Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-30 / 25. szám

3. hÉLMA Q YÁBÓBSáUÖ 1§14. január 30. r'n in - • ...... .. .... —.— nés 1912-ben 180 millió ikorona volt s ebből csak négy és fél millió korona térült ismét vissza az 1913. év folyamán. A legsúlyosabb veszteség érte azokat, akik pénzüket állami járadékokba és záloglevelekben helyezték el, mert a mai árfolyamok a tiz év előttiekhez viszonyítva ötszáz millió koronával alacsonyabbak. Az áremelkedés — mindig lassabban megy, mint az áresés s az az összeg, mely tiz év alatt elpusztult, nem lesz ujabb tiz év alatt pótolható. Nem tudjuk elképzelni, hogy még a legszerencsésebb konstellációk közt is ötszáz milliós áremelkedés legyen. És itt még egy körülményre rá kell mutatnunk. Általában azt szokták mondani, hogy azok számára, akiknek a papirok tényleg birtokukban vannak, a tőzsdei árfolyamok esése nem jelent igazi veszteséget, mert papírjaik a fix kamatot meghozzák, az árfclyarnemelkedésre tehát nyugodtan várhatnak. Csakhogy ez nem mindig igy van, mert egyrészt számításba kell venni azt, hogy a papírokat magas áron vették s ha ma bármely okból eladni kénytelenek, azt az árt nem kapják meg, másrészt azt is, hogy csak elenyésző kis számmal vannak, akik a fix kamatozású papírokat egy évtizedig a trésorjaikban tartják, mikor az ipari papirok kamatozása kedvezőbb. Az árfolyamveszteség tehát effektív veszteség, 'ha nem is kerül azonnal likvidálásra, hanem csak évekre fölosztva. Így tehát, hogy most, mikor a nemzetközi pénzpiacon a feszültség alábbhagyott s a pénzdrágaság mindenütt csökkent, lassankint emelkednek az árfolyamok s ha lassan ás, de megkezdődik ismét az ipari és ikeresikedélmi tevékenység, de évtizedek kellenek ahhoz, szakadatlan munkában és kedvező körülmények közt eltöltendő évtizedek, mig a nemzeti vagyonban beállott nagy veszteségeket és pusztulásokat pótolni lehet. Harkányi la munkásbiztositó törvény revíziójáról. (Saját tudósttóntítól.) A szegedi felsővárosi iparosikör január huszonötödikén Kiss Gyula törvényhatósági bizottsági tag elnöklésével gyűlést tartott, amelyből kifolyólag táviratban üdvözölték Harkányi János báró kereskedelmi minisztert, akinél egyben kérelmezték a imunkás'biztositási itörvény sürgős revízióját. A táviratra Harkányi mniszter a következő levelet intézte Kiss Gyula elnökhöz: Tisztelt Elnök Ur! A rminikásbiztositási törvény revíziója ügyében a Szeged-felsővárosi iparoskor közgyűlésének megbízásából hozzám intézett táviratát vettem és van szerencsém értesíteni, hogy a munkásbiztositási törvény revíziójával behatóan foglalkozom, de egyrészt tekintettel a nagy anyagra és az ügy rendkívüli fontosságára, másrészt tekintettel arra a körülményre, hogy nem kívánnék abba a hibába esni, hogy egy meg nem felelő törvényt más, szintién nem megfelelővel helyettesítsünk, az uj törvényjavaslat elkészítése kétségenikivül hosszabb időt igényel. Úgyszintén: hosszabb időt igényel a kérdés tanulmányozása már a'bból a szempontból is, mert az ország minden részéből számos panasz érkezik hozzám, melyek egymástól eltérnek és az intézmény hiányait különböző szempontokból teszik szóvá; mindazonáltal remélhető, hogy rövidebb időn belül az anyag földolgozása meg fog történni. Bármikor szívesen veszem, ha az érdekeltség panaszát szóval vagy írásban elém juttatja, annál is inkább, mert most foglalkozván az ügygyel, súlyt helyezek arra, hogy az érdekelt körök észrevételei mind tudomásomra jussanak. Szives üdvözlet tel. Harkányi. Venizelosz bécsi utja. Bécsből jelentik : Ma reggelre várták Bécsibe Venizelosz görög ínimszterelinököt, de értesítést jött Berlinből', hogy esak déliben fog odaérkezni. A görög 41lamlféríra fogadására nagy előkészületek történtek és ugy volt tervezve; hogy ma déliben Bcrchtold külügyminiszternél ebéd lesz, melyre ima reggel Bécsibe érkezett Tisza István miniszterelnök is. Minthogy Ver.izel.osz csalk délben érkezett, aiz ebédet holnapra halasztották. A görög oöníszterelinöík, aki ma kétségtelenül a Balkán együk vezérpolitdkusa,, fontos ügyekben fog itt tanácskozni. Elsősorban Bcrchtold külügy miniszterrel tárgyal az albán kérdésekben, de szóba kerülnek már a Görögország és a. monarchia között kötendő .kereskedelmi szerződés főbb (kérdései is, igy főképpen a Görögországgal — elsősorban Szalon ikival — való vasúti összeköttetés ügye. Venizelosz kihallgatáson fog megjelenni a királynál is. Venizelosz miniszterelnök körutazása és tanácskozásai az áh taláwos keleti politikával függnék össze. Az a célja, hogy valamennyi balkán államot szövetségbe hozza, de ennek a szövetségnek egyetlen állaim ellen isetm volna éle, tisztára békaszövetség és gazdasági egyesülés. — Ah, hadd fecsegjenek a szomszédok ostobaságokat! Mondd meg inkább: hány nadrágja van a gazdádnak? — Azt nehéz megmondani. — Tiz? — Talián még több . . . — Eredi és hozz nekem egyet, ne nagyon hosszút; de meleget. — Minek? — Látod, hogy milyen az enyém! Látnivaló persze nem volt, mert Pepe nadrágjából úgyszólván semmit sem lehetett látni. — Igen — tette hozzá a nővér helyeslően. csakugyan kell valami, amit magadra vegyél . . . De az ur imégis aizt hihetné, hogy a nadrágot loptuk! Pepe nem járult hozzá a fölfogáshoz, •v — Ne tartsuk az, embereiket ostobáiknak, mint amilyenek magunk vagyunk. Ha a sokból keveset elveszünk, az nem lopás, hanem osztás. — Oh, ez csak a dalban van igy! — maradt meg a nővér állhatatosan erkölcsi álláspontja mellett. Végre mégis engedett Pepe rábeszélésének és egy jó, világosszürke nadrágot hozott a konyhába, amely az egész Pépénél hosszabb volt. — Adj egy kést ide! — szólt Pepe, aki mindig tudott magán segíteni és munkához láttak mind a ketten, hogy az amerikai nadrágját Pepe számára egyetlen öltönnyé alakítsák át. Végül is egy, kissé széles, de kényelmes „zsáköltöny" keletkezett, amelyet a vállán madzaggal kötöttek össze ós a zsebek ujjak gyanánt szolgáltak. Miivüket még tökéletesebbé tették volna, ha nem kerül útjukba az amerikai felesége. Ez a hölgy megjelenik hirtelen a konyhában: és a két csinytevőre a legdurvább szavakat szórta, amelyekből csak a hangokat értették, mivelhogy angolul mondta őket. Pepe wm akarta a szóáradatot meggátolni; összeráncolta a homlokát, csillapitólag tette a kezét a szivére, kétségbeesetten kapott a fejéhez, alázatosan sóhajtott, de a nő nem nyugodott meg addig, aimig a férje meg nem jelent. — Mi történik itt? — Signor, — felelte Pepe, — csodálkozom azon a lármán, amelyet a maga signoréja itt csinál. Azt hiszi, hogy elrontottuk a nadrágot, de biztosítom magát, hogy rám csak most illik kitűnően. . . . Valószínűleg j azt is hiszi, hogy én a magiai utolsó nadrágját ' vettem el és maga nem tud másikat venni ,. . Az amerikai figyelmesen hallgatta és azután igv szólt: — Én meg azt hiszem fickó, hogy most rendőrt kell 'hivni. — Csakugyan azt hiszi? — kérdi Pepe dermedten. — Minek? — Hogy téged a fogházba vigyen. Ezek a kemény szavak ugy elszomoritották Pépét, hogy majd kicsordultak a könnyei. De azért még uralkodott magán és méltóságteljesen jegyezte meg: — Ha imlaga ilyen, signor, ha az embereket fogságba viteti, akkor persze ... De én ezt nem tettem volna, ha nékem sok nadrágom volna és magának meg egy sem lenne. Én akkor talán magának két, sőt három nadrágot is.adtam volna, noha egyszerre nem öltheti föl az ember valamennyit. Az amerikainak nevetnie kellett; néha a gazdag is jókedvében van. És azután — nos és azután megvendégelte Pépét csokoládéval és egy Iirát adott oeki. Pepe megvizsgálta a fogával a pénzt és nem idegenkedett a kibéküléstőL Óvatos üzleti ember létére azonban még igy szólt: — Köszönöm, signore! A pénz mégis valódi? — Igen, Pepe. Aki azonban teljesen akarja ismerni. a<-I nak látnia kell őt. amikor egyedül ül a sziklák között és figyelmesen belenéz a hasaI dékokba és lyukakba, mintha keletkezésüknek szürke történetét olvasná ki belőlük. Azután élénk szemei tágra nyílnak és sötét ragyogással vannak tele; keskeny, hátrakulesalt karja és kissé előrehajtott feje ugy inog, mint virágkehely ai szélben. Valamit zümmög — mindig énekel. Szép, akkor is. amikor a virágökikal beszélget. Lilakék patakban iszalagok folynak le a falról és a fiu hallgatja a virágok suttogást, melyek a szélben mozognak. Figyel és dudolgot: — Fiorhio-o . . . fiorino-o . . . A messzeségből, mint tairtburinaütések, csengenek át a tenger hangos sólhajtozásai. Játszva röpdösnek a lepkék a virágtenger fölött. Pepe fölemeli a fejét; szemét összébb hunyja a napfényben és a. hajlottabb korú ember irigy és szomorú, de mégis barátságos mosolygásával kiséri a játékot. — Co! — kiáltja és egy smaragdzöld gyíkot rezzent föl tapsolásával . . . De ha a tenger nyugodt, mint a tiikör és a parti kőzetet nem borítja a hullámtörés fehér tajtékja, akkor Pepe valahol a sziklákon ül és éles szemekkel, mered le a tiszta mélységbe: ott, a zöldes tengeri moszat között sietnek a halak, oldalit egy rövidíanku rák mászik. Es a kék víztükör fölött mégis ott száll a fiu álmodozó dala. — Oh, tenger . . . Oh. tenger . . . Szigorú emberek azt mondják Pépéről: — Ebből még anarchista lesz . . . De aki a gyermek lelkében mégis tud olvasni, az azt mondja: - Pepe valamikor a mi költünk lesz ... De Pasquiahno, az asztalos, egy aggastyán, akinek olyan fehér a feje. mintha ezüstből öntötték volna és arca a régi római pénzeken levő profilokra emlékeztet, a bölcs s általánosan tisztelt PasQuali'no azt mondja: — Minden gyermek különb lesz, mint amilyenek mi most vagyunk és az ő életük szebb lesz, mint a mienk. És ezt sotkan elhisszük az öregnek.