Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-04 / 3. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1914. január 4. K ALE1D Q5ZKQP Szeged, január 3. TŰZBEN ÁLL EGY ORSZÁG, a legnagyobbak egyike, a legsivárabb, legszomorúbb, 'legboldogtalanabb ország, mely valaha a világon volt. Sistergő, forró láva az egész belseje. Még ólomsullyal nehezedik rá a hatalom féktuskója, ez a goromba, érzéstelen tömeg, még mozdulatlan némaság lebeg a kisorosz sikság felett, de ez a némaság hasonlít aihhoz a .halálos csöndhöz, mely a legnagyobb viharokat szokta megelőzni. Kokovcev nem tudott többséget szerezni az orosz birodalmi dumában. Azt jelenti ez, liogy már 'holnap, vagy holnapután meg fog jelenni a minden oroszok idegbeteg atyuskájánák az ukáza, mely világgá kergeti az orosz népképviselőket, akik nem akarnak a fölséges cár kedvére való többséget alakítani. Nem először oszlatják föl a dumát, mégis a mai viszonyok között ugy tetszik, mintha ez a politikai esemény nyitná meg azoknak a borzalmaknak és rettenetességeknek hoszszu sorozatát, melyek Oroszországban már nem késhetnek sokáig. A duma tulajdonképen soha sem volt a szó modern értelmében vett konstitucionális politikai tényező. Megalakulását annak a kedvezőtlen beállításnak köszönhette, melybe annak idején a vérszopó császárnői kegyenc, Trepov keverte hazáját a külföld előtt. A carszkoje-szelói vérengzés után, mikor a jégpalota elé vonuló nép tizezrei (hullottak el a reszkető atyuska szemeláttára, Oroszország hitele megingott a francia pénz emberei előtt. Jött a sima modorú és ügyes Witíe, ki meg tudta értetni uralkodójával, hogy csak a nemzeti alkotmány á'iílithatja helyre a belső rendet és a külföldi hitelt. Autokraták nem jókedvükben szoktak alkotmányosdit játszani! Kőnigrátz után talán nem igy történt?... A duma rögtön a megalakulása után azt képzelte magáról, hegy törvényeket statuálhat, melyek a legutolsó muzsikot épen tigy .kötelezni fogják, mint a minden oroszok cárját. Micsoda naiv hit és elragadtatás! A duma eltörölte a halálbüntetést, aminek az lett a következménye, hogy a gyanú alapján befogott embereket már a vizsgálati fogságban halálra korbácsolták. Egy rigai egyetemi tanárnak az volt a bűne, hogy Schweizban • élő szindikálista fivére cikksorozatot közölt az orosz igazságszolgáltatás botrányairól. A tanárt befogták, a börtönben szemeit kiszúrták, tizennégy éves leányát és tiz éves fiát pedig ugyanott halálra kinozták, amiért nem tudtak atyjuk ellen adatokat szolgáltatni. E féle eseteket hasábszámra lehetne idézni. De az orosz rendőri szolgálat nagyon éber; a határon ép ugy nem lehet írást, vagy ujságot kivinni, mint bevinni. Az utastól elszedik a legártatlanabb ujságpapirost, melybe cipője, szappana, vagy bármiféle tárgya csomagolva van. Oroszország ki van kapcsolva a világ szellemi életéből. A végsőkig való elkeseredés már a hadseregben is otthon van. Schmidt tengerészhadnagy esetére emlékeztetünk, mely a szebasztolopi lázadásnak volt előidézője. A tábornoki és hivatalnoki kar szabadon zsarolja a nép minden rétegét. Stösszel tábornok piszkos üzletei vi'lágihirre emelkedtek. A rendőrség összejátszik a betörőkkel. Hihetetlen állapotok uralkodnak. Csak az az egy bizonyos, hogy már nem tarthat nagyon soká. Aki ismeri az orosz közéletet, ismeri a mérhetetlen szenvedést, mely az orosz népnek osztályrészül jutott, az meg tudja érteni, mikor azt mondjuk, hogy a forradalom igen közel van. S ha pedig kitör, az valami kimondhatatlan horderejű világesemény lesz. A francia forradalomnál véresebb és nagyszerűbb jelenetek fognak lezajlani a Nevva partján és a belgrádi konak véres tragédiája szelid bukólika lesz ahhoz képest, ami Carczkoje-Szelóban történni fog. A hatalom vak és esztelen. Az orosz hatalom nem látja be, mennyire a faját vesztébe rohan. II. Miklós utolsó cárja a nagy orosz léleksivatagnak, — ezt tudja a vutkin élő utolsó muzsik is. Mindenki tudja, csak II. Miklós nem, a szegény, rettegő, idegbeteg spiritiszta . . . * SZÉP, FEHÉR HÓLEPEL borítja künn a földeket; olyan jó arra járni, tompult, elernyedt, fáradt kedéllyel a hómezők nirvánájába siilyedni! Rég volt ilyen szép az alföldi táj. A gyorsvonat ablakából nem lehet azt eléggé élvezni; ki kell menni a baksi erdő felé, nagy halira-csizmában, vállravetett fegyverrel, az általvetőben friss szalonnával, amit tűz fölött jó ropogósra lehet pirítani. A fegyvert és a többit odaképzelem