Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-23 / 221. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁB SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁB VIDÉKEN — egész évre . K24- Wévra . . Kttncgyedévre K 6- egyháeepnK 2-— tgési km • KSB— mtrt . . KH— mvettvre K T— esybtoapra K 2*0 TetefM-szám: 966, Esree náei áve M Mát. Kom MÉBI ára N Már. Tstefoa-ssám: 306. Szeged, 1913 II. évfolyam 221. szám Kedd, szeptember 23. Fétisek. A hatalmas azték istenséget, — akinek puszta neve kiejtése is félelem, rettegés és összeroppanás volt, — nem tudta a haladó kor szelleme végleg kipusztítani. A dugóhuzó, amelyet az afrikai vad törzs a homokban talált s amelynek rendeltetését, hasznát és célját semmiképen nem tudták a törzs bölcsei megmagyarázni, — még mindig hatalma teljességét élvezi. Nemcsak a törzsnél, de egyebütt is. A többek között nálunk is. Mert talán sehol sincsen puszta szavaiknak, tartalomnélküli fogalmaknak, Vitzliputzliknak és dugóhúzókból lett fetiseknek olyan hatalmuk, mint nálunk. Egyes szavak, — üresek és jelentőségnélküliek, — varázserővel hatnak, mint a bűvös erejű Abrakadabra. Lecsöndesitik a vihart, megállitják az ész működését, az emberek elfelejtenek hallatukon józanul gondolkozni, fejbólintgató, csöndes, meghátráló lesz mindenki, akinek a fülébe súgják a titkos szavakat. ílyen egyik Vitzliputzlink, az autonómia. (Valahogy a felekezeti érzékenykedés ne ágaskodjék föl a Vitzliputzli profán emlegetése miatt.) Állami eredetű pénzek hovaforditását akarod megvizsgálni? Azt mondják rá: autonómia! s te babonás félelemmel huzódol vissza. Mert az autonómia szentsége: Vitzliputzli. Jelenti azt, hogy mindazok, akik ebben a fétisben hisznek, sérthetetlenek. Azokról senki meg nem tudhatja, mit dolgoznak, hogyan dolgoznak s mit csinálnak a pénzeikkel. Másik Vitzliputzli a sajtószabadság. Erkölcstelen, förtelmes dolgok látnak napvilágot nyomtatásban, bődületes hazugságok és rágalmak jelennek meg, ugy, hogy tisztesség, jóizlés, közérdek, magánosok védelme követelné a ((beavatkozást. Meg sem lehet kísérelni. Mert fölhangzik a varázsige: sajtószabadság! — s apage Satanas! — törvény, józanság és tisztesség karja erőtlenül hanyatlik le. Jön a harmadik Vitzliputzli. Egyesek megkótyagosodott fejjel a demagógia sáfárai köztársaságot akarnak csinálni, mások összedugják fejeiket s arról tanácskoznak, miképen lehetne a rendet megbolygatni, inzultálni, villanyosokat rongálni, közbiztonságot veszélyeztetni. Mindenki érzi, hogy a nyugalom, a béke, az élet és vagyonbiztonság szempontjából tenni kellene valamit. De nem lehet ám! Mert fölhangzik a Vitzliputzli neve: gyülekezési szabadság! Aztán a többi Vitzliputzli és fétis! Amik esetről-esetre jelentkeznek, uralkodnak és garázdálkodnak. S amikről egész hasábokat lehetne teleirni. A céda nőket védő úgynevezett női becsülettől egészen a rosszul értelmezett s minden kapcabetyárnak tanyát adó hazafiságig. Ez mind fétis. Napjában legalább tizzel találkozhatsz polgári életedben. Ilyen fétis dolgozott, hatott és kényszeritett térdre a napokban is. A belügyminiszter elhatározta, hogy megrendszabályozza azokat a kaszinókat, amelyeknek semmi más céljuk' nincsen, mint kirabolni, bűnbe, doíogtalanságba, léhaságba kergetni könnyelmű, de talán jobb sorsra érdemes embereket. Évek óta követeli ezt a megrendszabályozást a tisztességes emberek sok ezre, a sajtó, a családok, a családanyák s a gyermekek érdeke. Most végre minden jel arra mutat, hogy ezeknek a lebujoknak végük lesz. A hatóság be fogja tiltani ezeknek a rablóbarlangoknak a működését (amelyek a gyülekezési szabadság nevü Vitzliputzli védszentjük palástja