Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)
1913-08-22 / 194. szám
10. 1913. augusztus 22. dik lett az egynegyed angolban Szerelemhegyi mögött, Frankéi két második dijat hozott haza magas- és távolugrásból respektá-bilis eredményekkel, végül megnyerte a négy atléta a 4-szer 100 méteres staféta síkfutást. Orosz lekéste a 100 yardos ifjúsági síkfutást, mely verseny első dija pedig neki biztos zsákmánya lett volna. TÖRVÉNYKEZÉS. § Halálra gázolt leány. Ma délelőtt a sz-eg-e-dli törvényszék hűntetőtanácsa Hevesit Ká lunán elnöklésével egy gondatlanságból okozott emberöléssel vádolt gazdálkodó fölött ítélkezett. Mágori Sándor 30 éves makói gazda .múlt év junius 2-án -Makón, ia Szegediutcám kocsijával halálra-gázolta Szani (Antal szobafestő 9 éV-es Ilonka -nevű leányát, A kis leány (két társnőiével gödlöri riókát játszott az utca árkában, ö volt a róka, két társnője üldözte őt. Mikor kiszaladt a-z úttestre, ép akkor ment arra Mágori kocsija ós keresztül gázolt rajta. A gyermek másnapra belehalt sérüléseibe. A mai tárgyalásra sok tanút idéztek be, köztük Rákosi Gyula makói rendőrkapitányt. A tanuk résziben enyhítő vallomást tettek. A bíróság Geró Géza -dr. védélme után kétszáz korona pénzbüntetésre vagy tíz. napi fogházra jtölte el a gondatlan gazdát. Az Ítélet jogerős. HONMENTÉS. Két vidéki kereskedő jött be Szegedre. Az ügyvédjükkel volt valami dolguk. A fiskális szobájában — miután ügyesebajos dolgukat elvégezték — külpolitikáról kezdtek beszélni — Szegény törökök, — men-dta az egyik. — Most végük van. Az egész ország megbukott. — H-a ón szultán lettem volna, — mondja a másik, — majd- segítettem volna. — Hogyan? — kérdi érdeklődve az ügyvéd. — Egyszerű a dolog. A szultánnak háromszáz -felesége van. (Miért nem Íratott rá mindegyikre egy darabot az országából? • A CSIRKE. -Egyik szegedi ur mondta el ezt a komoly viccet ma délben a jkorzóm. Abbáziában van egy kitűnő szanatórium, igen szép fekvésű, vendégeit jól látja el, de borzasztóan dirága. Együk napon csibét tálaltak fel u közös ebédre. Valamelyik vend-ég (kifogásolta a sütést; nem volt a estibe elég ropogós. — Ugy .látszik, — viccel, — ez a csibe nem rég lehet Abbáziában, mert nincs még ugy lesülve, mint mi. — Ellenkezően, — (felelt egy másik, — ez a csibe ennek a szanatóriumnak már régi vendége lehet, mert kitűnően meg van kopasztva. * A KÁRTYA LOVA GJA. Cinéber nr a kártyaszofbából szomorúan ment haza a családjához. A -felesége könnyes szemekkel fogadta. — Mi bajod? — tudakolta a férj. — Az, ami néked. Tudom, hogy megint vesztettél a kávéházban:. Arra jöttem és az ablakon át láttam, hogy 'kártyázol. — És honnét gondoltaid, hogy vesztek? — Könnyű azt 'kitalálni, hiszen te még sohasem nyertél. — A férj szomorúan csüggesztette le a fejét. — (Haj, haj . . . Bizony, bizony! Az asszony könnyezve folytatta: — Csak sose tanultál volna meg kártyázni, akkor talán nem lenne ilyen sok szamomuságüink. IteÜJfJIJ — Dehogy, fiam, — szólt Cinóber ur, — bár csak megtanultam volna kártyázni, akkor biztosan nem lenne annyi szomorúságunk, _ ... KI MIHEZ ÉRT? Két borkereskedő vitatkozik a megvételre kínált bor kvalitása 'felett. — Ez hamis! — mondja az egyik. — Ez valódi! — vitatja a