Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-05 / 257. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára Itt fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Ki ad 6 hivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 257. szám Szerda, november 5. Ügyvédi diploma. Lejárt a múlt 'hónap utolsó napján az a terminus, mely az uj ügyvédi képesítési törvényben megengedte azt, hogy az ügy védj elö'ltek a régi törvény hatálya alatt szerezzék meg az ügyvédi diplomát. Aki november elsejéig letette a vizsgát, annak nem kell két esztendei ujabb, csak más íormáju jelöltös'ködésre vállalkoznia, azonnal megnyithatja az irodáját s keresheti a boldogulást módja, szerencséje és tehetsége szerint. Aki nem: aki még nem érkezett meg odáig, hogy terminust kérhessen, aki megbukott, akit javító vizsgára utasitottak, az előtt már becsapták a sorompót, mely elzárta az ügyvédi pálya eddigi, minden nehézsége mellett is, kényelmesebb és előnyösebb útját. Az kénytelen már azon a sókkal göröngyösebb és főleg sokkal tekervényesebb uton elindulni, melyet az uj törvény hagyott nyitva számukra. Ám ezen az uj uton is sietni kell, mert már ácsolódik, már készül az ujabb sorompó, mely ujabb kitűzött terminusra majd ezt az utat is elzárja s csak egy olyan utat hagy szabadon az ügyvédi pályára igyekvők előtt, mely az eddigieknél is sokkal néhezebb és körülményesebb. Az egységes birói és ügyvédi vizsgáról szóló törvény már azt is meg fogja követelni, hogy az, aki ügyvéd akar termi, legalább egy esztendőt töltsön a bíróságoknál joggyakornoki praxisban. Ez a követelés tovább komplikálja az ügyvédi kvalifikáció megszerzését, még több verejtékkel öntözteti meg az ügyvédi diplomát. Tudvalevő, hogy ezeket a törvényeket milyen céllal alkották: azzal a kettős céllal, hogy az uj ügyvédek megbízhatóbb és jobb képzettséggel lépjenek arra a pályára, melyen embertársaiknak sokszor olyan jelentős vagyoni érdekeiben kell határozni ok és tanácsot adniok; továbbá, hogy a fokozott követélmény a pályaválasztó fiatalság egy részét visszariassza ettől a pályától, melyen a túlzsúfoltság miatt már is akkora a szociális nyomor és máris olyan keservesen nehéz a megélhetés- Az uj törvényeknek mind a két intencióját csak helyeselni lehet. Az ügyvédi pályára nagyon sokan léptek olyanok, akik az eddigi rendszer mellett az'ügyvédi iroda megnyitásakor még meg sem szerezték azt a gyakorlati tudást, amit csak alapos és komoly praxis révén lehetett volna megszerezniölk. És az ügyvédi pálya mai viszonyai! között valóban rászorul arra, hogy rettenetes túlzsúfoltságán enyhítsenek valahogy. Ha ugyan van olyan eSzköz, mely az ilyen enyhítésre alkalmas. Valószínűleg az előbb emiitett 'két célt elérők ezek a reformok. Az uj'abb, szigorúbb föltételek alatt előkészülő ügyvédek alaposabban fogják ismerni mesterségüknek minden csinját-binját, amikor megkapják az ügyvédd; diplomát. Hogy a második, szociális szempontból hasonlóan fontos célt megközelitik-e az uj törvények, azt már nem merjük ilyen határozottan állítani. Az uj törvény, mély a fenyegető november elisejei terminust függesztette az ügy véd jelölték feje fölé, olyanformán hatott az ügyvédi diploma után vágyakozó fiatal emberekre, mint a sarkantyú: mind valamennyit erős'ebb kitartásra, végső erőfeszítésre kényszeritette. Az ügyvédvizsgáló bizottságoknak még soha sem volt annyi munkájuk, mint az utolsó tiz hónap alatt. Akinek csak joga, képesítése volt rá, az az utolsó napokig mind sietett terminust kérni, mind valamennyi 'megkísérelte a szerencséjét, még akkor is, ha nem volt teljesen és kifogástalanul elkészülve. Az utolsó tiz hónap alatt a vizsgálóbizottságok valósággál permanenciában voltak, a mi az utolsó 'hónapban annyira fokozódott, hogy a működő bizottságok számát meg kellett kétszerezni és a Curia épületében reggeltől késő estig tartott a vizsgáztatás. Péntek éjjel, az utolsó éjjel messze be az éjszakába tartott ez a munka és a legutolsó vizsgázók beszámításával csak