Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-29 / 24. szám

Sstrkesztótég Kérász-ötca 9. TelefM-uátn: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12negyedévre K 6'— egyhónapra K 2Egye* txim ára li Már. Szeged, !8!4> ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN jj k J , egész évre . K 28 — félévre . . K14.- l Hegyeciévre K 7'— egyhónapra K 2-40 Etraa uáaa ára II Sllér. t a 1 Kárács-«tea &. Telefoa-széea J 9* II. évfolyam 24 Csütörtök, január 29 A magyar nép. Legtalálóbban egy rengeteghez, irtózatos nagy erdőhöz hasonlíthatjuk. Erdőhöz, melynek számtalan a fája, de egy a fajtája. Erdő, amelynek egyes fái kivénülnek, elkorhadnak, hogy friss hajtásoknak adjanak helyet. De mert a makkból csak tölgy sarjadzhiatik ki, a magyar nép is megmaradt magyarnak és annak is fog megmaradni időtlen időkig. Edzett, mint az évszázados tölgyerdő, melyen pusztító viharok vonultak végig, szívós, mint Ázsia macskája: a tigris, haragjában rettenetes és félelmet nem ismerő, mint a sivatag királya: az oroszlán. Maréknyi nép létére csak igy tarthatta fenn magát tatár, német s török veszedelem közepette. És mi vei egy nemzet életereje nem rokkan meg néhány évtized alatt, amennyi idő dicső szabadságharcunk lezajlása óta éltéit, nem kell féltenünk most sem, sem az oláh, sem a szláv veszedelemtől. Nem kell féltenünk már azért sem, inert ő miaga nem fél. A legfinomabb resonátor a néplélek. Olyan, mint a hárfa, melynek a húrjaiba, a szellő, ha belekap, visszhangzik. A néplélek mindenre reagál, ami őt 'közelről érinti, legyen az öröm, vagy bánat, jó- vagy balszerencse. A néplélek csodálatos érzékenységénél fogva megérzi a legkisebb veszélyt is, mely fenyegeti és följajdul, felzudul, fellázad, ha nagy az az őt fenyegető veszedelem. Az ellenzék fennen azt hirdeti, hogy végpusztulás előtt állunk. Hogy szentségtörő kezek már lerombolták az alkotmány utolsó mentsvárát. Hogy eladták a hazát. Mennyire nem igazak ezek a vádak és hogy mennyire csak magukat lejárt politikai pártok vaktöltéses ágyupuffogtatásai, arra keresve sem 'lehetne beszédesebb bizonyítékot találni, mint a nép hallgatagságát, némaságát. Az ellenzék üres frázisai nem találnak visszhangra .a néplélek ben. Olyan tény ez, melyet az ellenzék maga is kénytelen beismerni. A nép nem mozdul, nem izgatódik, nem emeli föl tiltakozó szavát, nem lázadozik, mert nincs miért. Mert nem hajlandó többé arra, hogy fejét az igába hajtsa azért, hogy a levert koalició megrekedt szekerét kirántsa a sárból. Az életösztön az e^yes egyénekben is a leghatalmasabb valami. Tetteink rugója, indítója és irányitója. Ha tehát a nemzeti létet csakugyan valami komolyveszély fenyegetné, mint azt az ellenzékiek hirdetik, el sem volna képzelhető, hogy a nemzet életösztöne meg ne nyilatkozzék. Nem nyilatkozik meg, mert nincs dk reá, mert, amit az ellenzék mindenképen nemzeti veszedelemnek akar feltüntetni, az nem a magyar nép, a magyar nemzet veszedelme, hanem veszedelme, megsemmisítő veszedelme magának, de csak magának az ellenzéknek. Ha az előbb azt mondottuk, hogy a magyar -nép viharedzett, bátor és SZÍVÓS, ezek után bízvást hozzátehetjük azt is, hogy okos. Okos, mert nem rohan dőrén a saját vesztébe azoknak a megmentéseért, azoknak a felemeléseért, akik arra nem szolgáltak rá. Aki'k füt-fát Ígértek, mig a nép vállain uralomra nem jutottak, de aíkkor, mikor céljukat elérték, a nép vállait ujabb és ujabb terhekkel rakták meg. Nem kell itt ezeket a terheket