Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-02 / 179. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egéftzévre . K24- félévre . . K 12- egéaxévre . K28"— félévre . . K14.— negyedévre K 6 - egy hónapra K 2— negyedévre K 7 — egy hónapra K 240 Egyes iiíh éra M MÉéc. Egyes saáa éra »• fillér. Szerkesztőség Kárász-utca 9. •aeae Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szombat, augusztus 2 Apponyi és a protestánsok. „1908. idiec. 4-én motnidtaim, hogy öt óv lefolyása afliaitt (keresztiül! akarjuk vúininii a Ik'atih. autonómiával együtt és egyúttal a protestáns felekezetek által támasztott összes anyagli igényeket, (Apponyi ínyirbátori korteslbesaódéböl. 1913. julius 27-én.) Volt miniszter, előkelőség számára nincsen kinosább helyzet, mint amikor rábizonyítják, hogy a nép, a hiszékeny emberek előtt egészen mást állit, mint ami a valóságnak megfelel. Nem lehet kínosabb helyzet, mintha királyi aláírással ellátott dokumentummal bizonyítják be, hogy mindannak éppen az ellenkezője igaz, mint amit például Apponyi 'Nyírbátoron mondott. Sőt a saját maga -által hivatkozott 1908. december 4-én mondott beszédében sem találtuk meg azt az jóakaratot, amivel nyírbátori beszédében dicsekedett, de miután a Házban szorongatták, kénytélen volt odanyilatkozni, hogy lassanként ' az állam pénzügyi helyzete áltál megengedett tempóban fog gondoskodni a további igények kielégitéséről. Tehát itt sem a valót mondta, mert nem beszélt fix időről, kétszer is hangsúlyozta, hogy nem végleges rendezésről van szó, s hogy — ez a jól ismert miniszteri frázis,— csak a pénzügyi helyzet által II. évfolyam 179. szám. megengedett tempóban fogja igéretét beváltani. Miután Apponyi jónak látta emlékeztetni a protestánsokat arra, milyen hü barátjuk volt ő kultuszminisztersége alatt, hadd emlékeztessük mi is Apponyit arra, hogyan vélekedtek az ő kultuszminisztersége alatt róla a protestánsok eljárása miatt. Egyik nagy, függetlenségi város papja a királyi záradék megjelenése után igy irt róla: — A kameleon-politikus (ez persze Apponyi!) nem mert nyilatkozni addig a 48. XX. kérdésében, csak jezsuita módon. Most legfelsőbb parancs mögé buji'k. — Protestáns testvérek! Ti különösen prot. papok, láttok-e már tisztán, látjátok-e a nemzet csalogányának sötét tervét, klerikális politikáját? Remélitek-e még, hogy a 48. XX. t.-c. 3 szakasza, a mély igy szól: , „Minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek általi fedeztessenek" — a dicső kormány által megvalóssittassék? Remélitek-e, hogy a 3 millión kivül több segélyben részesittetik-e ta prot. egyház? Soha! Soha! Hisz hangzik a legfelsőbb parancs, a szokatlan záradék, a pátens kérdés „továbbmenő kötelezettséget az állam nem vállalt a felékezettel szemben." Az erdélyi ref. egyházkerület lapjában pedig Nagy Károly theol. tanár, — aki szintén nem volt Apponyiék ellenzékében — igy irt erről -az ügyről: — Szépen vagyunk a Bocskay szabadságharcnak 300-ados évfordulóján, ,az uj bécsi békekötés második esztendejében, a nemzeti kormány uralmának reggelén! Ugy látszik, megint működik az ismeretes jezsuita kéz, amely jogaink elhomályositására, autonómiánk rovására tör. Itt nyíltan akartaik bennünket , megsérteni! . . . Nem lehet tűrni, hogy egyik pofo-ncsapás a másik után érjen az 1848. XX. t.-c. 2. szakasza nagyobb dicsőségére >— a nemzeti kormány jóvoltából. Ha nem tetszik az 1848. XX. t.