Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-26 / 224. szám

c Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefoa-uán: 305. ELŐFIZETÉSI ÁS. SZEGEDEN egész évre . K 24 - lüévrs . . K 12"negyedévre K 6'— egyhónapi** 2-— Egyes ssáa ára M fittic. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K SS— félévre * . K 14.— Bsgyedévre K T— egybéaapraK 249 ára 14 Eftte. Klsééki vstal Kárász-utca fi. Telefon-szám: 305. Szeged, I9!3. II. évfolyam 224. szám Péntek, szeptember 26 Jankovich, a reformátor. Lapun!k egyéni kultuszt sohasem űzött. Mi mindenkit abból & szempontbál bir álunk ell, mennyiben van valakinek a működése a köznek javára, akár lokális, akár országos vonatkozásban. S ha ma Jankovich Béla dr. (kultuszminiszternek a neve ékeskedik vezető cikkünk homlokán, annak nagy oka kell, hogy legyen. Mikor a reformátor jelzőt iktattuk a neve mellé, azzal meg ds mondtuk mindjárt azt a nagy okot, amiért mia vezető helyen foglalkozunk Jankovich kultuszminiszter személyével. Jelentősebb tanügyi mult nélkül, úgyszólván, mint ismeretlen ember, mint homo novus került rövid házalelnöki múltja után a kultuszkormány élére, nem kis meglepetésére a tanügyi köröknek. Jankovich kultuszminiszterségét meglehetősen nagyfokú bizalmatlansággal fogadták a legközvetlenebbül érdekelt tényezők, akiknek csak az szolgált vigaszul, hogy a közhit szerint Jankovich csak átmenetileg tölti be ezt, a nemzeti művelődésünk szempontjából anynyira fontos tárcát. Nem tudjuk, nem ennék ,a tanügyi közhangulatnak a kifolyása vólt-e az, a csakhamar fölmerült kombináció, mely Jankovichnak a pénzügyi tárcát szánta. Ámde mindjárt működése kezdetén oly éles ,és határozot vonásokkal domborodott ki Jankovichnak a magyar közoktatásügy vezetésére hivatott rátermettsége, hogy mindenféle más kombiináció önmagától összeomlott és Jankovich miniszter ma is ott áll a helyén, amelyet nálánál méltóbban', nálánál nagyobb hivatottsággal, mélyebb belátással és éleslátással évtizedek óta egy kultuszminiszterünk sem töltött be. Mindjárt működése kezdetén a magyar kultura eleven ütőerére tette kezét és mihelyt megállapította, hogy ez a mi magyar kulturánk beteg, rögtön kikutatta a betegség okait, majd megkereste s nagyrészt már meg is találta a betegség orvoslásához szükséges és biztos hatású gyógyszereket. Hogy az iskola és az élet között nincs meg a kellő kapcsolat, már sokain hirdették előtte, de csak — hirdették. Ámde a betegségek gyógyítása terén már rég tul vagyunk a ráolvasáson s bizonyos az is, hogy kiabálással nem lehet tüzet oltani. Ép ezért Jankovich biztos szemű és kezű orvos módjára a műtő-asztalra helyezte a magyar kültura beteg testét s most ott tart, hogy eltávolítsa mindazt, atminek a betege a magyar kultura. Elsősorban alapos revizió alá kerül a magyar középiskola tanterve. Miután a miniszternek erről a törekvéséről olvasó közönségünk lapunk hasábjain már eléggé tájékozódhatott, most és e helyütt egy olyan reformjára akarunk rámutatni, mely a nagyközönség előtt csak kevéssé, vagy egyáltalán nem ismeretes. Arról van ugyanis szó, hogy Jankovich kultuszminiszter egy rendeletével, a mélyet valamennyi tankerületi főigazgatóhoz és egyházi főhatósághoz intézett, a magyar stilustanitás megreformálását tűzte ki céljául. A rendeletben többek közt a következők olvashatók: ,,A stilisztikai képzés, bár helyenkint s egyes kiváló tanulók egyéni tehetségéinél fogva szép eredményeket mutat föl, ma nem a legerősebb oldala középiskolai tanításunknak. A főiskolákon és különböző élethivatásokban gyakran ismétlödnek panaszok középiskolát végzett, sőt diplomás egyének fogalmazásbeli járatlansága, sőt