Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-21 / 220. szám

Szerkesztőség Kárász-ntca 9. Telefon-szám: 306. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24 - (Névre . . K 12-— negyedévre K 6 - egy hónapra K 2*— Egyes scáei ám M Ittte. I IfCTli ITT " nlTli un Knrf ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN |j Kiadóhivatal K*rá«-«tca fc egész évre . Kir— mm . . K M.Begyedérre K T— egy hónapra K 240 j tea i« Bttte. Telefon-szára: 305. Szeged, 1913 II. évfolyam 220. szám Vasárnap, szeptember 21 A mi hadseregünk. Aki csak valamennyire is értő szemmel nézi végig a modern háború alkotóelemeinek s együttműködésüknek gyakorlati főpróbáját, annak lelke büszkeséggel telik meg. Büszkén látjuk, hogy hadseregünk emberanyaga elsőrendű. A magyar katonai erényről nemcsak a magyar históriában, hanem a „császári hadsereg" hadtörténelmében is a legcsodásabb fejezeteket találjuk. De aki látta Magyarország és Ausztria területén, hogy a legkülönbözőbb összetételű csapatok miképpen operálnak együtt, az a szerzett tapasztalatokból csak megnyugvást meríthetett. Mert bár tagadhatatlan, hogy a nemzeti szempontból egységes hadsereg igen nagy erőt képvisel-, az is kétségtelen, hogy van a hadsereg heterogén összetételének is egy nagyjelentőségű kihatása: a különböző faji kiválóságokat egyesiti. Előbb föltettem a kérdést, hogy: melyik a legkiválóbb katona, — de nem szívesen felelnék igy, erre a kérdésre. Mert bár azt a tételt, amelyet a költő ugy fejezett ki, hogy „a magyar a világ első katonája", a hadtudomány szakértői is készséggel aláírják, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hadviselés különféle föladatai a legkülönfélébb kvalitásokat követelik meg. Napoleon joggal istenitette a francia gárdát, de földerítő szolgálatra legszivesebben a lengyel ulánusokat küldte ki. A siker első föltétele az, hogy a hadvezér legyen tisztában az ember-anyag harcászati értékével. A katona egyéni értéke a gyorstüzelő ágyuk és gépfegyverek ellenére ma csaknem fontosabb tényezője a sikernek, mint a milyen a „közéleti harcmodor" idején, az erő és bátorság klasszikus korában volt. A magyar katona jókedve, aggreszsziv, iniciáló hajlama és személyes bátorsága, a német kiszámító higgadtsága és helytálló energiája s többi katonánk különböző faji sajátossága a háborúban nagy értéket képvisel. Mindezt természetesen ép oly kevéssé akarom bármilyen politikai fölfogás szempontjából mérlegelni, mint a hogy egy percre sem akarok arról megfeledkezni, hogy mindezek az észrevételek nem azt fejezik ki, hogy az írójuk ilyennek vagy amolyannak szeretné átalakitani a hadsereget. Ellenkezően; ez a néhány észrevetel csak ahoz a kétségbe nem vonható és bármiféle politikával szemben a tények igazságával fönnálló adott helyzethez fűződik, hogy a pragmatika szankcióból folyó védelmi kötelezettség teljesítésére nemcsak a magyar nemzet (néprajzi értelemben) állit katonát, hanem a politikai magyar nemzet, amelyben jól tudjuk, hogy mennyi az idegenajku nemzetiség, nem is szólva a hadsereg szintén vegyes összetételű ausztriai részéről. Bármi tehát valakinek a politikai fölfogása a hadsereg nemzeti és nemzetiségi összetételéről, katonai szempontból mindenki — aki ért hozzá — tisztában van azzal, hogy milyen végtelen érdekek fűződnek ahhoz, hogy háború esetén a hadvezérnek kellő áttekintése legyen a csapatai faji összetételének harcászati jelentőségéről és hogy ezt a tudását kellő emberismerettel értékesítse. A tiroli vadász a hegyvidékeken, a jász és a kun a lapályon — ki-ki a maga helyén — csodákat mivelhet. Az idén a csehországi nagygyakorlatok alkalmával újra beigazolást nyert, hogy a mi léghajóstisztjeink ködben, esőben, szélben olyan utakat tesznek és olyan jelentéseket hoznak, amilyenekért külföldön a pilótákat vezércikkekkel árasztják el. Ugyanez az érzés támadt bennem, — irja egy katonatiszt egyik budapesti lapban, — amikor a chotivin-i f-ensikon, most