-c. intenciónak fokozatos megvalósítása annak becsületesen értelmezett széllemében, hát jó ,— állást foglalhatunk annak szószerinti végrehajtása mellett is! (Erd. Prot. Lap.) Az általános fölindulásra, amelyet az Apponyi protestáns barátsága keltett, — a zsinat is tiltakozott a királyi záradékban foglaltak ellen, az ellen ünnepélyes óvást emelt s ott kimondatott ,az is, hogy: („a zsinat a 48. XX. t.-c. magyarázására a törvényhozáson kivül más illetékes tényezőt nem ismer". Az ő kultuszminisztersége alatt ilyen módon vélekedett felőle az a protestáns világ, amely elé ma Apponyi a történtek után oda jner állani és azt meri mondani, hogy ő tele volt a protestánsok iránti jóakarattal. De súlyosabb bizonyitékaink is vanAz iró: Bort, bisquitet . . . Talán akad valami hideg sült is! A szolga: Parancsára! (El.) Az iró: Mindjárt egészséges és erós lesz! A hölgy (sirva): Olh, édes Istenem! Az iró: Ne sírjon, kérem . . . Mindent csak azt ne! A sírás imég egy angyalt is csúnyává tesz. A hölgy (beszélni akar): Én . . . Az iró: Tudom, tudom . . . Nem akar nekem tetszeni. De könnyek nélkül is megértjük egymást. Ha kissé szeret, nem sir. A szolga (tálcán bort, bisquitet és hideg sültet hoz, megteríti az asztalt és viszszavonul.) Az iró (gyorsan bort tölt):. Mindenekélőtt egy kis bort . . . A hölgy (letörli könnyeit): Hogy köszönjem meg önnek? Az iró: Hagyjak ezt! Tehát szükséggel és nyomorral kell küzdenie? Egyék azonban nyugodtan, iha csevegünk is. A hölgy: Köszönöm, imár j ólak ham. Az iró: Egyék csak bátran! Beszéljen el nekem mindent, mint az atyjának. A hölgy (könnyes szemekkel): Azért jöttein ide. Ugy érzem, segíteni fog rajtam . . . Az iró (ünnepélyesen): Ha módomban áll. S miről van szó? A hölgy: Tehát. El 'kell mondanom, Jótékonyság. Irta: E. Blumgrund. (ötperces vígjáték.) A szolga: Egy elegáns hölgy várakozik 'kinn. Az iró: Fiatal? A szolga: Fiatal és szép. Az iró: Bejöhet. A szolga (bebocsátja a hölgyet): Tessék. A hölgy (belép): Bocsánatot 'kérek . . . Az iró: Kérem, tessék helyet foglalni. Mit parancsol? A hölgy: Igazán nem tudom, hogy kezdjem el . . . Nagyon fontos, komoly dolog hozott ide. Elképzelheti. Ha nem ismerném ... ha nem tudnám, Ihogy tetőtől-talpig gentleman ... Az iró: Kérem, nem vagyok barátja annak, ha a bókokat az ember arcába zúdítják ... A hölgy (makacsul): De igen, önnek jó szive van . . . Ön gentleman . . . Nem fogja egy sajnálatraméltó, fiatal nő szerencsétlen helyzetét kihasználni . . . Az iró: Azt nem. De ki az a sajnálatraméltó, fiatal hölgy? A hölgy (szomorúan): Én. (Előveszi zsebkendőjét, melyből bóditó illat száll.) Az iró: Bocsánat, de ezt nem látom. A hölgy: Lehetetlen! Az iró: De igy van. Csak azt látom, hogy ön szép, elegáns, szeretetreméltó, csábitó. Egyebet nem. A hölgy: A látszat csal. Szegény, szerencsétlen lény vagyok, akinek a legnagyobb nyomorral kell küzdenie. Az iró: Bocsánat, de ez a kalap ... A fekete r ók apróm . . . A hölgy: Kék ró'ka, kérem . . . Az iró: Kék róka? . . . Valóiban! Olyan fekete, hogy kéknek látszik ... No és a gyűrűik, a butonok . . . A hölgy: Ismétlem: a látszat csal. Az iró: A finom keztyük ... az elsőrangú parfüm, mely a csipkés zsebkendőből árad . . . A hölgy: £s mégis! Bármily lehetetlenül is hangzik, két nap óta nem ettem . . . I és . . . és. . . . (Visszarogyik székébe.) Oh, ' édes Istenem! i > Az iró (résztvevőén): Rosszul érzi .mai gát? A hölgy (fáradtan): Csekélység ... El fog múlni ... í Az iró: Igyék gyorsan egy pohár bort. j (Csönget.) A hölgy .(még fáradtabban): Bocsásson meg . . . Erőm elhagy rögtön . . . Szégyenlem magamat, de ... • A szolga (belép): Mit méltóetatik parancsolni?