alatt állottak) s rend és békesség lesz. Ki is jelöltek a fővárosban például már tizennyolc ilyen fosztogató helyet. Ugy-e, az ember azt hinné, hogy mindenki megnyugvással veszi tudomásul az elkövetkezendő jobb és becsületesebb időket. Mindenki örvendeni fog, hogy a kártyaasztalok nem nevelnek majd ezután olyan tömegben sikkasztókat, tolvajokat, öngyilkosokat. Hogy emberek, akik hasznoA szakácsnő. Irta : Leon Xanrof. Biche ur (jól táplált Ötvenes, leteszi a tollat éis mustrálja az uj 'szakácsnőt): Tehát önt küldte a közvetítő? (A szakácsnő igenlően biccent a fejévei.) A közvetítő értesítése szerint ön elsőrangú erő a maga szakmájában. (Fontoskodó arccal) De hát az efféle ajánlásokkal tisztában van. az ember. (Durva nevetéssel.) Küllőmben majd meglátjuk. A szakácsnő (öreg, tisztes asszony, nyilt tekintettel, de barázdás bódultakkal és hajlott derékkal, a/melyre egv bosszú, örömtelen élet terhei sulyosod'tak): A becsületességem elten még senkinek sem lehetett kifogása. (Amikor Biche ur kissé tamáskodó arcot vágott.) Ha uraságod jobban megismer, majd meggyőződik róla. Biche: Jó. De Woil vaunak a bizonyítványai? Az utolsó helyéről való bizonyítvány? (Kotorász a papirosok között.) Itt csak egy bizonyítvány van. Ezen a helyen három évig volt. Miért távozott innen? A szakácsnő: A család egyetlen leánya férjhez ment é;s az ifjú pár az öregekkel közösen gazdálkodott. A szolgálat terhessé vált. (Sz'omaruaini.) Már ncím vagyok fiatal1 . . . Iskola öltönyök, felöltök, costOmök tink és leánykák Biche: És hol szolgált azelőtt? A szakácsnő (mohón,, mint hogyha lehető gyorsan tul alkarina esini a faggatásnak ezen a részén): Sehol. Csak a férjem halála után vállaltam munkát. Szomorú viszonyok, között maradlalm özvegyen. 'Efelinte házon kívül varrtam. De uraságod bizonyára tudni fogja, ihogy ez keiserves kenyérkereset. Miivel jól tudtam főzni, utóbb szakácsnőnek mentem. Biche (baráitságpsabbain): Ugy, ugy . . . Ez nem tehet éppen kellemes . . . (Aztán), hogy éppen valamit miontíjon.) És nincs senkije, aki valamit tenne önért? Nincs gyermeke? A szakácsnő (még mohóbban): Nincs, una'm, nekem nincs gyermekem! (Lassabban és halkan): 'Nekem már nincs gyermekem! Biche (akii nem barátja a szolmloruságnaik): De hát elvégre ehhez semmi közöm ... Miaga tetszik nékem. Fölfogadom. A szakácsnő: Köszönöm, uram. (És ezzel távozik.) öt perccel később föltárul1 Biche dolgozószobájának az ajtaja és egy nagyon fiatal, illatos 'hö-lgyecske lendüli be rajta. Ez a ház úrnője, jobban mondva Lolotte. Biche (sugárzó arccal): Á, te vagy az, kis egerem! Lolotte (anélkül, hogy Biche urat megcsókolta volna): Gyorsan, pénzt ide! Nincs egy fillérem. Odakint vár a dlivatárusnő egy százhatvan koronás 'számlával. Fizesd ki! Biche (mialatt a pénzt számlálja): De hiszen csaik reggél adtaim kétszáz koronát? Lolotte: N,a és . . .? Neked talián egészen ingyen keltenie fiatal, iszép feleség? Biche: Nem, nem. (Csönget és átadja a szobaleánynaik a pénzt.) Nézd1, kincsem, te egy kissé gyöngédebb tehetnél, irányomban, azt hiszem, élég áldozatot hozok érted! Lolotte (hevesen): Éni talán nem? Vagy talán nem áldozat tőlem, hogy veled élek? Biche: Hogyan? Nincs ínyedre a tisztességes asszony élete? Mindenki tisztel, beLolotte: Fütyülök a becstilósre! Biche (izgatottan) : Vigyázz magadra! Végre az én, 'türelmemnek is vége szakadhat! Lolotte: No é(s? Az ember megházasodik — aztán el is vállhat! Biche: Jó, jó. Maid meglátjuk, akadna-e még olyan, 'boliond1, mint én, ajki minden óhajódat teljesítené . . . NEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs* és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5-