Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-12 / 263. szám

Szerkesztőség Kár&sz-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12­negyedévre K 6-— egyhónapra K 2­Egyes szám Ara 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egyhónapra K 240 Egyes szám ára 19 fillér. Kiadóhivatal Káriaa-uica 9. Telefon-szám: 305. Szeged, I9E3. II. évfolyam 263, szám. Szerda, november 12 Hazugságok halmozása. A szinleg egyesült, de valójában nem egységes függetlenségi párt politikai élete a legutóbbi évtized óta a hazug helyze­tek szakadatlan láncolata. Ez a hazug helyzet ott kezdődött, miikor egy inkarnfi­tos hatvanihetesnek, Weker.le Sándornak az elnöklete alatt kormányra vállalkozott a függetlenségi pánt. Ha iakkoir lett volna a párt vezetőiben annyi erkölcsi erő és nyíltan beismerték volna azt, hogy Ma­gyarországon más reális politikát, mint hatvanhetest csinálni nem lehet és az or­szág érdekében az adott viszonyok kö­zött nem szabad és ugy vállalták volna a kormányt, akkor legalább tiszta lett vol­na a helyzet, bár igaz, hogy a független­ségi párt jóhiszemű ré'size is tisztán látta volna, hogy a vezérek csupán csak a ha­talom elnyeréséétt juttatták a nemzetet a forradalom örvényéhez. De ha már nem volt erre fcdlflő erkölcsi bátorságuk, kel­lett volná annyi, erkölcsi erő vél rendel­kezniök, hogy — a hatalomra ne tartsa­nak igényt. Ámde ők beleugrottak ebhe a lehetetlen., hazug helyzetbe. Szeműik a ha­talom fényétől elhomályosult és vaksá­gukban nem vették ésizre, hogy a nem­zet eddig ugyan vakon követte őket, de azért — nem viak. A hazug bdlyzet fo­lyománya, hogy hibát hibára halmoztak és .a nemzet kiábrándult. Kormányzatuk­nak csúfos bukás lett a vége, mert a ki­ábrándult nemzet teljesen elfordult tőlük. Megint az ellenzékieskedés keserű kenye­rére kerültek. Az ország fásult közönnyel nézte hősködésüket, mert senkisiem bízott már küzdelmük őlslzliinlteslégében. Sőt nem na­gyítunk, miikor azt állítjuk, hogy maguk a küzdők sem bíztak a saját maguk őszin­teségében, Ebből aztán természetszerűen következett be az a határozottan, gyerme­kes taktikázás, mely végeredményében oda vezetett, hogy ugy kellett elbánni ve­lük, mint a lármás, alkalmatlan gyerme­kekkel és kitessékelni őket .a parlamentből. Mert hogy nagyvásárok alkalmával a gyermekek fütyülővel, sippál, trombitá­val gyakorolják a tüdejüklet, persze csaik az utcáin, az még tűrhető. De bizonyára nem akad józan ember, aki megengedné azt, hogy rakoncátlan gyermekeik komoly munkájában igy zavarják. Az ellenzékiek­nek ezen parlamenti ikitessékeltetésére megmozdult az ország, de nem mellettük, hanem — ellenük. Jött a nagy duzzogás, ya még .rui­gyobb duzzogás, a legnagyobb duzzogás. S ugy jártak, minit a duzzogó gyermek, kit senkisem vesz komolyan. A komolyan nem vett duzzogó gyermek .szokása, hogy lassankint megbékül magától. Kissé mor­cos arcot vág ugyan eleinte, de végül .mé­gis csak belemelegszik megint megszokott környezetébe. A különbség csak az, hogy ezentúl jobban vigyáz magára. A .függet­lenségi párt és kapcsolt részei is addig­addig duzzogták, mig végre morcos arc­cal bár, de csak bekívánkoztak a parla­mentbe, sőt most már elmennek .a mun­kapárttal Bécsbe is, a delegációba. De mert megint nem őszinték, újból az a ve­szély fenyegeti őket, hogy hazug helyzet­be kerülnék. Akíitk mindannyian vezérek­ként viselkedtek, íme most kisütik maguk­ról, hogy a függetlenségi' pártnak nem tu­dom hány tucatnyi tagjából nem kerül ki 4, mondd niégy delegátusnak alkalmas képviselő. Most egyszerre csak háromig is alig tudnak olvasni és le akarják tagadni azt, hogy az egyenetlen, de egyesült füg­getlenségi pártban háromnál! több kiváló, a delegációba alkalmas ember volna és kölcsön kérik — Vázsonyi Vilmost. Ha az ember elgondolja, hogy a dölegádiióba tényleg olyan emberek kellenidk, akik dol­gozni tudnak és alkarnak, akkor érthető, hogy három ilyen embernél többet keresve sem igein találnák a függetlenségi párt­ban, de mindjárt nlem érthető ez a nagy szerénység ákikor, amikor .mindenki tud­ja széles e hazában, hogy egész eddigi éle­tűik a forma imádatában telt el ós hogy éppen azáltal kerültek annyi hazug hely­zetbe, hogy minduntalan hátba, ütötték, ol­dalba