másik, — Maga ezt nem érti. — De igenis, csák én értem, mert én értek a borhoz. — Lehet, — monidja a másik, — hogy maga ért a bobhoz, de én meg értek a vízhez. CSILLÁROK legnagyobb választékban, gyári árakon FONYÓ SOMA világítási vállalatánál Kitesey-U- 4. KOZGAZDASAG x A pénzügyi helyzet. A pénzügyi helyzet -ma igen érdekes. Mert amíg a kontinentális piacokon feszültség uralkodik, Londonban határozott könnyebbüíés állott be, ugy, hogy ott már a bank-kamatláb 4 százalékra való leszállításáról, mint komoly lehetőségről beszélnek. Ausztria, Németország és Franciaországban már jelentkeznek az őszi pénzszükséglet tünetei. Bár a jegybankoknál a visszafizetések folyamatban vannak, mely javulás még augusztus vége felé csak tartósabb lesz, a szabad forgalomban mégis kevés a pénz. Ugy Páris, mint Berlin és Bécsben kevés a pénz és az a vélemény, hogy a bankkamatláb további emelkedése ebben az évben, nem várható, de bizonyosra vesszük, hogy egyéb javulásra nincsen kilátás. Londonban már a helyzet ott a privátdiscont 3 tizenhárom-tizenhatod százalék és igy tizenegy tizenhatod százalékkal olcsóbb a pénz, mint az angol bank hivatalos rátája. 3 millió font arany jött oda Délamerikából és így az angol bank aranykészlete lényegesen emelkedett. Ennek az az oka, hogy a délamerikai piacokról való exportok csökkentek, a kávéárak estek és egyéb gyarmati áru fogyasztás általános csökkenése következett be. Az angol bank egyelőre várakozás álláspontján van és az angol pénzügyi körök véleménye az, hogy egyelőre a kamatláb nem fog változni, sőt ha az aranybeözön'lés tartós lesz, akikor a 4 százalékos kamatlábat biztosra veszik. De a párisi pénzsziikség minden nagyobb pénzügyi operációt ebben az évben lehetetlenné tesz és igy ezeket -mind csak a jövő évre kell elhalasztani. Miután Németországban is uj kölcsön szüksége merült föl, még ez sem a rendes utón, hanem ideiglenes hitelmüvelet segélyével -lesz megoldható. x Uj á'lamkülcsőn készül. Beavatott forrásból szerzett értesülésünk szerint az ősz folyamán egy ujabb államkölcsön fölvételére fog sor kerülni. Körülbelül 60—80 milliótól van szó, amely hadügyi célokra szükséges. Természetesen ismét a német piacot fogják igénybe venni és állítólag a Hitelbank már meg is indította a tárgyalásokat több német nagybankkal a kölcsön elhelyezésének föltételei tárgyában. Valószin-ii, hogy a német lapokban legutóbb egy német 'államköícsönről felvetődött hir, amelyet a birodalmi kormány határozottan megcáfolt, kapcsolatban van a magyar ál'lamkölcsönnei, illetve a in-émet nagybankoknak ebben az ügyben megindult tárgyalásai nyomán pattant ki. x Allatdijazás és lóverseny. A szegedi alsótanyán Szent István napon szarvasmarha díjazás ós lóverseny volt, a -következő eredménnyel: I. magyar fias tehenek: 1. díj László Kálmán, 2. dij Volford István öttömös, 3. dij Vol-ford István Királyihailom. II. magyar 2 évesek (üszők): 1. dij Oltványi János, 2. dij Volford' József, 3. -dij ifjabb Vólfort István. III. nyugati faj, Has tehenek: 1. dij Kalmár Mér, 2. d-ij Kazi Péter, 3. dü-j Tanldari Antal. IV. nyugati faj. 2 éves üszők: 1. dij Magyar Péter, 2. dij Tóth Márton, V. nyugati faj. 1 éves üszők: 1. díj Magyar Péter, 2. és 3. -dij