Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-28 / 199. szám

2. f DÉLMAGYARORSZAO 1913. augusztus 28. magyar közéletet, hogy egész érzésviláguk idegen a magyar néptől, a magyar , levegőtől, hogy egyébre se törekszenek, minthogy háborúságot, visszavonást szít- ' sanak a magyarok között és elidegenits/ék egymástól a királyt, a királyi házat és a nemzetet, a hasonlóság tökéletesnek látszik. Annál is inkább, mert egyik főtörekvésük, hogy együvé tartozókat szétválaszszanak és illegitim viszonyokat közvetítsenek. Ezért sok kutatás, keresgélés után még mindig a leghűbb, legtalálóbb, legkifejezőbb elnevezésnek ezt találjuk: Biberach-párt. ••••••••••••••na Egy milliárd. Az amerikai kormány az imént tette .közzé a Panama-csatorna edidiigi költségeit. Hát a költségelőirányzati túllépés nek ilyen frappáns esetével sohasem .találkozott még a vitáig. Az idén junius harmincadikáig e szerint másfél milliárdot költöttek el s a niagy 'alkotás befejezéséig előreláthatólag 1750 millió koronára fog megdagadni ez az összeg. Miikor az Egyesült Államok 1901-bein ezt a gigászi munkát megkezdte, egy mérnökbizottság bétszázbusami'llió koronáiban állapította meg a költségeket, öt évvel később, a mikor jobban megismerték már 875 imiilióra becsülte a kiadásokat. A vége ped'ig az lett, hogy az eredeti összeggel szemben egy egész milliárddal hágták tul a költségelőirányzatot. A jiuniusi zárászáma'dás szerint a voltaképpeni épitőmunikálatok 938 milliót nyeltek el, élihez jöttek a rendkívüli k'Ladiások, v.izmentesitési munkálatok hetvenöt millióba kerültek, a vasút lefektetése további ötven millió. A bérek dolgában is elszánaitották magukat a mérnökök. Egy-egy mechanikus 1050 koronát kap havonkint, holott 625 koronát vet tek számításba. A mérnököknek 1500 koronában előirányzott maximális üzettsége .is 2500-ra emelkedett. Végül a tervek megváltoztatása, a csatorna kiszélesítése a eulebrai részen ötven millió többletet eredményezett. csak nekem mondta, hogy lehetetlen Bursley-be jönnie az ünnepekre, pedig most már vagy itt van a házban vagy az anyám azért van kint, mert minden pillanatban várja őt. Ezért voltak könnyesek a szemei, ezért volt olyan izgatott és ezért sietett annyira az előbb, hogy ő maga nyisson ajtót. Csöndesen kimentem az ebédlőből és elhatároztam, hogy nem szólok semmit a fölfedezésemről. Hagyom meglepni magamat. Ebben, a percben megint csöngetés hallatszott. — Oh, istenem, — gondoltam. — Micsoda boldogság lesz! Biztosan Ágnes jött. És az izgalomtól remegve kinyitottam az ajtót. Nixon ur volt. Nixon ur családunk régi barátja volt, egyébként egy ötvenév körüli, magányos, vagyonos ember. Földjei voltak és jó gazdaságai, melyekre mindre ő maga ügyelt. És a föld nem volt hálátlan vele szemben. Nixon ur nem volt épen nagyon beszédes, de tudott kedélyes lenni és egy-két jóizü anekdota mindig találkozott a memóriájának valamelyik sarkában. Amióta az eszemet tudtam, egész családunknak megbízható, jó embere volt. — Hozott Isten idehaza, fiatalúr, — mondotta kedélyesen. Tőlem telhetőleg barátságosan üdvözöltem. Az anyám és ő szó nélkül fogtak kezet. — Nixon ur itt marad vacsorára, fiam, - mondta az anyám. Szeretem Nixon urat, de ettő'í mégsem voltam elragadtatva, mert vacsoránál akartam volna elmondani mindent az anyámnak. S-crettem volna zavartalanul beszélgetni és most Nixon ur jelenléte megakadályoz. Csak nem mondhattam meg ő előtte az anyámnak, hrgv eljegyeztem magam egy idegen fiatal leánnyal. Máskor is nálunk szokott vacsorázni Nixon ur, de amikor én első este voltam otthon, akkor sohasem. Nincs már kolera Magyarországom — A belügyminiszter átirata a polgármesterhez. (Saját tudósítónktól.) A fővárosi és vidéki lapok nagy részében az utóbbi időben hirek jelentek meg a Magyarországon szórványosan előfordult koleraesetekkel kapcsolatban. A nagyközönség megnyugtatása érdekében, tényként leszögezzük, hogy Magyarország egész területe jelenleg koleramentesnek tekinthető és hogy az illetékes körök minden óvóintézkedést és rendszabályozást megtesznek a különben is behozott és nem itt keletkezett veszedelem csökkentésére, sőt egyenes eliminálására. Mindezeket igazolja Sándor János m kir. belügyminiszternek Szeged város polgármesteréhez vasárnap intézett következő tartalmú távirata: Értesítem polgármester urat, hogy Újvidék szabad királyi városban folyó hó 16-án Klousz József 52 éves csavargó napszámos, aki előző nap érkezett állítólag Palánkáról Újvidékre, koleragyanus tünetek között megbetegedett és aznap a kórházba szállították, a'hol másnap meghalt. A bakteriológiai vizsgálat eredménye szerint ázsiai kolerában szenvedett és a betegség eredete minden valószínűség szerint Szerbiában történt fertőzésre vezethető vissza. A helyi hatóság, valamint