Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-20 / 168. szám

220 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. julius 17. harmadaik ós végérvényes szövege, amely élő­re] áthatóan szeptemberben 'kerül majd az Ipartanáé® elé, hogy azután még az idén a törvényhozás is fogtalk ozibassék vele. A magántisztviselő-törvény néhány fontos rész­letét itt közöljük, bogy tagtársaiiník megis­merjék ezeket a részleteiket, a jövendő szem­pontjából annyira fontos fejezeteket: ... A szerződés szabadsága, a törvény korlátai között, ezután is meg fog maradni, de a szolgálati viszonynak Írásbeli szerzőidé® lesz az alapja, amelynek a föltételeit esak ujablb írásos kötéssel lehet megváltoztatni. Az egyéni szerződéssel mindenképen egyér­tékü a kollektív szerződés, melyet a munka­adó az alkalmazottaival közvetetlenü'l, avagy valamely alkalmazott szervezet közbenjárá­sává] is megköthet. Ha betegség vagy baleset szolgálata tel­jesítésében akadályozza, az alkalmazottat, 6 héten át megkapja teljes járandóságát, fi­gyelem nélkül arra a szempontra, hogy ugyanakkor „táppénzt" is kap a hetegisiegi­tő pénztártól. 'A ka;uoió-szédel gések megszüntetéséire vaigy eilleösTilyozására kimondja a javaslat, hogy a. munkaadó a 'biztosítékot, amelyet kap, avagy a biztosíték céljaira időről-időre levont összegéket mindenkor 8 napon belül 'köteles (hatósági letétbe helyezni. Ott, ahol ,megállapítják, hogy az alkal­mazott alkár az üzleti év végén, akár meg­határozott más időpontokban külön jutalmat — remmneriációt — vagy más hasonló java­dalmazást kap, az alkalmazott a jogát erre a jutalomra még akkor sem veszti el, ha a •szolgálati viszony korábban szűnik meg; eb­ben az esetben — pro rata temporis — jár r.eiki ez a jutalom. Az évi szabadságidő ezután niem .megy kiviét él vagy különös kegy-számba, bamem rendszeresen kijár az alkalmazottnak, még pedig 7 nap évenkint egyévi, 15 nap ötévi, 21 nap tízévi és 28 nap 15 évi szolgálat -után. Ez a rendelkezés mögötte rn arad ugyan az alkalmazottak kívánságainak, akiknek mégy heti pihenőre mindegyiküknek szüksége v,ain minden esztendőben, de a. mai állapothoz ké­pest, amikor az alkalmazott ugy teli, hogy kegynek lássa, ha szabadságot kap, a rend­szerbe foglalt 'és föltétlenül kijáró szabad­ság haladást jelent. A kereskedelmi alkalmazottak munka­idejét a boltzárásról szóló törvény mérni ké­pen korlátok közé szorítja. De a. boltnyitás reggeli 6 órakor az esti 8 órai boltzárással 14 órai napi munkát jellent ott, .ahol szoro­san xagaszkodnák a boltnyitásnak és a bo'lt­zárásnaik a törvényben megjelölt határoza­taihoz. A jogviszonyok szabályozásának ke­retében kiegészítik a boltzárás törvényét .ak­ként, hogy megjál'lapifják az Egyfolytában való éjjeli 11 órás munkaszünetet; és akként, hogy Budapesten délben legalább másfél órai, a vidéken legalább egy órai munkaszü­netet tesznek kötelezővé. E rendelkezések során a bolti .alkalmazottak maximális mun­kaideje 11 és fél óra leszen, az irodai 'alkal­mazottak munkaidejét pedig a készülő tör­vény akként kontemplálja, bogy naponkim,t 10, szombaton és az ünnepeket megelőző na­pokon napi 8 óránál több nem lehet, A készülő uj törvényben a higiéné szem­pontjai szintén érvényesülni fognák. A mun­kaadó az üzlethelyiségeit köteles akként be­rendezni, amint az alkalmazottak egészségé­nek, testi épségének, erkölcsösségének meg­óvása érdiekében szükséges. Az üzleti helyi­ségeknek világosaknak, 'tisztáknak, sziéllŐK­tethetőfcnek, portól menteseknek, télén pedig fűtötteknek kell lenniük és a munkaszünete­lések alatt ugy kell, hogy az alkalmazottak­nak,, megfelelő ülőhelyek álljanak rendelke­zésükre (Sitzgelteugeníheit, amint a német törvények nevezik). Az egészség védelmi in­tézkedéseit az elsőfokú iparhatóság ellenőr­zi ós az iparhatóságot ebbeli munkájában a magánalkalmazottak, még pedig mindkét nembeli alkalmazottiak sorából kiválasztott meghízottak támogatják, akik e megbízás keretében az elsőfokú iparhatóság közegei­ként. járnak el. Az olyan kereskedelmi — vagy ipari —­tizemben vagy boltban, amelynek legalább 10 alkalmazottja (üzleti vagy irodai alkal­mazottja) v,ain, munkarendet kell készíteni, avagy szolgálati szabályt, amely azután fel­tünteti az alkalmazottak jogait és