Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-02 / 152. szám

1 t, DÉLMAQYARORSZÁQ 1913. julius 2 posztafőhöz vagy kalarábéhoz külön csa­tornán vezeti a vizet, vagy gondolni kell a szőlőgazdaságra, ahol hónapok keserves és aprólékos munkája után lehet gondolni csak szüretelésre. Gondolni kell arra, hogy a civilizáció emelkedésével egyre drágább és egyre nagyobb értékű lesz az emberi munka és ennek megfelelőleg az a pénz­beli érték, amelyet <a földbirtokos napszám­ba kifizetett és amelyik most már benne van annak a terméknek az értékében és az előállítási költségeiben. Nem mondjuk, hogy ez csinálja az élelmiszer piac drágaságát, azonban az egyéb okok mellett ennek az oknak is sze­repe van abban, hogy miért lett az élet drágább és miért lesz a megélhetés vi­lágszerte egyre nehezebb. Az a korszak, amelyet a szelid lelkű irók ugy igyekeznek megrajzolni, mint az aranykorszakot, a fajta középút volt a modern civilizáció és a természetes álla­pot között. A kenyérért már meg kellett dolgozni, azonban a munka még olcsó volt, a müvelésre váró földek nagy többsége mellett az emberek nem kényszerültek ar­ra, hogy ravasz és sok fáradtságot igény­lő módon kényszeritsók a földet a szüksé­gesek megteremtésére. És ezért olcsó és mindenki számára könnyen hozzáférhető volt minden, ami az élelmezéshez és a legprimitívebb szükségletek kielégítésére tartozott, annak, akinek volt, a kenyerét és szalonnáját szívesen megosztotta más­sal, hiszen .addig, amiig a készlete elfo­gyott, amúgy is következett az uj. Akkor, annyi, amennyivel a hasukat megrakják, bőven jutott az aratóknak is és mindenki paradoxonnak tartotta volna azt, hogy azoknak, akik más kenyerét le­aratják, maguknak ne legyen mit enniök. A délvidéki katasztrófa. - Múlóban a veszedelem. — (Saját \tudósítónktól.) A délvidéki viz­katasztrófának arányai szerencsére a tava­lyi borzalmas pusztulás keretén belül ma­radnak, ha csak az ujabb országos eső szét nem foszlatja e reménységet. A veszedelem első megdöbbentő híreit nyomon követte a megnyugtatás: a víztöme­gek pusztító ereje gyöngül és a falvakat el­öntő patakok visszatérnek medrükbe. Kétségbeesett, megfeszített erővel dol­goznak az egész délvidéken, megmenteni, a mit lehet a romboló ár ellen. Ez a nagyszerű védekezés és az apadás megakadályozzák, hogy újra elveszítse egy esztendő munkájá­nak eredményét az a vidék, melynek sze­gény, koldus népét az elemek esztendőről­esztendőre nyomorúságba döntik. A leg­újabb jelentések erről a szerencsés fordulat­ról szólnak, bár megdöbbentő az a pusztu­lás, melynek az áradás már eddig is oko­zója volt. A délvidéki árviz rettenetes pusztításá­ról Farkas Pál, a szászvárosi kerület ország­gyülési képviselője, aki most járta be kerü­letének községeit, melyekben szintén óriási pusztítást vitt végbe a felhőszakadás, ezt mondotta el tudósítónknak: n . Az egész szászvárosi Kerület az ászmel még erősei)b árvíznek minden baját .és nyo­morúságát szen.v-edi. Két napig jártam végig a községeket, azokat tudniillik, amelyekbe 'va i!ahogyan el lehet jutni, mert Romozhely, Piskic, Bencenc és néhány más község már teljesen el van vágva a világtól, de azokban a községekben is, amelyekbe- el lehet jutni, egész tengereken vls(z keresztül az - állami országút is, hogy a lovak szügyig járnak a vízben. A nagy állami országutat, .amely Szász­várostól Gyulafehérvárig visz, nyolc-tiz he­lyen rohanó patakok szelik keresztül. Még legséget sem éreztem azóta, kis Juliette. Tudja, hogy mióta? Juliette kacagott még egyszer. A szive azonban kalapált. Mit jelent ez? Éppen Ru­dolffal találkozik. Ezt a fiút .még talán sze­rette is egy kicsit. Ez volt az első, aki a kis lompos kasznárleányban megérezte a leen­dő, pompás, ideges, illatos Juliettet. Termé­szetes, hogy ő hozzá kellett legkegyetlenebb­nek lenni. Es Juliette kegyetlen volt. És most találkozik vele. Éppen most. Juliette érezte, hogy ravaszkodni ke!