Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)
1913-10-26 / 250. szám
Demeter femtalom örote- I „ a rud/t vá«7. Ez I 2. oldal. SZEGEDI SPORT 1913. október 26. rek ellenőrizhetienül a szép őszi légben és nyomán megindulnak a végnélküli kombinátiók. Közben pedig múlnak, gyors szárnyakon röpülnek a napok és már alig választ el bennünket egy-két nap e fontos eseménytől, amikor a bágyadt őszi napsugárban megindulnak a piro.s-feketék és kék-fehérek abba a nagy küzdelembe, ahova ezrek izgalmas, biztató szava kiséri őket. El fog dőlni végre két kérdés Midid a kettő fontos. Elsősorban az, hogy tényleg melyik a jobb csapat a SzAK-e vagy az SzTK. Másodszor pedig egy másik nem kevésbé fontos elvi jelentőségű kérdés, hogy egy tisztán helybeli talajból felnőtt csapat képes-e elfogadható, niveaus teljesítményre egy olyan csapat ellen, hol homlokegyenest ellenkező elvet vallanak és a helybéli fiukat alkalmatlannak találva a futball játékra, fővárosi játékosokat akvirálnak, őket állítva csatasorba a klub színekért. Normális körülmények között eldől az első kérdéssel a második is. De bárhogy dőljön is el, bármilyen le gyen is az eredmény, fogadjuk azt megnyugvással. Fogadjuk ugy, amint áz intelligens ember fegyelmezettsége ezt diktálja és bármely oldalon legyen a győzelem vagy a leveretés ne váltson ki leikünkből gyűlöletet vagy féktelenkedést, hanem óvjuk meg lelkünk méltóságát és önérzetét és a győztes győzelmében találja meg nemes ambíciója kielégítését és jutalmát, a legyőzött pedig a harcból merítsen erőt, ambitiót, hogy tudása fokozásával a jövő találkozáskor a legyőzetés keserűsége helyett a győzelem mámorát élvezhesse végig. Révész Béla. Szak—Sztk. Kétségtelen hogy rna dől el az őszi szezon legfontosabb mérkőzése. Érthető tehát, hogy páratlan érdeklődés mutatkozik a meccs iránt, melyet a sorsolás alapján a Sztk lóversenytéri pályáján játszanak le. Amint azonban a sors véletlenje annyiszor belejátszott abba, hogy a csapatok háromszori találkozása alkalmával nem kaptunk tiszta képet az erők viszonyairól, ugy ma is az a helyzet, hogy valóban nem nyerjük a csapatok képességeinek hű mértékét, mert köztudomásu, hogy a Szak nem képes komplett csapatot kiállítani, mert három játékosa beteg. Legjobban jellemezhető a helyzet azzal, hogy a Szak még ma sem állíthatta össze csapatát, mivel ez attól függ, hogy első csapatának beteg tagjai közül melyiknek kondíciója áll annyira helyre, hogy a csapatba bizalommal betehető. Mivel a Sztk viszont lapzártáig nem tudatta velünk színeinek képviselőit, a meccs kimenetelének taglálásába nem bocsátkozhatunk. Biró a Szegeden népszerű Steinhiibel Zoltán lesz. Huff András, a Szak volt jobb összekötője a Zombori SE-nél jelentkezett felvételre. — Ezidőszerint Kulán szüleinél tartózkodik, tehát a közeli ZSE-ben szeretne játszani, azonban bajnoki meccseken csak május végén vehet részt. Sugár István, az MLSz leendő titkára és a legkiválóbb magyar futballbiró, nagy elfoglaltságra való hivatkozással nem vállalkozott a Szak—Bácska meccs vezetésére sem. Szak-Tac döntő. A Szak kéri a kerületi választmánytól, hogy a bajnokság második helyéért vívandó mecscset november 16-án, a Szak pályájára tűzze ki. Ez a döntő-mérkőzés az egyetlen, a mely a mult évi bajnokságból visszamaradt. A BTC Temesvárott. A Pénzintézeti Alkalmazottak Futbal-Csapata, mint értesülünk, a temesvári Kinizsi elleni Corimhián-dij mérkőzését lemondta. A PAFCs helyett a Budapesti