Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-12 / 263. szám

Szerkesztőség Kár&sz-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12negyedévre K 6-— egyhónapra K 2Egyes szám Ara 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egyhónapra K 240 Egyes szám ára 19 fillér. Kiadóhivatal Káriaa-uica 9. Telefon-szám: 305. Szeged, I9E3. II. évfolyam 263, szám. Szerda, november 12 Hazugságok halmozása. A szinleg egyesült, de valójában nem egységes függetlenségi párt politikai élete a legutóbbi évtized óta a hazug helyzetek szakadatlan láncolata. Ez a hazug helyzet ott kezdődött, miikor egy inkarnfitos hatvanihetesnek, Weker.le Sándornak az elnöklete alatt kormányra vállalkozott a függetlenségi pánt. Ha iakkoir lett volna a párt vezetőiben annyi erkölcsi erő és nyíltan beismerték volna azt, hogy Magyarországon más reális politikát, mint hatvanhetest csinálni nem lehet és az ország érdekében az adott viszonyok között nem szabad és ugy vállalták volna a kormányt, akkor legalább tiszta lett volna a helyzet, bár igaz, hogy a függetlenségi párt jóhiszemű ré'size is tisztán látta volna, hogy a vezérek csupán csak a hatalom elnyeréséétt juttatták a nemzetet a forradalom örvényéhez. De ha már nem volt erre fcdlflő erkölcsi bátorságuk, kellett volná annyi, erkölcsi erő vél rendelkezniök, hogy — a hatalomra ne tartsanak igényt. Ámde ők beleugrottak ebhe a lehetetlen., hazug helyzetbe. Szeműik a hatalom fényétől elhomályosult és vakságukban nem vették ésizre, hogy a nemzet eddig ugyan vakon követte őket, de azért — nem viak. A hazug bdlyzet folyománya, hogy hibát hibára halmoztak és .a nemzet kiábrándult. Kormányzatuknak csúfos bukás lett a vége, mert a kiábrándult nemzet teljesen elfordult tőlük. Megint az ellenzékieskedés keserű kenyerére kerültek. Az ország fásult közönnyel nézte hősködésüket, mert senkisiem bízott már küzdelmük őlslzliinlteslégében. Sőt nem nagyítunk, miikor azt állítjuk, hogy maguk a küzdők sem bíztak a saját maguk őszinteségében, Ebből aztán természetszerűen következett be az a határozottan, gyermekes taktikázás, mely végeredményében oda vezetett, hogy ugy kellett elbánni velük, mint a lármás, alkalmatlan gyermekekkel és kitessékelni őket .a parlamentből. Mert hogy nagyvásárok alkalmával a gyermekek fütyülővel, sippál, trombitával gyakorolják a tüdejüklet, persze csaik az utcáin, az még tűrhető. De bizonyára nem akad józan ember, aki megengedné azt, hogy rakoncátlan gyermekeik komoly munkájában igy zavarják. Az ellenzékieknek ezen parlamenti ikitessékeltetésére megmozdult az ország, de nem mellettük, hanem — ellenük. Jött a nagy duzzogás, ya még .ruigyobb duzzogás, a legnagyobb duzzogás. S ugy jártak, minit a duzzogó gyermek, kit senkisem vesz komolyan. A komolyan nem vett duzzogó gyermek .szokása, hogy lassankint megbékül magától. Kissé morcos arcot vág ugyan eleinte, de végül .mégis csak belemelegszik megint megszokott környezetébe. A különbség csak az, hogy ezentúl jobban vigyáz magára. A .függetlenségi párt és kapcsolt részei is addigaddig duzzogták, mig végre morcos arccal bár, de csak bekívánkoztak a parlamentbe, sőt most már elmennek .a munkapárttal Bécsbe is, a delegációba. De mert megint nem őszinték, újból az a veszély fenyegeti őket, hogy hazug helyzetbe kerülnék. Akíitk mindannyian vezérekként viselkedtek, íme most kisütik magukról, hogy a függetlenségi' pártnak nem tudom hány tucatnyi tagjából nem kerül ki 4, mondd niégy delegátusnak alkalmas képviselő. Most egyszerre csak háromig is alig tudnak olvasni és le akarják tagadni azt, hogy az egyenetlen, de egyesült függetlenségi pártban háromnál! több kiváló, a delegációba alkalmas ember volna és kölcsön kérik — Vázsonyi Vilmost. Ha az ember elgondolja, hogy a dölegádiióba tényleg olyan emberek kellenidk, akik dolgozni tudnak és alkarnak, akkor érthető, hogy három ilyen embernél többet keresve sem igein találnák a függetlenségi pártban, de mindjárt nlem érthető ez a nagy szerénység ákikor, amikor .mindenki tudja széles e hazában, hogy egész eddigi életűik a forma imádatában telt el ós hogy éppen azáltal kerültek annyi hazug helyzetbe, hogy minduntalan