Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-28 / 251. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12 — negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 1D fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1983. II. évfolyam 251. szám Kedd, október 28 Kuiturünnep. Aradon vasárnap lavatták fel az uj kultúrpalotát, nagyszabású: országos ünnep kíséretében. Ez alkalommal Rákosi Jenő a magyar nemzetről és .az ő vértanúiról beszélt, ia következőképen: — Mindig a vértanukra gondolok, ha Aradra érkezem, mert ez a vértanuk városa. Vannak helyek, vannak városok, vannak néha országok is, amelyéket a Gondviselés eljegyez egy-egy eszmónék örök időkre és ettől az eszmétől a hely többé el inem választható. — A testőrök mozgalma óta egy hosszú szabadságharc folyt és folyik le egész a nagy katasztrófáig, amelynek pusztaságán, ahol harcosai végigvonultak, hősök és mártírok holttestei hevernék szinte temetetlenül. Nem hivom föl a szellem, a lélek, az írás szabadságának első fecskéit tanuságtételre, akiknek emléke a Vérmezőhöz van kötve, akiknek ősei, mint Kazinczy, börtönben, .sáncfogságban penészedték. Ide .szólítom a magyar poétavilág egyik legnyájasabb alakját, aki dallal az ajakán, .mosollyal az arcán, életkedvvel és szerelemmel a szivében, bejárta ezt az országot, zörgetett minden kapun, zörgetett minden szivén, zörgetett a jólét kapuján, a dicsőség kapuján, a szereleim kapuján és sehol sem nyert bebocsájtatást, mert Magyarország egy pusztaság volt akkor és Csokonai lantja nem, tudott oly gyönyörűen .szólni, hogy elbűvölte volna az egész országot, hanem mint egy vándor diák, mint egy garabonciás diák, bejárta az országot, megragadt itt, megragadt ott, megragadt ,amott, mig végre ismét hazatért Debrecenbe nyomorultan meghalni, elsenyvedni, elepedni, mint egy nagy tragédiának tragikus hőse. Mártír volt a sápadt legény, aki szomjúhozta mindazt, amit egy emberi lélek szomjúhozhat és örökké itala nélkül maradt az üdvösségnek. — És szólítom Katonát, aki megirta a Bánk bánját, de .aztán családi viszonyok arra kényszeritették, hogy válasszon az irói pályája és szüleinek fenntartó segitése között és ő mint jó fiu, az utóbbit választotta, hazament Kecskemétre városi ügyésznek és mint városi ügyész meghalt, mert megszakadt irói pályája. Ne tessék ezt szentimentális legendának tartani. Katona József feljött Pestre egy nagy iró, egy nagy zseni minden energiájával, minden szenvedelmével és dicsőségvágyával1. Itt belevetette magát a nyomorúságba, a küzdésbe, a nélkülözésbe, a lemondásba, beállt színésznek, beállt alárendelt szinésztruppok Írójának, keservesen kereste a mindennapiját, amiből megélhetett, , közben megalkotott egy remeket. Irt minden mást, ami egy tudatlan, műveletlen, kulturátlan közönségnek és egy kezdő, gyerekdadogásból álló színészetnek kellett, de a mi ő benne rejlett, amit ő alkotott, az nem kellett senkiinek. Megirta a Bánk bánját, azt a kolozsvári akadémia eldobta, azt a pesti akadémia nem ismerte, azt a színészek visszautasították; kegyeletes kezek, baráti kezek kéziratban őrizték és évtizedek telték, mig csak ki is lehetett nyomtatni. Egy elkeseredett, csalódott, kétségbeesett lélek ezzel a sivársággal, ezzel a lehetetlenséggel szemben magába szállt, magába vonult és azt mondá: — Korán, jöttem, vissza kell mennem1 oda, ahonnan jöttem. — És ment meghalni Kecskemétre, Ez volt az ő tragédiája, ez volt az ő martirimna, Katona a második martirja irodalmunknak. — De hogy ne csak ia költőkről tegyék említést, meg kell említenem Ferenczyt, a szobrászt, aki megrészegedve a nagy középkori és ókori szobrászat alkotásain, fölbuzdul és megmámorosodik azon a gondolaton, hogy ő Magyarország számára szobrokat alkot. És bejárja Európát, bejárja Rómát és készül és fur, farag és •apai, anyai vagyonát rákölti iés végül részvétlenség, . megérteílenség, viszonyok kicsinyessége, nyomorúság, odafcényszeritik, hogy