Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-13 / 136. szám

1 I, "••""•"- .' 1 ' "" ' ***** is rendkivül érdekes tudósításból kitűnik, hogy: 1. a Kossuth-párt egyesül Andrássyékkal és a néppárttal, 2. erről a tervről nem értesítették Justh Gyulát, akit fait accompli elé állítottak, 3. a Justh-párt megmaradt külön állásában. A helyzet tehát az uj pártalakulás után az lesz, hogy egy ellenzéki koalíció helyett két ellenzéki párt tesz, vagy precízebben a nagy ellenzéki pártnak is lesz egy kisebb ellenzéke. Mégis csak sikerül tehát a Justh-párt izolálása, ez a régi, kedves vesszőparipája Andrássy Gyula grófnak. A föntebbi információt módunkban van egyébként a magunk értesülésével kiegészíteni. Az uj „guvernementális" ellenzéki párt átveszi a koalíció leltárából: 1. a választójogi megállapodást és 2. a reparáció követelését. Címében óvakodik az uj párt a 67-től, programja azonban egészen 67-es lesz. A párt azonban még nem kész, csak az előkészítés stádiumában van. Remélik, hogy ü jövő hét derekán már megtarthatják az alakuló értekezletet. Szóval ez a helyzet, amikor az uj kormánynak programja is van, ellenben béke az nincs, annyira nincs, hogy az ellenzékiek fúzió nélkül veszekszenek — egymás körül. Hogy a kormánnyal való harcot ne is említsük. itdiiaBBiiuaBaaDaHBHBaEaasHaHaaRMsaaaBsaaaiBus^aax A Ház munkarendje. Egy újságíró kérdésére Beöthy Pál aMniiöik a Ház mun.kapro•gTiam,iáról ia ,következőket fedette: — A képviselőház még osáík inóhány n apiig1 marad agyiitt, Ibagy a. legsemlksélgiesehb javaslatokat letárgyalja- Aztán őszig hoszszabb szünet következik. DÉLMAGYARORSZAG ^•Bwaaillll ll»nw.a»Uili«aii rarXMmmnm Szegedi husiparosok mozgalma. — Ktildöttség a pénzügyi tanácsnál. — Mit kívánnak a közvágóhídon ? — (Saját tudósítónktól.) Megirtuk tegnap, hogy a rettentően elhanyagolt szegedi vágóhid tatarozását megkezdték. Elsősorban azokat a sürgős átalakítási munkálatokat végzik el, amikre a közgyűlés még 1911-ben 74,000 koronát szavazott meg s ehhez a belügyminiszter is hozzájárult. A vágóhíd mizériáival egyébként a tanács egyik legközelebbi ülésén foglalkozik majd a vágóhid felügyelőségének jelentése alapján, amely most készült el. Tegnapi cikkünkben már részletesen ismertettük a vágóhídon szükséges uj beruházásokat s azt is megemlítettük, hogy összesen körülbelül százezer koronába kerül a megrongálódott fölszerelések kijavítása és pótlása. Legjobban érzik a vágóhid botrányainak káros hatását a szegedi husiparosok. A szalonna, amit ők árusitanak, versenyképtelen, mert piszkos a vágóhid gépeitől s ez az oka, hogy a szegedi szalámigyárosok inkább Budapestről hozatják a szalonnát, mig a szegedi husiparosoknak a vágóhidról kikerült szalonnájuk a nyakukon marad. Általában: sem a tanács, sem ,a mérnökség nem törődött eddig a husiparosok érdekeivel, pedig a vágóhid jövedelmének tekintélyes részét ok szolgáltatják. A tanács azonban még csak arra. sem gondolt, hogy a husiparosoknak a vágóhídon készült áruit el ne lophassák. Rossz a kerítés, kitöredezett s éjjelenként szabadon járkálhatnak be a tolvajok, meg a kutyák a vá'góhidra. Mindezek a botrányok arra késztették a szegedi husiparosokat, hogy mozgalmat indítsanak a bajok megszüntetése érdekében. Most éppen kapóra jött ez is, mert a vágóhid alapos tatarozásával egyidejűleg méltányolni lehet, sőt kell is a husiparosok kívánságait. 1913. junius 13. Sok száz szegedi husiparos nevében ma délelőtt küldöttség járt Balogh Károly pénzügyi tanácsosnál. Pick Jenő, Paral Pál, Kovács Sándor és Szabó József vezették a küldöttséget és csatlakozott hozzájuk Priváry Ferenc, a vágóhid gépészeti felügyelője is, aki müsjza'ki véleményével megerősítette, hogy amit a husiparosok kivánnak, az mind nemcsak hogy szükséges, hanem már régen kötelessége lett volna a városnak megcsinálni. Először is arra kérte a küldöttség a pénzügyi tanácsost, hasson oda, hogy szalonnasózó és hűtő készülékeket állítsanak föl, hogy a szegedi szalonna is versenyképes lehessen. Másodszor kérték, hogy város a közvágóhidra gázvilágitást vezettessen. A vágóhídon ugyanis villanyvilágítás van, de csak délután öt óráig, ameddig az üzem tart. Télen azonban négy órakor már sötét van és a vágatások késő estig tartanak s a husiparosoknak késő estig dolguk van a vágóhídon. Kérték továbbá a pénzügyi tanácsost, hogy a város a már megszavazott 74000 koronából külön szobát rendezzen be a mesterek részére, ahol a vágóhídon kötött adásvételi üzleteket lebonyolíthatják. Kérték továbbá, hogy a vágóhidat betonkeritéssel vétesse körül a város, mert a fakerités már elrothadt és emiatt a tolvajok és kutyák minden akadály nélkül garázdálkodhatnak a vágóhidon s annál jobban, mert rendőri ellenőrzés egyáltalában nincs. Minthogy azonban a beton-kerités 7000 koronába kerül és nincs fölvéve a legsürgősebb átalakítási munkák közé, kérték a husiparosok, hogy azt egykét éven belül valósitsa meg a város. Kérték végül, hogy részben a husiparos városatyákhói, részben a műszaki személyzet vezető tagjaiból bizottság alakuljon, amelynek az legyen a föladata, hogy a vágóhidon szigorú ellenőrzést gyakoroljon. A vágóhid ügyeinek vezetése — hangsúlyozták, — egy kézbe legyen letéve, bízzák meg a vágóhídi felügyelőt, hogy a személyzet fölött egyedül ő rendelkezzék, biztosítsanak neki nagyobb hatáskört, a szabályrendeleteket, törvényeket és hatósági intézkedéseket ő hajtsa végre és őrködjön a rend s a fegyelem fölött. Ezekkel a kívánságokkal járult a husiparosok küldöttsége a pénzügyi tanácsos elé, aki kijelentette, hogy a husiparosok kívánságait annál is inkább érdemesnek tartja a szomjazik. Megisszuk, fizetünk és továbbállunk . . . — Ez természet dolga! Én nem tudok ugy gondolkozni, mint te . , . — Annál rosszabb, kedves barátom! Te visszásain fogod föl az életet s hogyha én hivatalfőnök volnék, az olyan tisztviselő soha sem lépne elő, akinek viszonya van. Veszedelmes példának tekinteném s azon volnék, hogy megszabaduljak tőle. — Köszönöm szépen. — Ezt csak ugy elvből mondom, anélkül, hogy meg akarnálak sérteni . , , Guichardnak egy kis időre volt szüksége. hogy ezt a szónoklatot megeméssze, azután igy szólt: —Ha neked elveid vannak, akkor figyelmeztetlek, hogy találkozót adtunk itt egymásnak Delphine-nel. Sőt még arra is számítottam, hogy mulattatni fogod, amig borotválkozni megyek. De hát inem akarlak zavarba hozni, azért fölmentelek . . . — Erre nincs