Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-18 / 217. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- Wévre . negyedévre K 6 — egybénspcaK Egres ssáas ára M ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN k»- íöéers . ,kknegyedévre K egjrbéoapra K 240 ára M Mér. Kii ,1 Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, I9Í3. II. évfolyam 217. szám Csütörtök, szeptember 18. Nick Carter. A rikitó födeles Nick Carter füzetek ellen már régi és gyakori a panasz. Az Ízléstelen füzetekben árult olcsó, vásári romantika igen sok embernek megzavarta a fejét. Lépten-nyomon megtörtént, hogy fiatal gyermekek rablóbandát alakitottak, addig józan életű, tisztességes munkások rossz útra tértek, raboltak, idegen lakásokba betörtek és mindig az derült ki, hogy •ezöket az embereket, akik egyébként talán soha sem vétettek volna a rendes polgári életmód követelményei ellen, ugyanaz a bünszerző csábította bűnre: Nick Carter. Gyilkos, ölő méreg lapangott ezekben a sorokban, mely lassan, észrevétlen lopózott be az olvasók agyának a tömecsei közé, megzavarta azoknak az egyensúlyát. A Nick Carter füzeteiben szereplő gazemberek nem Ismertek lehetetlenséget, a leghihetetlenebb kalandokon mentek sikeresen keresztül. A végrehajtott bűncselekmények olyan egyszerűeknek, olyan maguktól értetődőknek tetszettek és olyan rokonszenves színben tündökölt azoknak a csirkefogóknak, rablóknak és gyilkosoknak az egyénisége, akik a legvakmerőbb személyes bátorsággal veszik föl az egész világ minden rendőrsége ellen a harcot! A regényíró fantáziája előtt nem volt nehézség, a legbonyolodottabb és legkétségbeesettebb eseteket is megoldotta egy-egy szerencsés véletlen, olyan csábítóan egyszerűnek és könnyűnek látszott az, hogy az olvasó a nehéz és fáradságos munkáséletet, mely keveset is jövedelmez, fölcserélje a rablók, az álarcos betörők pályájával! Ezért került annyi esetben a megvádolt rablók és betörők mellett mint fölbujtó a vádlottak padjára Nick Carter is. A rablókat és betörőket elitélték, arra azonban nem volt mód, hogy a bünszerző Nick Cartert is elitéljék. Testetlen fantomokat, nem létező regényhősöket nem lehetett a börtönbe csukni, az pedig, aki ezeket az alakokat megteremtette, aki az olcsó füzetes romantikával az európai és amerikai civilizált országokat megfertőzte, még ha lett volna is rá mód, hogy felelősségre vonjuk, messze tőlünk élt: Amerikában. Innen küldözte uj és uj füzeteit, itten épített a füzetekért begyült busz filléresek hasznából villát és emeletes házat magának. Itt minálunk azt sem igen tudták, hogy hogyan hiyják tulajdonképen a Nick Carter regényének szerzőjét. Frederik van Reusselaer Dey volt a neve annak az embernek, akinek az agya tömegesen termesztette a szellemi mérget és a fantáziájának mérges gyümölcseivel egész sereg békés, tisztességes, polgári exisztenciát zökkentett ki rendes és hétköznapi pályájából. Lehetetlen, hogy ne nemezisre gondoljunk, amikor most amerikai táviratokból Frederik van Reusselaer Dey szomorú fátumáról értesülünk: a Nick Carter regényének világhírű szerzőjét utolérte megrontott olvasóinak a fátuma: beleőrült a saját detektív történeteibe. Azt hiszi, hogy ő maga az a Nick Carter, akinek az alakja regényeiben szerepel, egész sereg detektívet szerződtetett, akiket mindenfelé olyan feltűnően és olyan gyanúson viselkedtetett, hogy végre a hatóságok is figyelmessé lettek rá és beszállították egy tébolydába. Az a szellemi méreg tehát, mely a tolla alól kikerült regényekből kisugárzott, őt magát sem kímélte, őt magát is elpusztította. Sőt talán meg is lehetne fordítani a dolgot: azokba a regényekbe, amelyeket irt, azért került a mételyező