Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-08 / 6. szám

anuár 7 .•hh'wm 1 Il«rl*litilég- Kárisz-*tc« I. Telefoa-uáai: 300. Szeged, I9!4; Tisza és Khuen együtt. A horvát (helyzettel kapcsolatban. egyik ellenzéki lap megintervjuolta Khuén-Héderváry Károly grófot. Az ellenzéki sajtó egy része ezt az alkalmat is arra használta föl, hogy amikor K'hüeíiröl ir, támadja — Tisza István grófot. Az ellenzék ugyanis mindig Elsősorban Tisza István grófot támadja, ami érthető, hiszen elsősorban Tisza tette fölöslegessé az ellenzéket, Tisza törte meg féktelenségerket, Tisza bizonyította be, hogy végre eljutott Magyarország az egészséges cselekedetek korszakóba, hogy béke következik ránk, nemcsak az anyaországban, de a társországokban is. Elsősorban Horvátországban, ahól áldják; Tisza államférfiúi bölcsességét és ahol legföljebb áz ellenzékiek adnak hangot, hogy nem értenek egyet a kormány politikájával, ellenben máris hangoztatják, hogy nem obstruálnák és a Ház tárgyalásain részt vesznek. És itt jutunk el voltaképen oda, amikor ragyogóan bebizonyosodott, milyen harmóniában működik Tisza István és Khuen-Héderváry gróf. A horvát kérdésben nemcsak Tisza, de Khuen keze is ott van, mint akik átvágták — együtt — gordiusi csomót és megszüntették az eddigi, tarthatatlan helyzetet. Tisza és Khuen a kormánynak, illetve a munkapártnak két legekszponáltabb vezéralakja. Tisza a korelófizetési Ar szegeden ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész énre . K 28 — félévre . . K 14.— negyedévre K 7— egyhónapi K 2*46 Ety* Mi* ir* »• SSér. ttal Kái*ae-*te» l Telefon-szám: 306. mány elnöke s Khuen a munkapárt elnöke. A legkisebb ellentét is kizárt dolog, mert hiszen akkor a horvát kérdést se lehetett volna megoldani. És amikor az ellenzéki macbetek színészei, ripacspózban szavalnak cs hivatkoznak arra, hogy. ime, Khuennak ez az egy mondata nem fedi Tisza álláspontját és hiába nyilatkozik Khuen, hogy azt a kérdéses mondatot nem is mondotta, — szóval amikor az ellenzék és a sajtója itt akar rést ütni a kormányon és a pártján, igazán nevetségessé válik. Khuen és Tisza együttműködése, egyetértése olyan, hogy szimbólumként is megállhat, hogy ennek az alkotási korszaknak ép a két vezérállamférfi együttműködése ad karaktert. Hogy a horvát politikában mint ítélik meg Khuen és Tisza együttes misszióját, annak legfényesebb illusztrálására közöljük a horvát-szerb koalició egyik vezéralakjának nyilatkozatát. Nikolics Vladimír dr. volt bánhelyettes ép abban az ellenzéki lapban mondotta el a következőket, amely lap a Khuen és Tisza közt levő „ellentétről" beszélt először: — (írói Khuen-Héderváry nyilatkozatának személyi részére nehezemre esik telelni, annál is inkább, mert gróf Khuenhoz az évek hosszú során át személyes jóbarátsag fűzött és ez a barátság tart még ma is. Munkatársa is voltam sok esztendeig. Ez azonban nem akadályozhat meg annak a Csütörtök, január 8. kimondásában, hogy gróf Kimennek a koalícióval szemben táplált bizalmatlanságot megokolatlannak találjam. A horvát-szerb koalició mindig a legjobb szándékkal volt eltelve Magyarország iránt és a béke állandó is maradt volna közöttünk és Magyarország között, ha Kossuth és Szterényi annak idején a vasutas pragmatikával el nem rontják. Az idők azonban változtak és mi gróf Tisza Istvánban egy nagyon belátásos államférfiúi ismertünk meg, aki mindkét párt részéről informáltalta magát és ügyünket, amennyire csak lehetett, igazságosan kezelte. Mi, a horvát-szerb koalició készséggel ismerjük el mindig, hogy gróf Tisza István legalább eddigi cselekedeteiben igazi állam férfiúnak mutatkozott. Ezeket tehát egy horvát-szerb koalíciós vezér mondotta. Ennél beszédesebb momentumot elképzelni is lehetetlen. Tisza István grófról ugy beszél, mint egy igazi, páratlan államférfiuról illik, akinek ha ellenfele is, mégis beismeri, hogy nagy egyéniség. És