Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-15 / 138. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1913- junius 15. ció majd föl fogja ismeri a maga uj szükségleteit és szívesen átveszi a terheket, a melyek az előző kor alkotásai róttak reá, annál inkább, mert ezek a terhek nem a város lakóit fogjék érdekelni, hanem tisztán a városnak, mint erkölcsi testületnek anyagi erőkészletét. A város közönségének pedig ötven milliót meghaladó vagyona van; olyan anyagi erőforrása, melyre a képzelhető legbiztosabban támaszkodhatik. Feltétlenül a nagy kölcsön fölvételének kell tehát megelőznie 'a legközelebbi évek városépítő politikáját. Debrecen, Nagyvárad és Temesvár megmutatták, hogy a nagy koncepciók ideje elérkezett. A mostani pénzszűke nem riaszthatja viszsza a hatóságot attól, hogy megkezdett munkáját a nagy arányok fentartásával folytassa, mert ami Szegeden a modern városból ma van és ami még belőle hiányzik, az mind előfeltétele annak, hogy e falak között intenziv szellemi és társasági élet fejlődhessék, tehát hogy ennek a városnak valaha számottevő súlya és jelentősége legyen. Visszaadják Az Est ko'portázsjogát. Budapestről jelentik, hogy Az Est kolportázsjogát valószínűleg már hétfőn visszaadják s ez esetben az egész ország területén — Szegeden is — szabad az utcán árulni Az Estet. Az aradi mandátum. Tisza István grófnak végre italált elten jelöltet az .ellenzéki ipárt, még pedig Széchenyi Aladár girólf személyében, akiinek érdemiéi vammak albiban, hogy a függetlenségi pártok fuzionáltak. Búcsúzás és köszöntés. — Tisztelegtek a Házban Tiszánál és Beöthynéi. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőház tisztviselői kara ma délelőtt tiz órakor búcsúzott Tisza István gróftól, mint a képviselőház volt elnökétől és közvetetlenül utána tisztelgett Beöthy Pálnál, az uj elnöknél. Tisza Istváni grófhoz, akinek a képviselőházi elnöki fogadótermébe való belépését élénk éljenzéssel fogadták, Dessewffy Arisztid elnöki tanácsos a következő szavakat intézte: Midőn a képviselőház tisztviselői kara nevében, tiszteletteljesen üdvözlöm Nagyméltóságodat a magyar királyi kormány élén, bensőén, átérzett megilletődéssel veszünk bucsut excellenciádtól, ami volt jóságos elnökünktől. Országos gondja közepette is a Ház legkisebb alkalmazottjának is nyitva völt excellenciád ajtaja bármikor; de nemcsak az ajtaja volt nyitva, nyitva volt a szive is. Ugy ezen testületnek, mint egyes tagjainak erkölcsi és anyagi érdekeit állandóan a szivén viselte s azokat valóra váltotta. Fogadja ezért kegyelmes uiüam ^tiszteletteljes buesuzásunk ez ünnepélyes óráján meleg hálánkat és hűséges ragaszkodásunkat. Engedje meg kegyelmes uram, hogy ezen tisztikart (kegyes jóia.karatu eímlékébe ajánljam és hogy Nagyméltóságod nehéz további munkájához a jó isten legjobb áldását kérjem. Tisza István, gróf miniszterelnök igy felelt: — Uraim és hölgyeim! Engedjék meg hogy csak egy pár, .egész rövid búcsúszóval mondjak köszönetet azért a kötelességtudó, megbízható, hü tevékenységért, amelyet az alatt a nem hosszú, de talián eseményekben gazdag idő alatt kifejtettek, amelyet itt együttes, vállvetett munkával töltöttünk el. Én biztosíthatom önöket róla, hogy csak kellemes emlékeket viszek magammal s legföljebb azt sajnálhatom, hogy többet nem volt alkalmam tenni ,a tisztikar érdekében és kérem önöket, hogy