Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-10 / 8. szám

k. méltányos jogainak érvényesítését még a nagyhatalmak határozatával szemben is. Ha az aegei szigetek sorsa ilyen uton fog eldöntést nyerni, akkor Törökország esélyei jóval nagyobbak a Balkán-szláv államokénál. Igazolják ezt az elmúlt háború tanulságai is, amikor is Törökország tengeri hadseregének képességei mindig fölülmúlták a szövetségesek tengeri erejét. Hiszen a „Hamidie" a világtörténelem lapjain örökítette meg nevét. Ha a tengeren döntötték volna el a balkáni államok egymás sorsát, ákkor Törökország nem jutott volna arra a sorsra, amely igy jutott osztályrészéül. Törökország tragédiája az volt, hogy a szárazon döntöttek a sorsa fölött. A letört ország most ujabb háborús felhőket rajzol a világpolitika egére, de ezúttal az aegei szigetek kérdését tolja előtérbe, hogy a tengeren számolhasson le azokkal, akik megnyomorították. Mexikó rémnapjai. Az American P/ess A&sociatiGU kiküldött haditudósítója jelentést küldött lapjának. Havannából, ahova Verakruziból utazott, a mexikói fölkelők és a szövetségi csapatok borzalmas kegyetlenkedéséről, aminek a haditudósító közvetetten szemtanúja volt. — A vasútvonal mentén — irja a haditudósító — a táviróoszlopokon mindenfelé ártatlan farmerek holttestei függnek. A szerencsétlen áldozatok gyilkosai a fölkelők voltak. Ezek a vadállatok, akiik azért öltek, bogy áldozataik kínszenvedésében gyönyörködjenek, ugyanazok a fölkelők, akik a nép védőiként oltalmozóiként tüntették föl magukat. Szemtanuja voltam, amint a farmereket családjaikkal — nőikíkel és gyermekekkel — olyan pincehelyiségbe préselték be, amelynek semmiféle szellőztető készüléke sem volt. A következmény az lett, hogy a szánalomraméltó emberek néhány nap múlva megfuladtak. Sok száz esetben a hadviselő felek érdektelen embereket mészároltak le. Egyetlen fiatal leány sem volt biztosságban a bestiális katonáktól. Mexikó egyik külvárosában a fölkelők egy polgár feleségét férjének szemláttára gyalázták meg. Mikor a férj felháborodásában fegyvert ragadott, egyszerűen legyilkolták. A Mexikó közelében levő Amekaameka helységben a fölkelők arra kényszeritettek egy földmivost, hogy nézze végig, a mint három leánya ellen követtek el merényletet. Ezek nem kivételes esetek, hanem a forradalom mindennapi eseményei. Láttam, amikor a fölkelők megtámadtak egy vonatot, amely a szövetség hadsereghez tartozó tiszteket s ezek feleségeit szállította. A tiszteket lemészárolták, az asszonyokat pedig magukkal vitték. ta»bbababbbbbaembbbaaaaa««abaaabaaabíbwmrs6»»hii»éba» Csökkentek a javadalmi hivatal bevételei. — Beszámoló a múlt évről. — (Saját tudósítónktól.) Pénteken délután négy órákor Balogh Károly pénzügyi tanácsos elnökléséyel a ja vadaim i b'zottság ülést tartott, amelyen a javadaimi hiva;al mult évi forgalmáról számoltak be. Mintegy egy millió hétszázezer korona volt a javadalmi hivatal összes bevétele az 19l.3-ik évben, körülbelül ötvenezer koronával kevesebb, mint az 1912-ik évben. A városi javadalmakból eredő jövedelmek emelkedtek ugyan, de jelentékeny summával több csökkenés mutatkozott az állami fogyasztási adóknál. Az iilés további részében a nitilt évi bortermésről adott pontos statisztikát az előadó tanácsos. Eszerint az 19l3őki bortermés majdnem négyszer akkora voh, mint az 1912-iki. Az 1912. évi rossz bortermés nagyrészben hozzájárult ahoz, hogy a javadalmi hivatal bevétele csökkent. De éppen, mert a mult évi bortermés nagymértékben emelkedő volt, remélhető, hogy a jövő évben ismét helyreáll az egyen smy a javadaimi hivatal bevételeiben. Az ülés lefolyásáról az 'alábbi részletekben számolunk be: Az ülés megnyitása után Balogh Károly előadó beszámolt a javadalmi hivatal 1913. 