í. Nem szabad megmondania, merre utazik. De a férfiú nem vallatta. Gúnyos és fáradt sze­meivel vizsgálta egy kicsit a Juliette arcát s aztán egyhangúan, szárazon, majdnem mormolva, mint a pap az Ave Máriát, mon­dotta Juliettenek: — Holnap karácsony lesz. A kasznárék Juliskájának eszébe jutott, hogy ő nem Ju­liettenek termett. Különben is elég volt az öt esztendő. Juliette újból fehér Juliska akar lenni. Hazamegy a papához és a mamához. Szent karácsony ünnepére. De ez nagy csa­csiság, Juliette. Bocsásson meg, de nagy csa­csiság. Maga öt nap múlva jobban fogja utálni a tanyát, mint öt évvel ezelőtt. Aztán megint elszökik Budapestre. De akkor már nagyon keserű leány lesz maga, Juliette. Ak­kor magának már nem marad semmije. Tart­sa meg a tanyát és ne menjen el oda, Ju­liette. Az efélét ugy őrzi és ugy kerüli az emberi, mint valami babonás ititkot! Vagy mint én őrzök és kerülök egy régi fehér le­ányt, akiről valaha azt hittem, hogy ő adja nekem a boldogságot. Nem láttam, mióta férjhez ment. Nem is akarom látni. Tudom, vége volna .mindennek. Már pedig az em­bernek szüksége van egy tanyára, egy asz­szonyra, valamire, ami messze van tőle min­dig. Ne menjen maga haza, kis Juliette. Juliette már sirt és sirva kérdezte: — Hát hova menjek? — Jöjjön velem, kis Juliette. Megyünk együtt Firenzébe. Ha ott nem jó, megyünk tovább, ahova maga akarja. Látja, én is ké­szültem valahova. Én is azért szaladok, mert meg akarom tartani azt a helyet, ahova min­dig csak készülni szabad. A gyorsvonat megérkezett oda, ahol Ju­liettenek ki kell szállnia. Juliette fölkészül, indul. Aztán a férfiú arcára néz. És sirva ros­kad össze. Fázik s plédjeibe burkolja magát. A férfiú kiugrik a vonatból, mely pár percig áll. Visszatér és jelenti: — Minden rendben van, kis Juliette. Maga jön velem. Megyünk Firenzébe. A vonat megindul. Juliette sikoltva sza-. lad fülkéje ablakához. Látja, a kanyargó vi­cinális útját. A nagy, fehér világot. Csörgö­get hall. Az öreg kasznár csörgő szánnal most megy az állomásihoz. Megy a leánya elé, Juliska elé, akit szent karácsony haza­küld. rosszabbak azok az utak, amelyek ia hegyek­ben lévő községekbe szolgálnak. Tegnapelőtt Vajdéjen és Romozon voltam, a begy felé vivő egész utat rohanó víztömeg borítja, a hidakat a lakosság kétségbeesetten! erősiti ugyan, ide miniden pillanatban elsőd,rás fe­nyegeti őket. A víz kavicsot, görgeteget, szik­lát sodor magával és egyes helyeket annyira alámosott, hogy kocsival inár nem lelhet ke­resztül menni. — A községeket annyira elárasztotta a viz, hogy az egyes részek nem tudnak köz­lekedni egymással, Felkenyéren és Alkenyé­rcn, ahol tegnap voltam, c$ak a község egyik részével tudtam érintkezni, a másik részét teljesen elvágta a viz. — A legborzasztóbb azonban az, hogy óráról-órára ujabb felhőszakadás zudul. Teg­nap délután Kudzsir és Alkenyér között ti­zenöt kilométeres uton két irtózatos felhő­szakad,ás vert vissza ibenaiiiaket. Jég is esett, bár csak csekély mennyisigben. A veszede­lem óráról-órára növekszikj — A Marosvölgye egé zen Gyulafehér­várig egy ártenger. A legsz, miornbb pedig az, hogy ez a szerencsétlen nép ,az őszi árviz miatt elesett termésének < jyiik részétől, a megmaradt részt pedig ez almostaui árvíz fe­nyegeti. Bizonyos az, hogy az árviz rette­netes ínséggel fogja sújtani a Marosvölgyé­nek szorgalmas és dolgozó népét. ssaaBBaEaaaBBaaBBaBiaasaaaBBaanhaaBBaaBaaBaaBaBBaB Ghiilány a békéről. Eperjesen tegnap egyhangúlag képviselővé választották Ghii­lány Imre báró földmivelésügyi minisztert. Mikor Ghillánynak küldöttség élén átnyúj­tották a mandátumot, a miniszter beszédet mondott. Erős a hitem, j— mondta, — hogy alkotásaink becsét a közönség mielőbb ér­tékelni fogja, sőt ugy látom, hogy különösen az Alföldön ez már be is következett. Ott már átértették a becsületes magyar politika kö­vetelményeit. Aztán igy folytatta: — A hódmezővásárhelyi és aradi, to­vábbá a gyomai esetekből, mely kerületben legközelebb kellemes meglepetésre van kilá­tásunk és a törvényhatóságok megnyilatko­zásaiból látható, hogy a higgadtak belátása már útban van. Ettől remélem én közálla­potaink javulását és normális mederbe ju­tását. A történtek után senki sem követelheti tőlünk, hogy mi kezdeményezzük a békét, de ha az ellenzék jön a kezdeményezéssel, ben • niink meg fogják találni a hajlandóságot és a komoly törekvést a megértésre és a kibonta­kozásra. Az eperjesi munkapárt üdvözlő táviratot küldött Tisza István gráfnak és Khuen-Hé­derváry Károlynak, a munkapárt elnöké­nek. Uj miniszteri tanácsos. A vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a király Neményi Imre idd miniszteri tanácso­si oimmel és jelleggel falrulházatt miniszteri osztálytanácsost miniszteri tanácsossá, 1Schindler Arthur dr. miniszteri osztálytaná­csosi cimmel felruházott miniszteri titkárt pedig miniszteri osztálytanácsossá nevezte ki. Telefon 515. Kizárólag helybeli, hírne­ves asztalosmesterek által készített, elismert jóminő­ségű és bámulatos olcsó első kézből csakis az Egyesült Műasztalosok Butorraktárában (Szeged, Tisza Lajos-körút 19. szám alatt, Kertész pékkel szemben) kap­hatók; esetleg részletfizetésre is. r I ól V

Next

/
Thumbnails
Contents