tartsanak meg önök is •szíves jó emlékezetükben; legyenek róla meggyőződve, hogy én a barátság érzéseivel gondolok önökre vissza és a jövőben is nagyon fogok örülni, ha bármiben szolgálatukra vagy segitségükre lehetek. Ezután Tisza István gróf visszavonult és Beöthy Pál, az uj elnök jelent meg a képviselőház választott tisztviselői karának élén a teremben. A választott tisztviselők ugyanis a képviselőházi jegyzők ugy p régi elnöktől való búcsúzásnál, mint az uj elnök üdvözlésénél szintén jelen voltak. Beöthy Pál elnököt, akit szintén élénk éljenzéssel fogadtak, Dessewffy Arisztid elnöki tanácsos ezekkel a szavakkal üdvözölte: • Ttezíteiletteíljies önömmel üdvözlöm Nagyméltóságodat, azon a magas polcon, amelyre a képviselőház bölcsessége emelte, önömmel mert exoeltenicLád alelnöki működése folyamán .nem egyszer voílt alkalmam meggyőződnöm arröl a jóindulatról, amellyel a Ház alkalmazottai iránt 'viseltetik. Hiszem, sőt tuidom, hogy ,e tisatilkair igaz becsvággyal, hü séges ikötelessógtudással és komoly munkával! fog iigyekeani nagy méltóságod bizalmát mielőbb és minél iteláesöbben, kiérdemelni. Ezen meggyőződésben kiérem addig is eXicelterneiád jóinidiitatát és .ismételten tisztelettel üdvözlöm tisztikarunk élén. Az .isten hozta nagy méltóságodat a Ház elnöki szélkébe! Beöthy Pál elnök :igy válaszolt: Tisztelt barátom! Tisztelt hölgyeiül és uraim! Nagyon szépen köszönöm azokat a szíves üdvözlő szavakat, amelyeket az elnöki tanácsos na- ,a Ház tisztikara nevében szíves volt hozzám intézni. Hiszen mi nem mint uj emberek állunk egymással szemben; másfél éve már, hogy én i® ismerem önöket, őrnők is ismernek engem egy bizonyos mértékig. Nekünk -a kötelesség utján kell együtt haladnunk. Aura kénem önöket, hogy komoly emberek komoly felfogásával gyakorolják ie .kötelességet. Nem hiszem ugyanis, hogy bármikor elő fog fordulni, hogy a tárgyilagosság kötelességeinek gyakorlása bensirva emlegették jóságát .és nemes, emlékezetes cselekedeteit: urambátyámnak nem ízlett a pipa, nemzetesasszony majd kisírta Két szemét, Boris jajgatott kamrájában és a széleshátu lovak az öreg Mihálylyal lehajtották nagy fejüket, mikor öcsémuram a ko- i porsóban felébredt. Máskor egyéb tréfákkal j fűszerezték unalmas életüket a falusi korhelyek, amely tréfáknak központja Ferenc öcsémuram volt. Hogy jobban lássuk öcsémuramat, mondjuk el, hogy szürke szakállán kivül vékony hangja volt és szőke haja, már nagyon régen hízásnak eredt tömör teste, amióta a méhesben nagyokat szundikál nyári délutánonkint. Tudomány dolgában csak annyira volt, ahol a falusi barátai adomái kezdődtel* Hej, hogy szedte öcsémuram ezeket .az adomákat! Rögtön megtanulta őket és odahaza örömmel mondta el a nemzetes asszonynak. Az adomák miatt nemzetesasszony olykor keményen a szájára legyintett öcséinuramnak, és még a vén Boriska is szégyenkezve dugta be a fülét. — Bezzeg a huszártrombitát meghallod, — szólt közbe urambátyám Borisra célozva, és felcsillanó szemmel hallgatta öcsémuram adomáit. Fejével billentett és pipáját kiverve igy szólt: J — Na látom, hölgy 'nem ütöttél rám, amice! Én nem sokat beszéltem a fehércselédekről, inkább mindig körülöttük voltam. Kérdezd csak meg a nénéd ... Nemzetesasszony ilyenkor az asztalra csapott és öreg arca elpirult: — Nem hallgattok, lókötők! Mert mondják, hogy oda előre Szeienczy János ur és Fátyol Ilona