Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-24 / 145. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12 — negyedévre K 6 — egy hónapra K 2'— Egyes száia ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28- félévre . . K14.negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhiratal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 145. szám. Kedd, junius 24. Tegnap és ma. Kicsinyelni, gúnyolni próbálják azt, hogy a monarchia külügyi politikájának nevezetes megnyilatkozása Magyarország fővárosában, a magyar országgyűlésen történt meg s 'hogy Tisza István fejezte ki a monarchia akaratát. S teszik ezt azok, akik állandóan siránkoznak s keseregnek azon, hogy a külügy terén nem érvényesül nemzetünk. Apró követségi és konzulátusi ügyeket a magyar nemzet világraszóló sérelmeivé fújnak, — mikor pedig világraszóló módon nyilatkozik a magyar nemzetnek nem jcsak paritása, hanem a monarchiában való domináló helyzete is, akkor ez nekik kicsinylendő semmiség. Annyira elvakítja őket a pártos - indulat, hogy nemzetük kifelé való nagy tekinté- j lyén is csak gáncsolni valót találnak. Mert jj mit ér nekik a nemzet erejének föllendülése, külpolitikai súlya. Ausztriával szemben való fölénye, ha mindezt Tisza István szerzi meg! Nagyon kifogytak a fegyverékből és gondolatokból, no meg sehol sem találnak támadható pontot Tisza István kormányán, — ezért még mindig az előző kormányt támadják, az előző kormánnyal próbálják Tisza Istvánt ütni. A magyarság és műveltség minden hagyománya ellenére, mé gtávozása után is gyűlölködő módon támadják azt a férfit, akit meg nem engedett eszközökkel birtak távozásra. Holott müveit úriemberek — s ,mégis csak ilyeneknek kell az országos politika minden tényezőjét tekinteni — soha, de soha nem bántalmazhatják az oly ellenfelet, aki távozott s aki utjukba nem áll. Nem bántalmazzák, már azért sem, mert akaratlanul is gondolnak a hires mesére a megrugdalt oroszlánról, aki az őt gyalázónak a hires ,,tu daedecus • natureas"-t vágta arcába. S mégis, — bármily moráltalan és logikátlan az, hogy még mindig gyűlöletükkel üldözik Lukács László kormányát, >— értjük viselkedésüket. Lukács László kormánya oly nagy változásokat létesített az erőviszonyokban, oly hatalmas sebeket mért az ellenzékre, oly jelentős nagy reformokat kezdeményezett, hogy a rá való visszaemlékezés is még nagyon fáj az ellenzék vert csapatainak. E fájdalom tör ki belőlük — szidalom alakjában. , Ha moráltálán az £z eljárás, amelyet a volt kormánnyal szemben tanusitana'k, — alkotmányellenes az a jelen kormánynyal szemben. Hiszen a miniszteri felelősség elve szerint — bármily rokonszenvvel, nagyrabecsüléssel és bármily teljes lelki harmóniával viseltetik valamely kormány az elődje iránt — minden kormány csak a maga müveiért vállal felelősséget. S az alkotmány fundamentumát támadja' meg az ellenzék, midőn állandóan ugy mesterkedik, hogy az egyiknek a felelősségét a másikra hárítsa át. S teszi ezt az t az ellenzék, ameily még a saját régebbi tetteiért sem akar felelősséget vállalni. liisz hányszor halljuk minden ellenzéki vezér szájából, hogy ő ma — mint ellenzéki vezér — egészen más, mint volt koaliciós miniszter korában s a mai ellenzéket egyáltalán nem szabad a volt koalícióval azonosítani. Önmagukkal szemben ily szabadelvűek ők. Nekik a saját korábbi eljárásukért sem kell felelősséget viselniök, a mai kormánynak ellenben az előbbi kormány minden legapróbb resszort-ügyéért is vállalnia kell a teljes felelősséget. Igy őrlik ők meg szu módjára az alkotmányosság alapelvét, az állami élet garanciáját. Mert nagy biztositék rejlik abban, minden kormány független lehessen s a maga legjobb belátása szerint cselekedhessék. S mit sem változtat ezen az elven az, ha két kormány egymásután ugyanegy pártból kerül is ki, ugyanegy pártra alapítja is hatalmát. Ebből nem az következik, hogy az ujabb kormány az előzőnek minden speciális intézkedését vakon, önállóság nélkül, szolgai módon kövesse, hanem csak az, hogy elvben, eszmében ugyanaz maradjon. Hisz épen azért támad egy és ugyanazon párt köréből egymásután több Kormány nálunk is, a világ minden alkotmányos országában is, hogy az általános elvek azonossága mellett a