Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-31 / 26. szám

MliMAÖ V ARÖftSZAÍÍ 2. M. tórr-V- '---e- — --A város és a viüamos vasút. — Kommentárok egy tanulságos esethez. — (Saját tudósítónktól.) A villamos vasút részvénytársaság — mint inai lapunkban röviden megírtuk — tudomására hozta a városnak, hogy a szakaszjegyek régi árának megtartása érdekében nem kívánja a tárgyalásokat folytatni, a tiz fillérre való leszállítást a történtek után véglegesnek tekinti. A beadványnak olyan előzményei vannak, a melyek a szegedi viszonyokat sok tekintetben karakterizálják, igy jónak látjuk egész terjedelmében vaJó léközlését: Szeged soalb. kár. város tekintetes Tanácsának Szeged. A tanács 2325—1914. szám miatti b. fej hívására tisztelettel értesítjük, hogy a várossal .kötött terüiliethaszin állati szerződés 7. és 8. §-iainiak megváltoztatására irányuló, 1913. december 6-ről kelt beadványát ezennel visszavonjuk. Szegeid szab. ikiir. város t, tanácsához 1913. december 6-án kérvényt nyujtottunk he, melynek allaipján a t. tanács velünk tárgyalásba bocsátkozott, azon, célból, hogy a város a. 1.2 filléres szakaszjegy árleszállításától eltekintve, ennek eTienében azonban a magiunk részéről a többi távolsági relációkra nézve messzemenő engedményeket, valamint a szerződós 8. §-ában a városnak biztosított tiszta jövedelem utáni részesedés helyett egy azonnal életbe lépő bruttó bevétel utáni részesedést ajánlottunk,. A tanács teljes lioyallitással és .az összes' .bérdésekbem érdekelt tényezők jogos érdekeinek figyelemibevéteile mellett a tárgyalások lebenyoUtására ia pénzügyi bizottságot delegálta. Csak mélyen érzett kötelességünket teljesítjük, ha konstatáljuk, bogy ai t. tanács épugy, mint a pénzügyi bizottság tagjai iizemstatisztiikánk beható tanulmányozása alapján álláspontunk igazságától ós indokeiltsáigától áthatva, komoly és jóiudulatu intomciónkkal támogatták kérvényünket, ezt a tárgyalások alapjául elfogadták és oly határoi zatr.a jutottunk, mely ugy a városi ós a;z utazó közönség, mj.nt a közúti vialsut érdekeit ö,sztélén szeretet sugárzott szemeiből, szent ihletet és rajongó imádást fejezett ki átszellemült sápadt arca. Hallgatagon állt ott tekintetével követve a tovalebegő bájos alakot. íme! ott lebegett, mint egy angyal, ő, ama „creatura bella 'bianco vestita", mint egy liliom hervadó nádszálak között ... A templom felé haladtaik, annak kapujában tűntek el. Ugyané pillanatban csendültek a harangok. — Ecce Dens fortior me, qui veniens dominabitur mihi, — suttogta, — mintha vízió varázsa alatt állna Dante Alghieri. — Ah, mester Durante, — szólalt meg mögötte egy hang, — melyik vershez keresi a rímet? Az ifjú .gyorsan megfordult, mint valaki, kit hirtelen mély álomból ébresztettek. Előtte állt egy akkori tökéletes piperkőc mintaképe. Kezében nagy virágcsokrot tartott, gazdagon hímzett ővszalag erősítette derekához a csillogó kardot. — Ah, mester Simoné! Nem, rimet nem kerestem, nem is szoktam keresni. Az hivaflanul jön. — Ej, ej, büszke szó. Nem mond igazat. Ugy beszélik, hogy sokszor egész éjszakát virraszt át, amig egy szonett alakul kedvére .. . Nos, Isten áldja! Keresgélje tovább a rimeket, mig én a boldogságomért megyek, mely már enyém. — A boldogságért? — Érte, Biceért, a Folco Portinari. leányáért, a templom elé, hogy hazavezessem. Vőlegény vagyok, boldog vőlegény. A viszontlátásra, mester Trovatore. Ha megvan a rim, emlékezzék meg rólam. Dante már nem hallotta szavait, A sötétség tengere borult reá és áradt át a telkén. Ugy tetszett neki, mintha körötte vadul fölzúgnának a hullámok. Kábultan állt ott, ügyet sem vetett arra, hogy ezalatt eltávozott mellőle Guidó Cavalcanti. Mit törődött