Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-10 / 8. szám

SitrketziSség Kéráiz-otca 9. _ I ílefwt-izám: 305, Szeged, 1914. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24"~ félévre . . K 12negyedévre K 6-- egy hónapra K 2egyes izáa 18 es&r. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN 11 Kiadóhivatal Kátáaa-atea * egész évre . K 28 - félévre . . K14.neayedévre K 7— egyhónapraK 2-48 negyeuc Tefcf OO-SZÉ* * 355. Egyes uáa ara !• auer. III. évfolyam 8. szám Szombat, január 10. Az aegei szigetek. Európa diplomatáinak ismét egy balkáni kérdés okoz ugyancsak sok fejtörést. Görögország és Törökország között igen feszült volt mindezideig a viszony s ez a feszültség nem enyhült a görög belpolitikai helyzet megváltozása, az uj kabinet megalakítása folytán sem. A két letört és fejlődő ország farkasszemnézése nem hagyhat bennünket sem érdektelenül, hiszen egyetlen fegyvercsörrenés is, ha még Görögország és Törökország között is hangzik az el, ujabb balkáni, majd európai háborút idézhet elő nagyon könnyen. S ebben a görög-török ellentétből keletkező háborúban a mi monarchiánkra igen kellemetlen és nehéz föladatok várnának. Az aegei szigetek birtoklásáról van szó. Mindkét ország a saját létérdekeit látja veszélyeztetve abban az esetben, ha a Kis-Ázsia felé tendáló szigeteket elveszíti. A nagyhatalmak minden valószínűség szerint Görögország érveit fogják respektálni, de Törökország nem fogja megoldottnak tekinteni az aegei kérdést még a nagyhatalmak döntése után sem. S miután jelenlegi megerősödésében bizhatik, nem fog félni attól sem, hogy fegyverrel érvényesítse szerintünk nagyon is méltányos jogait. Erre a jeladásra várnak Északon. Erre vár Bulgária, hogy visszaszerezze azt, amit a második Balkán-háborúban elvesztett és erre vár Szerbia és Románia is, hogy fölhasználja a jelenleg legalkalmasabb szituácit arra. hogy még nagyobbá tegye önmagát. Ez az előrelátható komplikáció alig hagyhatná mozdulatlanul a monarchia fegyvereit is. A legutóbbi Balkán-háborúkban nem tudta se Görögország, se Törökország tengeri hadereje eldönteni azt, hogy melyiküket illeti meg az aegei tenger szigeteinek birtoklása. Nem is fejlődhetett ki közöttük oly harc, amely méltó lett volna a modern tengeri hadi felszerelés tömeggyilkoló tendenciához. Se Görögországnak, se Törökországnak nem voltak modern jellegű hadihajói és hajóágyui. Egyszerű csatározások folytak a primitív, elavult hajókkal — egyetlen Dreadnoughtjuk sem volt —• s igy az aegei szigetek sorsa az eldöntetlen tengeri háborúskodás után is nyitva maradt. A háború óta elmúlott néhány hónap s ezt az időt annyira föl tudta hasz nálni Törökország, hogy hadiereje, főleg a tengeri hadereje jóval nagyobb lett a réginél. Egymásután érkeznek ujabb és ujabb hirek a török hadsereg uj ágyúiról, uj hajóiról és uj szervezetéről, amelyek mind a nagyhatalmak esetleges sértő határozatait lesznek hivatva megtorolni. Ugyanilyen helyzet fog előállani a közel jövőben is, ha a nagyhatalmak döntése az aegei szigetek kérdésében végérvényes lesz. A török tengeri haderő a legutóbbi háborúban alig állott valamiből. Három középnagyságú hajó képezte a gerincét. 1911. augusztusában azonban megrendelt a török kormány egy angol gyárban oly Dreadnoughtot, mely nemzetközi viszonylatban is elsőrendű hadiértékkel bír. Ez a hajómonstrum csak a szomorú háború lezajlása után készült el s csak a mult év szeptemberében bocsátották vizre „Reohpdie" nevet adva az első Dreadnoughtnak. Ez év nyarán már minden valószínűség szerint két óriás páncolésa lesz a török ármádiának, sőt megkezdődtek már az előmunkálatok egy harmadik Dreadnought megépítésére is. Ez idő szerint azon munkálkodik a török hadvezetőség, hogy a hatalmas páncélosok mennél erösebb és mennél hozzáértőbb, modernül kiképzett legénységgel legyenek ellátva. Valószínűleg ez a fontos célzat is föltétlenül sikerrel fog