okot a két szövetséges nagyhatalom között. A balkáni népekkel szemben annyiban is megváltozott az osztrák-magyar monarchia helyzete, hogy amig a török uralom a keresztény népekre terjedt ki és amig egy balkáni háború európai háborúra vezethetett volna, addig a mi monarchiánk volt elsősorban kitéve egy ilyetén konflagráció veszélyeinek — holott a török birodalom egy ujabb katasztrófája esetén elsősorban nem a mi monarchiánk, hanem főleg a hármas entente nagyhatalmai volnának mindenekelőtt érdekelve. A hármas entente tagjai között a kohezio — fejtegeti továbbá Láng Lajos — már azért sem olyan benső, mint a hármas-szövetség tagjai között, mert a török birodalom egy esetleges ujabb szerencsét-1 lensége, illetve az ázsiai török birodalom fölosztásának kérdése ellentétbe hozhatná Oroszországot és Angliát. Egy efféle konfliktus elkerülése azonban — mondja Láng Lajos báró — mindenképen kívánatos: Ez nemcsak a hármas-szövetség, hanem főleg Franciaország érdeke is. Ez a nagyhatalom a hármas entente 'kebelén belül épp ennélfogva ugyanarra a szerepre van hivatva, mint a mi monarchiánk a hármas-szövetségben, t. i. hogy az ellentétek kisimításának és a békének közbenjárója és szószólója legyen. Ebben a főfontosságu kérdésben — és ez a Láng Lajos báró szenzációs cikkének vezérmotivuma — Ausztria-Magyarország és Franciaország karöltve haladhatnak. Érdekes megemlíteni, hogy a francia-magyar folyóirat ugyanazon számában egy cikk olvasható. „Az osztrák-magyar külpolitika jellemző sajátságairól", a melynek az a konklúziója, hogy AusztriaMagyarország balkáni politikája elsősorban adriai politika volt, mert adriai birtokai nélkül monarchiánk nem is lehetne igazi nagyhatalom. Olvasás közben. Irta: Ignotus. Ha az ember álmában megüti lábát, juenten hozzáálmodja, hogy leesett a ue.lért-hegyről s beleütötte a hüvelykujját a vámházba. így álmodnak hozzá a klasszic;tás szerelmesei mindenféle nagyszerű sz.uk•"teget ahhoz a valósághoz, hogy a gorog-iahu iskola nyakunkon maradt különc, olyan 'dők'böl, amikor ugy e nyelvek ismerete, mm: a görög s a latin irodalomé és tudományé szakasztott olyan gyakorlati eszköz és élelmesség segitő ismeret volt a középkor istenes tudatlanságához, s barbár származású intézményeihez képest, mint ma a modern nyelvek s a modern természeti és társadalmi tudományok ismerete a klasszicitásban megfeneklett iskolás műveltséghez képest. Arisztotelész teméntelen sok szamárságot foglal össze természettudomány címén, •te mégis haladás volt, gyakorlati haladás. 0 hozzá magához térni vissza az ő tudását összekuszált barbár tudákosságtól. Ugyanilyen gyakorlati hasznú volt a római jog tökéletes rendszerének megismerése a barbár mgászság közepett. Szakasztott olyan reaaissance és gyakorlati haladás volt ez, mint eredeti görög és római építészethez való Vlss/,atérés az ugyancsak római-görög szár5,1azásur de barbár kezeken elbarbárosodott r?mán és gót építészettől. Szóval, a huimatesíak opoly huncut és földhöz tapadt inaicri«iisták és szabadgondolkozók voltak, mint akik ma torkig vagyunk a humanista isko- { Iával. A latin iskola csökevény maradvány olyan időkiből, melyekben szükséges és eleven szerv volt. V Ám a csökevény nemcsak fölösleges, de 'kártékony is. A vakbél nemcsak haszontalan, de veszedelmes is, méreg gyűjtője, gyulladás okozója. Az antik ideálokon való csüggés igy szemre magasztos, valójában azonban barbár és brutális reakció. Ideálok mindig valóságokból fakadnak s valóságos kiformálódásra törnek — s hogy szabad nekünk ma, a huszadik században, a gépi munka s az emberi szolidaritás világában olyan világrend ideáljain hevülniünki, (melynek szükséges, eknel{ lőzihetetlen, életében gyökeredző intézménye volt a rabszolgaság? Szamár az — ezt Engels mondta — aki rossz néven veszi a görögöktől a rabszolgatartást. De gazember, a ki ma is rabszolgatartó szeretne lenni. S a klasszikus iskola önkéntelen bűntársa ennek a gazságnak s neim véletlen, hogy a humanista iskola megmaradásáért ugyanaz . az istenesség hevül most hirtelen s a klasszicifás jóhiszemű bajvívóit azok biztatják leglázasabban, akiknek ősei annak idején legveszekedett ellenségei voltak a renaissance humanizmusának s a pápaság elpogányodása ellen kitalálták a jezsuitaságot. * Az egyoldalú rólmaf-görög klaisszicitás j többek közt épen annak állja uíját, amire, álI Utólag, főképen való: hogy a inai ember megérezze a múlttal való összefüggését s a mai műveltségnek első gyökérszálai felé rezegjen vissza emlékezése. A görög-latin monopólium kisikkasztija történelmi érzésünkből Asszíriát, Babilont, Indiát, Egyiptomot, Karthágót, Zsidóországot, amelyek mind jobban vagy legalább is ugy hatottak a világra s elsősorban épen a görög s a római műveltségre, mint a görög s a római miránk. Ostoba kiulturgőgöt s ezzel veszedelmes élhetetlenséget is nevel belénk, mellyel egyedül idvezitőnek csakis a mi kultunformáinkat érezzük s lenézzük s fitymáljuk a keleti műveltséget. Ha iskolánk igazi iskolák volnának: nem ott kellett volna-e már megtanulnunk, amin) Lihungcsangnak és Togónak kellett bennünket megtanítania? . . . Lihungcsang? . . . Togő? ... Én az ország egyik legjobb gimnáziumába jártam s tanáraim közt tudósnak is, embernek is nem egy elsőrendű akadt. Azonkivül rossz kölyök is voltam, aki öszsze-vissza olvastam tücsköt-bogarat s volt egy kis kagálunk, melynek sportja volt a műveltség. Nos: első éves jogász voltaim, a mikor végre nekiültem, hogy végig olvassam a XIX. század történetét s pontosan megtudjam, ki volt az a Cavour, Palmersíon, III. Napoleon és Bismardk, akiknek isten bizony volt annyi közük a magvar nemzet sorsához, mint akit fiaink elé példának állítanak, a különben igen derék és hősi Leonidásnak. • A képzőiéiről csak hisszük, hogy korláttalan szárnyaláső igazában egy helyben