kötelessé­geit, A munkaadó a munkarend vagy a szol­gálati szabályok egy páldányát az iparható­ságnál tartozik .létenni, ahol az alkalmazot­tak bármikor megtekinthetik. Az alkalma­zottak természetesen a munkaadótól is kell, hogy megkapják a munkarend egy példá­nyát, amelyet, ezenkívül az alkalmazottak részére könnyen, hozzáférhető helyen készen kell tartani, avagy a munkahelyiségekben ki teli függeszteni. A munkaadó köteles az alkalmazottaknak módot adni rá, hogy a munkarendibe vagy a szolgálati szabályokba foglalt határozatokhoz, e határozatok esetle­ges módosításaihoz, az életbeléptetésük előtt h ozzészólíhassan ak. A felmondás idejét a mostani kereske­delmi meg az ipartörvéiny akként állapit ja raeg, hogy — egyéb kikötés híján — hat­heti, a íontosabb teendőkkel megbízott al­kalmazottaiknak pedig háromhavi a felmon­dási idejük. A készülő törvény az alkalma­zottakat a felmondás idejének szempontjából két nagy kategóriába osztja, aszerint, hogy az évi fizetésük a 2400 koronán innen avagy tul vam-e. Akiknek 2400 koronáig terjed a fizetésük, öt évet meg niem haladó szolgálat esetén 4 heti, öttől tiz évig terjedő szolgálat esetiére 6 heti, tiz éven tul 3 hónapi lesz a felmondási idejük. Akiknek 2400 koronánál nagyobb ,az évi fizetésük, tizévá szolgálatig 3 hónap, ,tiz évtől tizenöt évig 6 hónap és 15 évnél hosszabb szolgálati idő esetén 1 év le­szen a felmondási idejük. Kisebb határidő­ket a munkaadó még akkor sem köthet ki, ha hozzá is járulna az il'yon kikötéshez az alkalmazott. Rin-dkivül fontos rendelkezés a tervbe­vett törvény abbeli részlete, amely kimond­ja, hogy a vállalati rokkant-, nyugdíj- vagy segitő-pónztárak ,a szolgálatból kilépő alkal­mazottaknak a pénztárból őket megillető há­nyadot legalább is a részükről befizetett di­jak erejéig visszafizetni tartoznak. Mostaná­ban sok háborúság folyik emiatt az alkalma­zottak és ia vállalati nyugdíjpénztárak kö­zött, Ez a rendelkezés a háborúságnak vé­get fog vetni, az alkalmazottak javára. Az alkalmazottak érdekeinek képvisele­tére és előrevitelére a magánalkalmazottak törvénye a már fenálló kereskedelmi és ipar­kamarák kebelében külön osztályt. kon­templál: a magántisztviselők és kereskedel­mi alkalmazottak osztályát Ha tehát a ké­szülő törvény nem is megy el annyira, hogy külön alkalmazott-kamarákról rendelkezzék, mégis élőre tesz lépést ezen a területen is, az alkalmazottak kamarai képviseletének a megteremtésével . . . A készülő törvényt főbb vonásaiban ezek­kel a részletekkel ismertetjük, ha meglesz a itlörvényitervqzet harmadaik iszölvieigö,i lakkor alaposan visszatérünk reá. Ma nem terjesz­kedünk ki a törvényjavaslat ahbeli .részletei­re sem, amelyek az alkalmazottak rovására fenn akarják tartani a bírságok intézményét és a versenytilalmi rendéltezésekieit, A ren­diség és céhren'dszer e maradványai ellen harcolni fogunk teljes erőnkkel. És harcolni fogunk a. javaslat egy éh fogyatékosságai el­len. Azonhain el teli ismernünk,jhogy a rész­letekben,, .amelyekre a jelenvaló ismertetés­ben kiterjeszkedünk, sók az újszerű, sok az olyan retodelkezés; amelyekbern ,a modern szociális fejlődés, az uj idők igazsága jelent­kezik. „Ha forr az érc, a salakja kihull": az érc forr, a törvény készül a törvényalkotás műhelyében, és a megvitatás tisztító tüzé­ben, 'reméljük, olyan alkotási lesz belőle, hogy megnyugvást, erősséget, uj korszakot jelent majd a nni törvényünk, a magántiszt­viselők törvénye. Az ellenzék folyton visszatérő érveivel való csatázás helyett erre a munkára hivat­kozunk, amely felkészül arra, hogy a gazda­sági feszültség enyhülésével biztosabb bázist, emberiesebb létalapot teremtsen a kis ekzisz­teneiáknák. Az ország, de a saját maga érde­kében is cselekszik az ellenzék, ;ha segítő társul csatlakozik ehez a munkához, vagy azt legalább útjára engedi, -.. Korzó mozi Igazgató: Vas Sándor. Telefon 11-85. Telefon 11-85. Vasárnap Psylander-esték. 2 uj Psylander sláger! Nordisk-sláger 2 felvonásban. A főszerepben Waldemár Psylander. a felhőkön Nordisk-sláger 2 Mr llH felvonásban. A főszerepben Waldemár Psylander. Előadások szombaton 5,7 és 9 órakor vasárnap 2 órától 11 óráig folytatólagosan. 1 Az esti előadásokon a helyek számozva lesznek. -

Next

/
Thumbnails
Contents