Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-13 / 213. szám

m,mm " " Szerkesztőség Kárősz-utca 9. Telefon szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN II ELŐFIZETÉSI ÁS VIDÉKEN egész évre . K24- füévre . . K H egéaz ém . K2R- «*rrc , ,KKnetyedévre K 6 - egyhémpraK 2-— íj negyedévre K t— egy hónapra* 240 Egyes szám ára M KUte. | Egyei saám ára M HHér. Kiedőhivetat Kárász-utca «. Telefon-szám: 305. Szeged, 1013 II. évfolyam 213. szám Szombat, szeptember 13 Egyetemi polgárok. Vájjon hány indexet állítottak 'ki Magyarország főiskoláiban a mai napig? Az egyetemelken és a főiskolákban, amelyeknek az előszobáiban és előcsarnokában ez idén semmivel sincsen kisebb tolongás, mint tavaly, vagy tavaly előtt? A hivatalos számokat néhány nap múlva meg tudjuk és ezek a számok bizonyára nem állanak majd mögötte az előző évek számainak. Még mindig messze vagyunk attól, hogy megálljon és megszűnést mutasson a pályát kereső fiatalság féktelen és mértéktelen tolakodása a latájner pályák felé. Az, aki Magyarországon középiskolát végzett, még mindig hivatalnok akar lenni, vagy a honoraciör foglalkozások felé tódul Ez az esztendő még nem fogja meghozni a feszültség enyhülését. Vájjon majd mikor, melyik esztendő hozza meg? Az úgynevezett szellemi foglalkozások terén az uj próbálkozókat a legnagyobb Isivárság ífoga'dja. Minden pályán panasz és kétségbeesés. A hivatalnok panaszolja: — Rosszak az előlépési viszonyok, kezdő tisztviselő kénytelen hosszú ideig a fizetéstelen, vagy kevés fizetésű állásokban vegetálni addig, amig jobb állásokba kinevezik. És ezekben a jobb állásokban is a fizetéseket ugyan már több Íziben is emelték, de nem emelték annyira, hogy a jövedelem emelkedése arányt tartott volna a drágaság növekedéseivel. Ennek a következése az, hogy sokkal rosszabbul élünk, sokkal több adósságot csinálunk, mint azelőtt. A mérnök panaszolja: — Az egyetem évről-évre fokozott arányokban gyártja a diplomát, aki a jogi pályáik túlzsúfoltságától és az ügyvédi diploma megszerzésének túlfokozott nehézségeitől visszariad, az mind ide fordul a műegyetemre. Viszont a konjunktúrák az utolsó néhány év alatt nemcsak nem javultak, hanem még meg is romlottak a több és még egyre szaporodó mérnöknek sokkal kevesebb kenyér kínálkozik. A rossz gazdasági helyzet miatt a vállalatok tömegesen megbuktak s tönkre mentek, üzemeiket redukálták s egyelőre nem sok a kilátás, hogy a viszonyok javuljanak, mert a gazdasági helyzet sok évi föllendülése és megerősödése kell ahhoz, hogy csak a már meglevő felesleg is elhelyeződjék. Az orvos, az ügyvéd panasza meglehetősen egyforma: — A rossz viszonyok között az emberek egyáltalában sokkal jobban meggondolják azt, hogy a mi szolgálatainkat igénybe vegyék. A számunk pedig évek óta nőttön-nőtt, százan kapunk azért a kenyérért, ami eddig egynek jutott, a fiatalságunkat á'tinyomorogjuk, férfi korunkban megtörnek és megemésztenek bennünket a gondok, öregségünkre pedig azt sem tudhatjuk, lesz-e hely, ahová lehajthatjuk a fejünket? Igy megy a panasz véges végig, a latajner pályák mindegyikén, az ember nem is győzi bokrétába kötni őket. És a panaszkodóknak mit feleljen a társadalom? A hivatalnokot, •akármilyen méltányos és igaz a panasza, nem lehet biztatni ujabb fizetésemeléssel, hiszen az állam budget-jét amúgy is túlterhelik a kiadások és az adózó nép nyomorúsága sem birná el az ujabb és ujabb teheremelési. A mérnököt, az orvost, az ügyvédet nem