Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-27 / 174. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- félévre . . K121negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 Egyes szia ára IS Hitte. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egészén* . K2R— félévre . . K14.ncgyedévre K 7— egy hónapra K 2*0 Eeves uáa ára H fittár. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Tólefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 174. szám. Vasárnap, julius 27. el Kirkkilis-sze, Drinápoly, Lüleburgász, Csa-taldzsa alatt. , Ebből az ,a tanulság, — sok egyéb más tanulság mellett— hogy minden hadseregnek arra kell törekednie, hogy nemcsak elegendő, hanem a lehetőség határain belül fölös számú, jól kiképzett tisztjei legyenek. Tisztjei, akik a hadvezetőség jól átgondolt terveit okszerűen végrehajtják és akik tudatlanságból nem viszik a rájuk bizott emberanyagot a mészárszékre. Miután pedig minden hadsereg háború esetén mondhatni túlnyomóan a tartalékos tisztek tudására és katonás szellemére van utalva, természetes következtetés az, hogy a tartalékos tiszteknek minél jobb kiképzésben kell részesülniük. Hogy alapos katonai kiképzésre, vagy pláne arra, hogy beleélje magát valaki a katonás és katonai szellembe, egy év,— az önkéntesi idő — nem elegendő, azt még a katonai értelemben vett analfabétának is be kell látnia. Igen helyes és célravezető tehát az a módszer, amit honvédelmi miniszterünk a katonai kiképzés tökéletesítésére és a katonai élet iránt való érdeklődés félköltésére követ. Az a módszer, hogy a középiskolák felsőbb osztályaiban a helyett, hogy játékdélutánok tartatnak, fegyverforgatásra és céllövészetre tanítják az ifjúságot. Ennek kettős haszna nyilvánvaló. Akárhány ifjú ikedvet kap ez uton a hiva. tásos katonai pályára, ami a magyarság szempontjából ugyancsak kívánatos, pedig | nem lesznek ugyan hivatásos tisztekké, I hanem mint egy éves önkéntesek tesznek | katonai kötelezettségüknek eleget, azokból bizonyára -különb és hasznavehetőbb tarI talé'kos tisztek lesznek, -mint az olyanokból, | akik előzőleg ilyen kiképzésben nem része| sültek. Kívánatos tehát ebbe az iskolában , történő katonai kiképzésbe az ifjúság minél | szélesebb köreit és rétegeit belevoni. Ez : egyik legfontosabb tanulsága a bolgár hadsereg előbb dicső, most gyászos szereplésének. 1 i Szép dolog a világbékéért való rajongás, de mikor azt látjuk, hogy olyan országban, mint Franciaországban, ahol a legtöbb antimilitárista él, most hozták be a három éves katonai szolgálatot, akkor ne ábrándozzunk és ne ámítsuk önmagunkat. Ilyen körülmények között a honvédelmi kormány egyik legfőbb kötelessége a katonás nevelés, ahol erre csak mód és alkalom kínálkozik, forszírozni. Ma békés foglalkozást űző polgárok vagyunk, holnap talán már fegyver nyomja a vállainkat, ma a béke áldásait élvezzük ugyan, de azért elő kell készülnünk a háborúra is, Katonás nevelés. Aki a balkáni háború különböző fázisait figyelemmel kisérte (— s ki ne kisérte volna azzal —), annak minden esetre feltűnt a bolgár hadseregnek homlokegyenest ellenkező viselkedése és sikere a háború két főfázi-sában. Biztos és megsemmisitö föllépése a törökök ellen az egész világ bámulatát, elismerését vivta ki és tagadhatatlanul óriási hatást gyakorolt a diplomácia psichéjére is. Részben ennek az imponáló hatásnak tulaj donithatom, hogy a nagyhatalmak diplomáciája oly hamar és készségesen engedett a status quoból. Annál meglepőbb most ennek a seregnek a letörése. Természetes, hogy ilyen változásnak sok mindenféle oka kell, hogy legyen, egyik legfontosabb oka azonban a képzett tisztek hiánya. Amint a lapokból olvassuk, látjuk, hogy a bolgárok most is vitézül küzdenek és nem féltik a bőrüket, ámde nem diadal hősiességük jutalma, hanem vereség vereség után. Egyik egyszerű oka ennek az, hogy bármily önfeláldozó, vitéz és halált megvető a közkatona, kellő vezetés hijján ez az önfeláldozás, vitézség és halálimegvetés nem hozhatja meg a győzelmi bábért. A bolgár tisztikar virága és szine-java ott hullott