Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)
1913-10-02 / 229. szám
DELMAOYARORSZÁO 1913. október 2 gebbi idő óta sok fosztogatás és lopás fordult elő. Ma délelőtt panasz érkezett a község elöljáróságához, amelyből megállapitották, hogy Mohácson egy jól szervezett fosztogató banda működik, amelynek élén rendörök állanak. Ezúttal egy Kleics Péter nevű jómódú ráctőtösi polgár volt az áldozat. Kleics egész éjjel dorbézolt. Az egyik mulatóhelyen Bomasevics Antal rovott multu cigány észrevette, hogy Kleicsnál mintegy 400 korona értékű papírpénz van. A cigány értesítette erről Tyószits Dobró és Nanaics Péter rendőröket, akik néhány perc múlva meg is jelentek a mulatóhelyeken. Odaálltak Kleics elé és azzal, hogy hamis pénz van nála, követelték a 400 korona kiszolgáltatását. A rendőrök a pénzt átvették és többé nem jelentkeztek. Kleics följelentést tett a községházán. A csendőrök megindították a nyomozást és megállapitották, hogy a cigány a két rendőrrel osztozkodott meg a vénzen. Néhány nap előtt Herger János jegyző asztalfiókját is feltörték és abból néhány száz koronát elloptak. Erős a gyanú, hogy ezt is az egyik tolvaj rendőr követte el. A bűnös rendőröket megfosztották egyenruhájuktól. — Lóverseny és politika. A munkapárti körben mostanában estéről-estére igen mozgalmas az élet. Mind sűrűbben találkoznak ott a politikus urak, hogy mint maguk mondani szokták, meghányják-vessék az ország dolgát. Valóban minden kis zugban és sarokban másról esik szó. Munkarend, Justh és Andrássy, Bécs és a delegáció, Apponyi és Tisza, parlamenti béke, a koalíció és Kristóffy . . . Szóval szőnyegre kerül itt minden politikai téma és aktuálitás, kivált ha Tisza István gróf miniszterelnök is belevegyül valamelyik csoportba. Mert a miniszterelnök s ezt talán ellenfelei is elismerik, elmés társalgó, aki néha csípős, de mindig találó megjegyzésekkel fűszerezi előadását és nem ellensége a vidám tréfának sem A miniszterelnököt tegnap is körülvette egy kis csoport. Talán ép arról folyt a beszélgetés, liogy Andrássy szerint hamarosan megbukik a Tiszakormány, mikor Harkányi János báró kereskedelmi miniszter lépett a csoporthoz. A miniszterelnök feléje fordult: — Gratulálok, János, láttam ma a lovadat nyerni. — Hát nyert a lovam? Most hallom először 'és melyik? A társaság ámulva nézett a miniszterre és azután fölkacagott. — Egy istállótulajdonos, aki nem tudja, hogy a lova nyer! — Az Abdvl jött be elsőnek, — folytatta a miniszterelnök, — a másik lovad harmadik lett. — No ez meglepetés, fordítva gondoltam. — De hogy ennyire nem érdeklődől a lovad iránt, kegyelmes uram, — szólt közbe Herczey Eerenc. — Hja! Most egyéb dolgaim vannak. Belesodródtam a politikába. A miniszterei nők megvigasztalta. Legalább ha megbuktunk mint miniszterek, lesz újra mivel szórakozni. — A postakocsi rejtélye. Jámbor Mihály budapesti postás, áki Nagy Mihály kocsissal együtt hordja szét a Gyár-utcában a pénzes küldeményeket, jelentette tegnap, liogy a kocsijukról csodálatosképen elraboltak háromezer ötszáz koronát és egy kétezerháromszáz koronás pénzeslevelet. A rendőrség részéről Cibor Ferenc fogalmazó vezeti a nyomozást, amelyben Sárközy és Tálos detektivek dolgoznak. Megállapitották, hogy Nagy Mihály kocsis egy régebbi alkalommal viasszal felvételeket készített a postakocsi szekrényének zárjáról. A nyomozás a lopással a két postaalkalmazottat gyanúsítja, bár nem tettek beismerő vallomást. A detektivek házkutatást tartottak Jámbor Mihály rákosszentmihályi lakásán, ahol pénzt nem találtak. Ellenben kezükbe került egy felszólító levél, amelvben figyelmeztetik Jámbort, hogy hatezer koronás adósságát fizesse ki. Azt is kiderítette a nyomozás, hogy a lopás idején egv körülbelül tizennyolcéves legény ólálkodott a postakocsi körül. Azt hiszik, hogy ez a fiatalember bűntársa a két postásnak. Csütörtök Kizárólagos előadási joggal! Az oroszlán* vadá§xok Dráma 3 felvonásban. A Gaumont filmgyár újdonsága. Színezése és