Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-04 / 282. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szán ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.negyedévre K 7 — egy hónapra K 2-40 Egyes szára ára IS fillér. Kiadókirattl Kisáaz-otca I Telefon-szám: 305. Szeged, 1913 II. évfolyam 282. szám Csütörtök, december 4. A játékosok. Nehogy valaki véletlenül azt higyje, hogy a meg nem született margitszigeti játékbarik rniég kevésbé megszületett játékosairól lészen 'itt szó. A világért siem,. Akik meg sem születtek, azokról nincs mit beszélni. Ellenben vannak a magyar nemzetnek olyan játékosai, akiknek kisded játékait nem lehet, nem szabad szó nélkül hagyni. Játékosok, akik hol a parlamenten belül, hol azon kivül, egyszer Budapesten, máskor Bécsben űzik lármás játékaikát. Egyszer haragszom rádot játszanak 'ós duzzogva félreállanak, máskor aztán megfeledkezve müharagjukról, megint beállanak a játékba, sőt annyira megfeledkeznek előbbi dacoló kedvükről és annyira belemelegszenek, hogy ők akarnak diktálni. Hol a világfájdalom elégikus hangján panaszkodnak, hol nagyképűsködve a közéleti purifikátorok szerepében tetszelegnék maguknak. Ágnes asszony módjára mossák a lepedőt még akkor is, mikor az már rég tiszta. Ágnes asszonynak legalább az a mentsége, .hogy meg volt őrülve s azzal legalább szánalmat gerjesztett maga iránt. De mi az ő mentségük?! . . S mivel akarnak ők maguk iránt szánalmat gerjeszteni?! . . . Most Kristóffyról vezércikkeznek és már nem is titkon, könnyeket hullatnak érte és azért, amiért az békéscsabai mandátumáról lemondott. Előbb, jóval előbb kiállították neki a halotti bizonyítványt, most meg erkölcsi bizonyítványt adnak neki. Hát komoly emberek ezek?! Ugy beszélnek és irnak, mintha a margitszigeti játékbank megalakulását legalább is ők akadályozták volna meg. Tudja pedig mindenki, hogy Tisza István megalkuvást, nem tűrő erkölcsi érzékén mult, hogy nem engedte megfertőztetni a mi gyönyörű Margitszigetünk tiszta levegőjét az erkölcsi rothadás miazmá'val. Kristóffyt is nem ők, hanem a munkapárt leplezte le és egy munkapárti képviselő öszszeférhetetlenségi bejelentése révén 'kénytelen visszatérni abba a kriptába, melyet annak idején ők építettek meg neki. Miután föltámadását megakadályozni nem tudták, ellenben most a munkapárt leszorította őt a közéleti szereplés teréről, nagyhamar erkölcsi bizonyítványt állítanak ki neki, hogy ezzel jobb izüen élvezhesse az „óhajtott békés nyugalmat". Hogy mi mindent fogunk még megérni, mi mindent nem fognak még kitalálni a maguk szükkörü társaságának a szórakoztatására a nemzet e nagy játékosai játékos kedvükben, azt józan elmével még csak nem is sejthetjük. Nem sejthetjük pedig azért, mert száz okos ember sem tudja kitalálni előre, mit fog csinálni akárcsak egy (másodperc múlva is egy bolond. Hogy lehetne tehát előre sejteni, még ha mégannyian volnánk is, mit fog holnapra, vagy holnaputánra kitalálni a törvény és jog szent nevében a purifikáció százegy néhány őrültje?! Mellény gomb-politika az egész taktikájuk. Vagy sorshúzás utján, vagy kor szerint, — ők tudják — ugy látszik minden képviselőházi és delegacionális ülés előtt más és más vezér számolja a mellénygombjain: bemegyünk, nern megyünk. Ha pedig véletlenül hiányzik a soros vezér mellényéről egy gomb, akkor előtelefonozzák és előautózzák a Désy-pörben szerepelt főjogászt, hogy jogi érvekkel világosítsa föl őket, számit-e a hiányzó méllénygomb vagy sem. Ez az oka, hogy az illetőt beválasztották a delegációba is. Szükség esetén legalább kézné! van. Ilyen mellénygomb-poliiikával afcaszkodnak bele a munkapárt haladó szekerébe, mely ha keresztülgázol és sebeket ejt rajtuk, megint duzzogve félrevonulnak és azt kiáltják: nem játszunk! A nemzeti munkapárt szekere pedig haladni fog józan megfontoltsággal kitűzött célja felé, akár játszanak, akár nem játszanak, vagy akárhogyan és akármit is játszanak politikai életünk e nagy gyermekei. Komikussá válik ez az egyébként tragikus