Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-14 / 189. szám

S/crkcsztóség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉ8I ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN I Kiadóhivatal Kárász-utca 9, S/crkcsztóség Kárász-utca 9. egész évre . K 24 - télévre . . K 17— cjptox éw . K JÉ*-— félévre K 14.— negyedévre K 6'— egy hónapra K 7— negyedévre K T— egy hónapra K 740 Telefon-szám: 305. Egyes »zá« ára M Btféc. Cvw saáa ára N M tér. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913 II. évfolyam 189. szám. Csütörtök, augusztus 14 Nevelik a méregkeverőket! El tudom képzelni, hogy Molnár János vegyeskereskedőt, aki 1 korona.20 fillérért vette a másodrangú paprikának kilóját s téglaporral jól megkeverte, hogy mint elsőrendű erős paprikát árusitsa, kilogrammonként 4 koronával, igen kellemetlenül érintette az az ítélet, amely őt 150 koronával sújtotta. Azt is tudorn képzelni, hogy egy szegedi kis vegyeskereskedő, mint amilyen Molnár János, paprikából igen nehezen és csak hosszú idő múlva fog 150 koronát bevenni. Sőt azt is el lehet képzelni, hogy egy kis vegyeskereskedés 150 korona tiszta hasznot nem hoz máról holnapra. Mivel pedig nyilvánvaló, hogy Molnár János abból a tiszta haszonból él, amit üzlete tioz, logikusan ugy kellene már most a dolgoknak történniök, hogy Molnár János addig nem él, amig a boltja be nem hozza a 150 korona büntetést, s csak, amikor ezt a tiszta jövedelmékbő'l kifizethette, fog újból élni kezdeni. Miután azonban részletekben nem lehet élni, a kontinuitás fentartása végett Molnár János — és minden élelmiszerhamisitás miatt elitélt Molnár János, — más segitő eszközök után néz. Ha például én volnék egy ilyen 150 koronára elitélt Molnár János vegyeskereskedő, igy szólnék magamhoz: — Százötven korona büntetésre Ítéltek. Ez olyan sok pénz, amit én nélkülözni nem tudok. A boltom forgalma sem fog növekedni, amiatt meg épen peim, hogy most paprikahamitásért Ítéltek el. Tehát szemben ezzel a 150 korona előre nem látott kiadással a bevételeim nem fognak gyarapodni. Leülhetném ezt a 150 koronát, amely az Ítélet értelmében átváltoztatható 8 napi fogházbüntetésre, de 8 napig nem maradhatok ki az üzletből, meg aztán hová jutok, ha megtudják, hogy ültem? Tehát másképen kell regresszálnom magam. Miután pedig becsületes utón ezt a 150 koronát megszerezni nem tudom, kénytelen leszek a jövőben — legalább egy ideig — nemcsak a paprikát, hanem az összes hamisítható élelmiszereket és árukat keverni, hamisítani. Igy is legalább egy hónapba telik, amig visszaszerzem a büntetésül kirótt 150 koronát. Nem tudom, hogy a szóban forgó Molnár János igy fog-e gondolkozni, de azt már tudom, hogy az ételmiszerhamisitók elitéltetésük után kétszeres erővel hamisítanak, hiszen most már nem nyerni akarnak, haniem tényleges veszteségüket akarják behozni. Sőt a szóban lévő Molnár János is immár másodízben esik a paprikahamisitás bűnébe, amint ezt az ítélet indokolása is emliti. Ráfizetni az üzletre senki sem akar, egy ilyen 150 koronás Ítélet pedig bizony ráfizetés. Ezt be kell pótolni s ezt más módon, mint ujabb hamisítással bepótolni nem lehet. Ott vagyunk ,tehát, hogy az elitélt élelmiszerhamisitót a hatóságok, — akiket pedig kétségkívül a közönség érdeke •vezet — belekényszeritik ujabb és végnélküli hamisításokba. Ugy, hogy azt lehet mondani: rajta nem csípett hamisító talán valamikor önként felhagy komisz mesterségével, de elitéit élelmiszer haimisitó többet soha nem hagyhat azzal föl. Minél súlyosabban büntetik, annál nagyobb vehemenciával és annál nagyobb szemérmetjlenséggel kell, hogy a jövőben hamisitson. Éppen ugy, mint aki például leég, kétszeIres igyekezettel kell, hogy kárát pótolja. Nyilvánvaló, hogy a büntetés itt nem segít. Rajtunk, vevőn sem segit, mert végül is én már lenyeltem a téglaport, megettem a tejföllel együtt a keményítőt s még a jövőbe sem reménykedhetem. Mert ott még több téglaport és keményítőt fogok enni. Az élelmiszerhamisitók ellen, — évek óta hangoztatjuk - csak egy védelem van. Íme: Molnár János paprikát hamisított. Ez kétségbevonhatatlan