Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-14 / 189. szám

!0. DELMAGYARORSZÁG 1913. augusztus 12. tékes hatáság. S ezt a táblát odaszegezik Molnár János boltjának ajtajára, vagy a firmája alá. Aki pedig hamis tejet árul, annak Hamisított tej! föliratú táblát szegeznek a boltja fölé. Semmit többet! Akinek aztán a hatósági figyelmeztetés után is kedve van téglaport venni paprika helyett, vizet a tej helyett, hát az vegye. De mi alig hisszük, hogy ez a figyelmeztetés vevőket vonzana a boltba. Hogy ez az eljárás tönkretenné az élelmiszerhamisitó üzletét 2 hét alatt, az valószínű. De hát végül is, — azt hisszük, — az élelmiszerhamisitó ezt érdetmii meg, nem pedig, hogy ne menjen tönkre. Hogy ez szigorú büntetés, azt magunk is tudjuk. De roppant egyszerű mód van arra, hogy ezt minden boltos -elkerülje. Negatíve kell viselkednie mindenféle élelmiszerrel szemben. Nem kell hamisitania. Az élelmiszerek igazán nem arra valók, hogy meghamisítsák azokat s aki egyszer meghamisítja, az semmi esetre sem érdemel kiméletet. Mert itt nem lehet szó véletlenségről, beszámithatatlanságról, s mert hamis élelmiszernek egyszerűen nem szabad lennie. Mert azok mérgek. Nem háza odriak a kibékült Balkánon A Daily Mail /bukaresti jelentése szerint diplomáciai körök kijelentik, hogy a Balkán szövetséget házasságok révén kell megerősíteni. Hir szerint Ferdinánd trónörökös tizennyolc éves leányát, Erszébet hercegnőt eljegyezte György -görög trónörökös, aki huszonhárom éves. A román trónöröikös tizenkilenc éves fi-a, Károly herceg a cár tizenhat éves második leányát, Tatjána nagyiheroegnőt és Sándor szerb trónörökös, aki (huszonnégy éves, Heléna (görög hercegnőt fogja eljegyezni. A politikai házasságok ilyen tervét ma Bukarestből megcáfolják. lilt a város uj nyugdíj-szabályzata. — A javaslat reformjai. — ( Saját tudósitónktól.) A szegedi városi alkalmazottak nyugdíjügyének végleges rendezését a közgyűlés már egy iziben kimondotta egyik régebbi határozatában, A nyugdíjügy rendezése a városi tisztviselők fizetésrendezésével párhuzamosan kell, hogy történjék, ép ugy, mint az államnál. Lázár György dr. polgármester ennélfogva megbízta Dettre János dr. tiszti atügyészt a város -uj nyugdijszabályrendeletének elkészítésével. Az állami tisztviselők és az államvasút! alkalmazottak nyugdíjügyét a törvényhozás már véglegesen rendezte s a viszonosság alapján -ehez a nyugdijskálához kell alkalmazkodni a -városok, te-hát Szeged nyugdijszabályzatána'k is. Dettre János dr. most készült el az uj nyugdijszabályrendelettel, illetőleg javaslattal, .amelynek, ho-gy jo-gerőre emelkedjék, előbb még a közgyűlés, -majd a belügyminiszter szankcióját is meg kell nyernie. Dettre Jánois dr. nyugdiijjavaslata több rendkiviül fontos s egyben üdvös, szociális jellegű reformokat tartalmaz a tisztviselők s általában a városi alkalmazottak nyugdíjügyének rendezései körül. Régen szükség volt már ezekre a reformokra, mert a régi szabályrendelet sok tekintetben igazságtalan volt a város egyes alkalmazottaival szemben. Például, ha -egy rendőr, vagy tűzoltó szolgálat közben meghalt, az özvegy sorsáról a régi nyugd-ijszabályzat nem ugy gondoskodott, mint ahogy azt az emberiesség és a méltányosság szempontjai jogosan megkövetelték volna. Ezentúl másként lesz. Az özvegy, ha a férjét szolgálata