Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-03 / 204. szám

10. DFTJMAGYARORSZ&G 1913. szeptember 5. szereplését a magyar labdarugó sportra Iha- i ügyelt s ezért a kutyák ugatás helyett meg 1 árazott nyereségnek kell tekinteni, unert a is marhatták volna a csendőröket. A furcsa prágai legénység mindenkor igen kemény el­lenfele volt a magyar csapatoknak. tnuuiu TÖRVÉNYKEZÉS. § Szegfű Lajos a törvényszéken. A bolgár bank cégvezetőjét, Szegfű Lajost tegnapelőtt tudvalevően átkisérték a buda­pesti büntetőtörvényszékhez. A vizsgálóbíró tegnap nagyjában kihallgatta a magáról meg­feledkezett embert, aki a leghatározottab­ban tagadta, hógv valamely visszaélést kö­vetett volna el a bank kárára. A vád egyéb­ként a föl jelentés óta alaposan összezsugo­rodott. Kezdetben csalással, okirathamisitás­sal és sikkasztással vádolták Szegfű Lajost s több mint kétszázezer koronára becsülték a kárt, melyet a banknak okozott, ma csak arróll van szó, hogy húszezer koronát jog­talanul elköltött a bank pénzéből, magyarán: sikkasZtott. Szegfű Lajos azonban ezt is ta­gadja s a sikkasztást közönséges polgári elö­legezési ügyletnek tünteti föl. Azt mondja ugyanis, hogy valahányszor megszorult s ez nem tartozott a ritkaságok közé, az igazgató hozzájárulásával előleget vet a pénztáros­tól. Idők multával ez az előleg fölszaporodott, körülbelül húszezer koronára, melyet bon­okkal fedezett. Hogy igazat rnondott-e, a ta­nuk vallomásából fog kiderülni. A vizsgáló­bíró megerősítette Szegfű Lajos letartóztatá­sát. Holnap a vádtanács elé kerül az ügy. § A miniszter sürgető levele. Debrecen­ből jelentik: Kovács Lajos, jómódú gazda idősebb ember, akinek a fia az öreget gond­nokság alá akarta helyeztetni, hogy vagyo­nába beleülhessen. A gondnokság iránti pört meg is indította ifjú Kovács Lajos és a pör iratai most a debreceni Ítélőtáblánál van­nak. A törvényszék élrendeilte ugyanis a gondnokságot, de ezt az öreg gazda meg­fölebbezte. Minthogy Kovács vagyonát zár alá vették, fölütazott Balogh Jenő dr. igaz-, ságügyminiszterbez, hogy védelmet kérjen a maga számára. A miniszter, aki Kovácsot régebben ismerte, szivesen hallgatta meg és sajátkccü levelet adott át a debreceni kirá­lyi Ítélőtábla elnökéhez, a mélyben ügyének gyors elintézését kérte. A levelet Kovács gaz­da boldogan vitte föl Porubszky Jenő táblai I elnökhöz, aki megígérte támogatását. § A kutyaugatás — büntetendő cse­lekmény. Debrecenből jelenlik : A közigazga­tási hatóságok judiciumát élénken jellemz-i az az itéllet, amelyet a székelyhídi főszolgabírói hivatalban hoztak Vigh Mihály debreceni gazda ellen. Vighnek ugyanis szőlője van az; Érmeiteken. Töhíb kiutyát tart ott, -amelyek a minap megugatták a csendőröket. A csend­őrök e miatt följelentést tettek a szolgabiró­ságnál, amely Vighet tizenötnapi elzárásar és száz korona pénzbüntetésre Ítélte. Az ítélet megokolása szerint Vigh büntetendő cselek-, mónyt követett el azért, mert a kutyáira nem Ítéletet Vi-glh megfölebbezte. FOGMÜVESTERME Kárász-utca 6a. sz. •lati létezik. Készít mindenféle fegmunkákat kaucsukban és aranyban. Vidékiek 24 óra alatt lesznek kielégítve. - Bármilyen jav^ás hat óra alatt elkészül. CSILLÁROK legnagyobb választékban, gyári árakon FONYÓ SOMA világítási vállalatánál KÖlCSejf-U- 4. KÖZGAZDASÁG x Javul a pénzpiac a külföldön. A nyugati pénzpiacok kétségtelen javulását szembeállítva viszouyainkka'l, szomorú ta­pasztalatokra jutunk. A kontinentális javu­lás hullámverése nem juthat el a belföldre. Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ez év­ben a helyzet még rosszabb is lesz és au­gusztus ultárnájánál könnyebb havizárlat most már bajosan fog elkövetkezni. A pénz­drágaság egyre tart és mivel változásra iga­zán nincs kilátás, gazdasági életünk meg­próbáltatásainak a tiizpróbája még nem ért véget. A közös jegybank hiába mutatja ki kedvező állapotát, közel járunk az időpont­hoz, amikor a Balkánon helyre áll a béke, — és jön a kölcsönök zöme. Bulgária, Szer­bia már Párisban tárgyal, nálunk is sürgős kezd lenni a kormánynak az uj kölcsön ügye, nálunk is leszi együk ét amjijsszió), amelyek meghaladják majd, a félmilliárd koronát. Az államkassza tátong az ürességtől, mert pénz nincs, adót nem fizetnek. Szóval a szükség­let folyton nagyobbodik, itt van már az ősz, jön a gabona meg a cukorkamipány, a liszt­üzlet, amely sorban óriási összegeket mobi­lizál. Világos tehát, hogy a bélföldön, való­ságos kuriózum olcsó pénzről álmodni, örül­jünk, ha még nem drágul jobban meg. De a fő minden körülmények között, hogy le­gyen. 