ennek az utolsó hónapnak az eredménye az, hogy négyszáztizenegy uj ügyvédi diplomát állítottak ki, ami naponta tizenhárom-tizennégy uj ügyvédnek felel meg. Csak Buda! pesten, csak az utolsó hónapban. Ebez az Az álom. Irta: Biró Lajos. Azon az estén véletlenül Tamás jutott az eszünkbe. — Szegény fiu, — mondotta Miklós, — ilyen tájban, nyár közepén tűnt el. Hátradőlt a székében, szivta a szivarját és (gondolkozva 'mondta: — Máig sem tudom, mi oka volt az öngyilkosságra. Előtte való nap találkoztam vele az orfeumban: pezsgőzött és széles jókedve volt. Másnap este azután a 'botját és kalapját találták meg a Lánűhidon. Es jött a levél Imre bácsihoz, hogy gyengének érzi magát az életre... .., A nyári estében, dus vacsora után jól érezte magát az egész család. Nem jó ilyenkor nagy gondolatokkal megerőltetnie imagát az embereknek. (Nem szólt senki. Később Margit szólalt meg: — Hátha nem is balt meg? A társaság megmozdult: — Ah, nevetséges, ostobaság, — mondották haragosan. — A holttestét nem találták meg, — válaszolt 'a makacs Margit. — 'Hátha él valahol elrejtőzve... Olyan eksztravagáns volt mindig. Most ífél'zuidiult mindenki és a lány erre elhallgatott. Azután másról kezdtünk beszélni és elfelejtettük a dolgot. Kellemes volt együtt üldögélni a langyos éjszakában, beszélgetve és szivarozva. Egy óraikor feküdtünk le. Rosszul aludtam. Zavaros állmaim voltak Tamásról, a Dunáról és reggel fáradtan ébredtem fel. Lementem a kertbe reggelizni. Ott volt az .egész család, de mindenkinek rossz kedve volt. A pompás reggelit étvágytalanul piszkálták és a 'fonott nádszékeken kényelmetlenül feszengtek. Nem igen beszélt senki. Végre Miklós sóhajtott egyet és nagy elhatározással azt mondta: — Az éjjel Tamással álmodtam. Riadt pillantások szegeződtek reá. Ezeket a gyáva pillantásokat látván, Miklós kiegyenesedett, fölemelte a fejét és most már csak azért fs — 'de hogy a lelkén; is könnyítsen — emelt és határozott hangon beszélni kezdett: — A 'Lánchíd felé mentem és ő egyszerre szembejött velem. Egy cseppet sem voltam meglepetve 'és ő is egészen nyugodt volt. „Szervusz", — mondotta és kezet fogtunk. Azután; szokása szerint idegesen karon; fagott és elindultunk 'lassan a Dunaparton. Egy ideig szótlanul mentünk, azután; ő azt mondta: „Ti azt hittétek, hogy én meghaltam ... Erre nem tudtam- semmit válaszolni, ö újra hallgatott és azután komolyan folytatta: „Nem illettem én bele a családiba. Az anyám elhozta a imiilióját és azután meghalt. Apám is meghalt és én egyedül maradtam főztetek. Ti erősek voltatok, hangosak, kemények, engem pedig gyengévé és álmodozóvá tett az anyám örmény vére. Ugy kellett volna lennie, hogy ti közületek valamelyiké legyen a millió... Én hiába erőlködtem, hogy éljek vele: kifárasztott és kimerített a múlatás, az urnák levés, az élet. Ezért átengedtem nektek a milliómat." Újra elhallgatott ekkor és én gondolkozni kezdtem: meg van-e halva, vagy csakugyan elrejtőzött valahová öt évig. Néztem az arcát: olyan sápadt, barna volt, mint mikor utoljára láttam, a szeme fáradt, kékgyürüselől kilátszott két nagy foga. A szalmakalapja is olyan volt, a piros nyakkendője is. ő igy válaszolt a gondolatomra: „Nem vagyok meghalva. Átengedtem nekik a milliót és t; birtokba vettétek. Én gyenge voltam és elpusztultam, jöttetek ti, akik erősek vagytok. Ti tudtok urnák lenni, tudtok mulatni és éíni... De engem megsiratni nem tudtatok. Amikor árva lettem, az egész család vigyázott rám, nevelt és dédelgetett. Mikor megjött a hire, hogy elpusztultam: ki siratott meg engem? Hullottak könyek, mert érzékeny az emberi sziv és olyan szomorú halál az a Dunában... De ki zokogott értem? Ki gyászolt engem? Azt mondtátok a második napon már: szegény fiu, talán jobb igy neki! — és a birtokra gondoltatok és a kastélyra és titkosan az volt a szivetekben: jobb igy nekünk. Kinek sajgott a szive, ha én eszébe jutottam? Ki beszélt rólam másképen, mint vállvonogatással, ki emlegetett másképen, mint valami eksztravagáns bo-