Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-31 / 26. szám

10, saját a meg séf, entése b. meg­óság. igében ittük. elő­1 ket sokat ikra mk Sssrkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, I&4. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12­negyedévre X fr— egyhónapraK 2"­esyaa 16 ifiir. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapraK 2"48 Egyai aaára ára 16 Hl. évfolyam 26. szám. Kiadóhivatal Káfiaz-ttka & Tetefon«széin s 305. Szombat, január 31. A fogadalmi templom. Ki tudja, hányszor támad már vihar a fogadalmi templom tervei Ikörül? Az ősz mester itt hagyta a munkáit és megköszön­te szépen a dicsőséget, hogy korszakos emlékmüvet építsen olyan városnak, mely egy csipetnyi érzékkel nem rendelkezik a művészi alkotások megbecsülésére. Sehol annyi félreértés nem kiséri a közügyeket, sehol ugy meg nem nevetik, ki nem csú­folják a nemes és nagystilü törekvést, mint Szegeden. Ha az okát keressük ennek a sajátságos jelenségnek, arra kell rájön­nünk, hogy minden félremagyarázás a fo­galmaknak bizonyos eltolódásából, az íté­letnek -és értékelésnek sajátságos félrébi­csaklásából jön létre, ami a féhnüveltséget szinte a legtökéletesebb hűséggel jellemzi. Bizonyos, hogy Firenzében lehet kész terveket vásárolni, ha nem is huszonöt lí­ráért, de nem sokkal többért. Aki nyári vi­tyillót, vagy családi házat akar építeni, az valószínűleg boldogul is az ilyen szab­ványos tervekkel. Templomtervet már csak fényképben lehet kapni ennyi pénzért, akkor is csak Brunellesco, vagy Sansovi­no egy-egy remekének mását kapja meg a lelkes amatőr, amelyet bajos volna akár­miféle építkezésnél fölhasználni. Egy olyan korszakos alkotásnál ellenben, mint ami­lyennek a szegedi fogadalmi templomnak lennie kell, a tervező művésznek első és legfontosabb kötelessége az, hogy erede­tit nyújtson ugy az egésznek összbenyo­másában, mint a részletek művészi kidol­gozottságában és értékességében. Ezeknek a követelményeknek a pompás Halász­bástya és a gyönyörű szegedi református templom tervezője által készített plénu­mok mindenben megfelelnek. Schulek mes­ter nemcsak hivatott egy ilyen milliós ál­dozatok árán emelendő emlékműnek a megtervezésére, de joggal mondhatjuk, hogy nincs ma Magyarországon tervező, akinek több hivatottsága lehetne épen egy ilyen monumentális alkotásnak a méltó el­gondolására és művészi kiformálására. Az ügy annyira tiszta, hogy csak cso­dálkozni lehet minden meg nem értő hoz­zászóláson, mely az európai hirü mester alkotását kicsinyléssel illeti. A Dobay Gyula dr. viharos hatású felszólalását ép­! pen ezért nem tudjuk ilyen szempontból nézni, mert hiszen a felszólaló eredeti in­tenciója aligha az lehetett, hogy Schulek mester terveinek értékét kétségbe vonja, hanem sokkal" inkább az, hogy megvédel­mezze az illetéktelen elíerditésektől és megváltoztatásoktól. Azt beszéli a fáma, illetve Pillich Kálmán indítványa, hogy a fogadalmi templom eredeti terveit kifor­gatták eredeti mivoltukból és a hires szép kettős torony tetejét süvegcukor formájú­ra gyúrta át az építés vezető vállalkozója. Aligha lehet élhinni ezt sem, de igy leg­alább érteni és méltányolni lehet azt a vé­delmet, melyben az inditványt tevő bizott­sági tag az eredeti terveket részesítette. Bizonyos, hogv sok vitára fog még alkalmat adni ez a nagy alkotás, amig a toronygombot föl nem rakják a tetejére. A város hatóságának egy nagy föladata van az építés alatt: hogy a tervező mű­vész intencióinak hajszálnyira való betar­tását a legszigorúbban ellenőrizze. Ha már belement a város régi fogadalmának beváltásába, olyan módon kell azt a kivi­telhez juttatnia, hogy az utókor elismerés­sel adózzék érte és ne elégedetlenséggel. A rózsa. Irta : VrchHcky Jaroslaw. 