Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-13 / 188. szám

2. DELMAQYARORSZÁQ 1913. augusztus 12. műnknek, szóval elérte azt, hogy gyöngített bennünket minden téren. S ebben a vértelen, de rengeteg költségeket megemésztő háborúban, melyet Szerbia viselt ellenünk, még egY tatpalattnyi föld sem jutott zsákmányunkul. Szomorúságában is a nevetségesség határát érinti, hogy ugyanezen idő alatt a kis Szerbia területileg megkétszereződött. Ezzel természetszerűen megnagyobbodott az osztrák-magyar birodalmat állandóan fenyegető szláv veszedelem is. Külpolitikánk vezetőinek ezzel adva van működési irányuk. Oda kell törekedniük, hogy a bukaresti békeszerződés revízió alá kerüljön és hogy ezen revizió alkalmával a monarchia Bulgáriát a leghatékonyabb módon pártfogolja. Mert minden előny, melynek Bulgária általunk részesévé lesz, egyúttal nekünk magunknak is előnyünk. Minél erősebb Bulgária, a Románia és Szerbia közé vert ék, annál jobb nekünk. Ha aztán elkövetkeznek a Ferdinánd király napiparancsában remélt jobb napok, akkor azonban nem szabad megelégednünk a tétlen néző kényelmes, de nem éppen hasznos szerepével. S ha a három részre szaggatott Lengyelország fiai azt tartják: — Jeszce Polske nie zginiela! (Nem veszett még el Lengyelország!), mennyivel jogosultabb Ferdinánd királynak az a reménye, hogy be fognak még következni azok a jobb napok, amelyeken a most összehajtott és eltett zászlók ismét előkerülnek és Európa bámulatára ismét diadalmasan fognak a harcmezőn lobogni. Bukarestben pezsgős palackok durrognak, Szófiában királyi toll serceg. Ki tud ja a palackok durrogása mellett elhangzott királyi szózatnak, vagy a toll sercegése mellett készült királyi Írásnak lesz-e nagyobb jövője?! Ki tudja? . . . Gopcsa László Szeged kulturügyeiről. — Nyilat!ozoit a leánygimnáziumról és a felsőbb leányiskoláról. — (Saját tudóskónktól.) A néhány nap előtt Budapesten lezajlott nemzetközi gyorsíró-kongresszuson a kultuszminisztert tudvalevőleg Gopcsa László miniszteri tanácsos képviselte, aki Szegjed aktuális kulturiigyeire vonatkozólag érdekes nyilatkozatot tett a szegedi gyorsírók egyesületéneik vezetősége előtt. Az egyesület tagjai Dobay Gyula dr. és Katona Dávid dr. élén rándultak föl Budapestre részint a kongresszuson való részvétel céljából, részint azért, hogy az augusztus tizenötödikén Szegeden tartandó gyorsiró-ünnepségekre és a Markovits-szo'bor leleplezésére az idegen vendégeket meghívják. Gopcsa László a kongresszus utolsó napján a szegedi gyorsírókkal hosszabb beszélgetést folytatott, amelynek során a város aktuális kulturiigyeire terelte a szót s különösen a leánygimnázium és a felsőbb leányiskola dolgairól tett általános érdekű kijelentéseket. , A Szegeden fölállítandó leánygimnáziumról az utóbbi hetekben sokféle hinek kerültek forgalomba. Ez év tavaszán még abban a reményben ringatta magát a város, hogy őszre már meg is nyilik a leánygimnázium. Az az ok ugyanis, amely miatt a kultuszminiszter vonakodott a terv megvalósításától, megszűnt. A kultuszminiszter ugyanis azt állította, hogy Szegeden nem akad majd elég jelentkező, tehát most még irreális dolog volna az intézet fölállítása. Később azonban a tanács meggyőzte a kultuszminisztert, hogy legalább annyi jelentkező lesz, amennyi a kivánt létszámot kitölti, mire a terv ismét napirendre került. Néhány nap előtt pedig leirat is érkezett a minisztertől, amelyben arról értesítette a várost, hogy a felsőbb leányiskoláknak leánygimnáziumokká való fejlesztését elhatározták és 1915. őszén nyitják meg a vidék nagyobb városaiban létesítendő leánygimnáziumokat. Eddig tehát csak annyit tudtunk, hogy leánygimnáziumok feltétlenül lesznek egykét éven belül, azt azonban, Ihogy Szeged hányadsorban kerül szóba a vidék nagyobb városai között, csak találgatni lehetett. Budapesti utazásai alkalmával ugyan a polgármester kapott biztató ígéreteket, az ügy érdemi részét azonban ezek az ígéretek nem érintették. Annál örvendetesebbék a városra nézve azok a kijelentések, amiket Gopcsa László tett a leánygimnázium dolgában. Erről, valamint a felsőbb leányiskolák továbbfejlesztésére vonatkozó tervezetekről Gopcsa referál a kultuszminiszternek és igy nyilatkozata föltétlenül hitelésnek tekinthető. Ugy került szóba az ügy, hogy a szegedi gyorsírók konstatálták, hogy a szegedi felsőbb leányiskola az egyetlen középiskola egész Közép-Európában, ahol a gyorsírást nem tanítják. Erre Gopcsa kijelentette, 'hogy épen most dolgoznak a kultuszminisztériumban azon a tervezeten, amely a felsőbb leányiskolák továbbfejlesztését célozza, egyben pedig közölheti azt is, hogy a Szegeden fölállítandó leánygimnázium ügye rendkívül kedvezően áll, amennyiben Szeged lesz az a vidéki város, ahol