módon beigazolódott. Molnár Jánost nem büntetik meg, hazamehet, vissza a boltjába. Másnap aztán megjelenik ott két hatósági ember, szép, színes, nagy bádogtáblával, amelyre rá van irva félméteres betűkkel: Itt élelmiszert hamisítanak! Aláirva: az ílleLátomány. Irta: Pierre Lotl. Szeretném, ha tudnék egy uj, még soha sem hallott, egészen ismeretlen nyelvet, a melynek suhanó, árnyszerü, finom hangjai és ritmusai volnának, hogy ezen' a nyelven mondhatnám el álmom látományait. Mert akárhányszor belekezdtem is, hogy a magunk nyelvén irjam le, nem lett belőle egyéb nehézkes elbeszélésnél, oly hidegen és kézzel fogható valószínűséggel megírva, hogy egyetlen olvasó sem sejthette benne az igazi értelmet, a légiesen hullámzó formát és csak én tudtam, milyen mélységes örvény választja el az igazitól azt a halvány tükörképed, amelyet szavaiminnail festenem sikerült. Ugy látszik, hogy álmaink, még a leghosszabbak is, villámszerűén röppennek el és nemcsak azt a mindig nagyon rövidke időt töltik ki, a mialatt öntudatunk az álom és valóság között lebeg. De elámít bennünket a szédületes gyorsaság, amellyel az egyes jelenetek követik és fölváltják egymást és a sok kép hatása alatt azt mondjuk: „egész éiiel álmodtam" — pedig a látomány alig tartott egyetlen percig. . Az álom, amélyről most beszélni akarok, nekem magamnak is nagyon rövidnek tetszett és bizontáfh üéfri volt egyéb,- néhány másodpercnyi villanó látománynál. Az első kép rövidke időközönkiint tárult elém, olyan apró fényhatások sorozatával, mintha paraván mögött lámpát csavarnának feljebb-feljebb. Eleinte hosszúkás csíkja volt ennek a bizonytalan világosságnak, ami magára vonta figyelmemet. Azután a derengés fényes napsugarak kévéjévé erősödött, amely az ablakon hatolt be s szétfolyt a padlón. Ugyanekkor különös szorongás fogott el s valami olyan eseménynek a megsejtése járt át, amely majd a legbensőbb lényemet fogja fölrázni. Ezután egyre pontosabban bontakozott ki minden a szemem előtt. Esti napfény hatolt be a kertből, a hova az éppen kitárt ablak nyílt. Exotikus kert volt az, vadul burjánzó tenyészettel, amelyből magnóliák és széles levelű pálmák nyúltak a magasba. A padlón tisztán lehetett látni a reszkető fényben egy fának — banánfának — az árnyékvonalait s a fa levelei lágyan, lassan mozogtak . . . íme, lassankint meg lehet már különböztetni a szoba többi részét is. Az enyhe derengésben tisztán van előttem minden tárgy és titkon megborzongva látok, mintha egyszerre száz szemmel néznék! Mégsem látok mást, mint egy tropikus háznak nagyon egyszerű berendezésű szobáját. A falak fából vannak, hetyenkint színes gyékénnyel bori'tvák és a -Szobában'bambfisz-btitorokra esik 'a szemem. Az egyik szekrényen XV. Lajos korabeli óra van, a melynek Ihalk ketyegése még növeli a mélységes csöndet. Föltétlen bizonyossággal tudom, hogy mindezt már láttam; — de hol? !— hol? Ám hiába kínlódom ennek a kérdésnek komor ködfüggönye előtt, mely emlékezetemre borul és föl tartóztatja tekintetemet, amikor rajta keresztül belemélyedni szeretne valamely misztikus mélységbe. Este van. A beáradó fény lobogóan bíborossá válik. Aíz óra mutatója hétre áll. Hét óra van! De vájjon melyik napnak a hét órája ez, amely mindenkorra belesülyedt a néma feledésbe? Melyik nap — melyik év az vájjon, amely újra éled előttem, pedig már messze-messze van és örökre elmúlt? A székeknek is olyan furcsa alakjuk van. Az egyiken széles női szalmakalap hever ; fehér, különösen hajlított formájú kalap, hasonlatos a Watteau pásztorleányainak kalapjához. Szemem rátapad és megint, még az iméntnél is erősebben borzongat meg valami. A fény halványodik; lassan elhal és a közönséges álmok szürkületévé leszen. Nem értem, nem tudom, hogyan, de érzem, hogy ösmerem ennek a háznak a szokásait és az itt folyó életet; — az egykori gyarmatosok életét, amely mélabúsabb és magányosabb volt a mostaninál, minthogy az anyaországtól .elválasztó távolság is sokkal nagyobb volt és a tengerek még olyan nagyon, bizonytalanok voltak. S mialatt rámeredek a kalapra, amely épp ugy, mint a szoba minden egyéb tárgya