Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-13 / 162. szám

126. DELMAGYARORSZÁG 1913. julius 6. és bizalmukat a függetlenségi zászlóban elvesztették.. % " A koalíciós korszak négyéves kormányzata kezdte megérlelte az Alföld színmagyar résziében a politikai kijózanodásnak azokat a nemes és értékes gyümölcseit, amelyeket -most Tisza István gondos kézzel összegyűjtött. ők, akik harminc év óta, szakadatlan sorban függetlenségi jelöltre adták le szavazatukat, — a legjobban tudták, mi mindent igért nekik egy emberöltőn keresztül a függetlenségi politika s abból, amikor hatalmon voltak, mily keveset tartott meg. i Ellenségei voltak <a kiegyezésnek — és tiz évre megkötötték. Hirdették, hogy Ausztria tributáriusai vagyunk — és két percenttel felemelték a kvótát. Évtizedekig izgattak Bosznia és Hercegovina katonai megszállása ellen —és annektálták a két tartományt, a monarchiához örök időkre hozzáláncolták. Üldözték a „császári himnuszt" — és főispánjaik levett kalpaggal hallgatták végig az általuk ,,gyűlölt"jnek hirdetett melódiát. Tüzeltek a cimek és rendjelek ellen — s belső titkos tanácsos, nagy rendjelek boldog tulajdonosa lett közülök még a csecsszopó is, ha végzete valami állami tisztségbe belésodorta. Izgattak az adók ellen, — és adóemelő törvényt hoztak. Mindezt a nagy magyar alföldi kerületek függetlenségi népe átélte, a keserves csalódásokat átszenvedte. Nyílt, egyenes, reális gondolkozásuk nem tudta fölérni ésszel, miért van kettős arca a függetlenségi politikának? Miért hirdet forradalmat lefelé és miért hunyászkodik meg fölfelé. Ha megvan még a 48, — miért kormányoztak négy esztendeig hatvanhetes alapon?! Ha pedig hatvanhetes alapon kormányozva, nem dőlt össze az ország, — miért hirdetik még most is a 48-at, amelytől valójában szabadulni szeretnének? És most észre tért az Alföld népe. A nagy alföldi kerületek felszabadulása a népbolonditó jelszavak járma alól [megkezdődött. Ezen a téren a tisztelt függetlenségi pártra még nagy és keserves meglepetések várnak. Négyszázezer koronába kerül az idei városrendezés. — Aszfaltozás, kövezés és világítás. — (Saját tudósít ónktól.) A mérnökség most készült el az idei városrendezési program megvalósításáról szóló féléves jelentésével. Ebben 'föltünteti a rendezés alatt álló, majd a mostani féléviben rendezés alá kerülő utcákat, végül kimutatást közöl .azokról az utcákról is. ahova a gázvilágitást ebben az évben részint már bevezették, részint ezután vezetik be. A jelentés, amit a mérnökség a tanácsnak is bemutat, tehát arról számol be, hogy az idei városrendezési programból mit valósítottak meg a?, első félévben és mi van még hátra ci második félesztendőre. A legérdekesebb az idei városrendezési nrogram financiális része, amelyből kitűnik, hogy az erre az évre tervbe vett utcák rendezése és világítása 400,000 koronába kerül. Ha összehasonlítást teszünk az idei és a mult évi Városrendezési program költségvetésével feltűnő differenciára bukkanunk, amennyiben a mult évi városrendezés egymillió százezer koronába került, mig az idei csak négyszázezerbe. Ennek az oka korántsem az, mintha az idén kevesebb utcája lenne már a városnak, amelyeket kövezni vagy aszfaltozni és világítani kellene. Rendezésre szoruló utca éppen elég van Szegeden most is. Csakhogy a tavalyi programba sokkal nagyolbbszabásu utcarendezéseket vettek föl, mint az ideibe. Ott van például a Kossuth Lajos-sugárut, a melynek a rendezése egymagában háromszázezer koronát emészt föl és a Kossuth j Lajos-sugáruttal most sem készültek még el egészen. Az idén is vannak ugyan nagyobb utcarendezések, mint például a Szentháromság-utca, a felsőipariskola környéke, stb., de ezek korántsem hasonlíthatók össze a tavalyi nagyobb arányú munkákkal. Az idei program szerint ebben az évben összesen tiz utcát köveznek ki és négyet aszfaltoznak. Hét pedig azoknak az utcáknak a száma, ahova az idén vezették be a gázvilágitást. Folyamatban van a következő utcák rendezése: aszfaltozzák a Szentháromságutcát az egész vonalon, aszfaltozzák továbbá a felsőkereskedelmi iskola környékiét, köve-, zik az Alföldi-utcát és ugyancsak kőburkolattal látják el a Sajka-utcát. Az ezután rendezés alá kerülő utcák pedig a program szerint a következők: aszfaltozzák a második félévben a felsőipariskola környékét és a református templom környékét; kőburkolattal látják el: a Füzes-, Dáni-, Teréz-, Damjanich-, Fertő- és Kecskeméti-utcákat, a Dorozsmai-sort és a Temesvári-körutat. A mult évi programból folyamatban van még a Kálvária-utca, a Kálvária-sor és a Back maiom előtt vezető ut rendezése. A világítási program nagyon szegényes az idén. Nem ihiába, egy-két fő utvonalat kivéve sok a panasz a város 'közvilágítása miatt. Ebben a tekintetben csaknem minden városrésznek van kívánni valója, még a bei városnak is. Tessék csaK megtekinteni az idei világítási