i most még az ő válaszával? E válasz után, I hangba hoaván, az érdekellentétek elsírni tárára alkalmas lett volna. Sajnálattal keltett azonban tapasztalnának, hogy a városi törvényhatósági közgyűlésen. ezen jóindulat nem találkozott kellő visszhanggal, sőt egyes felszólalások oly mederbe terelték a véleményt, hogy azon kellemetlen meggyőződésre kellett jutnunk, hogy intézményünk, bármennyire is iparikéi dott eddigi ténykedéseivel: a nagyközönség megelégedését megnyerni, a közgyűlési, teremben nem találkozott oly tárgyilagossággal és jóindulattak amilyent bízvást remélhettünk volna. Nem kell küliin hangsúlyoznunk, .menynyire fájdalmasan érint azon körülmény, liogy egy társaság, mely ,fennállása óta fáradhatatlanul' oda törekedett, hogy szerződésszerű kötelességeinek határát jóval felülmúlva, kielégítse a közönség igényeit, — mely lankadatlan buzgalommal igyekszik menetrendjét nemcsak a jelenlegi közlekedési követelményekhez alkalmazná, hanem ennél többet nyújtani, .ameininyáhem ezen forgalmi követelmények gazdagon yailó fcielégitésébein a szerződés szerintii kötelező menetteljesítményt körülbelül 100%-ia felülmúlja, — mely —- öndic&eikvés nélkül — jo@gial á.lH láthatja önmagáról, hoigy több évi mlültödié©o előnyösabb hatással volt Szeged városiials fejlődésére, iniint az utolsó éveik bármely intézménye, mely továbbá 180 családnak adja napi kenyerét ós fcb. 50.000 ikoronlányi adóteljesítmény ével Szeged város .aidótfizetőinieik első soraiban foglal helyiét és melynek üzeme és berendezése elfogulatlan szaktekintélyek tárgyilagos bírálata szerint a. magyarországi vidéki vasutak között első helyen álll, — egy ilyen meg nem érdemelt, sértő bánásmódban részesül, A tanács bizonyára indokoltnak fogja találni, bqgy ilyen körülmények között, bár föltételezzük, hogy a mérvadó és tárgyilagos körök többsége mellett ürik á.ll, mégis inkább félreállnnlk 'é® bevárjuk azon időt, melyben egy •igazságosabb és tárgyilagosabb áramlat alakul ki velünk szembeni. i§14. január 3Í. Amidőn tehát a tanácsinak tasiztelettefl! | bejelentjük, hogy a területhasználati szerződés értelmében 1914. január l-től kezdve a szerződésben imegiállapitott tarifaOldszáilfitást egész terjedelmében életbe léptettük, nem .mulaszthatjuk el, hogy a tanácsnak mély köszönetünket fejezzük ki azon JoyáJis és jóindulatú magatartásáért, melyet ugy a 'tanácsi, mint a bizottsági tárgyalások folyamán velünk szemben tanusitott és kérjük, bogy ezen jóindulatot továbbra is feutartaini szíveskedjék. Biztosítjuk, hogy a jövőben is .azon tÖ-| rekvés fog beinnünket vezérein!!, hogy a közönség érdekeit és a város fejlődését iszeimtünk előtt tartva, nemcsak a szerződésszerű kötelezettségeket teljesiitsiük, hanem imlnit eddig is — annál jóvail többet ínyujtsunlk a közönség igényeinek kielégítésére. Az ügy felett nem térhetünk szó nélküli napirendre. A villamos vasút ajánlata ismeretes. Ismeretes, hogy a tanács igazán nagy körültekintéssel alakította meg azt a bizottságot, amelynek az ajánlat előzetes tárgyalására volt megbízatása. Csányi János és Szarvady Lajos miinti bankemberek, Back Bernát és Wimmer Fülöp, mint a két legnagyobb szegedi iparvállalat vezetője, Kószó István dr. és Pillich Kálmán, mint a törvényhatósági bizottság ügyvédtagja foglaltak helyet ebben a bizottságban. Ismeretes, hogy a bizottság alapos munka és kellő megfontolás után a város érdekéből rokonszenvezett a villamos vasút ajánlatával. És ezt az, ajánlatot a közgyűlésen olyan modorban tárgyalták egyesek, mintha a villamos vasút eddigi működésével nem szolgált volna rá a legteljesebb bizalomra, mintha a városnak az lenne az érdeke, 'hogy ne boldoguljon az a vállalat, amely itt