szereplése az ellenzéknek azáltal, hogy mindenképen azt akarják, hogy az ország közönsége komolyan vegye őket. őket, a mindenkinek, de legfőképen sajátmaguknak ellenmondókat. Elcsépelt frázis már, de fölötte találó rájuk, hogy ők csak egyben következeteAntinous halála. Irta: Henri Régnier. Abban az órában, mikor illatos csendesség száll le a haldokló rózsákra, mikor a forró homok beleharap a szandálokban szabadon álló lábujjakba, abban az időben — mondom — Hadrian császár, akit gyógyíthatatlan betegség gyötör, lement a folyópartra. kedvencének meztelen vállára támaszkodva. Haclrian: Lázaim van. Ez a bűvös szél tán lecsillapít. Nemi értem, mi lelt. Te, akit én tettelek istenné, megmagyarázhatnád. Te, az én legelső rabszolgám! Te isten vagy, de én 'meg császár vagyok. Hallod? Egvfortmák vagyunk. Beszélj! Antinous: Szép este van. uram! Hadrian: Felelj! Antinous: Hallgatlak uram! Hadrian: Nem érzed-e válladat gömbölyödni tenyerem alatt? Én a te urad vagvok! Antinous: A lég oly balzsamos . . . Hadrian: Nem. Nehéz. A Nilusnak mlvnden mérge benne van. Ez a folyó: ez is (háborít. Magasabb faiak közé fogom kényszeriteni. 'Nem akarom, hogv itt tekergőzzék a palotáim' előtt, mint egy ellenség. De a falak fölépítése sokáig tart majd! Engemet a türelmetlenség gyötör. Oh . . . minden oly sokára történik! A császárság oszlopa, én magam, lázzal küzd és a lázban ei lehet pusztulni. Alh . . . levegőt! Megfúlok! Antinous: őrizzék meg az btenek Hadrian császárt. Hadrian: őrizz meg te, Antinous! Szegény isten! Ugy talállak, mint ahogv elhagytalak volt: mint gyermeket. Ma is a fiam vagy, azért beszélek igv veled. Beteg vagyok, fiam, olyan különös baj aldozata lettem, Imely rémületesebb a sebnél. A iharci lárma most is itt zsong fülemben. Ez részegebbé tesz, imlnt a legaromatikusabb bor. Benső erő a rombolásra késztet. De boldoggá tesz mégis, hogy utoljára az arcodba nézhettem. Ifjú vagy te és egy nagv virág . . . én pedig boldog és nyughatatlan vagyok, egyszerre. A virágok nyugtalanná tesznek, mert elhervadnák. Nem tudom, mit szeretsz s azt se tudom, fim lesz énvelem holnap. Láthatatlan nyilak célpontja a bőröm, de egyik sem' jut el a szivemig. Az istenek adták ráim ezt a kint. Ah. ma este túlságos a ímeleg! Ezek az erőszakos, vad illatok nem a .Nílusból hömpölyögnek felém. Ott, ahol napnyugatkor te fogsz fürödni, áldozati tüzek égnek hajnal óta. Engemet hullaszag kisért. a harcnak minden bűze. Emlékszem, a fegyverek zűrzavarában katonáim sorai között, a tüzek füstjében a lovam . . . Furcsa kaland volt az, fiam! A lovam lábai belegázoltak egy döglött elefánt hasába s magukkal húzták a belét, vonszolták s közben egyre (futottak s a belek körülcsavarodtak rajtuk. 'Eleinte az az érzésem volt. hogv hullákon rohanunk keresztül s ezt már régen megszoktam. De visszafordulva megpillantottam azt á bűzt gerjesztő vastag erezetei a hátam mögött, amelyből kék 'vér folyt! Az egész harc alatt magammal hurcoltam ezt a rettenetességet! Ezt a szagot őriztem meg az orromban, ettől kaptam a lázt. A folyóban is vannak döglött ki gyök. elrothadt ember- és állathusok. Ez elrontja az erről jövő szelet. 'Az illó olajok is zsirszagot terjesztenek. A börtönökből átkozott leheletek szálidosnak. Kár enni is adni a raboknak. Ha nyugodtan akarunk élni, el kell fojtani minden panaszt. Hegy jobban élhessünk, izolá n' kellene magunkat egészen. Semmivé tenni a világot, megölni mindent és mindenkit . . . még kedvenc lovunkat is! s Antinous: A lovakért kár volna. uram. Hiszen nagy a világ. Hadrian: Ne siessünk. Es mi van a lányokkal, a szép zsidó lányokkal, akiket sátrak alól hurcoltam el, katonáim által neked adattam át? V^réhajtották-e parancsomat, hogy mindannyit megvakítsák — azután? > Antinous: Parancsaidat hiven végrehaj tották, uram. Hallottam kiáltásukat, anélkül, hogy láttam volna őket. Hadrian: Nem akartál rájuk nézni? Most már az ajándékaim se keiienek neked? Miért nem tüzesitetted magad a tüzes oltáron? Gyermek vagy, aki semmihez sem