K'huert legjobb barátja és politikájának osztályrészese beszél igy. S akkor jön az ellenzék és Tisza meg Khuen ellentétéről regél. Akkor Khuent dicséri és Tiszát gáncsolja, gondolván, hogy ez is politika. Akkor Khuent újra olyan módon aposztrofálja, mintha rá más hivatás várna, mint amit betölt. Kacagtató az egész. Ha félre nem magyaráznák az emberek, A két Ádám. Irta: Szabó Mihály. Ádám csak ugy délelőtt tiz óra felé ébredt föl. Nem nyitotta ki a szemeit, hanem a kézéit a feje fölé rakta és nyújtózkodni kezdett. Mikor már érezte, hogy a csontjai nem ropognák többé, bátor elhatározással felnyitotta szempilláit. Körülnézett a szobában. A csipkefüggönyös ablakon mosolyogva kandikált be a téli napsugár, a széken ruhadarabok. a szekrény fényes tükörlapja csillogott, a kis ialióra egykedvűen tiktakkozott, a könyvszekrény sokféle köntösű katonái glódában álltak, még a gyufatartó is ott állt az éjjeli szekrényen. Bámult, bámult és fölhallatszott az utcáról a villanyos csilingelőse. Néhány-percig még nézte a megszokott kénét, azután sokat gesztikulálva ilyenformán kezdett beszélni: — Látod Ádám. nem fordult ki a sarWnbol a világ. Hülye vagy te Ádám, bolondot akartál csinálni. Nos ugy-e? Miiven jó volt egyet aludni rá? Mire Ádám befejezte monológját, az óra lassati hzet ütött. — Egy, kettő, három. négy. öt ... — Mire Ádám a tízhez ért, megdöbbent, szemben vélte egy másik Ádám helyezkedett el. Ntefn is egy másik, ö maga ült az ágy másik végénél. A szeme, a haja, a keze ugyanaz, csak mintha dacosabb lenne a feje. gúnyosabb a nézé-se, erősebb az ökle. — Ádám te az előbb beszélgetni akartál velem, nos hát itt vagyok, folytasd, — szólalt meg a jövevény. — Én csak magamhoz beszéltem, — mondta félénken Ádám. — Éppen azért jöttem el. — De te nem vagy én? — De én te vagyok. — Bizonyosan megőrültem. — motyogta Ádám és fontoskodva tapogatta meg'a pulzusát. — Megörültél? Fenét örültél meg. Csak most érzed magadat. Tudod, hogy vagy, hogy voltál és ereidben lázasabban lüktetnek a vértestecskék. A vér estecskékről érdekes dolgok jutnak az eszembe. Ha te tudnád Ádám, hogy ezek a vérsejtek Hol. merre jártak már? Az apád meg anyád elődein keresztül hogyan csergedeztek beléd? U közben finom kis bűnöket nyeltek el, néha-néha föllázadtok, de többnyire csendesen mozogtok. Mire ideértek hozzád, száz csatát vívtak meg és még mindig meleg, piros a véred Ádám. — Te én azt hiszem, mind a kehen megőrültünk, — szólalt meg Ádám, most már bátrabb bangón. — Na. na, mi rossz matéria vagyunk. Mi nern szoktunk megőrülni. Az ősapánk valami vigyorgó ember lehetett, akinek csak az iájt; ha tüske ment a Iábábá. A lelki fájdalom csak ritka vendég volt nála. — De most őrültségeié' történnek és őrültségeket beszélünk. — Hülye vagy Ádám. Én vigasztalni jöttelek téged. Nem magamtól jöttei, te hivtál engem. A dédörégapádat is megvigasztaltam egyszer, neki is valami lánnyal volt baja. Ha jól emlékszem, majd csak ezzel a lánnyal. Különben sok különbség nincs is közöttük. Azután mondd, szeretted? — Szeretem. — Ez baj. És ő? — Kérdezd meg tőle. — Hát te nem kérdezted? — De igen. Semmit se felelt, de akkor is hazudott. — A veszedelmesebb iajtából való tehát. Tudod Ádám, azok a veszedelmes nők, akik akkor is tudnak hazudni, mikor hallgatnak. Kétezer évvel ezelőtt volt már ilyen nővel dolgom. Megcsalt? — Tudom is én, — Hát akkor mi bajod van? — Érzem, hogy baj van. — Ez több, mintha tudnád. Te még sohase csaltál meg senkit? — Erre nem tudok felelni. Erre csak azok tudnának felelni, akiket megcsaltam. — Sirtál-e már Ádám? — Sírtam. — Akkor jó van, minden embernek kötelessége sirni, ha ilyen baja van. Sir. sir. azután sajnálja a könnyeket. Dühös lesz. kijózanodik és rájön arra, 'hogy igen sokan vagyunk ahhoz, hogy a mi kis belső lelki világunkat. ami csak gverekes bábszínház, tragikusan fogjuk föl. Sírtál Ádám, tájé is a M-