Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-20 / 168. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. julius 17. üsok is. Garami, Kunfi, Vázsonyi, Jászi és a többiek. / Függetlenség, erős magyar nemzeti érzés, demokrácia, radikális haladás a közszabadságokban, a gazdaságban, kultúrában, szociális politika, — ime ezeket az eszméket képviseli Károlyi Mihály gróf pártjának és szövetségeseinek élén. Ha ezeket az elveket és eszméket hittel, belső meggyőződéssel, erős akarattal képviseli, akkor remélni lehetne, hogy a magyar közélet végre megszabaduljon az ámításoktól, a hatalmi koncért való marakodásoktól, a személyi hajszáktól. Akkor megérthetjük, hogy a magyar politikai élet végre az elvek, irányok küzdelmének becsületes küzdőtere legyen. Dehát ezt még most se remélhetjük igazán. Eltekintve attól, hogy a pártprogram nem határozott a pártok miatt, az emberek miatt, másrészt Károlyi Mihály, mint vezér sem képviseli pártja hagyományait. Mint az O. M. G. E. elnöke a túlzó szélső agrárius irányt képviselte. Ma is ő a büszkesége, a szemefénye az agráriusoknak, jeléül annak, hogy gondolkodása ezen a ponton nem változott. De nem is változhatott. Tagja Magyarország legarisztokratább, legfeudálisahb családjának. Maga is rengeteg sok ezerholdak örökös ur a. Vérséee, nevelése, társasáéi érdeke, egész gondolkodása a feudális világhoz fűzi. Ezt a közösséget egyetlen szavában, egyetlen cselekedetében sem tagadta meg, de nem is tagadhatja meg. Ám, hogy állhat ő akkor egy párt élére, mely az önálló vámterületet követeli? Az ő feudális-agrárius iránya ellensége a vámelkülönitésnek, mert az extensiv gazdálkodást folytató nagybirtokok csak a védvámokkal védett közös vámterületen tud boldogulni. Mert csak igy lehet fentartani a magas gabona és állatárakat és mert csak addig lesznek olcsók a mezőgazdasági munkabérek, mig Magyarországon nagy ipar nem fejlődik. És Károlyi Mihály most mint agrárius vezér odaáll a függetlenségi párt élére. Mai állásfoglalása lehet jóhiszemű, de bizonyos, hogy amikor kenyértörésre kerül a dolog, nem az agráriusokat, nem a saját osztály érdekeit hagyja cserben, hanem — az önálló vámterületet. Ez még csak újság se volna, Láttuk 1905-ben, amikor még a küföldi szerződések nem voltak megkötve, hogy a függetlenségi párt agráriusai akadályozták meg a párt határozott állásfoglalását az önálló vámterület érdekében. Most vegyük a legjobbat egy igazi magyar ellenzék szempontjából és tegyük föl, hogy Károlyi őszintén és utolsó lélekzetéig akarja is azt, amit hirdet. De akkor mi lesz a párt egyes áramlataival, egyes tagjaival, akik csak eddig határozottak, a mig a program határozatlan. A tanulság tehát az, hogy a pártprogram amig olyan marad, mint most, (olyan határozatlan), a mig az eszközök olyanok, mint eddig (olyan veszedelmesen alkotmányellenesek), addig az ellenzék nem teljesítheti azt a föladatot, amit a régebbi időkben olyan magyar nemzeti szeretettel és bizonyos hasznos sikerrel teljesített is a parlament és alkotmányos keretek között. Pejacsevich a királynál. Pejacsevich Tivadar gróf, az uj horvát miniszter, Ischiből értesítést kapott, Ihogy eskütétéle a király előtt e hónap 22-én, kedden délelőtt 10 órakor lesz Isehlben s az eskütétel után a király magánkihallgatáson fogja fogadni. Pejacsevich