részletek másmás alkalmazása váljék lehetővé. S a pártélet törvényeit döntené el, az önálló egyezmények érvényesülését szüntetné Talány. Irta: Pierre Bihan. A nehézillatu levegőben egy rezzenés sem hallatszott ... a selyemvánkosokkal borított kereveteken mintiha mindmegannyi márványalak pihenne . . . S ime, valaki ledönté a Csend szobrát . . . darabokra törte, szavakkal, amelyek ott zsongtak füleink körül . . . Valaki pipáját a kis .kályhára fektette, amelyből mintegy láthatólag illatozott ejö az ópium . . . Árnyékok táncoltak körülöttünk és szomszédom halkan beszélni kezdett. Kinek beszélt? Rátekintek s látom, hogy nincs kora . . . haja fehérsége egybeolvad arca hideg, vértelen márványszerüségével s e sok fehérségben szemei ijesztő feketének látszanak, mélységesen, lélekejtő sötétek-* nek ... — Mikor <e dolog történt ... — mormogá — kedvtelésből utaztam körül a világot .. . Mikor történt? és hol? . . . ezer év előtt? s talán nem is a földön? . . . Olykor emlékezem, hogy akkor még éltem ... fiatal voltam, telve életkedvvel ... Az Óceán túlsó felén egy városba tévedtem, a mely távolról olyan volt, mint egy ezüstből faragott szikla ... Itt lakott családunk egy régi barátja, don Pablo y d'Aguilar. Mikor meglátogattam, verandáján . . . tegnap volt-e? . . . emlékezem ... két szeliditett óriáskígyó heverészett . . . egy néger nő a banjót pengette, két fiatal indus nő virágfüzért font és ott volt Anita d'Aguilar, don Pablo leánya. Közeledtemre fölemelkedett a kerevetről ... a felségesen, gőgösen, pompázatosan szép szűz . . . akinek fehér homloka felett éjfekete hajfürtök repdestek és szemei ugv csillogtak, mint a villogó, fekete gyémántok . . . Rövid leszek. Egy hónap multán Anita felhatalmazott reá, hogy atyjától kezét kérjem, don Pablo pedig örömmel fogadott fiául. Most már nem volt egyéb hátra, mint hogy sietve visszatérjek Európába és sebtiben elintézzem a szükséges formaságokat. ön, aki most itt és igy lát, bizton igy képzeli a mese végét: — Mikor viszszatért, holtan találta! . . . Nem! Mikor visszatértem, a hegymenti ezüst házikóban csak egy haragtól és szégyentől megtört öreg embert találtam, don Pablot! Egy olasz kalandor, aki már régebben kosarat kapott, megérkezésem előtti estén megszöktette Anitát. Anita bizton csak komédiából egyezett bele, hogy a feleségemmé legyen, hogy ezáltal más oldalra terelje apja figyelmét s megkönnyítse szökését. Kevéssel utóbb ismertem meg a jótékony ópiumot . . . Kalkuttában . . . miután végkép elbúcsúztam don Pablotól . . . S akkor újra kezembe vettem vándorbotom. Vonatról-vonatra, hajóról-hajóra vetődve, már nem is kérdeztem az országok nevét, amelyeken átsiklottam. Semmi sem érdekelt... Mézesheteim éltem az ópium füstjével, álmaim föllegén csodás, uj képek lebegtek, oly megkapó erővel, bogy a való élet benyomásai színtelen, fakó árnyakká sülyedtek . . . Aztán bekövetkezett az időszak, amikor az ember hiába kétszerezi meg az ópiumadagot, hogy álmai tündérvilágát uj, káprázatos fényre gyújtsa . . . Álmondtam-e utazásaim? . . . vagy utazva álmodtam? Egy nap, egy városban, amely előttem örökre névtelen marad, hatalmas fényárban uszó, modern palota előtt álltam . . . Valami, márvány- és aranyban uszó Casinó előtt . . . Gépiesen haladtam át a termeken, amelyekben emberek táncoltak, vagy a játékasztalok mellett szorongtak ... A homlokzat egy sétányra nyilt, amelynek végén viz csillogott, mint Versaillesben, de azt hiszem, e viz a tenger volt , . . Körülöttem fényes öltözetű nők zsibongtak . . . mintha egy-két arc ismerősen mosolygott volna felém. Álmodtam-e? Talán. S egyszerre mjnden vérem . . . minden szegény, szintelen vérem a szivembe szökött . . . Anita is ott volt!... Megembereltem magam és köszöntém s ő pillanatnyi habozás után, kinyújtott kézzel lépett hozzám. Aztán csevegtünk . . . eleinte igen nyugodtan, szinte közömbösen, mint két véletlenül összetévedt, felületes ismerős .. . Aztán kerülve a tömeget, lesétáltunk a viz szélére . . . Minő csend. Istenem! Mintha álomországban járnánk . . . Olykor fölcsendült a csalogány bűbájos éneke az ölajbokrok között . . . Este volt! Némán néztem a mellettem baladó, teljes pompájában kibontakozott szépséget . . . Asszony...