a minisztériumból kiküldött egészségügyi felügyelő, minden alkalmas intézkedést foganatosítottak a betegség terjedésének meggátlására. Egyúttal értesítem polgármester urat, hogy a már jelentett köleramegbetegedéseken kívül ujabb bakteriológiailag megállapított koleramegbetegedés az országban nem történt s minthogy az Újvidéken 'megbetegedett egyén elhalálozása óta egy hét eltelt, Magyarország ezidöszerint koleramentesnek tekinthető. Belügyminiszter. A belügyminiszter táviratáról a polgármesteri hivatal értesiti a tiszti orvosi hivatalt és a rendőrséget, amelyek már eddig minden szükséges óvóintézkedést megtettek és elrendeltek, nehogy a veszedelmes betegség. Szegeden is fölüsse fejét. De megtette a maga kötelességét a kormány ís. Tisza István gróf miniszterelnök a Belügyi Közlöny vasárnapi számában miniszterelnöki rendeletet tett közzé, amelyben a Romániából származó bizonyos áruk és tárgyak behozatalának és átvitelének tilalmazása, illetőleg korlátozása tárgyában intézkedik. A rendelet értelmében az osztrák cs. és kir. kormánnyal történt megállapodás szerint a kolera behurcolásának megakadályozása céljából a használt fehérnemű, ócska és viselt ruha, használt ágynemüek, törlőrongy ás papírgyártásra szánt rongynak a Romániából való behozatala, illetve átvitele tilos. Ha e tárgyak utipodgyászként vagy lakhelyváltozás folytán szállíttatnak, ez esetben a határszélen eszköz'lendő egészségügyi vizsgálat és kezelésére nézve fennálló különleges szabályok alá esnek. A kolera ellen való védekezést tehát széles körben elrendelték, a rendeleteket a hatóságok végre is hajtják és igy remélhető, hogy Magyarországot teljesen elkerüli a szomszédunkban pusztitó koieraveszedeLEM. Déhát hiába, ebbe bele kellett nyugod| nom. Leültünk az asztalhoz, de bizony egyikünk sem evett valami sokat. Pedig az édesanyám egyebet (sem tett, mint kínálgatott bennünket. Nekem az a gyanúm támadt, hogy valami baj van az anyám pénzügyei körül és Nixon ur, aki apám rendelkezése folytán, kezelte az özvegy vagyonát — ezt akarta nekem elmondani. Engem nem túlságosan érdekelt a dolog, mert a vagyoni viszonyaim olyanok voltak, hogy minden nehézség nélkül gondoskodhattam volna az anyámról is, meg a feleségemről is. Nem tudtam másra gondolni, mint a menyasszonyomra — ez csak természetes ugy-e? — és már nagyban készültem arra, hogy Nixon ur távozása után, azonnal elmondom az érdekes újságot az anyámnak. Vacsora után kijelentettem, hogy a postára kel! mennem egy 'levelet föladni. — Talán ráér holnap is, kis fiam — mondta az anyám. — Nem, nem lehet — feleltem. Csak nem hagyhattam Ágnest két napig értesítés nélkül. Már a vonaton kezdtem irni a levelet és az imént befejeztem. — Alighanem nő van a dologban — mondta Nixon ur nevetve. — Igen, — feleltem én határozottan. Elmentem, útközben még vettem egy képesteveiezőrapot, — Bursley sohasem volt és sohasem lesz olyan szép, mint azon a képen, — és a levelet meg a kártyát elküldtem az én kedves kis menyasszonyomnak. Reméltem, hogy mire visszamegyek, Nixon, ur már nem lesz ott és én beszélhetek az édesanyámmal. De bizony még ott találtam. Egyedül ült a szalonban és szivarozott. — Hol van a mama?! — kérdeztem belépve. I — Éppen most ment ki. — felelte Nixon ur. — Kérlek, Philipp, ülj le ide hozzám, valami beszédem volna veled. — Ahá, — gondoltam, — mégis eltaláltam. — Leültem és szivarra gyújtottam én is. — Nos, Nixon, bácsi, — bátorítottam őt kissé türelmetlenül. A gondolataim Ágnes körül forogtak és haragudtam minderire, ami elterelt tőle. — Hát, fiam, — mondta kissé rekedt hangon, — nem akarom a dolgot hosszú lére ereszteni. Mit szólnál hozzám, mint mostoha-apádihoz. Bámultam rá. — Csak nem akarja azt mondani, — dadogtam, — hogy maga és . . . és . . . — De igen, fiam, azt akarom mondani. Tegnap megígérte az anyád, hogy a feleségem lesz. Már hosszabb ideje tervezgettük ezt a dolgot, de ,nem hiszem, hogy irt neked róla. Azaz, hogy tudom, hogy nem irt. Kissé nehéz lett volna. Nem írhatta, hogy: „Kedves Philipp, Nixon ur szeret engem és én szeretem őt. Rövidesen a felesége leszek". — Ugy-e, ezt nem írhatta neked? É.nevettem magamat, nem tehettem egyebet. — Örülök, igazán nagyonJirüiök, — mondtam és melegen kezet szorítottunk. Nemsokára halkan, szégyenlősen bejött az anyám. — Sarak, a gyerek nagyon örül, — mondotta Nixon ur röviden. Az én eljegyzésemről nem szóltam semmit akkor este. Különös! Sohasem gondoli tani azelőtt arra, hogy az anyámnak még van jövője. Sohasem gondoltam arra, hogy • ez az' elhagyatott élet, melyet él, talán nem elégítheti ki. Szégyellem az önzésemet és i nem akartam kisebbiteni az ő örömét és boldogságát az enyémmel. Csak másnap szóltam néki az eljegyzésemről. Hiába, mindig tanulunk, ámig élünk.