járni. Görögország tengeri hadereje a háború idején jóval felülmulta Törökországét s mindennek dacára sem tudott felülkerekedni s nem volt képes az aegei szigetek birtoklását fegyveres uton magához ragadni. Görögország nem is fejlesztette tengeri haderejét, hiszen Dreadnoughtja most sincs és nem is lesz egyhamar. Görögország nem szereli föl a tengeri haderejét, mert bizik a nagyhatalmak „méltányosságáéban. Ebben a bizodalmában, ugy látszik, nem is csalódik. De Törökország a saját fegyvereire appellál s attól várja „Senzamani." Irta: Maxim Gorkij. A sziget mély csöndben alszik; a tenger is alszik, mintha halott volna, — valami titokzatos erő ezt a különös formájú fekete sziklát erős kezekkel a tengerbe hajította és mégölt benne minden életet. Decemberben ezek a halottiasan csendes, ickete éjszakák gyakoriak. Capri-szigeten; olyan rendkívül csendesek, hogy az ember nem beszél másképen, mint suttogva vagy fóíhalkan, mert attól fél, hogy a hangos szó valami lényt zavarna, amely a bársonykék éjszakai ég alatt szobornémán, barátságosan néz... Féílhalkan beszélt az a két ember is, akik a köutvesztőben ültek a sziget partján. Az egyik vámőr, sárgazsinóros, fekete kabátban és puska a vállán; arra kell ügyelnie, hogy a Parasztok és a halászok össze ne szedjék azt a sót, amely a sziklahasadékokban lerakódott. A másik halász; az arca sötét és ezüstus pofaszakálla a fülétől az orráig húzódik. „az orra nagy és görbe, mint a papagáj csőre. A katona fiatal és ugy beszél, ahogy a kora sugalmazza; az öreg boszusan és néha haragosan válaszol. — Ki szeret decemberben! Ez az az idő. amikor már a gyereket szülik — No! Ha az ember fiatal, nem vár éppen. — De várnia kell. — Te igy tettél, öreg? — Én nem voltam katona, barátom; én dolgoztam és végigszenvedtem mindazt, a mi az élettel jár . . . — Nem értem. -— Majd megérted. A parthoz közel a kék Szirius tükröződött vissza a habokból; ha az ember sokáig néz, a vizén a komor foltra, akkor mellette kerek parafadarabot lehet látni, olyan, mint az emberfej és mozdulatlan. —• Miért nem alszol? Az öreg hátravetette viselt, az öregségtől megvörösödött kendőjét és köhécselve válaszolt: — Hálót vetettünk ki; nem látod a parafát? — U — ugy . . . — Három nappal ezelőtt elszakadt egv háló . . . — A delfinektől? — Most, télen? Nem. Talán cápa, bója .. . Ki tudja. ) Egy állat lábától elindul egy ködarab a hegyről, zörögve gurul a száraz füvön le a tengerbe és nagyot csobban a vizben. Ezt a rövid zajt a hallgató éjszaka barátságosan fogadta és gondosan különválasztotta, mintha még sokáig akarna rágondolni. A* katona halkan nótát dúdolt: ..Miért alusztok rosszul, ti öregek? Mondd csak Utnbertó! Mert fiatalon túlsókat költöttetek fehér borra?" — Ez nem illik ám — dörmögött az öreg boszusan. „Miért alusztok rosszul, ti öregek? Mondd meg hát nekem, Bertinó! Mert annak idején nem eléggé szerettetek, contadino?" — Takaros dal, ugy-e, Pascal? — Majd megtudod te is, ha hatvan éves leszel . . . Minek kérdezed hát? Sokáig hallgattak mind a ketten, mint az éjszaka. Az öreg pipát vett elő a zsebéből! egy kőhöz ütve, kiüritette és a száraz hangra ügyelve igy szólt: — Ti fiatalok könnyen nevettek! De azért nem tudom, hogy tudtok-c ugy szeretni, mint ahogy hajdanában szerettek . . . — Bah! Ismert dolog ... Az ember mindig egyformán szeret, gondolom. — Gondolod. Csakhogy azt tudni kell. Itt, a hegy mögött, laknak Senzamaniék. — kérdezd meg tőlük nagyapjuk. Carlo történetét; hasznát veszed a feleségednél. — Hogy kérdeznék Idegen embereket? Ha tudod a történetet . . . Láthatatlanul röpül valahol egy éjjeli madár. Oiyan különös zaj hallatszott, mintha valaki gyapot-kendőt húzna végig gyorsau száraz köveken. A sötétség a földön sűrűbb, nedvesehb, melegebb lesz. Az ég magasabbra emelkedik és a csillagok egyre világosabban csillognak a tejút ezüst ködében. — A régi időben a nőt jobban megbecsülték.