Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-18 / 217. szám

2. DÉLMAGYARORSZÁQ kerekedett az a fantasztikus és csak az ő fantáziájában élő világ, elvesztette a határvonalat az élő és az elképzelt világ kőzött, agyát rombolta az a méreg, mely száz különböző nyelvre lefordítva, száz különböző országban mételyezte meg kevéssé ellántálló és kevés kritikával olvasó emberek képzeletét. A Nick Carter regények tehát a fertőzést ugy terjesztették, mint ahogy a testi ragályok szoktak terjedni: egy eleve beteg agyvelő származtatta át a maga kórságát a még egészséges, de ez iránt a fertőzés iránt fogékony agyvelőkre. Frederik van Reusselaer Dey pedig mint maga is szerencsétlen áldozat, mindenesetre szimpatikusabb szinben áll előttünk, mint addig áloltt, mig nem láttunk benne mást, csak egy rideg és ügyesen számitó üzletembert. Az azután más kérdés, hogy a társadalom nem tud védekezni az ellen, hogy egy szellemileg terhelt és beteg ember a maga kórságával seregesen megfertőzze az erre inklináló embereket. Ez a tehetetlenség már a társadalom szegénységi bizonyítványa. • ansia&bbbhsasbbguaaegasadjfiaa.bhssbxsaej&sususcsaa^ssi A török-bolgár béke. Konstantinápolyból jelentik: A megkötendő szerződés török és bolgár részről előterjesztendő tervezetét a békedelegáció mai ülésén tárgyalták. Török részről kijelentik, hogy a szerződés már legnagyobb részében meg van szövegezve. Aláirása valószínűleg holnap lesz. A szerződés rendezi a határmegállapitás, a muzulmán községek, a nemzetiségek és a foglyok kicserélésének kérdését, továbbá a törökök pénzköveteléseit. A bolgárok elismerték a legutóbbi bolgár okkupáció folyamán a 'lakosságra kirótt hadiszolgáltafások megfizetésének elvét. Dimotika hovátartozásának kérdését ma végleg rendezik. Dimotika valószínűleg bolgár kézre kerül, stratégiai pontjai azonban török kézen maradnak. A határ a Feketei-tengeren Miada és Hagiia Stefano között indul egy ikis folyó, majd a Resnaja mentén halad. Tirnovot Bulgáriának, Kirkkilisszét ellenben Törökországnak hagyja, Musztafapasától, mely bolgár marad, két kilométernyire keletre és Ortakőjtől, mely szintén bolgár marad, öt kilométernyire keletre •és Dimotikától nyolc kilométernyire délre megy tovább, majd követi a Marica folyását. — Konstantinápolyból jelentik: Legközelebb egy nagyállásu angol állami tisztviselő érkezik -idei aki a jbeiügymiinisztériumban: polgári főfelügyelő lesz. A béke megkötése után azonnal megkezdik az általános reformokét, amelyektől várják Törökország újjászületését. Kik ellen alakult az Andrássy-párt? — Mezei Ernő a függetlenségi párt ellen. — (Saját tudósít ónktól.) Feltűnést kelt a Világ mai számának vezércikke, melyben a függetlenségi publicisztika régi harcosa, Mezei Ernő kegyetlenül ostorozza a függetlenségi párt elvi' kétsziniüségét, mely szerinte bevallása, hogy amit a választó nép előtt szent program gyanánt hirdet, rögtön elejteni kész, mihelyt netalán hatalomra jut. Ezt Mezei a népbolonditás rendszeres kátéjának, politikai tolvajnyelvnek nevezi, mely múlhatatlanul aláásta a kétszínű, kételvü, két nyelvű függetlenségi pártnak a pozocióját. Majd arról ir Mezei Ernő, hogy Andrássy Gyula gróf se akarja helyreállítani azt a koalíciós mintájú parlamenti balkánszövetséget, melynek végén a koalíciósok agyba-főbe üttötték egymást, mint legutóbb a balkáni népek, amig végül mindnyájukat ráadásul kidobták. — Andrássy