ma reggel Bécsbe utazott, ahonnét hétfőn reggel folytatja útját Isahlbe. Szerdán már ismét Bécsben lesz és megteszi bemutatkozó látogatásait. Tápé keservei. — Panaszok Szeged város ellen. — (Saját tudósitónktól.) A Maros beszögelésével szemben, mint valami elsülyesztett mesebeli város, szerényen meghúzódik hatalmas földsáncai között Tápé, a világ közepe. Messziről csak a tornya látszik ki, a kis sárga templom tornya, mely sajátságosan egyszerű, támfalakkal megragasztott falával az első árpádíházi királyok templomaira emlékeztet. Erről a templomról külön cikket készülök irni már legalább egy évtized óta. No, még majd készülök egy mási'k évtizedig. Elég az hozzá, hogy Tápé mélységben fekszik s 'habár az árviz nem fenyegeti is, bizonyos, hogy a mostani igen magas vízállás mellett nagyon sok kárt szenvedett. Viz alatt áll a pompásan termő tápéi rét, mely a fél falut táplálja és eltartja. Másik félét tudniillik a gyékényfonáshoz alkalmatos sás és káka tartja el. A tápéi rét Szeged város tulajdona s hogy a falu népe átjárhasson a rétre mezei munkájának színhelyéihez, a város kompot járat át a vizén. Milyen ez a komp, teremtő Isten! Azt csak az tudhatja, aki át akart már 'kelni rajta. Kimentünk a komphoz terepszemlére, meg tapasztalatszerzés okából is. Széles tengerár most a viz; beletelik egy egész délelőtt, mig a komp egyszer fordul. Akinek sietős dolga akad odaát, az akár mindjárt föl is akaszthatja magát, mert fél munkanap oda van a komp lassú járása miatt. Megkérdezem az egyik magyart, aki egykedvűen támaszkodik a repülő hid karfájához, hogy mindig igy jár-e a révész? . s — Ném biz' a, kérem ássan. Mikor kijönnek a városi uraságok kucsérozni, át tudnak ők menni félóra alatt is. Igaz, hogy hat hintóval beállnak a hidba és a munkás ember mégis csak ideát marad . . . apolá őt az ő csókjaival, mely illatosabb vala és tüzesebb a bornál. Pedig szivében nagy asszonyi félelem gerjedeze és szorongatta* tás, mert már magzatot rejtegetett vála aZ ö testében, de eltitkolá azt, mert nem akará mégiri'kább nehezíteni az ő urának gondolatjait. Azonközben pedig annak felesége, Pertnina, beszéle némi elszabadult hajósokikai, kik élve láták vala az Ö urát ama hajnalon a sziget fövényén; mikor is u'szó gyapjas zsákokon menekü'lének ketten-hárman és harmadnap csudamódon meglátá és felvevé őket egy füszerszámos miletiszi hajó az Edomi partok tájékán. Eme hajósok szavára eladá az asszony minden jószágát az ő atyjának földeivel és marháival egyetemben, — hajót és népet szerze és nem nyughata, mig föl nem keresé és meg nem találd ama sziget partját, melyen az ő ura vala, Mikor pedig egy napon látná Miléda a partról, hogy hazájabeli hajó közelednék, befuta az ő sátorukba és szóla Bethékielhez: „Imé, most búcsúzz el tőlem, én uram, mert a te szabadulásod órája itt vagyon!" Az ember pedig nem érkeze már megölelni az aszszonyt, mert nagy örömében Ikifuta a hajó látására. A Khálel-beli hajó pedig kiköte és fölvevé őket; és Pennina szerelmes sírással borula az ő urára és csókolá őt tejnél és iméznél édesebb csókjával. Barna hajának fonadékai simák és fénylők valának az ő halántékai mellett, mint az ében ragyogó darabja és kicsinyded keblei kellemetesek, mint a friss és kemény almák. Amikor pedig az uton örvendezénék egymásnák, Miléda messzire