Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)
1913-11-04 / 256. szám
1913. november 1. DÉLMAGYARORSZÁG 13. kaptam tőle egy év alatt és persze hogy nem a szellemeknek adtam oda a pénzt. — Miért csinálta az egészet? — Miért ne, lia lehetett, Még egyszer meg csinálnám, mással is, ha engednének. Bizony nem engedik, legalább jó ,ideig nem, mivel csalás miatt előzetes letartóztatásba .helyezték ós ma átkísérték az ügyészség fogházába. BBasaSflSfllíBfiSBI II I S_E i Szegedi kalendárium. K«dd MINDENSZENTEK ünnepe és a halottak napja. f most is összeesett a novemJrg beri hurcolkodás és lakbér£ 1 negyed idejével, de egy vasárnapi ünneppel együtt. És nagyon szomorú, sőt f ájdalmas furcsán tűnt fel, amikor egy-egy hurcolkodó kocsit is látni lehetett szegény lovacskák után. Még jó, hogy az ünnepek után is megengedték a vándorlást uj lakásba és hogy hallgatólagosan a lakók kezdenek már 'megegyezni, hogy ki-ki inkább két nappal előbb elmegy az uj lakásba, ha tud. Summasummarum : csak igen kevesen vannak azok a boldog halandók, akiknek nem okoz fejfájást a lakás és a lakbér. Annál többen vannak azonban azok a boldogtalanok, akik utolsó értéktárgyaikat cipelik a zálogházba, hogy eleget tehessenek fizetési kötelezettségüknek. A zálogházak már annyim tele vannak ugyan, hogy kis idő óta pang az üzletük, mert minden ,,bement" már, ami bemehetett, a nyomor azonban hihetetlenül nagy mértékben leleményes és igy lakbérfizetés, exisztencia-Jiullás idején mindig van valami uj ötlete abban a tekintetben, hogy mit lehet még elzálogosítani és ezek az uj ötletek meganynyi kisebb-nagyobb tragédiának köszönhetik létüket. ' JiiiLk: AfcJflÉ IDŐJÁRÁS: A meteorológiai intézet jelentése szerint elvétve eső ás egyelőre lényegtelen hőváltozás várható. Sürgönyprognózis: Elvétve csapadék, később hűvösebb. Déli hőmérséklet: 14.0 Celsius volt. A VÁROSHÁZÁN valamennyi hivatalban délelőtt 8 órától 2 óráig van hivatal. A polgármester betegsége miatt nem fogad; a főkapitány 11—1 óráig fogad. A TÖRVÉNYSZÉKEN, táblán, a máv. üzletvezetőségnél és a mumkásbiatositó-pénztárnál délelőtt 8—2 óráig van hivatal. A KÖZKÓRHÁZBAN: a beteglátogatási idő délután 1—3 óráig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este nyolc órakor A titok, dráma 3 felvonásban. URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután 5 árától kezdve este 11 óráig: A postarabló, dráma 3 fglvonáslxm. VASS-MOZI: Délután 5 órától kezdve este 11 óidig: Zoe, dráma 3 felvonásban. EDISON MOZGÓ: Délután 5 órától este 11 áráig: Az álarcos jó-s, dráma 3 felvonásban. i t KORZÓ MOZI: Ak előadások tartanak délután 5 órától este 11 óráig: Az elátkozott család, (A bűnös). Na gy társadalmi müfilm 5 Nóvák József halálé. (Saját tudósítónktól.) A szegedi városháza épületére hétfőn reggel gyászlobogót tűztek: távirat hozta a hirt, hogy Nóvák József, Szeged város volt tiszti főügyésze, a Pallavioini-uradailom jószágkor Hiányzója és volt országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten elhunyt. Halálát évekig tartott betegeskedés előzte meg, amely összeroppantotta különben szivós szervezetét. Halálának hire városszerte mély részvétet keltett. A 60 éves öreg ur ugyanis valamikor vezetőszerepet játszott Szeged közéletében és mint a város főügyésze, annak idején kiváló buzgalommal és lelkes szeretettel szolgálta a város közönségének érdekei t. Nóvák József Szegeden született és itt végezte a középiskolai tanulmányait a kegyesrendiek gimnáziumában. A hetvenes évek eleién ügyvédi diplomát szerzett és Szegeden ügyvédi irodát nyitott. Néhány év után, amikor kvalitásait a város közönsége megismerte, tiszti főügyészszé választották s ebben a pozíciójában fáradhatatlan munkásságot fejtett ki rövid néhány esztendő alatt. Várady Ignáccal és Pillich Kálmánnal együtt kiváló érdemeket szerzett a vízvédelem kérdésének megoldása körül. 