Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-30 / 25. szám

$s«rk*«zt6aég Káíáuz-utcs 9. Telefonszám: 305, ELŐFIZETÉS! ÁR SZEGEDEN égés;; évre . K 24'- félévre . . K 12negyedévre K 6*— egyhónapra K 2*Egyffif isáaa ára IS ©fi1. ELŐFIZETÉS! ÁR VIDÉKEN egész évre , K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K T•— egyhónapra K 2-40 Egyas ssiss ára 10 MH&r. Kí&tíéhivaícl Kárisof-aráa tv Telefon* azára: WD, MWKr V 4, III. évfolyam 25. szám Péntek, január 30 A romok helyén. Lapuink inai számában, a közgazdasági rovatban közöljük Széli Kálmán bankkormányzó rövid, de a 'helyzetet viszszaadó nyilatkozatát. Leplezetlen őszinteséggel mondja el, mi következik közgazdasági világunkban. És bizony nékünk is, mindnyájunknak számításba kell venni, hogy nem az 1912. év utolsó négy hónapjának, hanem az 1913. év tizenkét hónapjának rombolásai azok, amelyeket nem fogunk egykönnyen kiheverni tudni. Nem is kell kereskedelmi mérlegünk passzivitásának valami különlegesen nagy fontosságot tulajdonítanunk, hogy ezt mondhassuk. Ipari termelésünk visszafejlődése sokkal jelentősebb bizonyíték, mint a külkereskedelmi forgalom 'számtengere, amelyhez különben is iránytűk kellenek, hogy azon a laikus eligazodjék. A kereskedelmi mérleg passzivitásának különleges okai is lehetnek, amelyek gyakran nemcsak liogy nem elszomorítók, hanem egyenesen örvendetesek. De, hogy Magyarországnak legrégibb és legvirágzóbb iparága, a malomipar súlyos válsággal küzd, inert a belföldi fogyasztás csökkent és a külföldi piacok elzárkóztak, ezt aggasztónak fogja fölismerni még a laikus is. És igy végigmehetünk egész iparunkon. A vas és fémipar, a textilipar, a cukoripar, a gépipar, a bőripar, a vegyi ipar, a petróleumipar mind súlyos válsággal küzd és ez nem fog megszűnni pusztán csak abból az okból, hogy a kamatláb ma alacsonyabb, mint volt hat hónap előtt. Mert az ipar föllendülésének nemcsak az olcsó kölcsön az előfeltétele, hanem a piac befogadóképességének javulása és a fogyasztás növekedése is, — ez azonban csak azért, mert ma a kamatláb leszállitta tolt, még nem fog egyhamar bekövetkezni. A balkáni háború első hónapjaiban, mikor bennünket is az a veszedelem fenyegetett, hogy a háborús bonyodalmakba belekeveredünk, a tőkések megrohanták a bankokat és takarékpénztárakat és Pranger, az Osztrák-Magyar Bank volt vezértitkára háromszáz millióra becsülte azt az összeget, amelyet az aggodalmaskodók a betéteikből visszavontak s párnákba, derékaijukba dugtak el. Igaz, hegy mikor a béke már biztosítottnak látszott, s miikor kétségtelenné vált, hogy a balkáni háborúba nem kel! fegyveres kézzel beleavatkoznunk, a betéteik egy része lassankint ismét visszaszivárgott a pénzintézetekhez, de azért a betétállomány még ma is körülbelül 200 millióval kisebb, mint volt a háború előtt. Az összeget nagyon természetesen nem lehet az utolsó fillérig megállapítanunk, mert a bankok és takarékpénztárak csak most állitják össze mérlegeiket s az sem egészen kétségfélen, hogy őszinte kimutatást fognak erről közzétenni, a rendelkezésünkre álló adatokból is azt a következtetést vonhatjuk ie, hogy körülbelül 200 millió lesz a budapesti és vidéki intézetek betétállományának csökkenése. Mert a budapesti nagy intézeteké ugyan nőtt az elmu.lt évben, de ez a vidéki intézetek rovására történt, onnan vonták el a betéteket. De legborzasztóbb volt a pusztulás az értékpapírok árfolyamában. És nemcsak az állami járadékok s fix kamatozású papírok árfolyama csökkent, hanem még nagyobb volt az árhanyatlás az ipari vállalatok részvényeiben s azoknak a bankoknak részvényeié, amelyek főleg ipari vállalatok finanszírozásával foglalkoznak s amelyeknek egyébként is szoros kapcsolatuk van az iparral és kereskedelemmel. De itt is azt kell mondani, hogy az 1912. év utolsó négy hónapjában volt az igazi kataklizma, az 1913. évben már csak ennek utóhatása volt az áresés. Sőt ha