Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-28 / 277. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6*— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 19 fllLtr. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 - félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 19 fillér. Kii il Kárász-utca l Telefon-szám: 905. Szeged, 1913. II. évfolyam 277. szám Péntek, november 28. Lidércnyomás. Különösen groteszk hitvány az ellenzék mostani szereplése. Szemmel látható az a kétségbeesett erőlködés, hogy a múlt hibáit, bűneit, kudarcait valahogy 'elfeledtesse. ők ugy értelmezik a „jogrend" helyreállítását, hogy az emberek feledjék el egyszerűen sápjaikat, dobjaikat, másfélesztendős mulasztásukat, mind azt a sóik bántó durvaságot, melyet saját jó hirnevük és az ország érdekei ellen elkövettek. Valahogyan kiszerelnék törülni a maguk és a mások emlékébe! a bántó emlékeket, de annyi bátorságuk nincs, hogy ezt nyiltan, férfiasan bevallják. Ha föl-föl merül a mult egy ilyen emiéke, ugy tesznek, mint az az ember, akit lidércnyomás bánt. Groteszk kézmozdulatokkal igyekeznek elűzni saját cselekedeteiket, mint valami álomképéket. Nyögnek, kertelnek, tagadnak. Például Mezőssy Béla valahogy megemlékezett Kovács Gyulia merényletéről. Valahogy ugy, mintha az ellenzéknek semmi köze se lett volna ehez az ügyhöz. A jobboldalon azonban nem engedték ilyen könnyűszerrel átsiklani ezen a dolgon. Farkas Zoltán átkiáltotta: Dicsőitették, mindnyájan üdvözölték. A továbbiakat a képviselőház naplója így örökíti meg: Kovácsi Kálmán: Micsoda beszéd ez? Hogy lehet ilyet mondani? Hegyi Árpád: Nem mi! Egyéniek megtették. (Folytonos zaj a jobb- és baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Mezőssy Béla: Hát t. képviselő ur, nem lenne abban a helyzetben, hogy ezt az állítását beigazolhassa, mert az ellenzék soraiból senki sem volt, aki ezt a merényletét dicsőitette volna. (Igaz! Ugy van! — a balés a szélsöbaloldalon.) Farkas Zoltán: Bokrétákat küldtek neki! Hegyi Árpád: Az, aki! (Folytonos zaj a jobb- és a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Nem hü mása ez annak, mikor az embert lidércnyomás bántja és a kezével akarja elűzni h kisértéket. Íme Kovácsi Kálmán, aki azt a furcsa átkot dörögte dl a képviselőházban, most elsőnek tiltakozik a közösség ellen. Hegyi Árpád avval mentegetödzik, hogy nem az ellenzékről, csak „egyesékről" volt szó. Mezőssy Béla pedig abba reménykedik, hogy okmányokkal nem lehet beigazolni az ellenzék szolidaritását. Lám a gyomai kerület volt képviselője sokkal őszintébb volt. ő nyíltan megtagadta a szolidaritást és visszavonult. De az ellenzékben soha se volt ennyi bátorság. Most nem kutatjuk, hogy mennyi része volt az ellenzéknek abban, hogy Kovács Gyulát akkor oly sokan ünnepelték, ágyát virágokkal borították el. De ha Mezőssy Bélának mindenáron bizonyítékokra van szüksége, hogy az ellenzék akkor nem tagadta meg a szolidaritást, evvel is szolgálhatunk. A merényletet 'követő valamelyik napon, az akkori lapok közlése szerint a szövetkezett ellenzéki pártok ülést tartottak. Ezen az ülésen Károlyi Mihály gróf indítványt tett, hogy az ellenzék fejezze ki sajnálkozását a merénylet felett és tagadjon meg vele minden közösséget. Ezt az inditványt azonban leszavazták, sőt lehurrogták. így járt el a szövetkezett ellenzék. Ellenben az országos kisgazdapárt, igenis szükségesnek látta, hogy a merénylet ellen tiltakozzék és a szolidaritást Kovács Gyulával megtagadja. Veszprém vármegye törvényhatóságának közgyűlésén Mohácsy Lajos, a párt elnöke, a párt nevében kijelentette, hogy a párt a merényletet elitéli és tiltakozik az ellen, hogv Kovács Gyulát a gazdapárt tagjának tekintsék. Több őszinteséget kérünk tehát az ellenzéktől. Ha vissza akarnak térni a parlamenti rend és erkölcs útjára, akkor a mult durvaságaitól ne ugy igyekezzenek szabadulni, mint a lidércnyomásos ember a rossz álmoktól, itt nem álomképekről, hanem valóságokról van szó. Itt csak egy mód van. A férfias