1914. január 10, utolsó negyedévi, majd az egész mult évi forgalmáról. Október, november és december hónapokban befolyt állami fogyasztási és boritaladóban 155420.10, városi fogyasztási adópótlékban 44767.42, városi fogyasztási illetékben 28456.99, kövezetvámdij'ban 80023.54 és partjavadalmi díjban 2369.33, hidvánidijban 19589.94, helypénzdijban 39061.29, sulyés űrmérték díjban 2481.30, vágóhidi dijban 45628.60, föld- és vályogdijiban 618.93, csónakátkelési díjban 173.02, vámbírság dijban 52.06, tápéi révvámdijban 1068.38, zalogolási költségekben 63.08, rendbontási dijban 3054.55, szemledíjban 47.20, vízvezetéki díjban 29261.15, gőzfürdő dijban 16807.10, fübérdijban 571.75 korona. Az összes bevétele volt a műit év utolsó negyedében 469785.29 korona, tehát 21387.52 koronával több, mint az 1912-ik év utolsó negyedévében. Jelentékenyebb emelkedés a kövezetvám- és' vágóhidi dijaknál mutatkozott, inig nagyobb csökkenés, több mint hétezer korona, a hidvdmból eredő jövedelemben volt. Az 1913. évben a javadalmi hivatal összes forgalma a következő volt: összbevétel 1,732273.41 korona, tehát 49396.12 koronával kevesebb, mint az 1912. évben. A csökkenés főleg az állami fogyasztási adókból származó jövedelemben mutatkozott. Különösen állami boritaladóból- folyt be lényegesen kevesebb, mint az előző évben, a init a jelentés az 1912. év rossz termésviszonyaiinak tulajdonit. A csökkenéssel szemben a városi jövedelmekben voll emelkedés a mult évben: összesen 26S08.17 korona. Különösen a vízvezetéki dijakban folyt be több, de mintegy tízezer koronúnyi emelkedés volt a helypcnzdijakban is, A javadalmi hivatalnak az állami adókból eredő jövedelme 513306.17 korona volt. Ezután a mult évi bortermésről referált az előadótanácsos. A belvárosban, Alsóvároson. Felső városon, Rókusom és a tanyai -bormérők szőlőjében termett összesen 12288.22 hektoliter, aj belterületi magánosok 9487.22, a szatyimaei termelők 2764.45, az összeszékiek 723.07, a balástyaiak 2043.36, a csengeleiek 328.39, a gajgonyaiak 500.27, a fehértóiak 801.37, a feketeszéliek 3616.97, a székhát-baktóiak 89.95, a mórahalmiak 3945.04. a domaszékiek 4720.28, a zákányiak 6721.24, a esorvaiak — U — ugy? Azt nem tudtam. — Az emberek gyakrabban viseltek háborút . . . — És akkor sok özvegy maradt hátra? — Akkor kalózok és katonák jöttek és minden öt évben uj kormány volt Nápolyban. Az asszonyokat zárva tartották. — Az most sem lenne rossz . . . — Ugy lopták őket, mint a tyúkokat .. . — Noha inkább a rókához hasonlítottak ... Az öreg elakadt, rágyújtott a pipájára. Kis láng lobbant föl és bevilágította sötét, görbe orrát. Nyomban utána édeskés füstnek fehér felhője lógott a mozdulatlan levegőben. — Hát aztán? — kérdezte a katona álmosan. A tenger aranyporra! volt behintve és az égről visszavert, alig észrevehető fény némi életet öntött a fekete, néma pusztaságba és valami átlátszó, finom ragyogást öntött el rajta. Mintha ezernyi íoszforeszkáló szem kandikálna a tengerből . . . — Hallgatlak — szakította meg a katona az öreg sértődött csöndjét, aki azután lassan és félhalkan egy történetet mondott el. — Száz év előtt, ott a hegyen, ahol komor fenyőfák