Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-04 / 282. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szán ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.­negyedévre K 7 — egy hónapra K 2-40 Egyes szára ára IS fillér. Kiadókirattl Kisáaz-otca I Telefon-szám: 305. Szeged, 1913 II. évfolyam 282. szám Csütörtök, december 4. A játékosok. Nehogy valaki véletlenül azt higyje, hogy a meg nem született margitszigeti játékbarik rniég kevésbé megszületett játé­kosairól lészen 'itt szó. A világért siem,. Akik meg sem születtek, azokról nincs mit beszélni. Ellenben vannak a magyar nem­zetnek olyan játékosai, akiknek kisded já­tékait nem lehet, nem szabad szó nélkül hagyni. Játékosok, akik hol a parlamenten belül, hol azon kivül, egyszer Budapesten, máskor Bécsben űzik lármás játékaikát. Egyszer haragszom rádot játszanak 'ós duzzogva félreállanak, máskor aztán meg­feledkezve müharagjukról, megint beálla­nak a játékba, sőt annyira megfeledkeznek előbbi dacoló kedvükről és annyira bele­melegszenek, hogy ők akarnak diktálni. Hol a világfájdalom elégikus hangján pa­naszkodnak, hol nagyképűsködve a köz­életi purifikátorok szerepében tetszelegnék maguknak. Ágnes asszony módjára mos­sák a lepedőt még akkor is, mikor az már rég tiszta. Ágnes asszonynak legalább az a mentsége, .hogy meg volt őrülve s azzal legalább szánalmat gerjesztett maga iránt. De mi az ő mentségük?! . . S mivel akarnak ők maguk iránt szánalmat ger­jeszteni?! . . . Most Kristóffyról vezércikkeznek és már nem is titkon, könnyeket hullatnak ér­te és azért, amiért az békéscsabai mandá­tumáról lemondott. Előbb, jóval előbb ki­állították neki a halotti bizonyítványt, most meg erkölcsi bizonyítványt adnak neki. Hát komoly emberek ezek?! Ugy beszélnek és irnak, mintha a margitszigeti játékbank megalakulását leg­alább is ők akadályozták volna meg. Tud­ja pedig mindenki, hogy Tisza István meg­alkuvást, nem tűrő erkölcsi érzékén mult, hogy nem engedte megfertőztetni a mi gyönyörű Margitszigetünk tiszta levegőjét az erkölcsi rothadás miazmá'val. Kris­tóffyt is nem ők, hanem a munkapárt lep­lezte le és egy munkapárti képviselő ösz­szeférhetetlenségi bejelentése révén 'kény­telen visszatérni abba a kriptába, melyet annak idején ők építettek meg neki. Mi­után föltámadását megakadályozni nem tudták, ellenben most a munkapárt leszo­rította őt a közéleti szereplés teréről, nagyhamar erkölcsi bizonyítványt állíta­nak ki neki, hogy ezzel jobb izüen élvez­hesse az „óhajtott békés nyugalmat". Hogy mi mindent fogunk még meg­érni, mi mindent nem fognak még kitalálni a maguk szükkörü társaságának a szóra­koztatására a nemzet e nagy játékosai já­tékos kedvükben, azt józan elmével még csak nem is sejthetjük. Nem sejthetjük pe­dig azért, mert száz okos ember sem tud­ja kitalálni előre, mit fog csinálni akárcsak egy (másodperc múlva is egy bolond. Hogy lehetne tehát előre sejteni, még ha még­annyian volnánk is, mit fog holnapra, vagy holnaputánra kitalálni a törvény és jog szent nevében a purifikáció százegy néhány őrültje?! Mellény gomb-politika az egész tak­tikájuk. Vagy sorshúzás utján, vagy kor szerint, — ők tudják — ugy látszik min­den képviselőházi és delegacionális ülés előtt más és más vezér számolja a mel­lénygombjain: bemegyünk, nern megyünk. Ha pedig véletlenül hiányzik a soros ve­zér mellényéről egy gomb, akkor előtele­fonozzák és előautózzák a Désy-pörben szerepelt főjogászt, hogy jogi érvekkel vi­lágosítsa föl őket, számit-e a hiányzó mél­lénygomb vagy sem. Ez az oka, hogy az illetőt beválasztották a delegációba is. Szükség esetén legalább kézné! van. Ilyen mellénygomb-poliiikával afcasz­kodnak bele a munkapárt haladó szeke­rébe, mely ha keresztülgázol és sebeket ejt rajtuk, megint duzzogve félrevonulnak és azt kiáltják: nem játszunk! A nemzeti munkapárt szekere pedig haladni fog jó­zan megfontoltsággal kitűzött célja felé, akár játszanak, akár nem játszanak, vagy akárhogyan és akármit is játszanak poli­tikai életünk e nagy gyermekei. Komikussá válik ez az egyébként tra­gikus szereplése az