Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-22 / 194. szám

1913. augusztus 22. DÉLMAGYARORSZÁG 9. ékszerüzlet 30 • • r r r s szármázó arui jutányos áron eladatnak a régi Kárász-u.Z [í/vr rsm n. SPORT. SzAK—Ékszerészek 3-0. (Saját tudósítónktól.) Sorozatos győzel­meinek szá'mát ismét egygyel szaporította a SzAK derék csapata. Blu'm, Szűcs és Jopi helyén tartalékokkal vette föl á küzdelmet, de igy is fölényesen bánt el a harmadik osztá­lyú fővárosi csapattal. Az elért három gól­lal már az első félidőben biztosította magá­nak a győzelmet és hogy a gólarány nem lett nagyobb, azt a vendégek annak köszön­hetik, hogy a SzAK játékosai a vasárnapi nagy meccsre való tekintettel kímélték ere­jüket. A vendégek meglehetős primitív formát árultak el és épenséggel nelm igazolták az SzTK ellen elért 0:0 eredményt. Fej játékuk abszolút nincsen, a fedezetsor nem támogatja a támadósort, egyediül a csatárok jobbak, kü­lönösen. .a balszélsőjük gyorsaságával és szép beadásaival tünt ki. Nagyobb arányú vere­ségüket még azzal kerülték el, hogy túlsá­gosan kihasználták testi súlyúkat, sokszor nem fair módon, ami a szabadrúgások egész özönét eredményezte ellenük. A SzAK-ból Szent István napján három ember tünt ki. Hapa, SzaJai és Weisz. Leg­jobb mégis az ezúttal jobbösszekötőt játszó Hapa volt, egyszersmind a mezőny kima­gaslóan legjobb embere. Kiváló technikáját teljesen érvényesíthette, mert végig önzetlen volt. Szalai remek fejeseivel, Weisz pedig biztos kapcsolásaival és nagy rúgásaival brillirozott. Majkó a centerhalf helyién elfo­gadhatót nyújtott, Fürstnek csodaszép rúgá­saival nem . volt. szerencséje. Pontban öt óraikor a SzAK klek offjával indult meg a já'ték. Kezdetben lanyhább ira­mot diktál mind a két csapat. Az első ne­gyedóra nem kelt emóciót, mintha csak a nagy melegben képtelenség volna játszani. Végül is a 18. percben Müller szép rúgásából esik >a SzAK javára az első gól. A labda a kapus feje fölött hull 'a gólba. Ez fölrázza tes­pedéséből a SzAK-ot, állandóan ostromolja ellenfele kapuját, aminek rövidesen meg van az eredménye, mert a Csizilk által szépen rú­gott kornerből Hapa gyönyörű fejessel meg­szerzi a SzAK második gólját. Ugyancsak Hapa az. aki tiz perccel későbben Fürst át­adásából kapásból a nap legszebb gólját lö­vi. Helycsere után a SzAK .lehetőleg még na­gyobb fölényben van. György egyáltalá­ban nem jut labdához és a SzAK védelme ál­landóan a fél vonalon táborozik. Ujabb gól azonban még sem esik és ezt leginkább a biró rovására írjuk. Lefütyülte a vendégek sza­bálytalan közbelépését akkor is. amikor a SzAK tiszta gólhelyzetben volt és igy 3—4 biztosnak látszó igól maradt el. Pedig a sza­bályok értelmében nem szabad megakasz­tani a játékot, ha a szabálytalan támadás da­cára a megtámadott fiél jobb helyzetben van, mert hisz ezzel a szabálytalanságot elköve­tett csapat jobban, van büntetve. Friedmann biró (TTC) egyébként jól vezette a mérkő­zést. szik centerfedezetet Smóling, az FTC híres játékosa, segítőtársai Kassár ás a Szegden is