1323-ban történt, május havában. A ragyogó tavaszi nap fényárral öntöt­te el a Via del Gorzót, .mely Firenze köz­pontját képezte. Az üde tiszta levegő ínég nem tündöklött a nyár mély azúrjában; könnyű püha hullámaiból mintha valami ki­fejezhetetlen bűvös, álmodó élet áradna. A magasban láthatatlan madarak dala csen­dült; a kertekben időről-időre fölhangzott a fák komoly zúgása, azután ismét auna ki­mondhatatlan tavaszi varázszsaí és megha­tó bájjal' teli álmodó csönd borult min­denre. Körülbelül közepén a Via del Corzónak állt Folco Portinari, a pék háza. E ház kapu­ja előtt várakozott egy ifjú; ugy állt ott, mint egy szobor; tekintetét mereven egy vi­ruló rózsatőre irányitva, melyet dúsan éke­sítették a nagy, telt. bódító illatot árasztó rózsák. Lassan, lehajtott fejjel közeledett az if­iu felé egy idősebb férfi; ruházata arra val­lott, hogy a gazdag patríciusok közé tarto­zik. Jobbjában papírlapot tartott és ugv 'lát­szott, az a lapra vetett írást olvassa. Néhány lépéssel az ifjú előtt megállt és figyelmesen bus mosollyal1 tekintett rá. Az ifjú oly mé­lyen elmerült álmodozásába, hogy nem vet­te észre az érkezőt. Am hirtelen fölpillan­tott és ekkor feléje sietett és kinyújtotta ke­zét a lap után, melyet az tartott. — Guidóm! — Lassabban*, Durante! — válaszolta Guidó és feje fölé emelte a lapot. — Tudod, hogy égek a vágytól . . . — Természetesen! A szerelmesek min­dig égnek a vágytól. — Kinevetsz engem? — Nem, barátom, de kételkedem abban, hogv a válasz, melyet szonettedre irtam, ki­elégítene. Én más véleményt alkottam ma­gamnak a szerelemről, mint te és Gino. — És más véleményt, mint Dante de Maianio — vágott szavába barátja! — jól tudom. De látod — ép a te válaszodnak fo­gok örülni legjobban. — Hidd el, Durante, az év válaszom sem fog tetszeni neked! Mily különféleképen gon­dolkodik mindegyikünk az érzésről, melyet szerelemnek nevezünk! Cinonak „másolat" a szerelem, de Mai-anonak durva, alacsony­rendű szenvedély játéka, neked a sziv forró ügye, nekem azonban a hideg értelem dol­ga. Az én vágyaim célja a filozófia. Ez az édes hatalom, mely engem bilincsekbe ver. De melyikünk hiszi az igazságot. — A válaszodat, Ouido, válaszodat aka­rom olvasni! Ugyanabban a pillanatban, amidőn Gui­dó átadta a fiatal embernek a várva-várt vá­lszt: kinyilt atjaja a kertnek, mely Portinari házához tartozott. Két egyszerű öltözetű, szigorú arcú koros hölgy lépett ki és egy fia­tal karcsú leány, fehér ruhában. A két barát visszalépett: mélyen meghajoltak a hölgyek előtt. Az asszonyok büszkén és leereszkedő­leg bólintottak, a leány azonban lesütötte szép fejét és majdnem átlátszó bőrének pír­ja mélyebbé vált. ugy, 'hogv arca a legszebb rózsára hasonlított. — Oly szerény az én királynőm és oly kedves, — suttogta GalVacanti barátja. Vég­uer HS É SüSS HS i Él 'H 14-én íí 19 ttl srí U isza •szil lf na gyteriniH mm, k&flmcfl 9. :-: tmim w

Next

/
Thumbnails
Contents