hátba, ütötték, oldalba vágták a lényeget a — forma kedvéért. Most egyszerre nem ragaszlkodnak a formához és nem jelölnek, amihez, —. (de csakis ehhez!) —, joguk van, négy függetlenségit a delegációba, hanem csak Szabadság - szerelem. Irta: Henri de Régnier. Nagyszerű és különös ur volt d'Aléria herceg, aki nemrég halt meg Nápolyban, hol 1863. nyarán láttam őt először, letörten, megöregedve. A sors híres ősökkel áldotta meg és a természet pazarul elhalmozta ajándékaival. Nápolyban azt tartották, hogy a királyság legszebb íérfia és névre, gazdaságra az első mindenek közt. Birtokai, nápolyi és palermói villái, 'kéjlakai révén könnyű lett volna az udvarnál és az államban elfoglalnia a legmagasabb 'helyek egyikét, ha kedve lett volna azokra pályázni; de neki, ugy látszott, mi sem volt kellemetlenebb, mint a közéleti munka gondja és ezért minden tisztséget elhárított magától. A herceg különös előszeretettéi foglalkozott történeti és művészeti tanulmányokká!. Rengeteg pénzt áldozott ásatásokra, hogy fölkutassa az ókor szobrászati maradványait. Több izben kedvezett néki a szerencse, különösen akkor, miikor Praxiteles egyik Vénuszát ásták ki neki munkásai. Ez a szobor volt baida-i villájának legszebb ékessége. Külön templomot emeltetett ennek az istennőnek és gyakran órákat töltött el ott ábrándozva, mialatt lugasokban rejtőző zenészek kéjesen audalitó dallamokkal gyönyörködtették. D'Aléria herceg nemcsak a görög istennők bájai iránt tanusitott rcndkiviiii fogékonyságot. Tetszettek neki kora szép aszszonyai is. De bár ő maga szerelemre lobbantotta mindazokat a nőket, kiknek közelébe került, ő maga nem érezte soha ezt a hatalmas szenvedélyt. Féltékenyen óvakodott, hogy szivét valahogy le ne kösse. Bármilyen 'bevessen ostromolta is azokat, akiket kiválasztott és bármilyen buzgó szerető volt is, senki se tudta őt hálójába keríteni s ha egyszer jónak látta, hogy szakítson kedvesével, kérlelhetetlenül .széttörte szerelmi viszonyának bilincseit. Képes volt ilyenkor a legvadabb védelemre és legkeményebb bánásmódra. Nápoly szépséges hölgyei hangosan méltatlankodtak emiatt és a herceget az érzéketlenség vádijával illették. Mikor aztán a zúgolódás ellene mind hangosa'bb és elkeseredettebb lön, jória'k látta egy időre visszavonulni baida-i villájába, melyet összes kéjlakai közt 'legjobban szeretett. Itt történt az az esemény, amelyet el akarok beszélni és amelyet utolsó nápolyi utazásom alkalmaival a herceg legjobb ba rátjától, Don Annibale Cataneo-tól hallottam. Don Annibale éppen Baidában volt, a mikor d'Aléria herceg arról értesült, hogy egyik unokaihuga, Donna Anna delle Volmere Flórencből Palermciba szándékozik utazni. Donna Annának hálósról eredő hurutja gyógyulása végett azt ajánlották az. örvösök, hogy tartózkodjék hosszabb ideig Sziici'lia enyhe és egyenletes éghajlata alatt. A herceg azonnal irt Donna Annának', 'hogy boldognak érezné magát, ha megengedné, hogy baida-i villájában vendégül lássa. Emlékezetébe idézte, hogy családja minő szívességekért tartozik hálával Donna Anna szüleinek, akiknek halála kora árvaságra juttatta és mily szerencsének tartaná, ha háláját ilyen formán neki róhatná le. Azonnal megparancsolta szolgáinak, hogy külön lakosztályt rendezzenek be a villa dél felé nyíló oldalára és mikor megtudta, hogy unokáiul ga 'közeledik Palermóboz, elejbe sietett. Don Annibale is ment vele. Mind a ketten el voltak készülve arra, hogy a hintóból egy beteges, törékeny teremtés fog kiszállani. De kellemesen csalódták. Donna Annának üde arcán a flór enc-éi leányareok minden bája egyesült s Don Annibale hévvel erősítette, Jiogy nála tökéletesebb női szépség még solba nem került a szemei elé. Palermótól Baidáig lóháton kisérték a hintót s az elég hosszú utazás gyorsan telt él kellemes beszélgetések közt. A herceg — beszélte tovább Don Annibale — bár élénken felelgetett huga kedves kérdéseire, mindjárt kezdetben kissé zavartnak látszott, de Donna Anna mit se vett rajta észre, még a következő napokon sem, mikor a herceg arca mindjobban és jobban elborult. A fiatal leány egészem átadta magát a gyönyörűségnek, amit az uj szépségekben