az első leánygimnáziumot fölállítják. Hogy mikor, erre nézve nem adott határozott választ Gopcsa, de a szavaiból következtetni lehetett rá, hogy 1915-ben minden bizonnyal, esetleg még 1914-ben fölállítják Szegeden a leánygimnáziumot. Ilyen stádiumban van tehát most ez az ügy. Gopcsa László egyébként augusztus 15-én Szegedre érkezik, ahol ia kultuszminisztert fogja képviselni a Markovits-szobor leleplezésén. Német hadihajó a pólaC kikötőben. Pólából jelentik: Az osztrák-magyar és némr-t haditengerészet közös operációra való ujjat, amelyek már körülölelték a karját, a vékony ruhaujjba be akarta gyümörni. Nyögött és sóhajtozott és forgolódott. Uramisten — a szép, szép kabát! — Ezt igazán nem hagyhatta ott. Ekkor az elülső szoba nyitott ajtaján át hangos, kitörő nevetés csapott be hozzá. A tolvaj riadtan megfordult, a kabáttal már félig a karján. Odakünn egy széken ült valaki és a kacagástól már nem birt magával, felsőtesté-^ vei ide-oda fetrengett — és nevetett, neve-' tett . . . Ha szitkozódott volna, Kilométereskezü ráugrik és kitisztítja maga számára az utat. De ez a veszett kacagás megzavarta. Egész zavarodottan megkérdezte: — Szabad — szabad fölpróbálni a kabátot? A másik még hangosabban nevetett. Aztán mindkét kezével integetett: — Hát persze — próbálja csak föl! — Az egyik sem illik magára. De az nem baj, nem baj. Húzza csak föl azokat a dolgokat . . . Mért ne csináljak örömet egy szegény tolvajnak? És ujiból elnevette magát. A csirkefogó most aggodalmában és zavarában lehúzta a szűk kabátot. Miicsoda, ez az ember örül, ha megfogják? Vájjon nem hiányzik az egyik kereke? Borzadály fogta el. A szabómester most fölállott és feléje közeledett. Hangtalanul lépegetett ócska posztó papucsában, bár, akárcsak a csirkefogó, a ballábával vontatottan bicegett. Jól táplált apró, vörös, tüskés hajú ember volt. Megállt a tolvaj előtt és merev ujjal mellbe lökte, komolyan és titokzatosan. — Tudja-e, kit lát maga előtt? A tolvaj némán és mereven megrázta a fejét. Knoblioh ur újból elnevette magát. És aztán újból megkérdezte: — Még nem tudja? A csirkefogó csak ostobán bámult a szabómesterre: Megbolondult ez az ember? Ekkor a szabó a mellére csapott: — Megnyertem a főnyereményt! Bizony! A főnyereményt! . . . Ugy-,e, most tátja a száját? Mi? — Na — tartsa meg hát a kabátokat, tartsa meg őket. Legalább nem lesz itt ez a vacak a szemem előtt. Most — most szögre akasztjuk az egész szabómesterséget. Mostantól fogva élni fogunk! A csirkefogó nem tudta, hogy most elkotródjék-e egy „köszönöm szépen"-nel. — Na, hát miért ne kapjon egy kicsikét az én szerencsémből? Mi? . . . Másoknak is kell, hogy hasznuk legyen belőle . . . Állj meg, te! — kiáltott a kifelé sompolygó tolva! után: — Itt van — egy kis szivmelegitő! Ódon mahagóni .szekrényből pálinkás; üveget vett elő és teleöntött két kis poharat. — Váljék egészségére! — mondta. Koccintásnál észrevette a tolvaj, hogy Knoblioh ur már előzetesen szorgalmasan ürítgette a pálinkásüveget. Aggodalma alábbhagyott hát — de megint csak erősbödött, amikor a szabó fölhívta, hogy foglaljon helyet. Na — ugy látszik, szóval akarja tartani, amig jön valaki. Azonban — Knoblioh ur hosszas elbeszélésbe merült. Hogy vesződött husz éven át, hogv öreg korára összekuporgasson valamit, mégsem vitte semmire. Mig végre egyszer engedte, hogy a sorsjegyet a nyakába sózzák. És mostanáig mindenki bolonddá tartotta, takarékossága mián — és mert nem feleségesedett meg. De — ő tudja, miért tette. Ha családja lett volna, semmit sem tehetett volna félre. Most aztán, most nyalja a talpát valamennyi. Mindenét el tudnák lopni. Beszéd közben kiürült az üveg. És ök ketten, mint régi ismerősök, beszéltek egymással. Együtt nevettek — és sírtak, milyen nehéz is az élet. Knoblidh ur meghívta a csirkefogót egy pohár sörre. Az ilyen napot meg kell ünnepelni. Meg osztán az uj barátságot is. Kart karba fogva, haladtak kettesben. A meglopott és a tolvaj. A butikban összeakadtak a Nótás Karcsival. Karcsi ki akarta fosztani a szabót. Kilométereskezü erre dühbe gurult. Mit, azt az embert, aki életében először beszélt vele, mint emberrel — azt az embert akarja Nótás Karcsi kikezdeni? Talán egy darab vasat akar kapni a bordái közé? Nagy óvatossággal szállította haza a csirkefogó a közben tökéletesen elázott szabót, aki vig nótákat gőgicsélt. Ágyba dugta, elzárt minden ajtót és őr gyanánt ledőlt az első szoba díványára. Másnap reggel borogatást rakott rá — és amikor aztán el akart menni, a szabó viszszatartotta: — Maga — maga volt az első ember, aki tiszteségesen viselkedett velem szemben. Ugy bánt velem, mint édes testvérével. Ha van kedve hozzá — a házamban van elég hely . . . Azóta a kis, tiszta házban két nyomorék lakik.