megtelepszik és milliókat befektet. Idézetéket rá: „Ha a közúti villamos vasút a várossal tárgyal, akkor az úgyszólván a város becsapására utazik — „az külföldi tőke,. magyar zsiron hizik és támogatásra nem méltó". Ideírhatnánk még egy-két idézetet, de minek. Elégmely még fülében csengett, mint a mennydörgés hangja! . . . Lépések, beszélgetés, nevetgélés zaja riasztotta 'föl Dantét komor merengéséből. íme, ő jött ott. A templomból jött viszsza — mellette büszkélkedett Simon de Bárdi. Az ő virágcsokrát tartotta kezében a lány s szelíd mosollyal nézett le rá, mig kísérője közel hajolt hozzá. Dante szökni akart, de nem volt képes erre, ereje elhagyta. S már késő is tett volna. — Minő boldogság, hogy kisérheteni! — suttogta Simon — boldogság, melyért uz élet sem volna nagy ár! — Nem tudom, — felelte szerényen a lány, — bogy ez boldogság-e s oly nagybecsű. És különben, mily könnyű az, boldogságot érezni, tette 'hozzá és a poéta érezte, hogy a hangjában könnyek rezegnek meg, de boldogságunkban azokra gondolni, kik nélkülözik, ez nehezebb Signor, ez nagy. — Nem értem önt, Signora, kire gondoljak? ' — Azokra, akik szenvednek, Signor Bárdi, azokra, kik szenvednek — szólt ö halkan. Mielőtt Simon de Bárdi még megsejthette, mi a szándéka, letörte a tőről, a legszebb rózsát és odanyújtotta a poétának, lesütött szempillákkal1, végtelenül jóságos arckifejezéssel. Azután tovább haladtak, eltűntek a ház kapujában. Egyedül maradt Dante. Ajkaihoz szorította a dúsan fölvirult. lángoló rózsát, melyet megszentelt a könny, mely ráhullott az ő tiszta szeméből — a mennyei szeretet és véghetetlen könyörület könnye. És még sokáig, sokáig állt Folco Portinari háza előtt a fiatal Dante Alighieri. Merev tekintettel nézte a rózsát — eleinte minden gondolat nélkül — kábultan, a kimondhatatlan bánattól. Majd lassan-lassan megkülönböztette a rózsa szinmaif, e szirmok hajtásait — látta, mint illeszkednek egymáshoz e szirmok mesésen finom csigavonalakban és szenvedélyes! telkének fantáziája e csigavonalakat követve, mind mélyebbre és mélyebbre hatolt, komor hangulata démonikus varázshatalommal fejlesztette képzeletének erejét, a rózsa eltűnt tekintete elől, csak a csigavonalak maradtak, szüntelenül, örökösen forogva egy titokzatos örvény, egy idegen, iszonyú, feneketlen mélység felé. Víziója volt, rejtélyes, ,lázas álom- szülte kép tárult előtte. A poklot látta viruló rózsa alatt, a pokol tátotta feléje torkát és a kin pokla, mely telkében dul, im alakot öltött, látható életet élt. Könnyei leperegtek a rózsára, mint az olvasztó ólom, maróan, mint a kéneső Sodorna és Gomorrhára. Ám tisztító és szenesitő könnyek harmata is érte a rózsát s e könnyek fényében mintha hirtelen elsápadna a véres pírban lángoló rózsa, mintha hófehér tisztaságban tündökölne, mintha nőne, nőne óriási nagyságra, mintha Empyrion rózsájává válna, melynek minden levélkéje egy szentnek a trónusa, a középpontja lángÖTvénv s ez a trónusa a szeretetnek, melv indítja a csillagok mozgását. Fölkel, mint a „creatura bell'a bianoo vestita", elébe megy, kezében tartja a hervadhatatlan babérkoszorút, melynek levelei csillagok; és az óriási tért betölti — zuhanó vizek zúgása gyanánt — számtalan angyalsereg ujjongása: „Szent, szent, szent, — Hozsanna és Alleluja". — Forró érzéssel szoritotta ajkához a rózsát Dante Alighieri. Lelkében kialakultak körvonalai az ő hatalmas müveinek, melyet megteremtve fölül emelkedett a viszonzatlan szerelem fájdalmán, a haza árulásán érzett keserven. Nem tudta, hogy fiatal festő halad el mellette, ki láttára megindultan megáll, hogy e nagy képet Jelkébe zárja és jövendő nemzedékekre hagyja örök emlék gyanánt, Giotto volt ez a festő.