Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-27 / 225. szám

Szerketztéség KArász-titca 9. ELŐFIZETÉSI ÁM SZEGEDEM ELŐFIZETÉSI ÁM VIDÉKEK egészéwe K24- tüévra . ,K»cgéaz AM . K 39*— MMvrc . • K M>— negytéém K 6 - egyhlwptaK íncgyoKtrc K >- egyMaapraK ** Teleloií-szám: 365. C(T<* itím Éra M m*. Elm ssíaa Ara M Mér. Szeged, I9!3. II. évfolyam 225. szám Szombat, szeptember 27. Városok kongresszusa. A gazdaságii 'helyzet .rettentő nyomását a városok is érzik. Érzik nemcsak a háztartásuk zavarán, de a polgárságnak anyagi romlásán is. A beruházó program mindenütt megakadt, sőt nem túlzás azt állítani, hogy ma a legtöbb magyar város, Budapestet sem véve ki, folyó kiadásait is csak nagy nehézséggel bírja fedezni. Hogv Ű Városok háztartásának egyensúlya inog, ez olyan baj, melyet még ki lehet heverni, mert nincs olyan deficit, amit később az egészségesebb gazdasági élet idején egyensúlyba nem hozhatnának. Végzetesebb baj a nagy közmunkák programszerű végrehajtásának fennakadása. Tudvalevő, hogy a magyar városok nagy többsége legutóbb a külföldi és a budapesti példán okulva, hatalmas gazdasági lendületet kapott. Mindenütt megkezdődött az uj, modern magyar városi élet keretének megteremtésé. Ez a lendület roppant jelentőségű volt az egész országra nézve, mert a városok évi költségvetése és beruházó tétele hatalmasan megnövekedett s bizonyos fajta közmunkák irányába terelődött. Minthogy a magyar városok költségvetése évente meghaladja a 400 millió koronát, természetes, hogy az a sok munkaalkalom, melyet ennyi pénz évi hováforditása termékenyített meg, egész sereg vállalkozásra nyújtott alkalmat s ez viszont az egzisztenciák százezreit gyűjtötte maga köré és tartotta el munkával. Most, hogy ezék a munkaalkalmak megcsappantak, rengeteg ember vált fölöslegessé a munkájával és taszitódott vissza más kereseti ágakhoz, ahonnan a nagy közmunkák nemrég még elhódították őket. Ennek a rengeteg, három-négy millió ember megélhetésének problémája azt lehetne mondani, hogy a magyar polgárelem válsága. Ettől pedig a magyarság ügye elválaszthatatlan. Ha városi polgárságunk létalapjában megrendült, azt az egész magyar élet meg fogja érezni a gazdasági, szellemi és politikai élet egész vonalán. A magyar városok nagyváradi tanácskozását, mely e hónap 29-én kezdődik, a föntiek szerint valósággal a magyarság érdekeinek szeretetével és féltésével kell mindenkinek figyelemmel kísérni. A váradi polgármestergyülést, melyre 78 város, közte 18 törvényhatósági város küldi el 116 főből álló képviseletét. A képviselet, sajnos, amint látható, nem lesz teljes. Kilenc törvényhatósági és 43 rendezett tanácsú város nem jelentett be eddig képviselőt. Szomorú lenne és nem is akarjuk ezt ugy magyarázni, hogy p magyar városoknak ezt az érzéketlenségét legfontosabb ügyeik iránt, helyzetünk reménytelen és fásült volta okozza. A magyar városokban annyi az életerő és polgárságunknak reménységet keltő tettereje, hogy a jobb korszaknak ezeket az erőket azonnal föl kell szabadítani. Meglehet, bogy egyes városok sajnálatos távolmaradását az okozta, hogy elterjedt hirek szerint egyesek a polgármesterek gyűlésének aktuális politikai jelentőséget is igyekezték adni. A mi értesülésünk szerint ettől nem lehet tartani. A magyar városokat józanságuk visszatartja attól, hogy helyzetüket politikai demonstrációval is elmérgesitsék. A helyett, igen helyesen, gazdasági bajaik együttes orvoslásával fognak főként foglalkozni s az államosítással összefüggő kérdéseket nem a napi politika, hanem a közigazgatás gyakorlati igénye szempontjából fogják tárgyalni. Kár, hogy ezeken a nagyfontosságú üléseken a koncentrált állami hatalom képviselői, az egyes szakminiszterek nem fognak részt