üle tőlük a hajó orrában és nevetgélni kezde annak kapitáA szája ugy nevetett, mint éretten meghasadotí gránátfa-gyümölcs. „Merre vagyon ismét a te hazád és az enyim, asszony?" — kérdezte a férfi, mikor az 'bábángyümölcsöt szede neki s megerősité, itatván kókuszdió tejével. „Egyedül vagyunk ketten e szigetben, uram, — felelte az aszszony — és emberektől lakatlan, puszta ez a hely!" Mondá pedig a fügekalmár három nap elmultával: „Asszony volnál-e te és én nemdenem férfiú volnék!" Az asszony megcsöndesedve néze rá és lebajtá fejét. Hetednap éjtszkaáján pedig megölele őt egy szikomórfa alatt a jóillatu füvekből készült nyoszolyán; környöskörül akkor hiacintok illatozónak és az Urnák énekes bogarai hivták szerelemre egymást zümmögő esdékléssel, vörös és zöld lámpáikat felgyújtva a fűben. —• És mondá az asszony: „A tied aagyó'k én, szerelmesem és áldott legyen az én születésem napja, mert tenéked lettem akkor; szeretlek téged! És kiontanám érted az én két látó szememet és a két karom is tőből le tudnám vágatni érted!!' És felele a férfiú: „Mi végből cselekedned azt? Néziz rám a te szemeiddel ellenembe, hogy azok engemet megvidámítsanak, — és a te két karoddal átölelj engem!" Másnap egy tejelő vadkecskét foga az asszony és a férfiú ólat épite annak. Máskor az ember vadat ej te el doronggal és az aszszonv tüzet gerjeszte révült fából, hogy megsütné neki. Az eső ellen sátrat épitének és homokból falat emeltek a szél iránt. Az éjtszakáik hévségeiben pedig ösmérék egymást és szereték egymást az ég alatt, mint ifjú vadkecskék, mint fényesbőrü párducok párja vagy a füvek lámpás-bogarai. És hogy az évnek szakai telének, estenden mégis megszomorodik néha az ember és .üle a parton, szakállát kezébe eresztve; néze a távoli földek felé, melyeket nem láthata és a felhők tűzveres fényességeibe. És szóla: „Immár nem látom én többé ,az én szülötte földemet, fügefás szol leimet és atyámfiainak házát!" Gondolá akkor ijedező szívvel az asszony: „Addig akarok csak élni, amig ő vele élhetek!" Mondá pedig fennszóval az emiberneík: „Bátorodjál 1 Álmot láttam és az én álmom megjelenté nekem, hogy el fog jönni egyszer egy szép hajó a te megszabadításodra!" Akikor az ember megölele őt a jó prólfétálásért és mert két karja ugy nyílott felé, mint a liliomok szárai és hiacintusszinü haja ugy lobogott a szélben, mint lángból való sörény. A két szeme olyan volt, mint két szafirszinü bogár, mely egymás szerelmét keresi égve a sötétben. Mondá pedig más napokon a férfiú: „Kegyelmes lészen-é 'hozzám az én uram Istenem, akinek törvénye idáig i's elér? És mondá ő: ki nem házastársad, bűnre ne kívánjad az asszonyt! Nem fog-é ugy cselekedni vélem az Ur, ahogy én az én egyszülöttemmel cselekedtem, kinek immáron íeledém gyermeki arca kedvességét?" Felele pedig az asszony nevető szájjal: „Én uram, tudod te, hogy nincsen törvény asszonyi állatra. Mert Írva vagyon: felebarátod háza, ökre, felesége és szolgája; de hol vagyon az. hogy asszonybarátja urát ne kivánhatná asszony? És ez itten csak az én vétkem vala, mert te jámbor és igaz férfiú vagy! de én céda hajakkal és meleg csípőkkel járé'k mögötted és nem teheté'l má'sként. A te urad Istenek ada neked engemet, hogy tápláljam és vidámítsam a te egyszülöttednek atyját." . , Igy tréfálkoza nevető szájjal és meg-