1881ben lépett ki a város kötelékéből, ekkor nevezték ki ugyanis a Patlavicini-nradailom főügyészévé. Sándorfalvára ment lakni s ekkor mint a csöng,rádmegyei törvényhatósági bizottság egyik rendkívül agilis tagja, fejtett ki közhasznú tevékenységet évek során át. Itt is a vármegyei vízvédelmének rendezése érdekében dolgozott olyan eredményekkel, hogy a nevét a vármegye történetében maradandóvá tette. Gyorsan emelkedett közéleti pályáján, a nyolcvanas években Tápén országgyűlési képviselővé választották, majd amikor Enyedy Lukáccsal szemben kisebbmozi SZÍNHÁZ Feketesas-utca és Csekonlts-u sarok. Ma, november hó 4-én Dráma 3 elvonásban. HENRY PORTÉN a főszerepben. Szenvedélyes játékosok. IS""1 •••••• Az előadások pontosan 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. •••••• RlüVŰRfiU: Páléin s K, páMtjSíeii l H> I. Irclii 80, II. il, III. kill II, IllfOlífij fii BnepneHeii zo f. flzelRGk. ségben maradt. Szegvár népe küldte a parlamentbe. Néhány évvel később a Pallaviciniuradalom jószágkormányzójává nevezték ki s ettől az időtől kezdve minden munkáját az uradalom ügyeinek szentelte. Nem vállalt többé mandátumot sem, pedig kínálgatták vele. Nagyon sokkal hozzájárult ahoz, hogy Csongrádmegyében alig gondol ivalaki Kivándorlásra, mert mindenkinek vagy egy kis birtoka. Ez jórészben Nóvák József szociális érzelmeinek tulajdonitható, mert amikor a hatalmas Pallavicini-birtokból tekintélyes területeket parcelláztatott, arra törekedett, hogy a parcellák más nagybirtokosokkal szemben a kisgazdáik kezére jussanak s ezt a célját el is érte. De Nóvák Józsefnek nemcsak a nép körében volt nagy népszerűsége, hanem előnyösen ismerték felsőbb körökben is. ö rendezte azokat a hires sándorfalvai vadászatokat, amelyken Ferenc Ferdinánd trónörökösön kivül több Habsburg-főherceg, majd az orosz nagyherceg is résztvett. Nóvák több magas kitüntetést is kapott. Betegsége néhány év előtt hatalmasodott el rajta ugy, hogy kénytelen volt nyugalomba vonulni. Ek kor Budapestre költözött, majd amikor a felesége meghalt, vejéhez Oulácsy József honvédszázadoshoz ment lakni az Ostrom-utca 6. számú házba s ott érte vasárnap a halál. Két leányán kivül a szegedi Burger-, Borosés Götz-családok gyászolják Nóvák Józsefet. A temetése Szegeden fog végbemenni, szerdán délután szállítják haza a megboldogult tetemeit és a belvárosi temetőben lévő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. A gyászszertartás szerdán délután két órakor lesz a Szeged-állomás előtt lévő térségen, a város hatósága Bokor Pál helyettes polgármester vezetésével testületileg jelenik meg, a város közönsége pedig kegyelete jeléül díszes koszorút helyez Nóvák József ravatalára. felvonásban. •V — Mindenszenszentek és halottak napja A szokásos kegyelettel zarándokoltalk az idén iis a temetőkbe. Az ünnepek előtt feldiszitettélk a sírókat, Különösen őszi' rózsák és ikrizantémumoik pompáztak. Sok ízléssel, bár általában egyszerűen díszítették a sírboltokat. Mindkét napon ezrével, tízezrével zarándokolták ki. Este azután kigyúltak ; a lángok is misztikus homályba burkolták a sírkerteket. A kegyeletre jellemző, hogy még a mai hétfőn is százával (mentek ki a temetőikbe, ugy, hogy az idén három napig tartott a halottak ünnepe... Szeged elhunyt vezető embereinek sirját 'fölkoszoruzta a közönség nevében a város hatósága. A Dugonics-Társaság Dugonics András és Szabados János sírjaira helyezett koszorút. A tanulóifjúság elhunyt tanárainak sírjait ékesítette föl koszorúkkal. Vasárnap a szegedi színtársulat tagjai is lerótták kegyeletüket a színház halottaival szemben. Föliemlitésreméitó, hogy Szegeden a !mult évi , Mindenszentek napjától mostanig ezerötszáz harmincan haltak meg. — Budapesti tudósítónk jelenti: Virágok pompáztak, fények gyúltak ki ;a főváros 'temetőiben a halottak napján, a melyet kegyeletes érzéssel ünnepelt a fővárosi közönség. Az ünnepségek középpontja volt a kerepes! temető, aihol a legtöbb nagyságunk piihen. Gyönyörűen- feldiszitetté'k az ünnepre Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Batthyány mauzóleumát, a Petőfi-csalód, Munkácsy, Mikszáth, Tóth Béla s a többi nagyok sírját. Mint minden évben, hgy az idén is kivonult a temetőbe az egyetemi ifjúság s koszorút helyezett a inagy magyarok | sírjára. A "színpad nagynevű művészeihez | is elzarándokolt a kegyelet. Az Országos Szinészegyesület ilskoláljáinak növendékei megkoszorúzták a müvészsiirokat és beszé-