Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-02 / 152. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szán ára 10 BUér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28- félévre . . K 14.negyedévre K 7 — egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 152. szám. Szerda, julius 2 Az alföldi mezőn. Péter-Pál után, ősi szokás szerint az ezután következő hetekben most már a pengő kasza és a sarló lesz a legnagyobb ur Magyarországon. Lehet, hogy ez a kivételesen hűvös időjárás még néhány napi haladékot jelent, azonban a vetések már sárga táblákat rajzolnak be az alföldi mező zöld végtelenségébe és a buzaszálak egyre nehezebben emelik nehéz kalász fejeiket. Aratás! . . . Régi regények és leírások olyan nagyszerű és szép képét tudták rajzolni ennek még abból az időből, amikor — állítólag — tej jel-mézzel folyó Kánaán volt az ország és nem multak el azok a patriarchális idők, amelyeket ugy szokás emlegetni, mint az aranykort. Akkor az első pendülő kasza örömünnepet jelentett munkásnak és gazdának egyaránt és arató-ünnepeket ülték Péter-Pálkor széles ez országiban mindenfelé. Fölszallagozott legények búzavirággal díszített kalászkoszorut hoztak a földesúrnak, a földesúr pedig vendégéül látta az egész falut, az öreg udvarház udvarán szólt a muzsika és röpködő kurtaszoknyás parasztlányok táncra perdültek a jókedvűen kurjongató parasztlegényekkel. Ur és paraszt egyformán örültek az Istenáldásának, mert az egyforma örömet és szerencsét jelentett mindkettőjüknek. Vájjon voltak-e ilyen idők egyáltalában? Ma, amikor arató-ünnepek helyett egyre sűrűbben hangzik az aratósztrájkok harci lármája, nehéz hinni ezeknek a szelíd kedélyű íróknak, akik olyan gyönyörűen tudták rajzolni a jó ur és jó szolga viszonyát. Valahogy az lehet az igazság, hogy az urak és a szolgák soha sem lehettek sokkal jobbak, mint mostanság, azonban a viszonyok voltak mások, ugy, hogy azoknak a nyomását kevésbé érezte meg a szegény ember. Akkor, amikor még több dal, mint káromkodás hangzott el ilyenkor, aratási időben, az az istenáldás, amit az éles kasza vágott, olcsó volt és mindenki részére könnyen hozzáférhető. Ak| koriban mondották azt, hogy a magyar megfúl a maga zsírjában, mert mindenkinek fölöse termett, arra még nem gondoltak akkori gazdag földesurak, hogy a terményeiket külföldre vigyék, idegen országban árulják, az idevalók számára pedig, fölösen sok termett. A munkaerő nem volt drága, sőt akkoriban a jobbágyság korában, majdnem ingyenben volt. Ezért élelmi cikkekben a legnagyobb olcsóság volt az országban, csak ugy, mint a mai félkulturált országokban. Majdnem azt lehetne mondani, hogy az élelmi cikkeknek az áremelkedése lépést j tart a civilizáció haladásával, aminők egy ' egyszerű és kézenfekvő magyarázatát \ mindjárt meg lehet adni, anélkül, hogy bemélyednénk a többi, bonyolodottabb magyarázatba. A civilizáció haladásával egyre több munkát kell fektetni a mezőgazdasági termelésbe is, hogy ezen a téren milyen óriási utat tett meg az emberiség, csak össze kell hasonlítani azt a módot, amivel az első primitiv ember szerezte meg a táplálékát, a mai belterjes mezőgazdasággal, vagy okszerű kertgazdasággal. Az a primitiv ember egyszerűen fölmászott a fára és leszedte azt a gyümölcsöt, amellyel az éhét oltotta. A fát nem Ö ültette, nem ő gondozta, most látta életében először, nem is fogja többé látni, mert vándorutján és kóborló járásában megy tovább előre. A terménye munka és fáradtság nélkül mégis az övé. A szükséges hustáplálékát megadta az erdő, melynek minden vadja az övé volt, csak meg kellett ölnie, hogy pecsenyéje legyen belőle. Ez a vadember vagy koplalt, ha olyan vidékre került, ahol ki nem elégithette a legelemibb szükségleteit, vagy olyan bőségében volt az ennivalónak, hogy az semmiféle értékkel nem birt előtte, mert hiszen az erdő, a gyümölcstermő fa sokkal bővebben adta a maga kincseit, mint amennyire neki szüksége lehetett, az élelmicikkek pedig vagy semmi, vagy alig számbavehető