ellenzéknek azáltal, hogy mindenképen azt akarják, hogy az ország közönsége komolyan vegye őket. őket, a mindenkinek, de legfőképen saját­maguknak ellenmondókat. Elcsépelt frázis már, de fölötte találó rájuk, hogy ők csak egyben következete­Antinous halála. Irta: Henri Régnier. Abban az órában, mikor illatos csendes­ség száll le a haldokló rózsákra, mikor a forró homok beleharap a szandálokban sza­badon álló lábujjakba, abban az időben — mondom — Hadrian császár, akit gyógyítha­tatlan betegség gyötör, lement a folyópart­ra. kedvencének meztelen vállára támasz­kodva. Haclrian: Lázaim van. Ez a bűvös szél tán lecsillapít. Nemi értem, mi lelt. Te, akit én tettelek istenné, megmagyarázhatnád. Te, az én legelső rabszolgám! Te isten vagy, de én 'meg császár vagyok. Hallod? Egvfortmák vagyunk. Beszélj! Antinous: Szép este van. uram! Hadrian: Felelj! Antinous: Hallgatlak uram! Hadrian: Nem érzed-e válladat gömbö­lyödni tenyerem alatt? Én a te urad va­gvok! Antinous: A lég oly balzsamos . . . Hadrian: Nem. Nehéz. A Nilusnak mlvn­den mérge benne van. Ez a folyó: ez is (há­borít. Magasabb faiak közé fogom kénysze­riteni. 'Nem akarom, hogv itt tekergőzzék a palotáim' előtt, mint egy ellenség. De a falak fölépítése sokáig tart majd! Engemet a tü­relmetlenség gyötör. Oh . . . minden oly so­kára történik! A császárság oszlopa, én ma­gam, lázzal küzd és a lázban ei lehet pusz­tulni. Alh . . . levegőt! Megfúlok! Antinous: őrizzék meg az btenek Had­rian császárt. Hadrian: őrizz meg te, Antinous! Sze­gény isten! Ugy talállak, mint ahogv elhagy­talak volt: mint gyermeket. Ma is a fiam vagy, azért beszélek igv veled. Beteg va­gyok, fiam, olyan különös baj aldozata let­tem, Imely rémületesebb a sebnél. A iharci lárma most is itt zsong fülemben. Ez része­gebbé tesz, imlnt a legaromatikusabb bor. Benső erő a rombolásra késztet. De boldoggá tesz mégis, hogy utoljára az arcodba néz­hettem. Ifjú vagy te és egy nagv virág . . . én pedig boldog és nyughatatlan vagyok, egyszerre. A virágok nyugtalanná tesznek, mert elhervadnák. Nem tudom, mit szeretsz s azt se tudom, fim lesz énvelem holnap. Lát­hatatlan nyilak célpontja a bőröm, de egyik sem' jut el a szivemig. Az istenek adták ráim ezt a kint. Ah. ma este túlságos a ímeleg! Ezek az erőszakos, vad illatok nem a .Nílus­ból hömpölyögnek felém. Ott, ahol napnyu­gatkor te fogsz fürödni, áldozati tüzek ég­nek hajnal óta. Engemet hullaszag kisért. a harcnak minden bűze. Emlékszem, a fegy­verek zűrzavarában katonáim sorai között, a tüzek füstjében a lovam . . . Furcsa kaland volt az, fiam! A lovam lábai belegázoltak egy döglött elefánt hasába s magukkal húz­ták a belét, vonszolták s közben egyre (fu­tottak s a belek körülcsavarodtak rajtuk. 'Eleinte az az érzésem volt. hogv hullákon ro­hanunk keresztül s ezt már régen megszok­tam. De visszafordulva megpillantottam azt á bűzt gerjesztő vastag erezetei a hátam mö­gött, amelyből kék 'vér folyt! Az egész harc alatt magammal hurcoltam ezt a rettenetes­séget! Ezt a szagot őriztem meg az orrom­ban, ettől kaptam a lázt. A folyóban is van­nak döglött ki gyök. elrothadt ember- és ál­lathusok. Ez elrontja az erről jövő szelet. 'Az illó olajok is zsirszagot terjesztenek. A börtönökből átkozott leheletek szálidosnak. Kár enni is adni a raboknak. Ha nyugodtan akarunk élni, el kell fojtani minden panaszt. Hegy jobban élhessünk, izolá n' kellene ma­gunkat egészen. Semmivé tenni a világot, megölni mindent és mindenkit . . . még ked­venc lovunkat is! s Antinous: A lovakért kár volna. uram. Hiszen nagy a világ. Hadrian: Ne siessünk. Es mi van a lá­nyokkal, a szép zsidó lányokkal, akiket sátrak alól hurcoltam el, katonáim által ne­ked adattam át? V^réhajtották-e paran­csomat, hogy mindannyit megvakítsák — azután? > Antinous: Parancsaidat hiven végrehaj tották, uram. Hallottam kiáltásukat, anélkül, hogy láttam volna őket. Hadrian: Nem akartál rájuk nézni? Most már az ajándékaim se keiienek neked? Miért nem tüzesitetted magad a tüzes ol­táron? Gyermek vagy, aki semmihez sem

Next

/
Thumbnails
Contents