Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-02 / 229. szám

Sitrlilitiiéf Kárán-ntea 9. Tdef oa-száa: 369. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész im . K 24'— Wéw . • K12— nctfedkm X %•— njMapiiK 2-— ina mm fai ­ÁB VIDÉKEN Kí^"- föfcste • . Jlt'l4k-—^ X >— eaMMparK W9 iiéí tea N atal Kirász-ntcs 9. Szeged, (9!3. II. évfolyam 229. szám Csütörtök, október 2. Stílus. A magyar tudományos és irodalmi világnak, az egész (kulturális és szellemi közéletnek nagyjelentőségű eseménye az a rendelet, amellyel lapunk vezető helyén már foglalkoztunk és amelyet Jankovieh Béla közoktatásügyi miniszter (adott ki a magyar stilus képzéséről. Ez a miniszteri akta, amely egy bürokrata rendelkezés ri­deg köntöséiben, csupa erős hazafiság, csu­pa lüktető szeretet, 'a magyar nyelv szép­sége, tisztasága, gazdasága, (a magyar kultura érdekei iránt, uj utakat nyit a ma­gyar szellemi élet fejlődésének és föllen­dülésének. Fájdalmas igazságból indul ki a mi­niszter rendelete: a magyar stilus hanyat­lik. A magyar intdligencia elvesztette jár­tasságát a fogalmazásban és az előadás művészetében. Pedig a szép fogalmazás és élőadás az általános műveltség elenged­hetetlen alkotó része. Ennek a tételnek igazságát mindnyá­jan érzik, akiknek Magyarország szelle­mi életében valami részük van. A társas­életben, az üzleti világban, politikában, tör véVfyikezésben, tudományban, de még az irodalomban is ritka a szép, világos, he­lyes magyar beszéd és irás. A jó magyar nyelvérzékre való tördkvés, a magyar 1 •nyelv természetes szépségeinek kutatása és ismertetése, a nyelv egészséges fejlesz­tése egyszerűen kiment a divatból. Az iro­dalomban megszűnt iaz idegenszerűségek és a magyartalanságok üldözése, a szelle­mi élet egyéb terein pedig éppen semmi értéke sincs a fogalmazás és előadás szép­ségének, magyarosságának, világosságá­nak és szabatosságának. Az emberek még a legműveltebb osztályokban is pongyolán, darabosan, magyartalanul Írnak és be­szélnek. Döcögős a stílusok, tele sablonos­sággal és közhelyekkel. Fájdalmasan jellemző a magyar szel­lemi életnek erre a dekadenciájára, hogy az a jajkiáltás miniszteri székből, minisz­teri rendelet keretében hangzik el. De an­nál nagyobb elismerés illeti meg a közok­tatásügyi minisztert, hogy az igazi kultúr­ember átlátásával nemcsak konstatálta ezt a veszedelmes bajt, hanem meg is kereste és nyomban meg is találta az orvoslás leg­helyesebb eszközeit. A rendelet utasítja a középiskolákat, hogy szigorúan alkalmazzák a tanterv iga­elveit. Az olvasmányokat ne csak formá­lisan tárgyalják, hanem elmélyedve, a tar­talmat megismerve. A növendékek szokják meg, hogy mindenkor megtalálják a leg­helyesebb kifejezést. Az Írásbeli munkák­ból Iki kell küszöbölni a sablonokat és a közhelyeket. A formalitásokat mellőzni kell, a fődolog a konkrétség, a tény, a gondolat a tartalomban, világosság, tár­gyiasság, természetesség az előadásban. A' miniszter gondoskodni fog jó stilisztikai segédeszközökről, uj tankönyvekről. A ta­nároknak kötelességévé teszi, hogy rend­szeresen, tervszerűen fogjanak hozzá az ifjúság sitlusbeli kiműveléséhez. Ezt a munkát iskolalátogatók által állandóan el­lenőrizni kívánja. A középiskolai oktatás erne nevezetes reformja, reméljük, meg­hozza üdvös eredményeit és a jövő gene­ráció eléri a stílusbeli kulturának azt a fo­kát, amelyre minden müveit nemzetnek törekedni kell. De mi nem ebben látjuk Jankovieh rendeletének nagy jelentőségét. Itt többről van szó, mint egy bármily jelentős okta­tásügyi reformról. A magyar nemzeti élet egy súlyos betegségéről van szó, arról, hogy a magyar értelmiség léhán, bűnösen és (könnyehnüien elhanyagolja, megrontja a nemzeti fejlődés, a nemzeti