kisasszony szökve, titkon, nagy szerelemmel lettek az egymáséi. De mikor volt az! Ha olyan nagyon régen is, nem belepirube ma is az arc és kigyúl a megtört tekintet? Történt — történt, — hogy is történt? Hogy öcsémuram egyszer megint szerelemre gerjedt. Keresnénk, ki volt a szerelme Ferencnek, hát cselédi sorban találjuk. Borisnak — .az öregnek — volt az unokája, aki a faluból, mint névtelen, mindenkitől elhagyatott poronty került a városba. Sok év mult el, apja, anyja meghalt a lánynak, csupán nagyanyja élt, a vén Boris, amikor a városból előjött. A szőke és a pirosarcu kisaszszonyban ki ismerte volna fel a névtelen, ágrólszakadt gyereket? Szép ruhája volt, napernyője, kalapja és kék szemével ábrándosan nézegetett Borisra, a vénre, akiinek látogatására urambátyámékhoz jött. Nemzetes asszonynak mindjárt nem tetszett a dolog. — Meddig marad itt ez a leány, Boris? — kérdezte szigorúan. A vén. cseléd, akit unokája látogatása boldoggá-boldogtalanná tett, megzavarodva rebegte, könnyek között: — Csak egy napig, nemzetes asszony. Férjhez megy a városon egy kovácshoz, hát eljött, hogy lásson még egyszer az életben. — Azért! — mondta a nemzetes asszony keményen. — Azért, lelkem jó úrnőm; Tercsi — mert Tercsinek hivják, — addig mig itt lesz, •egy kis zugban is meghúzza magát. Szívesen látom szép ruháját, rózsás napernyőjét. Jó szolgálata volt a városon és pénzt takarított meg. i t •' — Azért! — ismételte nemzetes asszony és végigmérte a vén Borist. — Nekem nem tetszik az unokád, érted! — Igy szólt a szigorú asszony és becsapta az ajtót. Tercsi pedig mindenkinek tetszhetett. Mondatott, hogy szőke volt és piros arcú, de nagyon pirosarcu, és mindjárt az első délelőtt — nyár volt, a porban verebek ferdőztek, — hosszú sleppes ruhájában, tollas kalapjában büszkén végig sétált a falun. Senkire se nézett és a 'hancúrozó, inges gyerekeket szép ruhájában vigyázva kikerülte. Napernyőjét vállán forgatta és a parasztasszonyokra az orrát fintorgatta. A templom mellett épen öcsémuramba ütközött, aki ott egy lócán pipázott és a paphoz átkiabált mindenféle gúnyos szavakat, a melyeket korhely barátaitól tanult. A vén, mogorva tiszteletes a kerítés mellől válaszolgatott, nem kevésbbé gorombán. Társalgásukat bizvást hallhatta az egész falu, de már senkise hallgatta. Tercsi tehát arra ment. Öcsémuram a pipát is kivette a szájából, ugy megnézte. A keserű pap is elhallgatott. — Szép kisasszony, mondta a pap egyszerre, hogy tetszik magának falunk? Tercsi a papra nézett. — Szép falu, felelt és zavarba jött. Tovább ment és sleppes ruháját még jobban a porba eresztette. Igen vigyázva lépegetett és gondolt arra is, hogy gombos cipőjét lássák. Hogy eszébe jutott-e, ő itt a porban ugrált az inges gyerekekkel', hogy némelyek emlékeznének a Bohókék Terkájára? Nem, nem. A szobalány minek emlékeznék a múltra, midőn itt mindenki nagy kisasszonynak tartja őt. Többen látták, amint urambátyám portájára betért délfelé, és látták öcsémuramat is, aki a kapubálványt támogatta, hogy kalapját zavarában lekapja és kezet csókol, mint néha, ha bűnei megsokasodtak, a nemzetes asszonynak. És délután, mig nemzetes asszony a ripszkanapén szunyókált, öcsémuram Boris kamrájába szökött és nagyon nézegette Tercsit. Eleinte persze nem igen szólt, mert Tercsinek pergett a nyelve a városról, városban! szép életről, a promenádról és a huszár-