pár napja láttam a dragonyosok és ulánusok villámgyors száguldását árkon-bokron át. Csodás bravúr volt: őrületes galopp a leglehetetlenebb területen, majd tűzharc a lóról leszállva gyalogsági rajvonalban s alig hogy a szemünk tudomást vehetett róluk, Gambetta szerelme. — Harmincz éves emlékek — Irta: Zsoldos Benő. A szellemi csemegéket és különlegességeket o-Ly nagyon kedvelő francia irodalomnak ímegvaui a maga szenzációja. Mondhatnám ugyan a szenzációt többes számban is, mert nem csupán egyről van, szó, hanem kettőről. Ezek a szenzációk mind egy és ugyanazon hatalmas (központ körül; forognak: ismeretlen és a figyelmet görcsösen lebilincselő adatok, melyek korántsem hagyhatják érzéketlenül a múló örömökben el fásult párisi idegeket s em . . . A központ és főszereplő: Léo,n MichelGambet'ta, a köztársasági eszmék páratlan hőse, a République Francaise lelke, a dicsőitett „néptri'bun", kinek halála óta még alig telt el harminc esztendő. Keveset tudott eddigelé az emlékiratok finom pikantériáira éhes irodalom ennek a nagy áltamféríiunalk intimebb szívbeli ügyeiről. Ennek oka talán abban- keresendő, hogy a 'hires republikánus a szerelmében meglehetősen állhatatos v-oit, nem volt csapongó, folyton változatosság után futkosó, mint a többi nagy szellemek közül akárhány; szerelme tárgyához hosszú időn keresztül 'hűséges maradt s mig élt, gyöngéd viszonyáról az ezer- . szemű nyilvánosság — amely előtt folyt le nagyszabású politikai életének csaknem minden perce — édeskeveset tudott. Csakis halálának megrenditö s egész mostanáig meglehetős titokzatosságiba burkolt körülményei voltak azok, melyek dlső izben terelték rá a világ figyelmét a szép Leonival folytatott szerelmi viszonyára. A párisi Nouvelle Revue-ben egy névtelen iró csupa ismeretien és érdekesnél-érdekesebb leleplezéseket közöl Gambetta szerelméről. Ez az egyik irodalmi szenzációja a párisiaknak. Sok -téves (következtetést eloszlat s mindenekfölött a nagy státusférfi nemes lelkének sok oly előkelő tulajdonságáról győz meg bennünket, melyeknek -létezését szinte kétségbe vonták eddigelé mindazok, akiknek meggyőződése szerint e nagy és vasakarata emberben oly gyöngéd -érzelmek nem is fejlődhettek ki -soha -a közélet zugó viharában. 1906. -novemberében halt meg Madame Leon-ie Léo-n, ez .a szinte exalíált lelkületű aszszony, kinek sikerült teljes mértékben rneghóditania Gambetta beveh-et-etlenn-ök tartott szivét, ugy, hogy a nagy átlamférfiut évek hosszú során keresztül szinte elszakithatatlan kötelékek fűzték — egész haláláig az ő barátnőjéhez. Most, hogy e nő meghalt, már kezd lassanként foszladozni -a homály erről a szeréimi viszonyról s ugyanakkor ritkulni kezd az a siirii köd is, mely edigg-elé a ville d'avray-i tragédiát -oly titokzatossá tette. Mme Leo-nie Léon, egy francia tábornok szépséges leánya, 1868. szeptember havában találkozott -elször Gambettával. Eddig az ideig — lehet m-ondani — titkos imádója volt a már akkor is oly hires f-érfiunak, akit amellett még sokan a férfias szépség igazi mintaképének is tartottak, A nő egész -lényét lekötötte a Gambetta -csodálatos egyénisége: valóságos bo-lygója lett. Fel is használt a szép Leon-ie mindén lehető alkalmat, hogy őt láthassa, vagy vele t-alálikozhassék. Egy alkalommal -aztán -oly ügyesen intézte a dolgot, hogy „véletlenül" ugyanabban a vasúti kocsiban utazhatott Gambettával- egész Versailles-ig. Még ekkor nem ismerték egymást személyesen. Egész -uton l-e se vette a szemét Leoni-e a csodált férfiúról; mély hallgatásba merült s élénk figyelemmel l-esett minden szót a Gambetta ajkáról, mikor ez kiséretév-el társalgott. Utoljára is feltűnt neki a leány szokatlan érdeklődése. E kis „kaland" után Gambetta felkérte két bizalmas barátját, hogy • okka-1-móddal puhatolják ki figyelmes utlIskola öltönyök, NEUMANN M. felöltők, costümök Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál fink és leánykák Szeged, Kárász-utca 5.