állnak, laktak a görög Jekellaniék; a púpos, öreg, varázsló csempész és a fia, Aristido, a vadász. Akkor még voltak kecskék a szigeten. Caprin akkor a Gagliari család volt a leggazdagabb. Most az öregapjuk „Senzamaue" csúfnevét viselik. A szőlő fele az ő birtokukban volt — a pincéjük száma njyolcra é£ a hordók száma ezernél is többre rúgott. Három férfitestvér volt. A történet a középsőről, „Carlone"-ról szól, a kit óriási magasságú menydörgésszerii hangja miatt hivtak igy. A szive választottja egy szegény leány lett, Giulia, egy kovács gyermeke, nagyon tisztességes teremtés. Erős emberek ritkán okosak. A házasság előtt akadályok állottak és elepedtek a vágyakozásban. A görög fia azonban, akinek Giulia szintén tetszett, nem volt álmodozó. Sokáig versengett a szerelméért, de nem volt szerencséje és elhatározta, hogy a leányt gyalázni fogja, abban a föltevésben, hogy Carlone Gagliari becstelen nőt nem vesz el és akkor majd neki jut a leány. Akkoriban szigorúbban gondolkodtak, mint most . . . — Oh, most is . . . — Egyszer, amikor a leányka hullott galyat szedegetett, a görög fia a szőlőjük felső falánál levő ösvényen, mintegy véletlenül odazuhant a leány lába elé. A leány, mint jó keresztény föléje hajolt, hogy meggyőződjék róla, megsebesiilt-e? A .fájdalomtól nyögve, könyörgött a férfi: — Giulia, kérlek, ne hívj embereket! Ha féltékeny kedvesed meglát engem igy nálad, agyonver . . . Hagyjál pihenni kissé, rögtön megyek . . . — Fejét a leány ölébe hajtotta és ugy tett, mintha elalélt volna: Giulia azonban ijedten segítségért kiáltott. Amikor ezután emberek jöttek, hirtelen fölugrott egészségesen és megszégyenülten bizonygatta a szerelmét és becsületes szándékait és esküdözött, hogv a leány szégyenét házassággal jóváteszi. Röviden: ugy állította be a dolgot, mintha Giulia gyöngédségétől elbágyasztva elaludt volna annak ölében. Az együgyii szomszédok hittek neki, noha a leány dühös volt. Senki sem ismerte a görög agyafürt jellemét; elfeledték, hogy a leány segítségért kiáltott. A leányka esküdözött, hogy a göiög hazudik; de az meg értett hozzá, hogy meggyőzze az embereket arról: Giulia szégyenli magát, nem meri megmondani az igazat, mert fél Carlone súlyos öklétől, A férfinak adtak igazat. A leány ugy viselkedett, ininfha őrült lenne. Miután megkötözték a kezeit, mert kővel támadt az emberekre, mindnyájan a városba mentek. Carlone meghallotta a kiáltozásait és fel-éje rohant. Amikor megmondták neki, hogy mi történt, a tömeg közepette térdre esett, de azután fölugrott és balkezével a leány arcába csapott, mig jobb kezével a görögöt fojtogatta. A szomszédok alig tudták kiszabadítani. _ — Buta fickó a te Carlomed. — dörmögött a katona. — Becsületes érzés lakott a szivében. Amint mondtam már, a dolog az istenfiu születésének ünnepe előtt történt, télen. Ezeri a napon ajándékoznak persze bor-, gabona-, bal- szárnyasfölöslegükből a szegényeknek legtöbbet . . . Ünnepkor Giulia sziklei, noha templomba se mentek, csak egy ajándékot kaptak: kis kosarat fenyőágból és abban volt Carlooe Gogliari — levágott keze; az a keze, amellyel Giuliát megverte. Az öregek és Giulia rémülten rohantak hozzája; Carlone házuk kapuja előtt térdelt. A karja véres rongygyal volt becsavarva és ez a nagy ember ugv sirt, mint a gyer: rnek. — Mit tettél? — kérdezték tőle. Igy felelt: — Azt tettem, amit tennem kellett: az az ember, aki a kedvesemet megsértette, netn élhet tovább — agyonlőttem. Az a kéz,