kalapáccsal megy neki szobrainak és agyonüti szobrait, agyonüti önmagát, agyonüti hírnevét, amelyet most ugy kell kiásni a sirból, mint ahogy itt kegyeletes kezek kiássák a 49-iki vértanuk régi Rideg szivek. Irta. Ellzabet Jósat. Körülbelül két évvel ezelőtt megismerkedtem 'egy kis elefánttal, 'egy nagyon, előkelő főúri asszony szalonjában. Az urhöilgy születésnapját ünnepeltük. Jó barátok serege .iöt't, mindenik virágot hozva és kevés őszinteséggel üdvözlő szavakat mondtak. A krizántemiek idegen ililatot terjesztettek. A kis elefánt a zongorán1 állt és hallgatott. Nékem azonnal feltűnt és megtetszett, mert szomorú apátiku's benyomást gyakorolt reám. Az ebéd kitűnő volt, a borok pompásak. A csevegés élénk. A kacagás csengő és a sok virág komoly és részegitően szép. Fagylaltot hordtak könül. Aztán ia másik szobába mentek át, hogy egv képet megszemléljenek. Utána a társaság a kertbe igyekezett, mely a villa mögött volt és árnyékosán .'szép. Már nem is tudom miiként történt minden. Em nem mentem sem .a képet nézni, sem a kertbe. Én törékeny finom székben ültem, minit akit halálos fáradtság fogott el. Körülöttem hangulatos rendetlenség. Ezüst lkánál hevert szőnyegen. Hosszú selyem ikeztyü, egy kék vázára dobva. Eltaposott virágok, miniden felé. Ekkor véletlenül a zongorára pillantottam. Miniden cél1 és akaratnélkül valló tekintet' volt ez. A kis elefánt azonban magához vonzotta e tekintetet és ellenállhatatlanul rákényszeritett, hogy közelébe menjek. Mikor mellette álltaim, hozzám hajtotta finoman, kidolgozott ormániyát, 'Bábáit megfeszítette elnyújtózva arany talapzatán, aztán elmesélte rövid történetét. Még nincs régen Németországban. Hoszszu utat tett idáig, nagy vizeken. Kicsi vörös selyemből készült dobozban hozták idáig, mely testének formáihoz volt csinálva. Ó valódi indiai munka. Egy napom elegáns ur jött és mister Davids kivette őt a vitrinából. Hallotta, amint erős zizzenésse! csavarodott tokja fölé a csomagoló papír, fis ekkor az egész éjszakát szállóban 'töltötte. A reggel esővel köszöntött be. de később ragyogón tűzött a nap a földre és eltűnt az esőnek nyoma is. ö egy kis dohányzó asztalkám állt és várakozott. A mellékszobában egvszer látta felvillanni az éles borotvának ezüstös pengéjét. Nem sokkal később bejött az ur teljesen' felöltözve és hozzá közeledett. Otkolon illatát érezte, a mely csaknem megrészegité. És utána egyszer csak idegen ház előtt szállt ki ura a kocsiból. Az idegen' házban lévő hölgy érdekes jelenség volt. Reggeli ruhája mintha napsugárból és csipkéből lett volna összeállítva. Kutatva és mosolyogva nézett az úrra, aki megcsókolta őt és átadta a kis csomagot, melyben, ő volt. Halk, lágy, zi'zzenéssel hullt lé .a hölgy kezéből a papír, aztán felnyílott a sötétpiros selyemtok s a kis elefánt először érezte magát bűvös, fehér asszonyi kézben. Sajátságosan vibráló fájdalmas érzés volt ez. Gyors, rutinos; pillantással nézett körül a szobában. Akkor lebigvesztette száját és idegesem tette őt gyönyörű müvü Íróasztalára. Neki már akkor isemmi kedve sem volt itt maradmi és félelmes levertség fogta el, különösen akkor, mikor az ur mégsgyszer különösen .akkor, mikor az ur mégsgyszer együtt elhagyta a szobát. Az íróasztalon állt tehát és a hölgyre várt. Késő este csakugyan bejött az hozzá és pontosan, figyelmesen vizsgálgatta őt. ö alig bírt magával örömében ez érdeklődés miatt. Nem mert a hölgy arcába nézni. De akikor hirtelen' egv kiáltást 'hallott; félve tekintett reá — a nő arca feldűlt volt, félelmes és rut. Mig őt vizsgálta, egy jelet kutatott, mely valódiságát bizonyitsa és mikor nem találta, akkor hevesen és kíméletlenül tette vissza helyére. Ez betetőzött mindent. Pedig védhette volna magát. Nem akartak az agyagba jelet tenni, nehogy megkarcolják, de a piros tokban ott van a valódiságáról levő bizonyítvány. Jól emlékezik rá, hány csodálkozó .ember kezében volt ez már. Másnap eljött az ur újra.