szellemi mérgeknek akkora kvantuma, mert agya már akkor sem volt egészséges és normális, a mikor ezeket a tulcsigázott kalandos regényeket megírta. Fantáziája abnormisan tulfütve eszelte ki ezeket a történeteket, bár még hosszú időn keresztül képes volt arra, hogy képzelete játékát elválassza a valóságtól. Végül azonban teljesen fölibe Aki csalt. Irta: Jean Richepin. Azok az ördöngös oroszok csakugyan más emberek, mint aminők mi vagyunk! Viselkedésükben el nem palástolható barbárság párosul a legtökéletesebb műveltséggel s fölfogásuk a szerelem terén sokszor annyira váratlan, különös és meg nem magyarázható, hogy legnagyobb mértékben bámulatba ejti az embert. Én is igy jártam a minap, midőn Mirskow Boris teljes nyugalommal és elfogulatlan 'hangon elbeszélte Z . . . hercegnővel folytatott szerelmi viszonyának különös végét. Pedig ha létezik a világon olyan orosz, aki még akkor is világfi marad, ha lekaparjuk róla a mázt, ugy az kétségtelenül a szőke Boris! Arca és szive olyan, mint a gyermeké és modorában annyira kedves és lekötelező, hogy nála kellemesebb társalgót elképzelni sem lehet! És ez az ördöngös fickó mégis mennyire félrevezetett bennünket a jószivü, szolid ember álarca alatt. Ki tételezhetett volna föl róla hasonló örült, valószínűtlen' kalandot? Ha csak rágondolok, még ma is átfut rajtam a hideg! — Ugy-e, ön ismerte legalább hirből a herceget? — kérdezte tőlem Mirskow Boris, — Jóformán béna volt és karosszékéhez láncolva, teljesen játékszenvedélyének élt. Erőtlen kezei már csak arra voltak képesek, hogy tartsák és kiadják a kártyákat. Szelleme azonban1 még teljesen friss volt és nála jobban senki sem ismerte az écarté, az ő kedvenc játékának fortélyait, mely érdekes játékban a tudás legtöbbször győz a véletlenből eredő siker fölött. Ami pedig a hercegnőt illeti, ki ne ismerné őt és az ő történetét? Midőn kegyeivel boldogított, már legalább huszadik voltam a sorban, ha csupán a jöhangzásu neveket vesszük szátnba. De Isten őrizz attól, hogy e miatt szemrehányást tegyek neki! ö olyan, mint a minő! Különben is olyan férj oldalán, mint a herceg volt, annál is inkább minden megengedhető, mert ő maga is legbölcsebben fogja föl a dolgot. Mindig ugy tett, mintha nem tudna semmiről. Ha megcsalt férjről beszéltek előtte, ezt szokta volt kérdezni: — Rajtakapta őket valaki? — Es ha tagadó választ nyert, rendszerint még 'hozzátette: — Ugy rendben van a dolog! Mert itt is, mint a hamisjátéknál, azt tartsuk szem előtt: csupán akkor érezheti magát sértve az ember, ha a csalás kiderül! . . . Nos, be kell vallanom, bármily gyalázatos módon viselkedett, a hercegnő mindig kifogástalanul megóvta a látszatot. Kerülte a botrányt és varázslathoz hasonló ügyességgel leplezte szerelmes kalandjait. De 'hát nincs olyan ügyes szemfényvesztő, akinek végül ne sikerülne rosszul egy-egy mutatvány. Ehhez egy ügyetlen, vagy gonosz szándékú segéd is elég. Ezúttal a gonosz szándék játszott közbe. A hercegnőnek egy cigányszármazásu komornája volt, aki szeliditett párducként ragaszkodott 'hozzá. Igen, a leány szeliditett, de sajnos, párduc is volt! Ez a leány — nem tudom, mi juthatott eszébe — egy izben igy szólt hozzám a hercegnőhöz vezető ajtó előtt: — Szeretlek! Hangosan fölkacagtam. — Szeretlek, — ismételte — még pedig régtől! . . . Nem tűröm, hogy a hercegnőhöz menj! Dacára szenvedélyes hangjának és villámokat szóró, fekete szemeinek, tele torokkal kacagtam, látva még szemeinél is feketébb arcát. Azt hittem, tulsok vutkit ivott. Igy, tekintettel részegségére, félretoltam az Iskola öltönyök, felöltők, costümök link és leánykák NEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szegedy Kárász-utca 5.