Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-08 / 184. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre K 24 - félévre . . K I2-n egyedérre K 6- — egy hónapra K 2 — Egyes siáím ára kit Máéf. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-- félévre . . K 14.ncgyedévre K 7 — egy hónapra K Z40 Egy«i J-siai ára IS főtér. Kiadóhivatal Kárász-utca «. Te?e?oi»-$zám: 305. Szeged, 19(3. II. évfolyam 184. szám. Péntek, augusztus 8 A szárnyas betü. Budapesten nemzetközi kongresszus van: a világ gyorsírói gyűltek össze, hogy megbeszéljék a mesterségükkel kapcsolatos szakkérdéseket. Féltucat rendszer minden nyelven együtt ezen ,a kongresszuson, melynek egyik legérdekesebb és legnagyobb vitákat keltő témája épen az lesz, hogy ezt a sokféle rendszert hogyan kellene, hogyan lehetne egységesíteni? A primitív ősember nehézkes jelétől, melyet hosszú fáradtságos munkával rótt be magának, vagy másnak figyelmeztetőül a fa kérgébe, vagy a sziklába, a szárnyas betűig, mely nyomon tudja követni és a papiroshoz tudja szegezni a leggyorsabb és leghadaróbb beszédet, szédítő nagy a fejlődés prespektivája. És ebben a fejlődésben igen különös dolgot tapasztalunk, a mely teljes ellentétben van mindenféle többi fajta fejlődés menetével: a fejlődés egyéb terein rendszerint az történik, hogy az egyéni, az individuális tartalom viszszavonul az általános érdekű, >a tipikus és közhasználatú előtt. Az individuális anarchiát fölváltja a szociális fegyelem és alárendeltség, melyben egyre kevésbbé tudnak érvényesülni az egyéni extravagánciák és egyéni sajátságok. A kultura bizonyos tekintetben az egyenruhákat és sablonokat terjeszti és szaporítja. Amint a divatos ruha elől 'fokonként visszavonulnak a nemzeti viseletek, amint ma már egyféleképen öltözik a divatos ur és a divatos hölgy Londontól Pekingig és Capföldig, azonképen a viselkedés, a gondolkodás is magára vett bizonyos uniformist. Megszűntek az iparban is a különleges eljárási módok, a gépek egyformán dolgoznak, akár fehér, akár fekete, akár sárga kéz dirigálja is őket, a gyári áru is bizonyos uniformizálást jelent a modern ember környezetében és használati tárgyai tekintetében. Csák éppen és egyedül az irás fejlődése mutat egy teljesen ellenkező folyamatot, mely az egyéni sajátságokat juttatja egyre nagyobb mértékben kifejezésre s a gyorsírásban már eljutott odáig, hogy majdnem individuális anarchiáról lehet beszélni. A legelső rovott és vésett jelek, eredtek légyen akármilyen kéztől, mindig egyformák voltak. Szabályosan mindig ugyanazok az egyenesek, ugyanazok a görbék, amelyek minden nyelven ugyanazt jelentették. 'Ez volt az igazii egységes irás, a nemzetközi irás, az internacionális jelbeszéd, mellyel a pusztát, a hegyet járó ősemberek üzengettek egymásnak. Azután következett a differenciálódás nyelvek szerint a képírás, melyben az ábrák még mindig aggodalmasan egyformák. A képírás után az első betü irás ad alkalmat először arra, hogy az Írásjelekbe az egyéni különbségek kifejezésre jussanak. Azonban a mult századok embereinek az irását kell megnézni, hogy ekkoriban még milyen 'kevés a különbség: a keveset iró emberek, a betűket lassan rajzolgató emberek legnagyobb részt ugyanazokkal a vonásokkal Írogatják betűiket, irás és irás között alig van különbség. A különbság akkor kezd kifejlődni, amikor az emberek már sokat és gyorsan irnak, amikor már nem érnek rá arra, hogy a képzelt, ideális betümintát lehető hűséggel utána rajzolgassák, hanem hirtelen elvetik a betűket, ugy, ahogy azt a kézalkatuk és a vérmérsékletük kényelmesebbé és alkalmasabbá teszi nekik. Az irás egyénivé válik, ez az irás már az individuáliztnus teljes győzelme, mert nincsen két irás, amelyik teljesen hasonlítana egymáshoz. Azonban még nem