Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-01 / 255. szám

2 DELMAQYARORSZXO 1913. november 1. maradandó templomot épit. Kivánatos lenne, hogy az első krematórium mielőbb fölépülhetne Brassóban. Addig azonban, mig a halottégetés általánossá lesz, megmarad még a régi szokás és a régi fájdalmas visszaemléke­zés. Halottak ünnepén hányfelé zendül föl szomorú halotti ének! Ha <a rég eltá­vozottak felelni tudnának arra, vájjon mit felelnének? Valószínűleg azt, hogy ők immár a boldogabbak, mert reájuk már elmúlhatatlan szerelemmel mosolyog az örök béke, csend és nyugalom, az élet há­rom legnagyobb értéke. laiaigiBaDiionia Közművelődnek. Az dlenzék ha ugyan a párttaktika szempontjából addig mást nem határoz, — mert hiszen mindég a párt taktika érdekében határoz el valamit, s aztán ugyanannak a párt taktikának az érdekében cselekszi az el­határozottnaik ellenkezőjét, — tehát, ha meg­marad mai álláspontja mellett, akkor decem­ber 7-én lemegy Kolozsvárra. Még pediglen függetlenségi kongresszusra megy le. Előre tudjuk, lesznek nagy szavalások és filippikák, s igazán, de igazán nem irigyeljük a kolozs­váriaktól ezt a kis népünnepélyt. Az ellenzék iránt is vagyunk annyi jóakarattal, hogy különb sikert kívánunk neki, mint amilyen­nel 1910-es kolozsvári kirándulása járt, a mikor 'bizony nagyonrnagyon szomorú kis „nép"-gyülést tudtak ott összehozni. Meg sem is emlitenők ezt a mindenkép­pen jelentéktelen excussiót, — hiszen végté­re mindenki ugy mulat, ahogy akar, — ha a „kongresszus" egyik és legfőbb pontja nem „Erdély és a közművelődés" volna. Nehéz megérteni, — ugyebár, — hogy mit keres az ellenzék egyik gyűlésének pro­gramján a közművelődés kérdése. S mit akar egy politikai párt, egy prononcirozot­tan politikai gyűlésen a kulturális kérdések­től? Azt senki nem gondolhatja, hogy a párt Kolozsváron, fogja elhatározni, miszerint köz­te és a kultura között szorosabb kapcsolatot kell létesíteni. Hanem ismerni kell az állapotokat. Itt, Kolozsvárott van az ország legnagyobb kul­túregyesülete, az Emke. Minden harmadik ember érdeklődik itt ennek az egyesületnek s ezzel kapcsolatban a közművelődésnek iigye iránt. Itt tehát a legjobb csalétek a köz­művelődést hangoztatni. Különben is állan­dóan az erdélyi magyarok közműveltségi ' állapotai, az oláhok terjeszkedése, a magyar­ság tehetetlensége a beszédtárgya, s mind­ezt szeretik kapcsolatba hozni az Emikével. Amellett az intelligencia hangulatát megle­hetős izgalomba tartja egy, az Eim'ke belse­jében dúló, semmiesetre sem hasznos moz­galom, amelynek annyira személyes .éle van, hogy beszélni sem érdemes róla. A tény az, hogy aki mia Kolozsváron közművelődési jelszóval jön, jól számit, mi­után különösen az Emikével kapcsolatban itt erről a kérdésről szívesen beszélnék. Erre spekulál a tisztelt ellenzék is és ezért rángatta elő hajánál fogva egy par excelleinee politikai ülésre a közművelődés képét. Tudja, hogy ma az Emkébein két párt küzd egymással, s ezt a belső küzdelmet sze­retné politikai térre átjátszani. Egészen bi­zonyos, hogy a két párt közül az egyik csat­lakozik hozzájuk, s akkor meg lesz a legna­gyobb baj. A közművelődés ügye Erdélyiben a ma­gyarság iigye. Soha ebből politikát nem csi­náltak és nem is szabad csinálni. Erdélyben magyarok vannak, akik elsősorban magya­rok és csak aztán tartoznak politikai pár­tokhoz. Ez volt az Emlke alapelve is mindig. És most jön az ellenzék, kisajátítja magá­nak a közművelődés ügyét, pártpolitikai Kérdéssé teszi azt és felrobbantja azt az egyetértést, ami az erdélyi magyarságban mindenkor meg volt, amikor a magyarok közművelődési ügyeiről volt szó. Egyenesen megbontják majd az erdélyi •magyarságnak faji kérdésekben eddig mindenkor tanúsított egyetértését, s kiét pártra szakítják kon­gresszusokkal az eddig egységes erdélyi ma­gyarságot. Ezt az ajándékot viszi a függetlenségi párt Erdélynek. Persze, ahhoz, hogy nemzetiségi kérdé­sekről beszéljenek a kongresszuson, nincs bátorságuk. Hiszen ők a nemzetiségek men­torai, a szerbek barátai, a horvát túlzók pro­tektor ai nekik csak hallgatóság kell — na és szeretnék, ha az Emikében ebben a gazdag, s Erdélyben' hatalomszámba menő egyesü­letben magukhoz kaparintanák a hegemóniát. Ezért lett nekik egyszerre olyan fontos a \ közművelődés ügye, s az erdélyi magyar­! ság, amit kormányképes korukban bizony, teljesen elhanyagoltak. Kár, nagy kár — nem nekünk és nem a nemzetnek •— hogy az ellenzék igy, mai taktikájával folyton arra emlékeztet. Ih'ogy mit