522 mi A budapesti gabonatőzsde. iA határ,időiiaieon: reggel megszűntek a -kényszeirel-adáisok és miivel az időjárás újból csapadékos volt, sokan fedező vásárlásra használták föl az olcsóbb -árfolyamokat. Az árfolyamok a következők: Buza áprilisra -11.77—18, októberre 11.27 —28. Rozs októberre 8.42—43. Tengeri május­ra 7.38—39, szeptemberre 8.20—2-1. Zalb októ­berire 7:92—93. A készáruvásáron csekély for­galomnál lényegtelenül változott az irány. A budapesti értéktőzsde. iA jobb fölfogás, amely -most a börzén uralkodik, a baszpáirV. spekulánsokat ina is folytatólagos fődö|zésre buzdította, bár a nagyközönség és a bankok még mindig sze­rény mértékben vesznek -részt az üzletben. A bécsi piac magatartása ma inkább tartottnak, mint szilárdnak volt mondható, mert a vas­piac magatartása renyhe volt. A járadétópiac tartott. Kötötték: Magyar hitéi 833.75—835.25. Osztrák liit el 634.25—634.75. Jelzálogbank 522.50. Le-számitolló bank 436—437. Agrár bank 508—508.50. Hazai iba.n,k 289—290. Ma­gyar bank 567—571. Magyar cukor 2730— 2746. Salgótarjáni 774—776. Phőbus 135.50— 141. 4 százalékos korona járadék 81.65—81.70. Déli vasút 132. Városi villám-cxs vasút 646— 648.25. Rimamurányi vasmű 713—713.50. Ha­zai sorsjegy 111.50. Magyar villámossági 504.50. Kereskedelmi bank 3710—3720. Felelős szerkesztő : Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. 2655—1913. vógirh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 10-2. értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti V-I. kerületi -kir. já­rásbíróság 1913. évi Síp. (24337. szátaru végzés-e következtében Dr. iDoutseb Endre ügyvéd ál­tal képviselt Waildes & Cornp jav-ára Le-mle ós társa cég ellen 88 korona 58 fillér s jár. erejéig 1913. évii jujiiius hó 29-én foganatos-i­tott kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 650 koronára becsült következő ingóságok u. m.: különféle idivat áruik -nyilván-os árevósen eladatnak. Mely ár verésnek ,a szegedi kir. járásbíró­ság 1913. évi V. 2428/1. számú végzése folytán 88 ik-oron-a 58 fillér tőkekövetelés, ennek 19-13. évi január hó 1 napjától járó 5% kamatai és eddig összesen 41 korona 56 fillérben 1 Íróilag már megállapított költségeik -erejéig Klauzál­tér 6. szám alatt leendő eszközlésére 1913. ÉVI SZEPTEMBER HÓ 5-IK NAPJÁN DÉLELŐTTI 8 ÓRÁJA HATÁRIDŐÜL kitiizetiik és ahhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107., 108. +a értelmében -készpénzfizetés mellett -a leg­többet .ígérőnek szükség esetén becs-áron alul is elfognak adatni. Elsőbbséget -igénylők ennek, az árverés megkezdéséig való érvényesítésére felbiyat­uak, amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is -le- és Jelülfoglaltatták és azok­ra ki elégi tési jogot nyertek volna, jelen ár­verés az 1881. LX. t.-c. 120. §-a és az 1908: XLI. (41.) t.-cikk 20. §-a értelmében ezek ja­vára is elrendeltetik, -Kelt Szegeden, 1913. cv-i augusztus hó 13. FARKAS, kir. bir. végrehajtó Hii etessen a Délmagyai 01 szagban 2662—1913. végríh. szám. Árverési hirdetmény. Al-ulirott 'bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, ibo-gy a szegedi kir. törvényszók 1913. évii 6686. számai végzése következtében Dr. Vadász János ügyvéd -által -képviselt (Szegedi Általános Bank minit szövetkezet cég javára 80 korona s jár. erejéig 1913. -évii január hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 1130 koronár-a becsült következő ingóságok u. m.: -különféle házi bú­torok, -nyilvános -árverésen eladatnak. Mely árverésinek -a. szegedi tóir. járásbíró­ság 1913. évi V. 1174/2. számú végzése My; t-á-n 80 korona tőkekövetelés, ennek 1913. óvd január hó 10-iik -napjától járó 6% -kamatai es edidiig összesen 5 koronáiban bíróilag már megál l apított költségek erejéig Báró Józsjiiká­utca 31 szám -alatt leendő eszközlésére 1913. ÉVI SZEPTEMBER HÓ 4-1K NAPJÁN DÉLELŐTT fAO ÓRÁJA HATÁRIDŐÜL kitüzetik ós -ahhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, ihogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 108. §-a értelmében készpénzfizetés m-elíett a legtöb­bet ígérőnek, szükség esetén a becsáron alól is elfognak adatni. Elsőbbséget igénylők ennek, az árverés megkezdéséig való érvény-esitésére felhívat­nak, amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felül foglalták és azdkra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. LX. t.-c. 120. §-a és az 1908: XLI. (41.) t.-cikk 20. §-a értelmében ezek javára is el­rendeltetik. Kélt Szegeden, 1913. óvd augu-sztus hó 14. FARKAS, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents