Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-14 / 137. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12-• negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K 14.— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 137. szám. Szombat, junius 14. Sajtó és szabadság. Válasszuk ketté e kettőt, illetve a kettős fogalmat és necsak sajtószabadságról beszéljünk, hanem a sajtóról és a sajtó szabadságáról. Sok év óta panaszolja a sajtó, hogy a sajtóra vonatkozó törvényszakaszoknak oly hézagai, hiányai, fogyatkozásai vannak, melyek orvoslásra várnak. Igy hát nemcsak a társadalomnak, hanem a sajtónak is — sőt elsősorban a komoly s hivatása tudatában élő sajtónak — kell örvendezni azon, — amit Tisza István gróf, mint miniszterelnök bejelentett, — hogy sajtótörvény fog készülni, amely a sajtószabadság elvének s az esküdtszéki intézménynek — tehát minden szabadság-biztositékának föntartásával és megőrzésével — a sajtót igazi hivatásában mjegvédeni, féktelenségeiben és túlkapásaiban pedig gátolni fogja. Hogy a társadalom évtizedek óta mennyire kívánja az ily törvényt, itt nem kell bővebben fejtegetni; hiszen állandóan hangzik a panasz, hogy a magánbecsület, családi élet jóformán védtelenül áll egyes orgánumok túlkapásaival szemben, — védelemre szőrül a köz-szemérem' és közerkölcs is. A féktelen izgatás, állandó gyűlöletkeltés, rágalmazó terrorról nem is szólva, az egész müveit társadalom érzi, hogy az ízlésbeli, értelmi és erkölcsi elvadulásnak határt kell szabni, különben teljesen elzüllik a közélet, nem marad a felszinen sem kiváló egyén, sem erkölcsi érték. Ámde ezt nemcsak a társadalom érzi, hanem mindenekfölött maga a sajtó. S voltakép magának a sajtónak életérdeke az, hogy ügyeit végre törvény szabályozza. Mert amily mértékben szűnnek meg túlkapásai, oly mértékben nő meg erkölcsi tekintélye és súlya. És minél gondosabb törvény állapítja meg jogait, annál nagyobb biztonság és annál teljesebb szabadság jut neki. Mert erre is 'kell gondolni, — mert főként erre kell gondolni, ha a sajtóról és a szabadságról van szó. A rendezetlen állapot, az anarchia lehetősége veszedelmesebb mindennél s ezt szünteti meg a sajtótörvény, midőn jogokat és kötelességet, felelősséget és következményeket gondosan megállapít. De még más szempontból is csak örvend a sajtó minden lelkiismeretes munkása annak, hogy a sajtószabadság intézményes fentartása mellett a féktelenségek orvoslása következik. Ugyanis minél rendetlenebb a sajtó ügye, minél nagyobb kinövések mutatkoznak rajta: annál hátrányosabb helyzetbe jutnak a sajtó értékes munkásai, a szellem kiválóságai, az igazi irók, publicisták s mind, akiknek müvei érdekében a sajtószabadság kivivatott. Mert a valódi jeles irók nem tudnak és nem is akarnak oly alantas ihangon, rágalmazó, féktelen stílusban irni, mint amilyen a sajtó-anarchia idején lábra kapott. A jogtisztelő sajtótörvény tehát magában a sajtóban végez lényeges átalakitó munkát, — a nemesebb, értékesebb erőket hozza felszínre s még a kevésbé nívós irókat is választékosabb hangra és előkelőbb írásmódra szorítja. Mivel pedig az uj törvény a bejelentés értelmében a szabadság intézményes biztosítékait fentartja, semmi irány, politikai fölfogás szabad véleményében kárt nem szenved: hinni lehet és várni is, hogy nemzetünk e reform folytán szellemi, társadalmi vagy politikai javaiból semmit nem veszt, de annál többet nyer tisztességben, becsületben s jogvédelemben. Különben is hiába akarják az ellenzéki sajtó bizonyos orgánumai Tisza Istvánról azt a hiedelmet kelteni, mintha ő a sajtószabadság s igy a szellemi munka ellensége volna. Ezt annál kevésbé hitethetik el Tiszáról, mert hisz országszerte tudvalevő róla, hogy nemcsak lelkes hive az irodalomnak, különösen a magyar irodalomnak, — hanem maga is munkása. Számos könyvet, társadalmi, ökonómiai, történelmi tanulmányt, értekezést és cikket irt és örömmel vett részt irói mozgalmakban is. A napi sajtó hasábjain számos alkalommal jelentek meg munkái, amelyek egybegyűjtve sok kötetre terjednének. Maga is erős, harcos egyéniség lévén, másban is becsüli e tulajdonságot, — igy a magyar A nevelőnő. Itta: Lagerlöff Zelma. A gyermekszobában nagy zsivaj volt, olyan, hogy biztosan disznóölést játszottak és minlha kihozták volna a legélesebb nagy kést a konyhából. Ám azért nyájas mcsoiylya! cs mindezzel mit sem törődve, iiit az uj nevelőnő a háziasszony szaloniában és egy cs:pkekendöt hímezve, élményeit beszélte el. Heydennc asszony már két izben föltekintett varrógépe mellett ülve s a kisasszony csevegését félbeszakítva, intő hangon kérdezte tőle: — Miért csinálnak a gyerekek ilyen fülsiketítő lármát? Emma kisasszony a fejét sem billentve meg, felelte nyugodt hangon: — Igen, ma nagyon jókedvük van. És ezzel fölvette ismét elbeszélése fonalát, mintha kizártnak tartaná, hogy Iieydenné asszony más iránt is érdeklődik, mint az ő kalandjai iránt. Nem törődött azzai sem, amikor úrnője maga kelt föl a gép mellől, hogy utána nézzen a gyerekek dolgának. Nyugodtan üilve maradt és barátságosan kérdezte: — Bizonyára nem olyan rosszak? És amikor erre a kérdésre egy meglehetősen kelletlen választ kapott, továbbra is barátságos maradt, célozva a neveletlen gyermekre és aztán beszélt tovább saját dolgairól. — Igen, Emma egy igen különös leány volt! Semmi sem tudta kihozni a sodrából és mindig jókedvű volt. A két piros arcán a megelégedettségnek mindig olyan kifejezése ült, bogy olyanok voltak, mint két ropogós 'piros alma, amelybe az ember szeretne beleharapni. Szinte tehetetlen volt ve'le szemben barátságtalanul viselkedni, mert mindenkit lefegyverzett nyugodt mosolyával és ártatlan arckifejezésével. Sejtelme sem volt arról, 'hogy elégedetten is lehetne valaki. Gertrúd asszony restelte, hogy ő nem teljes mértékben volt megelégedve a nevelőnővel, amikor más mindenki tele volt dicsérettel. Amikor a fiatal; leányt szerződtette, azt hitte, hogy egy igénytelen leányt fogad házába, aki csöndes lényével a gyermekek nevelésének szenteli magát. Ám Emma kisasszonynak hivatása dolgában talált fölfogása egész más és sokkal sokoldalúbb volt. A gyermekek többnyire egyedül voltak, ő meg ott ült az asszony mellett és bizalmaskodott vele is, mint mindenütt. Ha este látogató jött, akkor korábban fektette le a gyermekeket és átvette miinden teketória nélkül Heyden asszonytól a háziasszonyi teendőket, ö olyan egyéni önállósággal szórakoztatta a vendégeket, mintha mindig úrinő lett volna. Ha az ő uraságát hivták meg valahová, természetesnek tartotta, hogy ez a meghívás neki is szól és már készen állott, amikor a többiek még bajlódtak a toalettel, Igy aztán tehetetlen volt otthon hagyni. Lám! Lám! Egy uj nevelőnőt nem kaptak, hozzájutottak azonban egy uj családtaghoz! Gertrúd asszony aggodalmas arccal mélyedt gondolataiba, hogy miként tehetne ezen helyzeten ;változtatni McVst már alig hallotta, hogy miket beszél laz Emma leányzó az élményeiről. Egyszerre aztán figyelmessé lett. A leány azokról a karácsonyi ajándékokról beszélt, amelyeket ő kapott. Ez azért volt aktuális, mert a karácsony éppen a küszöbön volt. Gertrúd asszonyt szinte megdöbbentette, hogy a nevelőnő milyen nagyértékü karácsonyi ajándékokat kapott: gyönyörű ruhaszövet, aranyóra, gyémántgyűrű, karperec, a végtelenségig. És finom módon egy-egy ötvenmárkás bankjegyet is becsúsztattak az ékszerdobozba. Ennek a leánynak tőkepénzesnek kellett lenni, ha csak egy kissé takarékos volt. Gertrúd asszony egy kissé elgondolkozott, hogy megmondja neki a véleményét erre a célzatos dicsekvésre: — Ezek igen szép és értékes ajándékok, amelyeket an kapott. Ámde, kedves kisaszszony, arra ne is gondoljon, hogy mi ilyen dolgokat adunk. Arra nekünk nincs pénzünk. — Ah Istenem! — kiáltott Emma tágra nyitott szemmel és lemondó kézmozdulattal. Csak nem hiszi nagyságos asszonyom, hogy én ilyesmire gondoltam? Mit törődök én vele, hogy az ajándék drága-e vagy olcsó-e? Én mindenért hálás vagyok, bármily kevés legyen is.