kellett volna elvégeznie, amikor a ha­talmon volt. Káir, nagy kár — nemzetnek és ellenzéknek egyaránt — hogy az ellenzék valamikor, nem is nagyon régen, hatalmon volt; a nemzetnek, mert a kijózanodásért tuli­drága árt fizetett; az ellenzéknek, mert nincs az, az épeszű ember, aki hinni tudjon, neki, ha összeveti azzal, amit akkor tettek, azt, amit ma ,beszélnek. Kár, nagy kár, — nem nekünk és nem .a nemzetnek, — hogy az el­lenzék imost ugy tesz, mintha közmüvelőd­maisinát, csaik a használatát mutatták meg néki vagy harmincszor. És ugy Játszik, a szeméhez már sokkal közelebb volt a Rezső agyveleje, mint a füléhez, mert alig egy hó­nap leforgása alatt olyan fényiképeket pro­dukált a göndör fiu, hogy csak ugy búgott. A szép marna oda lett örömében. Addig sem, kételkedett ő egy pillanatig sem fia ki­váló képességeiben, csak bizonyítani nem tudta . . . No, de most már megvan a bizo­nyítéka is! . . . Ezentúl nem könyörgött töb­bé a tanároknak, hanem szidta őket tokaji bor helyett. — Ne merjék többet az éin fiamat meg­buktatni, mert magánál a miniszternél jelen­tem föl magukat: hogy csak azokat eresz­tik át, akiktől prezentet kapnak. Ám nem használt a fenyegetése semmit: a tanár urak kénytelenek voltak Rezsővel megismételtetni a harmadik osztályt, mert még a saját nevét sem tudta helyesen leirat. S miután másodszor is megbukott, a harma­dik osztályban: törvény értelmében kitették a szűrét a gimnáziumból. A szép mama kétségbeesetten tördelte a kezét és megátkozta az igazságtalan tanáro­kat, Rezső ellenben vigyorgott, állatot sze­lídített és kodakozótt. A rokonok, egyebek között a nagyma­ma. Ambrus bácsi. Póli néni, most már ha­tározottan követelték a Rezső mamájától, hogy fiát foiografws-inasnak adja . . . Az ám! Hogy az ő szép fiából mester- f ember legyein! Mikor olyant nri még a 'gyom­ra is. hogy a hétköznapi ételt meg sem tud­ja •feméfeztteni! Soha! Hiába Irigykedik or«­| -szág-világ az ö zseniális fiára, majd megmu­tatja az nekik, ha megnő, hogy urasan meg lehet élni tudomány nélkül is. A família dühbe gurult ekkora elfogult­ságon. Fölváltva eszelték-szidták a Rezső mamáját, de nem használt annak semmi sem. — Majd megmutatja ö nektek! — haj­togatta egyre. — Ur lesz belőle, akárhogy üldözitek is . . . Még folytatta volna, de szerencsére ép­pen belépett Rezső és kettévágta az általá­nos veszekedést . . . — Maomei. nyolcvan krajcárt kerestem... — Jé, te fiu! — Na — érdeklődött Ambrus bácsi is, kopasz fejére tolván okuláréját, — erre ma­gam is 'kíváncsi vagyok. — Nyolcvan krajcárt kerestem — ismé­telte Rezső — bakáikat fotografáltaim. — Hogy-'hogy, te aranyos? — kérdezte a szép mama és majomiszeretettel körülre­peste s csókolgatta buta göndör fiát. — Hát — válaszolt Rezső két perc múl­va — ugy, hogy bementem a kaszárnyába. | — Jesszusom! — sikoltott föl a mama ( örömében. — Bementél a kaszárnyába? — Be — vallotta Rezső egyszerűen. Póli néni is csodálkozott a Rezső me­részségén. Az ő képzeletében valami rettene­tes barlangként szerepelt a kaszárnya, ahol minden zugolyban és emberen 'gyilkos szer­számok fityegnék. — Bemen tél a kaszárnyába? — sáp hoz­va! elhalványodva s aggszüzes tekintetével szinté bámulva csüngött la göndör kama­szon. — Élelmes kölyöik! — ismerte be maga Ambrus bácsi is. •— Bement iá kaszárnyába!.. ... Az aggodalmak eloszlottak, sző egyelőre nem is esett a Rezső.lövőjéről. Bi­zalommal nézegették a fenegyereket, aki be mert 'menni a kaszárnyába.'A marna csókol­gatta és váltig mondogatta: — nem meg­mondtam? Kineik volt igaza?! — A többiek büszkén bólongattak a fejűikkel és megvere­gették ő göndörsége vállát. Hogy mit" jövendöltek ki a jé rokonok a Rezső kaszárnyavizitjéből: azt Isten tudja csak, csupán annyi bizonyos, hogy maga a hős sehogy sem tudta megérteni a lelkesedé­síiket. Miért bámulgatják őt azért, mert be­ment a kaszárnyába fotográfirozini? Nem volt ott semmi félelmetes. Vagy busz baka execirozott, egv káplár meg káromkodott, de csak a bakákra; ám még azok sem vet­ték komolyan a rossz kedvét, meg sem ver­ték a káplárt, pedig húszan voltak hozzá. Egyszóval igen szelíd1 emberek a bakák, még a diákok is sokkal vadabbak ... Mi lehet meggyőződhetnek arról, hogy dúsan felszerelt raktárunkban kizárólag sa­jít készítésű, elsőrendű bútorok, minden versenyt felülmúló árban — kedvező fizetési feltételek mellett — is kerülnek eladásra, Tisztelettel Egyesült Jffiasztaltsol; Btttorratfára Szeged, Tisza £ajo$-H5rít 19 ötertfcz pflftel szemben.)

Next

/
Thumbnails
Contents