közben baleset -éri és meghal, nyugdíj fejében a férje teljes fizetését kapja, tekintet nélkül az eltöltött szolgálati időre. is, lassan elmosódik szemem előtt a sötétségben, hangosan mondom: — És -most be fog jönni ő . . . Csakugyan jön; ott van -mögöttem, a nélkül, hogy lépései neszét hallottam volna. Megáll a szoba egyik sötét sarkában; elérhetetlenül is közel va-n hozzám; olyan, akár -egy kép, melyet elfakult színekkel -szürke alapra festettek. , Nagyon fiatal, kreol nő. Dus fürtéit régi divat szerint piszkos szalag fogja össze. Nagy, tiszta szeme mozdulatlanul pihen rajtam, mintha közölni akarna valamit, szomorú ijedtség és gyermekes ártatlanság vegyülékével. Szép, nagyon szép és elmondhatatlanul bájos és mindezek fölött: — ő az! Ö! — -egy szó, amely máris olyan nagyon édes; egy szó, mely abban a jelent-őségében, melyikkel én ruházom föl, egybe foglalja mindazt, ami az életre jogosít. — Nagyon banális tökéletlen d-olo-g volna, ha -csak annyit mondanék, ho-gy .az idegen nőt fölismertem. Sok- ( kai több volt az -annál, amit éreztem. Mintha ' egész énem -láncra vert erővel akarna felé hajolni. És ebben a mozdulatban kínosan keserű, elfojtott valami volt; hiábavaló erőlködése egy embernek, aki kapkod a maga élete, tovatűnő lélekzete után, .akár az élv-e eltemetett, akire v-égre ráborul a nehéz k-oporsófedél. 'Ha az álom ilyen erős indulatokkal jár, a látomány megfoghatatlan szálai rendszerint összezavarodnak és akkor fölébredünk. A fantasztikus kép laza alkotmánya összeomolva -lebeg szemünk előtt, aztán- annál gyorsabban eltűnik, -minél inkább vissza akarná tartani a gyönge értelem; eltűnik, mint egy széttépett fátyol, melyet kergetünk, bár a szélroham elérhetetlen magasságba hajtja. De most -n-em ébredtem föl; -az álom tartott tovább, bár lassankint elmosódott és eltűnt, elhaló fináléként. Egy pillanatig néztük egymást és valami komor merevség megakasztotta emlékezetünket. A hangom megtagadta a szolgálatot, amikor meg akartam szólalni; az agyam hijával volt a legkisebb gondolkozóképességnek és n-em -maradt számunkra egyéb ennél az egymásra nézésnél; két fantómnak -e tekinteténél, mely csodálkozó és fájdalmasan aggódó, — azután a mi szemünk elé is fátyol borult és a világosság mindinkább eltűnt. A nő lassankint eltávolodott tőlem és én követtem egy szalonba, melynek fala fehér volt és -kevés volt a bútorzata. Itt egy másik árnykép várt ránk, a kreol nők rikító öltözékébe bujt öreg asszony, akiben rögtön fölismertem az anyát. Ahogy közeledtünk, fölállt és anélkül, hogy egyetlen szót is váltottunk volna, elhagytuk a házat, mintha igy szoktuk volna ezt már régen. Én Istenem, mily nehézkeseknek tetszenek mind e szavak, -e hosszú mondatok, ihogy leírjak velük egy -eseményt, mely hirtelenül, zajtalanul folyt le, refleksze-ként, elhaló fényeként a mind mélységesebbé váló sötétségnek! Együtt 'haladtunk hárman- az esstszürkületben egy szomorú, végtelenül szomorú utcában, melyet két oldalt cölöpházak szegélyeztek, mig fölöttük 'hatalmas fák borították koronájukat. Messziről látni lehetett csillogását a tengernek, amely felénk küldte sós lehelletét. De mind e fölött ott lebegett a magánynak megnevezhetetlen érzése; a De nemcsak szociális, hanem adminisztratív szempontokból is nagyon előnyös újításokat tartalmaz Dettre János dr. javaslata. Mindenekelőtt