pártja jóformán kizárólag a függetlenségiek ellen irányul. Mezei Ernő kritikájából közöljük a következő sorokat: Ez a m>ai lfügigtet)lens©gi párt épen csak odajutott, hogy a végső koinzekveincAáikiig kelt megismernie és saját hőre . boroyásain keigyetilen ül kitapasztalnia a.zt a lebietetllan keittős-proigramoit, azt a auieniőhien abszurd kételvüságet, amelyet koalícióban vegyült „többség" korában fogadott el hatalmi célelkra és hozott át öröksájgül ma,i alakulásába. Tudniillik ők megy vem nyolcasok, ők függietlenségiek, ők változattam ml a .régi közjogi program alapján állanaik, dle ezt a programot nőm viszik át imaijidani többségi helyzetükbe, mem tesiziik Ikioirmányrajiutásufc alapjává és feltételévé. Bízvást merem mondani, amióta az európai parlamentárizmius ©1méiliete és gyakorlata kialakult, uram létezett parlamenti értelemben vett párt, mely hasonló tételt megfogalmazott, ainmál kevésbé programszerűen kijellemitett víolna. Egy párt lehet mérsékelt, liáhet radikális, követelhet többet vagy kevesebbet, meg is változtathatja, sőt ©lejtheti ©redieti programját, de amii.t egyszer a választóniép ©lőtt programnak iiiand, az mindig icsalk mgy lehet értve, hogy ha a többségi megbízatást élnyeri, ellenzéki koráiban hirdetett lételvét imiint komoly 'és szeint kötelezettséget igyekszik érvéiiyesitenii. Az ©llemfcezőf vallani memucsak mimiden politikai etikának megtagadiása, még tiszta képte,lenség is. Hiába takarják ezt az „©Ivfanntartás", „kormányképesisóg", .fokozatosság" műszavakkal. Alapjában mindez a népbolonditámak rendszeres kátéja, valami kidolgozott politikai tolvajnyelv volna, ha ilyest a ínyilvá.nosisiág használatára ejgyjáiltallán ©1igcmdbimi tehetnie. A koalíciós kormányzat ,idején láttuk egyfelől, hogyan okozták ©zeik a kétszínű, kételvü, kétnyelvű jelszavak a függetlenségi t öbőség örssze-Viisszabomlaidozását, másfelől, hogyan tették lehetetlenné a koalioiés kor'mányzat fölfelé posszihills követeléseit is. A legteljesebb tragiikóimíkiuan, hogy ily végzetes tapasztalások utám a függetlenségi és 48-as cég hordozói még mindig a régi kimos ellentmondások között vergődnek, sőt egyre jobban kavarognak a bábéli nyelVzavarodás örvényeiben. íme, a függetlemség-eégü frakciók mindnyájan egyesülitek, aminek .a 'dolgok természete szerint a függetlenségi alapelv nyomatékosabb kiemelését, a függetlenségi harc kcimparativusáit kelleme jelentenie. Szó sincs róla. Öik függetlenségi lobogó alatt egyesülteik, épen hogy a kommányiképesség utján a függetlenségi ©Ivet együttesen „kikapcsolják". Ugyancsak forgatják a függetlenség'i két Janus-iarcoit, oly nyájasan üdvözlőik az uj pártalakulást. Ennek az uj pártnak értelme, rendeltetése, lételve mégis csak az ő kormány képtelen kormányképességwk és egyéb képtelen ellentmondásaik ellen irányul, „Különböző közjogi elvii férfiak állottak össze" — igy .ajtótól, hiszen kissé magamnak is fejembe szállt a pezsgő. — Tehát nem hallgatsz meg? — kérdezte, mialatt karomba kapaszkodott. — Igazán nem? És midőn még hangosabban fölnevettem, összeharapta fogait és feltárva előttem a bodoirba vezető ajtót, halk, suttogó hangon megfenyegetett: — Majd megbánod, uram! . . , A hercegnővel még egy óra múlva is nevettünk, a kékrókával bevont pamlagon, a mely neki kedvenc nyughelye volt, midőn kiabálástól és nehéz lépésektől eredő zaj támadt a mellékszobában. — A herceg! — kiáltott föl rémülten