félszegsége miatt," Íme egy régebbi, krónikusnak nevezhető betegségünk, melyről minden müveit ember tud, sőt legtöbbje maga is szenved benne, de amelynek gyógyításához senkisem mert hozzányúlni. „Gélül kell kitűznünk — mondja a miniszter emiitett rendeletében, — hogy a magyar ifjúság körülbelül olyan fokú stilisztikai készséggel és előadó ügyességgel Jó barát-vetélytárs. Irta: Ervin Weill. — Bieü'ölhetiek, Károly? — kérdezte özvegy tiótmederné a fiától. — Tanulsz még? — Jöjj ibe anyáim — Imondotta a sápadt. mindig gondolkodó huszonnégy éves fiatalember, miközben fölállott Íróasztala (mellől. — Én nem értelék fiam! Még csak meg sem érintetted a kávéscsészét. Mindig csak az az ostoba tanulás. — Ugyan kérlek anyám, ne törd magad ezzel. Most imár készen is vagyok a munkámmal, a doktori (munkámmal — tette hozzá nevetve. — Azt hiszem a professzorok rnieg lesznek vele elégedve. — Látod fiam, én csak egyszerű aszszony vagyok és csak 'természetes ésszel gondolkozom, de az sehogy sem fér a fejembe, hogy minek kell annyit törnöd magad azért a doktorátusért, minek az a sók irás. A papád nem volt doktor, 'de azért épugy köszöntek vissza néki a legnagyobb urak, imintlha száz doktorátusa lett volna. És Paul i n e . . . — Mi van Pauline-val? — sazkitotta félbe. A jó anya fia vállára tette kezét s mélyen a szemébe néziett. — Néz csak drága jó fiam! Te azt hiszed, hogy az én szemem nem elég éles? Az én szemem, fiam nem csalódik akkor, ha te rólad' van szó. Én láttam, amint együtt sétáltál előttünk a múltkor Paiulliné-va'l, láttam, amint a szemetek oly sokat beszélt, amint egymás kezét oly sokáig szorongattátok az Izár-völgyben. Én drága fiam, csak azt lakarom már ez életben, hogy te légv boldog. A Pauline oldalán pedig megtalálod a boldogságot. Nagyon derék, imádott jó leány. Csöngettek. Károlynak már csak az arcán ült az öröm, de ideje sem volt válaszolni'. Az anya sietve kiment, hogy ajtót nyisson a csengetőnek. Hallotta, amint anyja örömímel üdvözölte egv barátját. — Álh, jó napot Sartorius ur. Enyje, de ritkán látogat el hozzánk. Károly igazán örülni fog. A szegényes lakás szobaajtaja megnyílt. Károly látható örömmel üdvözölte Sartorius barátját. A mindig nevető fiu megveregette a komoly, sápadt Károly vállát: — Szervusz öregem, — mondotta. — Hát hogy vagy? Mi vain azokkal a Goethe színeiben tündöklő modern Írói müveiddel? Iskola öltönyök felöltük, costOmSk fiuk és leánykák A könnyelműen beszélő barát még külső elegáns öltözködésében is különbözött a szegényes ruházatu Károlytól. Igazi gavallér módjára volt fölöltözve. Lábain laklkcipő tündöklött. Sötét zöld diák sapkáiját zöld-vörösarany szallag díszítette, ugvainolyian a mellét is. — Kérdeznék tőled valamit — szólott Károly. — Azt t. i„ hogy az az igért értekezésed a komplikált csonttörésekről . . . — Ugyan kérlek, hagyj már békét azokkal a csonttörésékkel. Az a fene egyesületi elfoglaltság nem is engedett munkához. Egyiík nap alapítási ünnep, másik nap koncert reggelig, harmadik map a franciskánus sörözőben: a sok párbaj. Épp a minap vagdaltaim meg egy tagtársat. Szóval ezer dolgom van. Meg azután szívügyek is — hiszen tudod. Azért is jöttem ide voltaképpen. Hanem .beszélj előbb te. Hogy vagy? Mivel iitöd agyon az idődet? Nem látni téged sehol. Mintlha ugv tűntél volna el, mint az a biivös sapkás fiu, nem emlékszem, hogy hivjáik ... Károly jó ideig szemlélte a könnyelmii fiút, majd szinte jóakarattal jegyezte meg: — Hallod-e Hans barátom, egvet nem tudok megmagyarázni. Azt, hogy oly szeNEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs» és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged9 Kárász-utca 5