lehet biztatni azzal, hogy mesterségesen teremtünk nekik munkaalkalmakat, vagy, hogy egy néhány esztendőre egyszerűen bezárjuk az egyetem kapuit, hogy a felesleg legalább ezalatt az idő alatt ne jöjjön a nyakukra, mert hiszen ezek úgynevezett szabadpályák, melyeken a viszonyok természetes alakulása a kinálat és kereslet törvényei szerint szabja meg a munkát és János méhei. Irta : Iglice. A nagyházban kettőt ütött a kopott, iali óra. Masa István ekkor megfordult az ágyban és kissé gondolkozott, hogy csakugyan kettőt jelzett-e a régi szesz ám Mikor aztán rájött, mert egy szál kénes gyújtónak a világánál megnézte a nikkel zsebóráját, hogy csakugyan annvi az idő, hát fölkelt. Kiment a lovakhoz, abrakot adott nekik. Megsimogatta őket. aztán fényesre kefélte a szőrüket. Máskor is ö gondozta a jószágot, de akkor még az apjáé voltak. Vasárnap óta most már az övéi. Apja elköltözött oda, ahol •nincs többé tüzes vérő paripákra szükség. István még egyszer végig simította a jószágait becézve, ajnározva. És az apja jutott eszébe. — Szögény apám! . . . Azután bement a nagyházba, ahol a méltóságosan ketyegő fakult óra pontosan tagolta az időt. özvegy Masáné az ágy szélén ült. A kemence vállán homályos lüvegii lámpa pislogott. Amint belépett István, az öreg aszIskola ölt önfök, felöltek, costOmSk fink és leánykák szony fölvetette alácsüggedt fejét és fájó tekintettel mérte végig a fia bánatos arcát. — •Gyerökörri, Pistám! — becézte az embernyi legényt, — elmöihetünk a városba? Pista az anyja mellé ült és bánatosztóan szemlélte annak mélyen redőzött arcát. Rövid szótlanság után megszólalt az anyja: — A szögér.yöknek szánt cipót, mög a turut itt ne felejtsük. Apád emléke megkívánja az alamizsna-osztást . . . — Mög, anyám! . . . . . . Hol tudna a tanyai ember a néki idegen városban beállóhelyet találni, ha az élelmes háziurak ki nem eszelték volna, hogy az udvarukat fölszabadítsák a tanyai kocsiknak és a helyért pénzt ne szedjenek. A pusztáról érkező 'magyarok szivesen fizetnek, csak a jószágjuknak, meg a holmijuknak megibiz'ható gondozója legyen. Masa István is beállt egy ilyen városi 1 ház udvarába, ahol az anyjára várakozott, aki a piacon árult apró-osepröket. A kapuban egy álmosképü pék kiáltotta el magát: — Friss sütemény ... István vett egy tábla sóskalácsot és azt tépegetve bámulta az emeletes ház ajtói mögül előbujkáló álmos arcú uri népet. Ezt Is elunta, mert csak keserűségére való dolog volt azoknak a figyelése. — Jó ezöknek, — gondolta magában és fölült a kocsi oldalára. — Ráérnek röggelig aludni . . . Nem gondolkozhatott sokáig, mert a ház kapuján kocsi gördült be, azt kellett néznie. Jól esett tudnia, hogy imost már nem lesz egyedül az ürességtől kongó udvaron. — Ejnye! — ütközött meg István, amint meglátta az érkezőt. Volt is miért megütköznie, mert az, aki behajtotta az agyongémberedett macska-lovát, egyáltalán nem idevalósinak tűnt föl. Inkább valami csavargó volt az, aki ugy lophatta a lovat is, a kocsit is, meg azt is, amit rajta hozott, bádog bödönöket. István gyanúson pislogott ki a kalap alól, szemlélvén a jövevényt. — Egy szál takarmány se nincs a kocsiján, — 'állapította meg még erősebb gyanúval. Mégis, szóra késztette a kíváncsiság, a mikor látta, hogy a gyanús ember nehezen leemelte az egyik bödönt. — Majd segítők! — Bizony, nem árt! — vélte az, elég büszkén. — Ugyancsak súlyos. — Mi van benne? NEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5»