Barátom a vak. Irta: Bródy Sándor. El -egy barátom falun, akiiről rég hallom, 'hogy megvakult. Valamelyik nap levelet kaptam tőle, amelyben ta>nácsoíkat ad nekem, 'hogy merre menj ok ébben a 'homályos és zavaros életben, ahol tájékozódni mi tudunk -legkevésbé, imi, akilk látunk. Valami -elemi .iskolás gy-erekmék -diktálhatta a levelét és az öreg életigazságok nagyon furcsán hatottak rám a hebegő -és bizonytalan iráson keresztül. Ez volt az a le Vél, amelyre felelnem kellett, t-ehát nekiindultam és inkább fölmentem hozzá a faluba. Néhéz szivvel bizony, mert ivak emberrel, együtt lenni, ha csak egy napig is, -nagy szomorúság és félelem nekünk, akiik látásból és ennek általa élünk. A másik bánátját, ha akármilyen nagy is, .még csak elviseli az ember, de a magunk képzelődése, hogy magunkat is baj érhet, az valóban vigasztalan . . . Az uton szakasztott azok a képek, mint harminc év előtt, amikor -mint gyerek jártam erre. Az állomáson valaki pipát lopott, a csendőrök ezért vertek egy cigányt,, a többi sivalkodott és verte a -mehet. Menyecskék görögdinnyét -kínáltaik a-z átvonuló katonáknak, fáradt mezei 'munkásoknak és sunyi mesterlegények,nek. Az arcok ugyanazok, csak egy ivadékkal később, ,a görögdinnye 's ugyanaz, még a fény is ugyanugy esik .a Pdhos zöld gyümölcs basára. Változatlan az a vasutas is: katonatisztnek hiszi -magát és j a régi hősiességgel áll meg a még mindig komikusan prüsszögő lokomotív előtt. Minden ugyanaz és én is: bánatos -boldogsággal helyezkedem el a szeptemberi hangulatban. A falu boldogan -bug, mert -mindenfelé csépelik a kalászt és a bőség szaga, az érett szőlő, az uj buza, az égett fü, a -f-ris-s szénakazalOk illata árad el. Oh, be jó itthon, de barátomtól, a vaktól, félek! Az állomáson várt. Busz esztendeje nem láttam és amikor utoljára láttam, már negyven éves, volt . . . Most változatlanul a régi. Mégis, mintha valami -nagyon keveset fiatalodott volna azóta. A fazonján nem változott egy -hajszálnyi sem, talán — biztosan -ugyanabban a sötétszürke ruhában van, mint amelyikben busz évvel ezélőtt láttam. A haja, a szakálla egy -milliméterrel se -nagyobb vagy kisebb iés ősz szál alig van benne egykettő. Nagyon- örvendett, -hogy megjöttem és hogy jói, „sőt pompásan nézek ki". — Hát látsz -engem, bajtárs? — Nem. De az ilyesmit megérzi az ember ! — .mon-dá elégedetten. Kocogtunk befelé a faluba. (A bennlakók hízelegve olykor városnak is nevezték). — Barátom, itt min-den a régi, a kocsisom is„ nézd, a lovaink is; ismered őket, a Virág, m-eg a Tündér! . . . Milyen Virág és mlllyten Tündér! Két lóaggastyán, ifjú korulkba-n is csa'k honvé-dlovak voltak, -most -mind a kettő busz éven tu'l, alig hasonlitot-t többé a lovak -nemes állat! fajtájához. Vakok, bénák, talán süketek is. De azért nem -völ-tak rosszkedvűek, mentek, mendegéltek -élőre. A parádés kocsis pántlikás kalapjának már csak a karimája volt meg, az is mint zöld mobkoszoru, a -kék dolmány -cafatokban lógott le az aggasytánról, akiben — érezbetőleg —.csak a pálinka tartotta a léiket. — Nem megyünk h-aza, — mondá barátom, — kimegyünk a szőlőmbe ebédélni. Kecsegét hoztak a Tiszáról. A vi-neeilérné pörkölt kecsegét ,fog főzni. Szabad tűzön. Kecsegét. A tiszai kecsege mindennél jobb a világon. Minden -szót, amit mondot-t, minden fogalmat, .amit jelzett, külön-külön kiél-vezte. Egyébként is akkora volt -benne az életöröm, ho-gy egyszerre megmelegedtem é-s megfáztam -tőle. Ez az ember orvos, teljes tökéletesen vak -és tudja, hogy örökre gyógyíthatatlan és i-me, milyen biztosan és kényelmesen érzi magát az -életben! Dicséri a termést: — -Nem lesz elég hordónk, a patakba eresztjük a fölös bort! M-i, Mihály, jó lesz? — negédeskedett a kocsissal és mutogatta nekem a bibliai tőik-ék -bőségét, az arany szőlőfürtöket, a mélyeknek szin-ét ő sohase látja immár . . . Buzgott a hal a piros lében, főtt, forrott a köteles esirke-gulyás: szűrre heveredve néztük, ő is. Az üres .szemén fekete pápaszem. De ezen a feketén keresztül ő több és rózsásabb szint látott, mint mi látók és színekben -tobzódók. i -