vehetni. Sándor János belügyminisztert például nagy elfoglaltsága ép akkor távol tartja a kongresszustól, Ez azért kár, mert a belügy, pénzügy és kereskedelemügy minisztériumának képviselete a polgármesterek gazdasági vonatkozású megvitatásának nemcsak súlyt, de gyakorlati jelentőséget is Csókalbum. Irta: Színi Gyula. Mikor elbúcsúzom, (hogy ég még az arcom és rajta az adcgék pulha simogatástól, bársonyos csóktól remegnek, mikor keringő párok közt önfeledt pehelyként járok, mikor idézem és Ízlelem és hozzáértéssel megforgatom számban' a csókok zamatját, mikor az őszülő égre fölnézek és magamban sóhajtom : „ah, ennek is vége lesz egyszer", ilyenkor hazamegyek és holdsugár mellett, amely hosszan és mozdulatlanul fekszik végig ajtóm küszöbén, fölidézem azokat, akiket valaha szerettem. Egyiik saroktól a másikig fátyolszőnyeget sző az ezüst sugár. Halk züimimögcst hallok, mint mikor valami karcsú szitakötő akad fönn a hálón. 'Finom, törékeny dalba kezd igy: — Emlékszel? Ez volt az első leány, aki megcsalt mintegy ^shét évvel ezelőtt. Ma már asszony, a minap láttam. Kissé tétova a járása, lassú, nehézkes. Óvatosan ül le, mert az anyaság szent tehhét hordja magán. Harmadik gyermeke lesz és én hindu bálványokat látok magam előtt a termékenység bőkezű orgiájáIskola öltönyök, ban. Ezt a gangeszi szent áhítatomat csak az érzi ínég, aki hisz vélem együtt a lélekvándorlásban. Hét év kell ia léleknek, hogy uj házat építsen magának, de a lélek, kivált, ha asszonyi lélek, hü marad önmagához és az emlékezés hangján szól hozzám: — Emlékszel?... Ott hagytalak, mert túlságosan fiatal voltál hozzám (képest és én minden áron férjhez akartaim menni. Es én fiakat szültem, akik terád hasonlítanak. Es reád meg reám fognak hasonlítani, mig lélek vándorol a földön. Mária volt a neve a másodiknak. Aszszony volt és szerelme négy utolsó esztendejét nálam vezekelte 1-e. Velem együtt 'bűnhődött azért, mert nem hitt a szerelemben. Földöm kúszó hernyó volt egymás iránt való érzésünk. Ármint kinyitottuk egy napon az ablakot, egy csodálatos pillangó, könnyelműen szines libbenéssel kirepült rajta . . . Ezé lett volna szerelmünk, ha hittünk volna benne. De csalk későn vettük észre, hogy mit vétettünk ellene. És Mária busán szólt hozzám: — Elmúlt . . . A bánatában volt valami a mosolyból és a mosolyában valaimá a részvétből. Halk, kicsíny tragédia játszódott le köztünk és a végét értelmes lényekhez illően igyekeztünk elmosolyogni. Pedig akkor még tavasz volt és a virágzó mandulafa tavaszi kelyheiből felénk csapott az il'latkönnyü és imégis hódítóan. nehéz kérdés: — Hát azután mii lesz? Tudtam, hogy Máriának finom arcvonásaiból, amelyek a hervadt rózsaszirmok bársonyok ereit Ibiven megőrizték, többé neim a mámor fogja megcsapni a homlokomat. Es éreztem, hogy elzüllött, állattá alacsonyult szerelemmel is szeretim ezt az asszonyt. Még az elvesztett paradicsomból is követni tudtam volna őt bármiféle pokolba és gyalázatba. i De nem lehetett. Előkelő lelkek módjára nem szoktuk meg soha egészen egymást. Épp ellenkezőleg örökös volt köztünk a vetélkedés. Hol én ejtettem őt rabul. Ihol ő engem. Meg akartuk egymásnak mutatni, hogy érdemes volt összekerülnünk, érdemes — a másiknak. Az én győzelmemet az ö szeméből olvastam ki, ő is ezt látta a szememből és épp ezért sohasem tudtunk egymáson végképp diadalt aratni. Tiszteltük egymást és ezért csak érzékeink utján érintkeztünk. Nem tudtunk soha egymással megtérni, nem ütődtünk össze, mint a puha gyümölcs. Ez lett volna a földön a legszerencsétlenebb házasság, ha létrejön. NEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál feleltük, cosffimök fink ©S leánykák részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5