beismerés és az őszinte megtérés. A cigányos Buray, Irta: Ady Endre. Csaik hajnalban, aludtam valamit s reggel arra ébredtem., hogy Vancsu, a sánta kondás gyalázatpsn: .kürtöl1 és hogy mesésen pazarlik az októberi nap. Különös, neb*"7 föladat volt, de megoldottam: falun vagyok, otthoni vagyok a régi fészekben. ihol most már hatodik éjszakáimat sikerült átkinlódnom. De hirtelen és bátor akarat szállott aneg, kiugrottam az ágyból, utat nyitottam ablakaimon a türelmetlenül kedves világosságnak, Ihalálos-vig elszántság szállt belém. Künn, a házunk előtt kert van, a ház nagy tornácos s a tornácon és a kertiben, ég a munka, holott a. hóharmat nrég (fekszi a virágágyakat. Egy nagy fa megrázza magát az ablakkal szemben. mjdlndm a kapunál s a levelek ugv hullanak, zajosan, tarkán, e kivételes, nagy, őszi, reggeli ragyogásban, mint a mesebeli, bo:ond gyémánt-fákéi. Eszembe jut, tegnap mondták, hogy ma jön a fiatal asztalos, a'ki ács is. kömives is, jön a házat javitani. Kónva ur. aki az öcsémnek volt egykoron játékos pajtása. íme. Kónva ur, akiveli .büszkeségből, mert nagyon fiatal volt, scihase barátkoztam, még az öcsém kedvéért sem, miiven nagy szakálla és bajuszu férfi lett. Beszélik, hogv tízezer forintos feleséget kapott, három gyermeke van. s ha valami vállalt ui munkára indult, öt-hat, sőt több segédet és napszámost hajt maga előtt. Nézdegéltem multamat, lelkemet, álmatlan magamat s mindent. amit ezen a most legfőbb, legfontosabb ablakon a ragyogástól .meglátni Lehetett. Jártak-keltek az emberek, fürész, kalapács, véső, veszekedés, zaja emelt föl és ki fejfájásos voltomból: ejnye, mégis él az Élet. Javítják a házat fölöttem, én fölöttem, aki azt hittem, hogv minden házépítésen és házjavitáson tol vagyok s az én házamat már megemésztette a boszuló láng. Igazán szokatlan és illetlen örömök kezdtek belsőmben játszadozni, hát még a mikor észrevettem az ablakból egy bolondos, törpe, öreg férfiút. Kicsi, cs szogó lépésű, szemüveges, ősz, bozontos szakállú, rongyos és. lompos, de mégis n-igv fejű és bizonyos méltóságú volt e züllött, dézsahordó gnóm. A haibarcsos dézsát egv asszonnyal cipelte, ki cigányosan ruházkodott, nem is volt fiatal, de az arca. sőt keze-lába fehérlett s ok nélkül, sokszor és nagyokat nevetett. A törpe férfiú, aki az asszony ér- a dézsa után következett, rossz szemüvege alól keményen, de könnyesen kiugró szemeivel elárulta az alkoholnak nem tegnapi bűnét. Hatvanöt évre becsültem a csöppnyi, furcsa vént, mivel először is években határolja el magától a többi embert a saját éveitől rettegő. de azután gondolkoztam. Éji-, ejh. ezt a kicsi ördögöt mintha láttam volna néhény centiméterrel délcegebbnek s egv-két évezreddel fiatalabbnak, valami huszonöt éve. És ugy bugyborékolt egyszerre ki a száímon, hangosan, kiabálva egv név. mintha ez a n'év az én megváltó jeligém vo'na: Buray, Buray. Nem hallotta, szerencsére, én hirtelen fe'öltözködtem s nemsokára Kónya úrral beszélgettem a tornácon. Kónva úrral, a tekintélyes vállalkozóval, — Kérem, — sziélesen, választékosan!, tekintélyesen beszélt Kónva ur — ez valóban. Buray, a hires Buray, akire emlékezni méltóztatik. Hát1 bizonyos én még gyermek voltam s nem is emlékszem rá. amikor az öreg úrral az a nevezetes, szomorú dolog történt. Ma sem tudja senki — folytatta egy orvosprofesszor komolykodásával Kónva ur — mi érte volt akkor Burav urat, mert ur volt ő, kérem, habár csak asztalosságig vitte. (És itt Kónya ur, a nagytekintélyű, ifjú, falusi vállalkozó saját súlyának a lejárása árán is meg akarta mutatni, hogv ő tudja, mi az igazi uraság.) Nem akart tanuLni diák korában, dekát nem is volt vele kénytelen, mivel még megvolt a gyönyörű családi birtok. Később azután, amikor mindent ehicitáltak, örülhetett a fiatal Burav, hogy tréfából, ugyahogy, megtanulta az asztalosságot Mondhatom, én értek hozzá — kelt ki a büszkeség ismét Kónya úrból — nagyon kiváló uri asztalos lett belőle. Nem volt büszke, még a nevét sem irta ipszilonna! és tudott dolgozni, de