munkát reprezentáltak. Ezzel szemben gondolni kell arra a kertmüvelésre, mely minden egyes káJuliette Firenzébe megy. Irta : Ady Endre. Juliette megkiváiita öreg szülőinek a csókját, öt lármás 164 hosszán nem háborgatta ilyen gerjedeleni. Nagy éhü, lompos és rosszul táplált leányként került Budapestre. Ilyenkor a leánynak irtás dolga van. Legelőször is a fogait kell gondoznia. Legyenek épek és élesek a kicsi fogak. Legyenek nagyon fehérek és szépek. Csak ilyen fogakkal lehet beleharapni a férfiúba és a pénzbe. Szépen falt az délből Juliette. A vén, rokikant kasznár-pár leánya. Juliette teljesen eltemette Juliskád Nem is akart emlékezni a tanyai házra, honnan kiröpült. Mikor aztán már illatos fürdőt vehetett minden napon, fölébredt mégis Juliska. Eszébe jutott Juliettenek a kis tanyai ház. A két kis öreg ember. Az apja és az anyja, kik öt év előtt nagyon sírhattak. A íyöngéd érzések akkor költöznek az ilyen leinyakba, mikor a bőrük megfinomodik. Juliette pompásan gazdálkodott. Amint ez egy kasznár-kisasszonyhoz illik. Volt már pénze $ megszállták már gyakorta őt meleg ihangilatok. Éppen egy barátiával szakított Juliette. A szegény fiúnak nagíí bűne volt. Fölváltotta az utolsó ezresét. Havás december napon levelet irt az apjának Jiiliette. Hogy talán már elsiratták s meggyászolták őt. iolott ő él. Elkivánko;•'(:: hazulról, mert dolgozni akart. És nem akart a tanyán megvénülni. Budapest nem kegyetlen város. Aki tud dolgozni, az szépen megélhet itt. Sokat küzködött ő az öt év alatt. De most állása van, ime. 'Most már bátran mer az ő imádott szülőinek szine elé kerülni. Közeleg szent karácsony napja. Otthon akar lenni ez estén. Anyácskája ölébe akarja hajtani a fejét, mint régen. Hallgatni akarja a béresgyerekek kántálását. Édes apjával dióra akar kártyázni. Pihenni akar az ő kis Juliskájuk. Az ő kis Juliskájuk: igy irta. Hogy elküldte a levelet, (napokig nem aludt. Kisleányságának minden emléke föltámadt benne. Siró, dacos vágyakozással vágyakozott haza. Hazamegy, hazamegy, ha nem akarják is. Meg akar tisztulni otthon a tanyán. Sírt és kacagott, mikor az apja levelét olvasta. Az öreg, iromba betűk szinte kiabálták az örömet és szeretetet. Táncoltak tanyai jókedvvel a vén kasznár betűi. Jöjjön. Jöjjön haza, Juliska. Kegyes az idei karácsony. Hazahozza az elveszett leányt. És készült boldogan haza Juliette. Elnézett a budapesti házak magas, havas tetője felett. Már látta a tanyát. Röpülnek hazafelé a csürgő szánnal. A vén kasznár maga is elébe jött a kis leányának. Odahaza diszitgeti a Juliska szobáját az öreg asszony, Juliska anyja. Majdnem eszelős lázzal ült a vonatba Juliette. Aztán számítgatta. A gyorsvonattal délig kell utaznia. Azután várnia kell egy állomáson. Oh, borzasztó lesz a várakozás. Aztán beül a kis vicinálisba. Délután öt órakor kiszáll. Aztán egy óra alatt hazaröpiti a szánka; jó lesz, be szép lesz. Fázott és égett Juliette egész teste. Reggelizni bement az étkező-kocsiba s ott iszemberült egy úrral Juliette. Meg se nézte jól. Meg se akarta nézni. Kire kíváncsi ő ma? Senkire, senkire, csak az ő drága, aranyos, jó öreg szüleire. Meg valakire, aki ö volt, Juliskára, a tanyai kasznárleányra. 0 nem is Juliette már. 0 már Juliska. Aztán mégis ráemelte az arcát étkező társára Juliette. S aztán rögtön nagyon megdöbbent. Fenyegető, zuduló veszedelmet érzett. Csipkés kis kendőjével a homlokához nyúlt. Mintha verejték gyöngyöznék ott. Megtörülte s ajkához csúsztatta le a kendőt. Ekkor elszabadult minden. Mintha lebukott volna a vonatról Juliska. Juliette hangosan fölkacagott: — Hova tette a bajuszát, Rudolf? A férfiú is kacagott. Várta ezt a kacagó közeledést. Visszakacagott Juliettere: — A gyász miatt. Magát gyászolom. — És hová utazik, Rudolf? — Hjah, azt én nem tudom. Erre a szokásomra még emlékezhetik. Valamerre Délre talán. — A téltől ijedt meg? , — Bizony a téltől, kis Juliette. Rettenetes csapás a tél olyan bőrű embereknek, mint mi. Hiába melegszem. Különben me-