Volford -István. Ugyanez alkalommal -lóversenyt is rendezték, a következő eredménnyel: I. futam,: 1. dij: Meszes Mátyás Leány vásárja, 2. d-ij: Volford István Vidrája: 3. -dtiij: Voliford István Ráhelje. II. futam,: 1. -dij: Meszes Mátyás kisleány-ja; 2. Voliford József Győztes-e, 3. dij: Volford József Vilmá-ja. III. futam: 1. dij: Meszes Mátyás Leányvásár-ie: 2. díj: Volford István Báltól-je; 3. dij: Volford' István Vidrája. x Az eső és a gabona. Ma szilárdan kezdődött az üzlet, mert az esős idő újra meg ijesztette a. spekulánsokat, A fedezések .azonban nem voltak nagy aránynak. Lehetséges ugyanis, hogy az asztagokbam kántlévő -gábona jelentékeny részét már behordták és igy ae aggodalom nem jogosult. Holnap -után' -megjelenik az első hivatalos t-ermés jelentés, ami bizonyára eloszlatja a fölös .pesszimizmust, különösen a tengerit illetőleg, melynek állásáról a legkalandosabb híreket kólportálták, A forgalom nyugodt volt. A budapesti gabonatőzsde. A határidőpi-aéon ma igen' szilárdan- kezdődött az üzlet, bár a kétnapos derült idő bizonyára siettette a behordá.si munkálatokat, de a kontremin fedezni volt kénytelen, miivel attól tartanak, hogy az esős- idő nem'csak hagy az asztagokban künt lévő gabona tóhordását teszi lehetetlenné, hanem a minőségét is -nagyon hátrányosan befolyásolja. Utóbb nálünik elállt az eső, a sürgős fedezések is megszűntek, mire az élért tetemesi árnyereségből pár fillér elveszett. A hangulat azonban szilárd maradt. Az árfolyamok a következők: B-uza áprilisra 12.01—02, októberre 11.53— 54. Rozs áprilisra 9.40^1, októberre 8.90—91. Tengeri májusra. 8.30—31, szeptemberre 8.24 —25, augusztusra 7.59—60. Zab áprilisra 8.67 —68, októberre 8.35—36. A készáruvásáron elkelt 40.000 m-m. ib.uza 5 fillérrel drágábban, A budapesti értéktőzsde. A tegnapi ünnepi magánforgalomnak -lanyhaságáva.l ellentétben, ma igen kedvező volt az üzlet iránya, mert a j-oíbh -külpolitikai h.irek és a. bécsi piac szilárdabb -magatartása arra buzdította spekulánsakat, h-ogy tegnapi túlzásaikat ma lehetőleg jávátegyék. Régi tapasztalás, hogy a tőzsdei magánforgalomban rendesen- egyik vagy másik irányiban -túllőnek a játékosak a célon, ami ezúttal Ist ván-napján újra. megtörtént.,A nemzetközi értékek 2—3 karonáva-l javultak, a helyi piac értékei -közül a rima-murányi és a magyar ban-k tűnt ki 4—5 koronás áremelkedésével. A zárlat bécsi arbitrázs után emelkedett, igen szilárd és élénk volt. A készárupiaeon kevés üzlet volt, a kőszénértékek ismét keresettek valtak. A járadék ma sem javult. Kötöttek: Magyar hitel 819—820.25. Osztrák hitel 624.25. Jelzálogbank 421. Magyar bank 543—545.75. Vártói villamosvasút 353.25 353.75. Közúti vasút 630—630,25. Rimamurányi 703.25—705. A bécsi börze. Kötöttek: Osztrák hitel 624. Magyar hitel 818. Angié bank 335.50. Bankverein 5.13. -Unió ban-k 588. Landerban-k 510.50. Osztrák államvasút 703. Déli vasút 249.50. Rimamurányi 04. Alpesi bányarészvény 928. Török sorsjegy 227.50. -Márka készpénzért 118.25. Lombard 128.50. -Skoda 823. Prágai vasmű 3210. 'Az irányzat a törökök engedékenységéről szóló hírre szilárd. Felelős szerkesztő : Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. •mmmwnmmmmhhmmhmaaaamah^