a szép asszony — Az lehetetlen! Es mégis a herceg volt, aki folyton ezt ismételte éles hangon: — Te őrült, egész őrült vagy! . . . Ugyan hallgass már, hiszen fájdalmat okozol! A beszédbe más, zavaros 'hangok is vegyültek, melyeket túlharsogott a cigányleány sipitása. — Lássa meg őket ön is és mindenki! .. . Igy akarom! ... Ti többiek ne nyúljatok hozzám, mert átharapom torkotokat! . . . Gyorsan, törjétek be az ajtót! — Igen, igen, feszítsétek föl a zárakat! — parancsolta a herceg is. A következő pillanatban az ajtó fölpattant. Olyan gyorsan történt az egész, hogy el sem bújhattam. Különben minek is bújtam volna el? Egész sereg ember állt előttünk, középei a cigány leánnyal, aki ugy hordozta karján a herceget, mint a kis gyermeket szokás. i Mindent megértettem. Dührohamában fölkapta a magával tehetetlen nyomorékot és forgószélként cipelte a budoirig. — Látja? Tehát most már elhiszi? — kérdezte s azután földhöz dobta terhét. — Fogjátok el! — parancsolta a herceg. — Ólombányába vele! — Mit bánom én! — válaszolt a leány, mialatt két inas megragadta kezeit, — Boszum sikerül! Te pedig nem látod többé viszont a hercegnőt! — fordult aztán felém. Két ur kivételével, kiket a herceg maradásra kért, akkor mindenki elhagyta a szobát. — Uram, — szólt hozzám a herceg, — joggal megölhetném önt és szeretőjét is, hogy megbüntessem önöket. De éri' lemondok a boszunak erről a módjáról, sőt még fegyveres elégtételt sem kérek öntől! . . . Szavamra, majdnem kacagni kezdtem, épen ugy, mint előbb, a cigányleány szerelme miatt. Mit, ezzel a nyomorékkal vivjak párbajt? Hiszen még arra sem képes, hogy kezében pisztolyt vagy kardot tartson! A herceg kitalálhatta gondolatomat, mert igy beszélt tovább: — Ne tartson bolondnak, de nagylelkübbnek sem, mint a minő vagyok! . . , Beláthatja, hogy közöttünk csupán olyan párbaj lehetséges, mint a minőt ajánlani fogok! Csengetésére belépett a komornyik. — Hozzon kártyát a dohányzóból. Az öreg herceg ezzel közelebb tolatta székét az asztalhoz, majd nyugodt, jóformán szívélyes hangon szólt hozzám: — Ha ugy tetszik uram, kártyázni fogunk s aki veszt, köteles lesz ma délig főbelőni magát! Elfogadja? — Készséggel, uram! . . . Mit játszszunk? — Éoartét. — Helyes. És hány játszmát? — Talán ötöt. Ezzel játszani kezdtünk a két tanú jelenlétében. A hercegnő, akit a szokatlan párbaj fölötte érdekelt, szintén az asztalhoz közeledett. A herceg kétségtelenül erősebb játékos volt, mint én, de a szerencse meglepő módon felém hajolt. Nemsokára egyenlően, két-két nyert játékkal álltunk egymással szemben. — Nos, — mondtam Borisnak — könynyü kitalálnom a játszma végét, miután ön él! ... A herceg vesztett. — Ellenkezőleg, a herceg nyert! — válaszolt barátom. Arcom megvetést árulhatott el arra a gondolatra, hogy Boris elég gyáván, nem fizette .meg a betétet. ő azonban ravaszul mosolygott. — Olvassa el ezeket a sorokat, melyeket fél órával később kaptam, éppen akkor, midőn már kezembe vettem a revolvert. Ezzel egy vörös ászt nyújtott felém, a melyre a herceg a következőket irta volt: Uram! Miután semmit sem vett észre, fölfogásom szerint nem csaltam. De én érzem, hogy többé nem nyúlhatok kártyához, miután megbecstelenítettem azt. És a nélkül is képtelen lennék tovább élni! Életemben először és utoljára játszottam hamisan . . . Egyszerűen eltüntettem ezt az ászt . . . Bocsásson meg! Most eítüntetem a herceget is! . . ,