szigorúan vesszük, a budapesti áru- és értéktőzsdén jegyzett összes papírok árfolyamának összértéke 1913-ban valamivel még növekedett is. Az effektiv árcsöhkePepe. Irta: Maxím Gorkij. Pepe tízéves; vékony, törékeny az alakja és olyan fürge, mint iá gyik. A válláról tarka rongyok lógnak le, egészen a térdéig; a tömérdek lyukból, a szennytől és naptól sötétre íestett bőre kandikál elő. Pepe kicsiny fűszálra emlékeztet, amelyet a szél játszva lenget idestova. Napkeltétől napnyugtáig a sziget szikláin futkározik. Minden foglalkoztatja, amit lát: a sürü virágtenger, a gyikok a sziklahasadékok között, a madarak a ragyogó olajfalornbokon és a malachitszinü szőlő hegyeken, a halak a tengerfenék sötét kertjeiben és az idegenek a város keskeny, kusza utcáin. Valamennyi idegent meg tudja különböztetni: a németet, akinek forradás van az arcán, az angolt, aki színészre emlékezteti és akinek az embergyűlölő szerepe jutott, az amerikait. aki makacsul, de eredménytelenül igyekszik utánozni az angolt és az utánozhatatlan franciát, aki olyan hangos, mint a csengő. Sok érdekes története: tudok Peperói; de csinyjei közii, az utóbbi nérvány elég lesz a megismertetésére: •Egyszer egy signora azt mondta neki. hogy vigyen egy kosár almát a kertjéből a barátnőjének. Kapsz érte egy soldót mondta a rm — az is sok lesz neked . . . Készséggel vette magához Pepe a kosarat. a fejére tette és elment. Este megiernt. hogy átvegye a bérét. — Nem nagyon iparkodtál — jegyezte ] meg a signora. , — Oh, de mégis alaposan eliáradtam, drága signorám —- felelt Pepe sóhajtva. — Több volt, mint egy tucat! — A színültig megtöltött kosárban? Egy tucaí alma! — Nem, a gyerek ... — De az almák? — Először a gyerekekről kell beszélnem; ott volt a Micheli, a Qiovanni . . . A dühöngő signora megfogta a vállát i és elkezdte rázni: í —• Felejj: elvitted az almákat? — A Piazzáig, signora! Hallgasson csak ide, milyen iól viseltem magamat. Eleinte egyáltalán figyelembe sem vettem a gyerekek gúnyolódását; jazt (gondoltam: csaik hasonlítsanak engem nyugodtan szamárhoz, mindent eltűrtem a maga iránt való tisztelet kedvéért, signora! De amikor az anyámat kezdték szidni, azt gondoltam: nem, ezt nem tűröm! Letettem a kosarat a földre és csak látta volna, drága signora, milyen ügyesen és biztosán találtam eil azokat 'a rablókat . . . — Elloptátok az almáimat! — kiáltotta a nő. — Oh r.em — sóhajtotta Pepe leverten. — Azok iaz lailmáik, amelyek célt tévesztettek. természetesen széjjeímállottak a házfalakon, de a többit együtt ettük meg, amikor megint kibékültünk . . A nő persze hatalmas szidalomba kezdett és Pepe kopasz fejére szórta mind azokat a szitkokat, amelyeket tudott, pedig — nem volt kicsi a számuk. Pepe azonban figyelmesen és engedelmesen hallgatott, csak olykor csettintett a nyelvével és elismerően jegyezte meg: — Oh, milyen találóan mondta. Micsoda szavak! És végre, amikor a nő kifáradt és elment, utána szólt: — Nem mérgelődött volna annyira, ha látta volna, hogy szép almái milyen jól el. találták a semmirekelök piszkos fejét! Oh, az igért egy soddo helyett bizonyára kettőt adott volna! A durva nő uem értette a diadalmaskadó fiu határozott büszkeségét; feleletképen idegesen öklével fenyegette meg. Pepének ezúttal szerencséje volt. Az amerikai nadrágjával való kalandja alkalmával azon: ban majdnem póruljárt. Pepe nővére, aki nálánál sokkal idősebb, ennél az amerikainál szolgált. Az amerikai gazdag volt és ia jó ételektől, amelyek a háznál voltak, Pepe nővére hamarosan takaros. pirospozsgás teremtéssé lett, aki mmt augusztusban a körte, egészséges nedvekkel telt meg. A fiu egyszer azt kérdezte: i — Adnak neked mindennap enni? — Kétszer, háromszor is, éhes vagyok — felelte a leány büszkén. —• Kímélned kellene a fogaidat! tanácsolta Pepe és gondolkodásba merült. Azután tudni akarta még: — Gazdag az uraságod? — Oh, meghiszem, gazdagabb, mint ? 1 király!