kultura leg­drágább kincsét: a magyar nyelvet. Hisszük, hogy ez ,a szép, hazafias, minden sorában átgondolt rendelet nem lesz irot? malaszt. Ettől a rendelettől, a közoktatásügyi miniszter nevezetes akció­jától nagy eredményt várunk: a dekadens magyar szellemi élet újjáébredését, fölvi­rágzását. A hipnotizált nő. Irta: Henri Falk. Galfo barátommal a nőkről csevegtünk, miközben kifejeztem aggodalmamat, hogy az ja tévéi,1 amelyet tegnap egy bájos, kis szom­zédnőmnek irtam, véletlenségből a férje ker ébe kerülhetne és ennek következményeit ö'bbé sohasem lehetne jóvátenni. Nem lehetne jóvátenni? — kérdezte olf. — Kérlek, ezt sohase lehet 'határozot­tan mondani, amikor asszony van a játékban, lékem, is volt egy olyan kalandom, amely­ül' azt hittem, hogy következményeit nem |ehet jóvátenni és mégis... Ezelőtt tiz évvel történt... akkor még sak huszonkét éves voltam... de a történet iyan különös, hogv még máig is ugy enilék­i?.em rá, mintha csak tegnap történt volna. » bobban megszólítottam egy magányosan sétáló, karcsú növésű, csinos arcú, szőke fajú és nagy, kékszemű nőt. Eleinte nagyon tartózkodó és félénk volt, de mikor megtud­t|. hogy festőművész vagyok, mindig köz­lékenyebb és szeretetreméltóbb lett. Egysze­ru nyárspoígárné lehetett, mert ezek a mü­feszernbert mindig kivételes lénynek képze­hk. Sokat kérdezősködött szokásainkról, er­kölcseinkről, életmódunkról, miközben sze­mei kitágultak és pillái idegesen megrándul­tak. Annyira megbarátkoztunk, 'hogy — a tisztesség 'határai közt — (fölajánlottam neki műtermem megtekintését. Mikor hazaérkeztünk, mindent alaposan szemügyre vett és mindenen szerfelett cso­dálkozott. Szemléje közben a szobrokat ta­karó függönyhöz is eljutott és mikor azt fél­relebbentette, ijedten felsikoltott és egész testében megremegett, mert valószínűleg meglátta az állványon elhelyezett halálfe­jet is. — Mitől ijedt ugy meg, asszonyom ... vagy kisasszony? — Mathilde a nevem, — válaszolta eről­tetett'mosolygással, — de bocsánat, ebben a pillanatban többet nem mondhatok. Én megelégedtem ennyivel is és nem akartam a bájos angyalt további indiszkré­ciómmal ferde helyzetbe juttatni, annál ke­vésbbé, mert folytatólag azt is kijelentette, hogy rendkívül ingerlékeny természete van. Közben én megtöltöttem a poharakat tü­zes, piros borral. A hölgyeeske énekelt, kacagott, cigaret­tázott és keresztbefont lábakkal, hátratett kezekkel végigheveredett a pamlagon, mert valószínűleg azt hitte, hogy a művészek mű­termében ilyen fesztelenül illik viselkedni. Megmutattam neki néhány érdékes váz­latomat az albumban ... arcát rózsás pir fu­totta át és feszült figyelemmel lapozgatott az albumban... Én felhasználtam a kináikozó alkalmat és átfontam karjaimmal... Egy ki­csit vonakodott... egy kicsit könyezett — •még máig sem tudom, hogy valódi könyeket hullatott-e? — aztán sóhajtozott: — Édesem... sötét szemeid ugy ural­kodnak rajtam... megbűvölsz, elvarázsolsz ... és ... Itt elakadt a szava ... karjai leha­nyatlottak ... egy nehéz sóhaj vergődött fel szivéből... azután lehunyta szemeit és élet­télenül terült el a pamlagon ... Megdöbbentem. Nyugtalanul tekintettem rá... rázogattam ... ébresztgettem ... nevén szólítottam ... megnedvesítettem homlokát, de mozdulatlan és merev maradt... Az arca halálsápadt, de nyugodt volt és ajkán cso­dálatos mosoly vonult át... Hirtelen súlyos gyanú támadt bennem. Elfutottam az orvoshoz és magammal vittem lakásomra. Megvizsgálta Mathildot, azután komo­lyan igy szólt: — Semmi kétség, hogy ön szemeivel hipnotizálta barátnőjét. Merevgörcsben fék­NEUMANN M. felöltők, costOmök link és leánykák Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5

Next

/
Thumbnails
Contents