rendezése minden eddigit felülmúl. Előadások hétköznapokon fél 6, negyed 8 és 9 órakor, vasárnap 2 órától. A detektivek most leutaztak a vidékre, hogy a két postás rokonsága körében nyomozzanak. — Aki el akarta pusztítani Londont. Newyorkban a napokban meghalt Patrick Ford, egy fanatikus ir ember. Halála emlékeztet egy régi eseményre, amely annak idején óriási feltűnést keltett Angliában és nagy izgatottságra adott okot. Patrick Ford 1883ban kiadója volt néhány ir lapnak s Londonban ugy ismerték, mint az angolok legelkeseredettebb ellenségét. Noha olyan rossz hire volt, hogy mindent föltételeztek róla, mégis nagy ijedtséget keltett, mikor megtudták, hogy Patrick Ford feje egy Párisban rejtőző összeesküvő-társaságnak, amelynek az volt a célja, hogy felégesse Londont. Patrick Ford ugyanis kijelentette, hogy az Íreket csak London elpusztítása által szabadithatják ki az „angol rabszolgaságból." Huszonöt helyen akarta fölgyújtani szövetségeseivel Londont, de még idejében fölfedezték az összeesküvést s megakadályozták a terv végrehajtását. Patrick Ford akkor másik tervet dolgozott ki, amely még félelmetesebb volt, mint az első. Birminghamban titkos műhelyt rendezett be, ahol nagymennyiségű dinamitot és robbantó gyapotot gyártottak, amit szintén London elpusztítására akartak használni, j Már több rakományt elszállítottak a vesze' delmes anyagból Londonba, de a rendőrség j ismét fölfedezett mindent és Patrick Ford I csak gyors szökéssel tudta elkerülni, hogy • örökre ártalmatlanná ne tegyék. | — A milliomos csekk-könyve. Sieges V. 1 Charles amerikai milliárdos két év előtt Maj gyarországra utazott és itt elvesztette csekk| könyvét öt darab csekk-lappal. Hazaérkezve Newyorkba, bejelentette a csekk-könyv el: vesztését a Banikherc Tröst Companie-mak, a • hová nemrégen levél érkezett John iMüller j budapesti lakástól, aki az Illés-utca 25. sz. j alatt lakik. Leveléhez az elvesztett csekkj könyv egy lapját mellékelte és huszonöt dollárt kért. A bank a legkitűnőbb amerikai és 1 angol detektiveket bízta meg az eset kinyomozásávai. Jolin Müllert meg is találták Budapesten, Molnár Jánosnak, a. szemészeti klinika szolgájának személyéten, akit már a rendőrségre is vittek és vallatják, hogyan került az elveszett csekk-könyvhöz. — Lóhus Aradon. Arad város tanácsa két hónappal ezelőtt engedélyt adott két szegedi mészárosnak, hogy Aradon lóhúst árul• hassanak. Erdős István városi állatorvos l most arra figyelmeztette az aradi főkapíI tányt, hogy a lóhusüzlet nem felel meg céljának, mert mire Szegedről Aradra kerülnek a húsok, gyakran megromlanak. Az állatorvos a lóhusüzlet bezárását javasolja. Szerinte kizárólag Aradon vágott lovak húsát kell Aradon árusítani. — Az altábornagy felesége A budapesti rendőrség ma letartóztatta Clair Gyula altábornagy elvált feleségét, Kanovits Editet. A volt aítábornagyné több kereskedőtől árukat csalt ki Szurmay tábornokné néven és meglopott egy járásbirót is. A rendőrség kéri a károsultakat, hogy jelentkezzenek. — Eltűnt Diesel mo'orgyáros. Londonból jelentik: DieselR. dr., a világszerte ismert motorgyáros Anverszben hajóra szállt, hogy Harpamgenhe utazzék a részvénytársaság közgyűlésére, amely társaságnak ő az elnöke. Mikor azonban a gőzös Harpamgenhe megérkezett, Diesel dr-t seholsem találták. Ágya érintetlen volt és minden kutatás eredménytelen maradt. Biztosra lehet venni, hogy valamely szerencsétlen véletlen folytán a vízbe esett, vagy pedig öngyilkos szándékkal ugrott a tengerbe. Este még együtt vacsorázott egy nagyobb társasággal és késő este vonult vissza fülkéjéhe. — Tiz év alatt huszonnégy műtét. A „Newyork Herald" egy Maybury Eredi nevű úrról ir, kit tiz év alatt huszonnégyszer operáltak meg. A sebészettől akkor ismerkedett meg, mikor jobb kezét egy gép lemetszette. A karcsont egy részét eltávolitották és müikézzeJ látták el Mayhuryt. Azután a bal lábát vesztette el, melyet mülábbal pótoltak. Ezután ,a vakbélét vették ki. Egy tüzeset al1