szükség. Tudom, mi illeti meg a nőket. Végre is a te barátnőd és mig odavagy, szivesen maradok vele, annál is inkább, mert hiszen azt mondtad, hogy nagyon csinos. Nem volt már idejük további megbeszélésekre. Delphine megérkezett. Quichard bemutatta és rögtön el is szaladt a borbélyhoz. Néhány pillanatnyi hallgatás és szemlélődés után Lamichenak őszintén be kellett látnia, hogy Delphine olyan nő, aki mindenképen megérdemelte a figyelmet. Beszélgetni kezdtek. Lamiche a hivataláról, Delphine a maga állásáról. Azután Guichardról kezdtek beszélni. — Jó ember, — mondta Delphine, — egy kicsit talán könnyelmű, de hát ezek a legjobb emberek. Tökéletesség ugy sincs a világom . .. — ö ha nem volna olyan szórakozott és fejetlen, akkor sokkal jobb állása lehetne már. — De hiszen még fiatal, elérheti. — Hja! Annyi kitűnő ember van a velünk egykorúak között, hogy kevés hely maradt azok számára, akik nem komolyak. — ön megrémít engem! . . . Hiszen ő nagyon tehetséges, néki csak akarnia kell... — Bizonyára, még nincs minden elveszve. Éppen az imént beszéltem vele erről. Az a könnyelműsége, amint ön mondja, semmiesetre sem kelthet bizalmat, ő a bohém a hivatalnokok között és ez a két szó nem illik össze. És eltekintve mindettől, nem is adhat biztos nyugalmat egy asszonynak. Keveset keres. Milyen segitséget lehet tőle várni, ha arra esetleg szükség támad? Hiszen egy fillérnyi vagyona sincs. Micsoda kilátásokkal biztathat ő egy asszonyt? Nyomorúsággal, ha az állását elveszti, összehasonlítottuk egymás helyzetét. Én egész életemen át komoly voltam és rendszeretetemmel, szerény életmódommal tisztességes jóléthez juttatom. Ha valami szerencsétlenség ér, védve volnék, ha elveszteném az állásomat, jó híremnél fogva rögtön másikat kapnék. — Szegény Quichard . . . Tudja-e, hogy amit ön beszél, az éppenséggel nem örvendetes? — Istenem! Mit törődik ő azzal, ö olyan legény, aki csak futólagos érzésekre van berendezve; szereti a változatosságot. Én azonban megőriztem eddig a szabadságomat. És nem is adnám oda bárkinek. Vártam s most a véletlenség egészen váratlanul elébem hoz valakit, akivel az ember boldogan osztaná meg a sorsát . . . Nagyon jól értem Quichardnak önhöz való ragaszkodását. És irigylem a boldogságáért. De már kevésbé értem az ön vonzalmát. Virágárus leány jött arrafelé. Lamiche néhány rózsát vett és udvarias mozdulattal 'nyújtotta át Delphine-nek. — Szegény fiu, — mondotta halkan — nagyon meg vagyok lepve, nagyon el vagyok szomorodva . . . Egy hivatalban dolgoznak önök? — Igen, de én százhuszonöt frankkal keresek többet havonkint. — Ah! — felelte Delphine mosolyogva. Quichard mellettük termett, akárcsak a földből bujt volna elő. Bocsánatot kért, hogy olyan soká megvárakoztatta őket, néhány mentegető szót dünnyögött. De rögtön meg is nyugodott, látva elégült arcukat. Menni készültek. — Kedves Lamiche, köszönöm szeretetreméltóságodat. Viszontlátásra! . . . — Viszontlátásra ... És pedig itt. Holnap rajtam a sor és remélem, hogy őnagysága boldoggá tesz azzal, hogy eljön veled. Quichard kérdő pillantást vetett a mellette álló Delphinére. — Nagyon szivesen, uram, — felelte Delphine élénken, — nagyon örülök, hogy viszontláthatom önt.