egyenkint fölsorolnunk, csak a megkönnyebbülés azon érzésére kell rámutatnunk, mely az egész országot elfogta, mikor a koalició szétbomlott részeire, sőt a legutóbbi választás alkalmával erejét vesztve szétverődött. Okos a magyar nép, mely a legnagyobb lelki nyugalommal és közönnyel szemléli az ellenzék hiu erőlködését a hatalom visszaszerzéseért. Az ellenzék vak lármája síiket fülekre talál. Egyszer itt sül fel az ellenzék, máskor ott vall kudarcot. A minap Fejérmegyében próbáit szerencsét. Bizalmat akart szavaztatni Audrássyéknak és el akarta Ítéltetni Tisza Istvánt, amiért a románokkal való megértésre törekszik. Ámde a bizalmat nem lehetett megszavaztatni és a Tisza Istvánra vonatkozó inditványt a vármegye közgyűlése levette a napirendTartozik és követel. | Irta: Strlndberg Ágost. Mr. Blackwood gyárigazgató volt Brooklynban és feleségül vette Miss Danckrtardot, aki a házasságba hozományul modern életeíveket hozott. Hogy ne lássa feleségét szolgálóként dolgozni, Mr. Blackwood egy boardinghotiseban lakott az asszonnyal. Az asszony, akinek nem volt dolga. eKész napját zenével és billiárdozással töltötte el, a fél éjszakát pedig vitatkozásokkal a nőkérdésröl és grogivással. A férfinek 5000 dollár fizetése volt, ezt rendszeresen átadta az asszonynak, hogy kezelje. Az asszonynak volt 500 dollár tűpénze, amellyel maga rendelkezett. Az asszony unatkozott és nem volt dolEgv nap becsípve jött a reggelihez. A tárj vett magának annyi 'szabadságot, hogy bgyelmeztette, hogy ez nem illő dolog. Az asszony ideges lett, ágyba feküdt és a ház °sszes barátnői elhalmozták virágokkal. — Miért iszol? — kérdezte a férfi olyan kedvesen, ahogy csak tudott. — Bánatod van? — Ne legyen bánatom, midőn elhibáztam az életemet? — Mennyiben hibáztad el? Három gyermeket szültél és napjaidat ugv használhatod föl, ahogy akarod. — Nem tudok gyermekekkel bánni. — Meg kellene tanulnod a gyerekekkel való bánásmódot. Ez társadalmi munka és igén tiszteletreméltó életcél, szebb, mint egy gyárnak a vezetése. — Természetesen, ha szabad volnék. — Te szabadabb vagy, mint én. A te igazgatásod alatt állok. Te állapítod meg jövedelmeimből a kiadásamiat. Teneked van 500 dollár tiipénzed, amely felett szabadon rendelkezel. Nekem nincs tüpénzem. Nekem a pénztárból, illetve tőled kell koldulnom, ha dohányt akarok venni. Nem vagy szabadabb, mint én? Az asszony nem felelt, hanem, gondolkozni próbáit. Az eredmény az volt, hogy saját háztartást kell vinniök. Berendezték tehát saját háztartásukat. Első napon kilenc órakor kelt föl és kitakarította férje szobáját. Azután elköszönt a szakácsnétól és tizenegy órakor elment bevásárolni. Mikor a férj egy órakor hazajött villásreggelizni, az étel még nem volt kész. A szolgáló volt az oka. Az asszonv nagyon fáradt volt és sirt. A férj nem akart panaszkodni. Megevett egy odaégett szeletet és elment. Csak annyit mondott még: — Fiam, ne dolgozz sokat. Este az asszony oly fáradt volt, hogy a munkát abbahagyta és tiz órakor lefeküdt. Másnap, midőn Mr. Blackwood jóreggelt kivánt, meg volt lepve felesége kitűnő arcszinén. — Jól aludtál? — kérdezte. — Miért? — Ugy látom, nagyon jó szinbert vagy. — Én ... jó szinben vagyok? — Igen. Ugy látszik egy kis foglalatosság jót tesz neked. — Egv kis foglalatosság? Ez „kis" foglalatosság? Szeretném tudni, mit nevezel akkor soknak? auerKerpe lí üi® tomm Iruár ihh w 8 ipir a Jmé" iiilü. mm ua W DM9 naniprseíüilroijíiiaiiaii ÍBBBBDB! IMIM 9. TMisii JJ