a triéder-binokliböl álló egyetlen felszerelésem mellé és elindulok nagy fehér mezőben, hol berlini szalamander-cipeHőm nyomát hóval lepi bé a tél, hóval lepi bé a tél . . . Ah! Elmúlik az élet, már mind kevesebb jót nyújt, ujat semmit se, de ad valami mást, valami különösen szépet, olyasfélét, mint az ópiumszivók gyönyöre: az emlékezés tompa, fájdalmas kéjét. Emlékezünk tájakra, havakra, rég olvasott könyvek hangulatára, gyerekkori mesék csodáira. Olyan dolgokra emlékezünk, amik soha se voltak: az ember befelé kezd élni, amint öregszik. Tájképek nyílnak előtte, hosszú, szépséges, tiszta perspektívák. Olyanok, mint egy hóval fedett, csillogó, nagy mező: olyanok, mint maga az élet. Itt-ott tépett águ, csupasz akácok: ezek a nők, kiknek virulása egykor virágfelhőbe borultan ragyogott bele a szivünkbe. Amodébb düledező, kicsi viskó: a szülői ház, honnét fiatal elszántsággal indultunk el a hamuban sült, anyai pogácsákkal. Messze a szemhatáron már csak sik hó: az a végső állomás, a megpihenés, a nyugalom, amerre haladunk. Már nincs nagyon messze. Fáradni nem szabad odáig. Milyen kibékítő, kedves, szép táj ez! Visszanézünk és előre haladunk. Mérhetetlen csönd van a tájon. A hó nagyon szépen tud hallgatni. Fölfogja a kocsizörejt és a lépések kiváló bór- és 9 lithiumos gyógyforrás véi hóly*gb«joknál, kOszvénynél, ezukoroetegséfoti, vörhenjmél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Terwéwwtwi vasmentss savanyúvíz. * « SCHULTES ÁGOST nyomát. De emitt oldalt még látszik a város sok, sok tornya. Oda előbb vissza kell térni, emberek közé, mosolyogni, tülekedni, pénzt hajszolni, vért izzadni. A város, a város, a melynek utcáján sárrá válik a 'legfrissebb hó is. A város: küzdelmek és bánatok' tanyája, pihenni vágy. lelkek purgatóriuma, bus leveretések és földre görnyedések kopott szinpadja . . , Induljunk hát visszafelé a szép, fehér mezőről. (d) Megugrott egy uj férj. — Kaland a nászéjszaka előtt. — Vége a hozománynak. — (Saját tudósítónktól.) Egyik jó boráról hiros és Szegeddél szomszédos községiben, a melynek neve nagy szerepet játszik helyi történetünkben, néhány nap óta nem mindennapi pikáns történetről beszélnek. Szól pedig a krónika az egynapos ifjai férjről, aki az esküvő után csak éppen liogy kezébe kaparintotta a hozományt, aztán ill a berek, kereket oldott egy hölgyi kével. Ez a kis hölgyikc azonban nem a felesége volt. Egy fiatal emlber, Sz. K. tisztviselő, aki nemrégen leépült a nevezetes községbe, pár hónappal ezelőtt tüzesen kezdett udvarolni egy odavaló szép kisasszonykának. A leány szívesen fogadta a csinos gavallér hódolatát és a. szülők is örömmel láttáik házukban az ifjú lovagot, aki első perctől komoly kérőként jelentkezett. Végigette az obligát uszonnákat és ebédeket, megismerkedett az atyafisá.ggal, érdeklődött, a. család ügyei (iránt s mint már sejteni méltóztatik, nem sok idő multán gyüriit cserélt a. szép kisasszonnyal. A mátkaság pompázó boldogsága alig egy (hónapig tartott, inert a vőlegény (kisürgette az esküvőt. (Amit a menyasszonynak se volt szándéka sokáig halogatni. December első vasárnapján pedig a boldogságtól sugárzó fiatal pár megjelent az anyakönyvvezető előtt, aki annak rendjemódja szerint rájuk adta a törvényes áldást. Az esketés után pedig vidám dáriidóra gyűlt össze a rokonság. A cigány is húzta, a szép friss menyecske boldogan táncolta a menyasszonytáncot, a násznép vígan mulatott a gazdag asztal mellett. Az uj férj pedig közben diszkrét megbeszélésre vonult vissza ipaurával, aki leszámlálta neki a jelentékeny összegű hozományt. Takarékpénztári könyv, nagy (bankó. meg csengő arany: ebből állott a menyasszony moningja. A mulatság még tovább tartott, de egyszer csak keresni kezdték a boldog ifjú férjet. Hol van, merre jár? A kis menyecske 'eleinte pironkodva tért ki a kérdések elől. dle később maga is izgatottan segített tűvé tennii a házat az ura után. A vidám kedvnek vége lett. s nagy izgalom telepedett le a lakodalmas házba. Az éjszakát átvirrasztotok s nem került meg a férj sehogy. Csak másnap, mikor már a csendőrség segítségét akarták igénybevenni. derült ki, hogy a férjuram megszökött a hozománnyal. A hozománnyal oda se neki. Do megszöktette a legjobb barátjának a szeretőjét, egy feltűnő csinos szőke nevelőnőt. Azzal indult el még ma is ismeretlen barátságos tájak felé, az esküvő után, a nászéj előtt. Az aiHÍs, aki jómódú földbirtokos, az egy