programot: tizennyolc gázlámpát állítottak föl a Csongiádi-sugáruton, hetet a Sándor-utcában, hatot a Liliom-utcában, négyet a Sajka-utcában, ötöt a Dániutcában, egyet a Kálvária-téren és végül egyet a Szikra-utcában. Ha tekintetbe veszszük a város legutóbbi gyors fejlődését, hát bizony nagyon hátra vagyunk a közvilágítás terén. Éppen a multkorában tettük szóvá az esetet, hogy a Kárász-utca intenzivebb világítására a Stefánia-sétány ivlámpáit akarják elvenni. Ez aztán a modern városrendezési politika! De lesz talán valaki a torony alatt, aki vétót mond majd ennek a szándéknak. maguk felé. Néha ugy érezte magát, hogy egy-egy ilyen nyargalászó lény lehajlik érte ás magával ragadja, mint a lovas kozák a zsákmányát. Kétségbeesett erővel kapaszkodott a koporsó bronzcirádái'be. Olyan libegve tapadt hozzájuk, mint a cigarettafüst a kávésfindzsához, amelybe belefújták. Most áldotta csak igazán a barokkstilt, amelyet mindig többre becsült a modern stílusoknál. Ijedten gondolt rá, hogy esetleg modernstilii koporsót is kaphatott volna, amelynek sima felületeiről lesiklottak volna le görbül ten kapaszkodó tagjai. Már-már megnyugodott ebben az idegen, rettenetes zűrzavarban, amikor épen nem gúnyos és épen nem derűs, hanem végtelenül szelíd nevetés hangzott föl közelében: — Hahaha! ön nagyon fél! A pólai győző haragosan akarta kirántani a kardját, hogy a vakmerő gúnyolódó felé vágjon, de észrevette, hogy a kardja sokkal erősebb nála. Nem ő tartotta a kardját, hanem a kardja tartotta őt. Harcias kedvéről lemondott hát és tehetetlen dühvel fordult arra, ahonnan a nevetés hangzott. III. FEJEZET. Buzaszem tövében ült ott valaki és nyugodt lassúsággal fejtegette le annak háncsk'öpenyegét. Piszmogó munkáját abba se hagyva, megszólalt újra: — ön nagyon fél! — Nem igaz! Hazudik! A furcsa valaki rendithetetlenül válaszolta: — Nem. ön nagyon fél... De ez nem baj. Ez csak addig tart, amig szabaddá nem lesz. — Szabaddá? És mikor lesz az? — Amikor majd megszabadul attól a sok haszontalan lim-lomtól, amit magával hozott a sirba. Az admirális gúnyosan válaszolta: — Haszontalan lim-lom? Itt vannak az érdemrendjeim, a kardom és a koporsóm csiszolt bronzból. Mutasson egy katonát ebben az évszázadban, akinek ennyi érdemrendje lett volna! Mindez azonban fémből van és a fém tart ki legmakacsabbui. Az embereknek, amikor ide lejönnek a földbe, tartózkodniok kellene az ékszerektől, az érdemrendektől, acélíegyverektől és bronzkoporsóktól. Vannak itt szegény császárok, akik már évezredek óta raboskodnak s még mindig nem tudtak megszabadulni magukkal hozott holmijaiktól . . . Higyje el, hegy legajánlatosabb a puhafakoporsó és a gyolcstakaró. Amig beszélt, egy pillanatra sem hagyta abba a munkáját. Egymásután hajtogatta félre a buzaszem finom hártyaburkát, amely mögül ugy lüktetett ki az életre készülődő csira, mint egy beteg embersziv. Minden érintésére sejteknek rengeteg sokasága rajzott föl, finom .erecskék'ben megindult a munka, apró gyökerecskiék remegve, tapogatózva nyúltak ki, mint fájós tagok, .amelyek most szabadultak meg kötésüktől. Mindez nagyon izgalmas látvány volt. Izgalmasabb, mint egy drámai előadás, sőt izgalmasabb, mint a pólai tengeri ütközet. A pólai győző elnézte egy darabig, de tán nem állotta meg szó nélkül: — Mit csinál ön, mondja? A Valaki nyugodtan válaszolta: — Operálok. Megoperálom ezt a buzaszemet, szegény, nagyon beteg. Ott van benne, szegényben, az élet csirája. Ez okozza a lázát, ezért nem bir megnyugodni . . . Lemutatott a mérhetetlen mélységbe, a hol kavargott a tűz, vonaglottak a lángok. — Ott . . . ott lenn . . . ott van a betegség fészke. Fű, fa, ember, aki a felszínen megszületik, mindennek egy darabkáját visza magával. Mind egy-egy hólyag, amely! bői ez a betegség: az élet bugyborékol bele | a semmibe. Segítsük megszületni azt, ami meg akar születni, mert mind egy szemernyivel apasztja ezt # tüzet. Nézze, hogy nyargal körülöttünk milliárd és milliárd szikrája annak az égő betegségnek: ,az mind .rést, alkalmat keres, hogy a felszínre kerülhessen, hogy megszünlhessék. Ott künn kitombolva beteg energiáját és a pernye, ami a rettentő égésből ilde visszahull: az egy végképp lezajlott életnek nyugodt, mozdulatlan, tehát örökké boldog elve . . . Csak egy baj van. IV. FEJEZET. — És mi ez a baj? — kérdezte a pólai győző. — Az, hogy az emberi butaság mindig megakadályozza, hogy ami élet odakünn kibuggyan, zavartalanul kifejlődhessék és ezáltal elmuihassék. Útját állják mindenféle ostoba intézményekkel az energiának, sőt egyenest legyilkolják már a virágzás idején az emberéletet mindenféle ravasz fegyverekkel és amikor a piros vér belecsurog a földbe és a test utolsót vonaglik, azt hiszik, hogy mindennek vége és hogy ezzel az élettel örökre Végeztek. Oh az ostobák! Nem tudják, hogy az az élet, ami odakünn be nem fejeződhetett