anarchia, mert irta légyen azokat a betűket akárki, ha néha nehézséggel is, el lehet azt az irást olvasni akárkinek. Az anarchia ott kezdődik, ahol azt az irást csak az tudja elolvasni, aki irta és ia gyorsirászai már majdnem megérkezett erre a fokra. Nem a rendszerek sokfélesége miatt hanem azért, mert tulajdonképen annyi gyorsirási rendszer van, mint ahány ember gyorsírni szokott. A gyorirász'at betűi teljesen elvesznek azokban a görbületekben, amelyek a betűket már magukban foglalják: egyetlen egy görbület rendszerint több betűt, egy-egy egész szótagot foglal magában és egész ! más szótagnak olvasandó, aszerint, amint ! vastagabban, vagy vékonyabban fogott az VERSEK. CSÖND VOLT A SZOBÁBAN. Csönd volt a szobában. Ott iilt az ifjú és a nő. Halk pattanás hallszik. S úgy elszorul a sziv. — Tőn szive repedt meg1 Kacagva kérdi az asszony. Az mondja: „Azt hiszem." S szeméből könny szökik. UGYE NEM KÜLDESZ ELI Rettenetes átok, zsolozsmás dicséret. Meg nem indit téged. De hogyha én kérlek fájó szerelemmel: Ugye nem küldesz el? — S megcsókolsz majd egyszer1 . . . VERA ELMENT. Vera nincs itt. Vera már elment. Sirathatom most a szerelmet, Ami eddig körüllebegett. Vera elment. Ütött az óra. Es én vérző szívvel, titokba' — Uram csupán álmodjam róla? . . . NAGY LÁSZLÓ. Aranyháló. Irta: Szekula Jenő. i A Bécsá-uton, egy omladozó paplak lebontása alkalmával, egy római nő kőkopor| sójára bukkantak a munkások, amely több ; mint ezerkétszáz év óta a föld alatt pihent, i A kőpárkány széléről a homok és az idő le-. • mosott már minden föliratot, — s igy nem | lehet megtudni a nevét annak az ó-kori hölgynek, aki sötét évszázadokon keresztül aludt itt a paplak udvarán. De ez nem fontos. A kős'irban oly érdekes leletek voltak, amelyek büszkeségére válhatnának bármely muzeumnak. Megtalálták a nő ruháját. Ez rendkívüli s majdnem csodával határos eset s a budai föld meleg, szikkadt homokja kellett 'hozzá, amely megőrizte és óvta ennek az ó-kori peplonnak vagy paliiumnak szövetét, mint a hogy a ithébai királysírokban is találtak már, kánaáni időkből való buzaszemet. Bár hogy a levegő első fuvalata érte, — a kőkoporsó födelének leszákitásakor, — a ruha ezer darabra szakadt szét, mintha láthatatlan tüz égette volna föl hirtelen. Most üvegszekrényben őrzik gondosan a foszlányokat, a melyek egy ó-kori hölgy tetemét födték be szeménmetesen. Az égett, hamuszerü ruhanemű színe egészen barna, — kétségtelenül nem eredeti szine volt, hanem a föld kémiai változása idézte elő majdnem két évezreden át izzó vegykonyhájában. De a napfény szivárványszerü világosságában, az üvegfalon keresztül, élénk lila, a majdnem violaszin foltokat látok a földgomba szinü rongyfoszlányokon. Ez a bibor, vagy az aranyfesték emléke. Ennek .az ó-kori hölgynek ia ruhája biborszinüre volt kifestve egészen, mert nem vcíit .rabszolganői, sem a var iák benszülöft asszony, — hanem nemes római polgárnő, akit még a temetőben is kiváltságos' öltözék illet. Színházi rendezők vagy kellékesek, kifáradhatnának ide az akvinkumi múzeumba s szemlét tarthatnának ennek a római nőnek toalett-maradványai fölött. Igen érdekesek. Kiegészíthetik itt az ó-kori nők kosztümjéről való ismereteiket. Találtak elefánt esont'hajtüket. Amivel a kiváltságos hölgy a kontyát összetűzte. Mint valami dárda, — mint egy modern kalaptü, — de vastagabb, mert csontból való s a gombjába villogó, fehértüző igazgyöngy van ékelve. Talán azokból a gyöngyökből való, miket Cleopátra olvasztott föl, aranyszinü borban, Caesar lakomáján. S a hölgy fésűje is meg van, amellyel az ó-kori úrinő a haját fésülte, —ez a fésű tömör s elefántcsontból van ez is; szálai süriin egymásba ékelve, mint valami tengeri hal isürü szálkái. Egy zsuzsu, vállkapocs, haragoszöldre oxidált