Torna-Club mérkőzik vasárnap a Kinizsivel Temesvárott. A pirosfehérek vendégjátékát a sportot kedvelő városban nagy érdeklődéssel várják. A huszonkettedik mérkőzés. Most, hogy már ismeri a közönség a magyar és az osztrák válogatott csapatok összeállítását, még nagyobb érdeklődéssel fordul a vasárnapi reprezentatív meccs felé. A két legutóbbi magyar győzelem és a magyar játékosoknak az ősz elején mutatott nagy formája alap án általános hit volt a Lajtán innen is és tul is, hogy a magyar földön a XXIl-ik osztrák-magyar mérkőzést nem vesztheti el a magyar csapat. És hogy közeledett a mérkőzés napja, ez a vélemény mindinkább vesztett erejéből, olyannyira, hogy most néhány nappal a nagy esemény előtt, már inkább az osztrákok felé fordult a bizalom. Szorgalmas munkával készültek e nagy napra az osztrák labdarugók. Hetek óta rendszeres tréningeken próbálkoztak a játékosokkal, hogy végre is olyan csapatot állítsanak össze, amely az egész osztrák közvélemény tetszését megnyerte és az ellenfélben is a Jegnagyobb respektust keltette. Érthető az osztrákok nagy igyekezete. — Huszonegyszer mérkőzött eddig a két ország válogatott csapata, tízszer a magyar, hétszer az osztrák csapat győzött, négy mérkőzés pedig eldöntetlen volt. Van tehát mit behozni az osztrákoknak. De különösen az utolsó öt mérkőzés jelentette világo.-an a magyar futbailsport feltilkerekedését, mert három magyar győzelemmel szemben, csak egy Ízben sikerült az osztrákoknak győzniök, egy mérkőzés pedig eldöntetlen volt. Ezek közé még nem is számítjuk a stockholmi fölényes (3:0) magyar győzelmet. A papíron tehát a magyar futbailsport elsőbbsége kélségtelen. Ámde, ha most magyar földön az osztrák csapat győz, az nem jelentene mást, minthogy a mi feliilkerekedésünk csak pillanatnyi volt. Ezt különben állandóan hangoztatják az osztrák lapok. Rendkívüli jelentőségteljes tehát a vasárnapi meccs, amely . a legnehezebb feladat ele állítja a magyar csapatot. A Kinizsi nagy formája. Úgyszólván a legjobb vidéki csapatok egyike az országban a temesvári Kinizsi SE. Ezt a mult vasárnap Aradon bizonyította újra be, az Aradi TE ellen. Rendkívül érdekes és ritka erős mérkőzés folyt le a bajnoki meccs. A Kinizsiek ismét egy győzelemmel meggazdagodva tértek vissza az aradiak pályájáról. A mérkőzés lefolyása ala tt az aradi közönség oly türelmetlen,ül viselkedett éjs oly erős terrort fejtett ki Farkas István szövetségi biróra, hogy az fejét vesztve, úgyszólván lehetetlen Ítéletekkel folyton zavarta a játék menetét. A Kinizsiek ezért bár tőlük megszokott formában voltak nem tudták erejüket kellően érvényesíteni a sokkal gyengébb ellenféllel szemben. Az ÁTE játékosai, különösen a csatárok, helyenként igen szépen játszottak, de a hangos publikum biztatására hiába igyekeztek eredményt elérni, minden berohanásukat leszerelte a Kinizsiek kitűnő védelme. Tauszig—Sebestyén jobb szárnnyal veszi föl a küzdelmet az MTK Bécsben vasárnap a WAC csapatával .Sebestyén Béla huszonnégyszer játszott jobbszél őt a magyar válogatott csapatban, a tavaszi szezon végén azonban fölhagyott a játékkal. Most azonban, hogy Kertész II. reprezentatív játékos lett s a klubja jobbösszekötő nélkül maradt, Sebestyén tréningbe fogott, hogy a MTK —WAC-meccs ne végződjék a magyar csapat kudarcával. Vasárnap tehát Tauszig játszik a jobbösszekötő posztján, mig Sebestyén a régi helyet foglalja el a csatársor jobb szélén. o, nyöiiuoruisagos Kuzuoiurtíit. I I! II I