vágták a lényeget a — forma ked­véért. Most egyszerre nem ragaszlkodnak a formához és nem jelölnek, amihez, —. (de csakis ehhez!) —, joguk van, négy füg­getlenségit a delegációba, hanem csak Szabadság - szerelem. Irta: Henri de Régnier. Nagyszerű és különös ur volt d'Aléria herceg, aki nemrég halt meg Nápolyban, hol 1863. nyarán láttam őt először, letörten, meg­öregedve. A sors híres ősökkel áldotta meg és a természet pazarul elhalmozta ajándékaival. Nápolyban azt tartották, hogy a királyság legszebb íérfia és névre, gazdaságra az első mindenek közt. Birtokai, nápolyi és palermói villái, 'kéj­lakai révén könnyű lett volna az udvarnál és az államban elfoglalnia a legmagasabb 'he­lyek egyikét, ha kedve lett volna azokra pá­lyázni; de neki, ugy látszott, mi sem volt kellemetlenebb, mint a közéleti munka gond­ja és ezért minden tisztséget elhárított ma­gától. A herceg különös előszeretettéi fog­lalkozott történeti és művészeti tanulmá­nyokká!. Rengeteg pénzt áldozott ásatások­ra, hogy fölkutassa az ókor szobrászati ma­radványait. Több izben kedvezett néki a sze­rencse, különösen akkor, miikor Praxiteles egyik Vénuszát ásták ki neki munkásai. Ez a szobor volt baida-i villájának legszebb ékessége. Külön templomot emeltetett ennek az istennőnek és gyakran órákat töltött el ott ábrándozva, mialatt lugasokban rejtőző zenészek kéjesen audalitó dallamokkal gyö­nyörködtették. D'Aléria herceg nemcsak a görög is­tennők bájai iránt tanusitott rcndkiviiii fo­gékonyságot. Tetszettek neki kora szép asz­szonyai is. De bár ő maga szerelemre lob­bantotta mindazokat a nőket, kiknek köze­lébe került, ő maga nem érezte soha ezt a hatalmas szenvedélyt. Féltékenyen óvako­dott, hogy szivét valahogy le ne kösse. Bár­milyen 'bevessen ostromolta is azokat, aki­ket kiválasztott és bármilyen buzgó szerető volt is, senki se tudta őt hálójába keríteni s ha egyszer jónak látta, hogy szakítson ked­vesével, kérlelhetetlenül .széttörte szerelmi viszonyának bilincseit. Képes volt ilyenkor a legvadabb védelemre és legkeményebb bá­násmódra. Nápoly szépséges hölgyei hango­san méltatlankodtak emiatt és a herceget az érzéketlenség vádijával illették. Mikor aztán a zúgolódás ellene mind hangosa'bb és elke­seredettebb lön, jória'k látta egy időre vissza­vonulni baida-i villájába, melyet összes kéj­lakai közt 'legjobban szeretett. Itt történt az az esemény, amelyet el akarok beszélni és amelyet utolsó nápolyi utazásom alkalmaival a herceg legjobb ba rátjától, Don Annibale Cataneo-tól hallot­tam. Don Annibale éppen Baidában volt, a mikor d'Aléria herceg arról értesült, hogy egyik unokaihuga, Donna Anna delle Volme­re Flórencből Palermciba szándékozik utaz­ni. Donna Annának hálósról eredő hurutja gyógyulása végett azt ajánlották az. örvö­sök, hogy tartózkodjék hosszabb ideig Szii­ci'lia enyhe és egyenletes éghajlata alatt. A herceg azonnal irt Donna Annának', 'hogy boldognak érezné magát, ha megengedné, hogy baida-i villájában vendégül lássa. Em­lékezetébe idézte, hogy családja minő szí­vességekért tartozik hálával Donna Anna szüleinek, akiknek halála kora árvaságra jut­tatta és mily szerencsének tartaná, ha há­láját ilyen formán neki róhatná le. Azonnal megparancsolta szolgáinak, hogy külön lak­osztályt rendezzenek be a villa dél felé nyí­ló oldalára és mikor megtudta, hogy unoká­iul ga 'közeledik Palermóboz, elejbe sietett. Don Annibale is ment vele. Mind a ketten el voltak készülve arra, hogy a hintóból egy beteges, törékeny te­remtés fog kiszállani. De kellemesen csa­lódták. Donna Annának üde arcán a flór en­c-éi leányareok minden bája egyesült s Don Annibale hévvel erősítette, Jiogy nála töké­letesebb női szépség még solba nem került a szemei elé. Palermótól Baidáig lóháton ki­sérték a hintót s az elég hosszú utazás gyor­san telt él kellemes beszélgetések közt. A herceg — beszélte tovább Don Anni­bale — bár élénken felelgetett huga kedves kérdéseire, mindjárt kezdetben kissé zavart­nak látszott, de Donna Anna mit se vett raj­ta észre, még a következő napokon sem, mi­kor a herceg arca mindjobban és jobban el­borult. A fiatal leány egészem átadta magát a gyönyörűségnek, amit az uj szépségekben

Next

/
Thumbnails
Contents