eltörli a nyugdijalapot, amely a mai viszonyok között teljesen fölösleges és csak haszontalan munkát ró a közigazgatás szerveire. Ideális nyugdijalapja valójában nincs Szegednek, -mert -ehez három millió kellene s most az a helyzet, hogy a nyugdijalapot a szükséghez mérten évről-évre a pénztárból toldozza-foltozza a város. Persze, azért az alap nem gyarapodik, mert a pénztár csak annyit utal ki évenkint, amenynyi a folyó nyugdijakra szükséges, ellenben az alap sokkal inkább fogy, sőt évről-évre fokozatosan kisebb lesz. Minek tehát külön nyugdijalap, ha -ez csak névleges, de nem valóságos? A nyugdijakat ekk-ént a jövőben a város kasszája födözi m-ajd, ami annyit jelent, hogy nem két, hanem mindjárt egy zsebből fizeti ki a nyugdijasokat. Az uj nyugdijszabályzat részletes ismertetését egyébként itt adjuk. Az első nyugdijszabályrendeletet 1872ben alkották meg Szegeden a nyugdijalappal együtt. Ez utóbbit ugy hozták létre, hogy részint a város adott bizonyos összeget erre a célra, részint a fizetésekből vontak le bizonyos csekély százalékot nyugdij-járulék < cimén. Később bebizonyosodott, hogy az 1872-iki nyugdijszabályzat rossz s ezért 1888-ban uj szabályrendeletet alkotott a város. Ez van érvényben ma is. Azóta persze ez is elavult s alapos revízióra szorult. Maga a nyugdijalap, mivel különféle célokra folyton kölcsön vette a város, 1889-ben fogyni kezdett és évről-évre kisebb lett. A ma érvényben levő nyugdijszabályrendeletnek éppen az a sarkalatos hibája, hogy a nyugdijalapra nagy terheket rótt, viszont az alap szaporításáról nem gondoskodott. Végül is 1906-bn a nyugdijalap már annyira megfogyatkozott, hogy a város közgyűlési határozattal 370,000 koronát utalt be az alapba és az összegnek 42 évig tartó évi 15,000 korona a-nnuitás-os részletekben való visszatérítését rendelte el. A nyugdijalap összes száműzetésé, aminőt száz évvel ezelőtt érezhettek a martiniki emigránsok és amely most annál nyomasztóbb volt, hogy az izzó nap elmerült az óceánban. Nagy madarak szálldostak nesztelenül -a sötét ég alatt és mi lassan, szótlanul haladtunk és némán- élveztük együvétartozandóságuinknak s-zelid és fájdalmas varázsát. A világosság mindinkább eltűnt, a sötétség egyre növekedett; mellettem a két -nő már csak két árny volt, mely nesztelenül siklott tova; aztán eltűnt minden, elmerült az igazi álom nagy és bizonyos éjjelébe ... . Sokáig aludtam; talán jó pár óra hoszszat. Amikor fölébredtem és az emlékezetem visszatért, olyasmit éreztem, ami hasonlíthatott két villámos vezeték érintkezéséhez. Fölugrottam és a szememet tágra meresztettem . . . Előbb arra a képre emlékeztem, mely legtisztábban állt előttem: a fiatal nőére .. . azután kibontakozott ,a többi is, minden részlete a már ismerős szobának, az öreg asszony és esti sétánk a csöndes utcában . . . Vájjon hol éltem én ezt már egyszer végig? Aggodalmas szomorúsággal töprengtem, mintha muszáj volna emlékeznem. De hiába volt és azt mondtam magamban, ho-gy ez az esemény nem vonatkozhatott a saját életemre. De nincs-e telve az agyunk számtalanemlékkel és benyomással, zürzavarosan öszrzekuszálva, szakadt szálaiként sok-sok orsónak? E benyomások sok ezre örökre -ott ragad agyunknak titokzatos zugolyaiban, a nélkül, h-ogy valaha öntudatára jutnánk. De a kísérteties kéz, mely bennük vájkál, néha