népszerű Székely. Utóbbi nemrégen a Szak kiváló játékosa volt. A 'Csatársor csupa nagy­ságot foglal magában, Jobbsizélső a szegedi Reick, halszélső a fenomén Hlavay. ök ket­ten az NSC-ből léptek át. Jdbbösisizokötő Fackelmann, a Mac liiries jdbbszólsője, aki ez­előtt az Aradi AC és egyúttal: a délvidék leg­jobb -játékosa volt ezen a poszton. Középsö­csiatár a Temesvárról felkerült Gang, ajki a TAC kimagaslóan legjobb .emihene volt. Bal­összekötőt az ETG-bői átigazolt Teuffel ját­szik. A csatársor egyik legjobb, .reprezentatív formában lévő játékosa. cTSzTK—ILSz válogatott 2 : 1. Amint megjósoltuk, az Ifjúsági Labdarugó Szövet­ség válogatott csapata vereséget szenvedett az SzTK-tói. Azonban a kék-fehérek a győ­zelmet csak elkeseredett küzdelem után tud­ták megszerezni, sőt az első télidőben a vá­logatottak 1:0 arányú vezetésével végződött. Biró Farkas (SzTK). o SzAK II.—Zsombolyai TK 1 : 1. A Szak tartalékcsapata, noha három legjobb embere a Szaik első csapatában idehaza ját­szott, eldöntetlenné tudta tenni mérkőzését a feltűnő javuláson keresztülment zsombolyaik ikal sízem bem A vörös-feketéik legjobb embere isimét Popper kapus volt, ki önönmagát mul­ta felül bravúros védései:vei. o SzTK Typograph—Ujszentivéni SE 5:0. A nyomdászok Ujszentiivánon debütáltak Szent István napján, ahol fölényesen, játszot­tak a kezdő üjazentivániakkal sízemlbeü, O ITO—Munkások TE II. 1 : 0. A SzAK pályán a Szak—Ékszerészek játéka előtt tar­tották meg a mérkőzést, mélyet az Iparosi Ta­noncok Otthonának fürgébben mozigó csapata biztosan nyert ímeg, o A SzAK atlétái Újvidéken. Ismét fényes sikerrel szerepeltek a SzAK atlétái. Indult a S,zAK részéről az Újvidéki AC által rendezett országos versenyen Kéry, Zsiday, Frankéi és az ifjúsági Orosz. Zsid'ay meg­nyerte a 100 yardos senior síkfutást, máso­o A Műegyetemiek Szegeden Vasárnap nagyszerű futbalimérkőzós lesz a iSzlAK új­szegedi sporttelepén. lEkkor látják vonni,égül a vörös-feketék a Műegyetem fenomenális: esa patát, melyet már is ,minden sportember osz­tálya bajnokának tekint. A MAFC tavaly a második rsztályu bajnokságban játszott, de akkor még messze volt attól, hogy a bajnok­ságot megnyerve, az első osztályba, bejusson. Egy év leforgása alatt azonban nagyot for­dult a sors kereke és ma a MAFC szinte biz­tosan számithat arra, hogy jövőre végre le­kerül az első osztályba és azontúl ott játszik, ahol a főiskola sportját méltán megilleti a helye, a legjobbak között. Történt pedig az a nagy változás akként, hogy a miiegyetemi., hallgatók ott hagyva régi klubjaikat, egyete­mük csapatába iratkoztak, Ibe és. igy valóban nagyszerű tizenegy áll ma a M1AFC rendel­kezésére. Kapusuk Ginzery, Zsák utáni a leg­jobb magyar ik apu védő. Hátvédei régi kipró­bált erők Adler és Stern. A ifedezietsorban ját­NEMENYINE FOG MÜVESTERME Kárász-utca 6a. sz. alatt létezik, Készít mindenféle fegmunkákat kaucsukban és aranyban. Vidékiek 24 óra alatt lesznek kielégítve.»Bármilyen javítás hat óra alatt elkészül. s&

Next

/
Thumbnails
Contents