Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-20 / 115. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRjSZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. i n ii n n II ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. - i/j y ,II ffwi u Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. Vadász államtitkár programbeszéde. Vasárnap délelőtt tiz órakor érkezett meg Vadász Lipót államtitkár több munkapárti képviselő kíséretében kerületébe, Nyírbátorba. Az érkezőket hatalmas és lelkes közönség várta a szépen földíszített állomáson. Nagy küldöttség élén Balogh Ferenc, a nyírbátori munkapárt elnöke üdvözölte a képviselőjelöltet. Ezután a jelölt és kísérete hosszú kocsisor élén bevonult a városba. A gyűlést a főtéren levő nagyvendéglő udvarán tartották. Mintegy kétezer választó gyűlt egybe a programbeszéd meghallgatására. Vadász Lipót néhány bevezető mondat után rátért arra a kérdésre, mi történt volna akkor, ha 1910-ben az ellenzék győz? Tegyük föl — úgymond — hogy az ellenzék kormányra jutva, megalkotja az önálló bankot. Használt volna-e az önálló magyar bank a magyar közgazdaságnak? Ha 1910-ben fölosztottuk volna a bank érckészletét, bizonyos, hogy az önálló magyar bank semmi körülmények között sem lett volna abban a helyzetben, hogy nagyarányú hitelt nyújtson. Hogy ennek, ami különben is súlyos viszonyaink között, milyen végzetes következménye lett volna, erről beszélni is felesleges. II. évfolyam 115. szám. Igy fest a valóságban, — folytatta Vadász — az önálló magyar bank jelszava. S ezért folyt a hosszú obstrukció, a melyet az ellenzék túlnyomó része is elitélt. Elég baj volt, hogy a munkapárt nem mindjárt a házszabályrevizión kezdte a munkáját. A bankvita után jött a véderőkérdés, ez a gennyedő seb a magyar nemzet testén, ez a nagy lázakkal és deliriummal járó nyavalya, amely elvitte a kemény Bánffyt, a népszerűségben fürösztött Szélit, a legjobb szándékú Khuent, elvitte Tiszát és persze, hogy elvitte a koaliciót is. De elvitt az ország idejéből vagy tiz évet, végzetes súrlódásokkal elportyázott űz keserves esztendőt. Elvitte a politikai megbízhatóságunkba vetett hitet; elvitte a külföld előtti tekintélyünk legértékesebb elemeit; elvitte a békét, a nyugalmat s hozott e helyett fegyelmetlenséget, durvaságot és gyűlöletet; hozta a politikai élet igen sok uj emberét, akik, mondjuk enyhén, legalább is könnyűek voltak. Végigsöpört a magyar politika ugarban maradt mezején a forgószél; ez fölkapta a gizgazt, vitte a magasba, hordta és szórta a szemetet. Aki finnyás volt, aki érzékeny volt, aki kimélte a szemeit attól a portól, elvonult, félreállott. A véderőkérdéssel — mondotta — le kellett számolni. Tudta mindenki, hogy Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Kedd, május 20. körülöttünk lázas fegyverkezés folyik és mi lábhoz tett fegyverrel néztük az obstrukciót. Le kellett törni az obstrukciót. Mert mi lett volna, ha nem alkotjuk meg a véderőreformot? Szinte bizonyos, hogy háború lett volna. Mi igenis számoltunk a háború veszedelmével — mondta az államtitkár. — — Most gondoljanak azokra a jelenetekre, amelyeknek a magyar parlament a múlt év nyarán szintere volt. S ma már bizonyos, hogy mi voltunk az előrelátók, akik talán a nemzet életét mentettük meg. Az a házszabály, amelyet a szónok terjesztett be, Andrássy Gyulát is kielégítette. Majd a választójogi reformról beszélt. A Kossuth-párt és az Andrássy-csoport ellene volt mindig a magyarországi jogkiterjesztésnek. Ezt mintha elfelejtették volna az emberek, mert a magyar politika közterét elárasztották a papendekliforradalmárok és az ad hoc véresre festett radikálisok, Az a választójog, amely ma törvény, lehet jó. lehet nem jó. De bizonyos, hogy a munkapárt ugy alkotta meg, hogy a magyar nemzet létérdekeit érintő kockázat legalább csökkent. Előbb próbáljuk ki az életben a választási törvényt, aztán meglátjuk, lehet-e előbbre menni. Gondoljunk a francia, orosz és német hadikéA kovács. Irta: Emilé Zola, Hatalmas alakú és erőteljes külsejű ember volt, a legnagyobb férfi az egész helységben. Arcát és karját a füst feketére marta. Óriás koponyáját tömött, torzonborz haj borította; acélkék, tiszta szeme olyan ártatlan jósággal tekintett a világba, akár a gyermek szeme. Hogyha kacagott, a hangja ugy dübörgött, mint a menydörgés és a lélegzet olyan hangosan áradt belőle, mint egy fujtató fúvójából. Hatvan éves volt. de erőben felülmúlt minden fiatal legényt és nagy, ötvenfontos kalapácsát, amelyet „kisasszony"nak nevezett, olyan erővel suhogtatta, hogy a sok szikra valósággal porzott. Egy évig laktam a kovácsnál és meggyógyultam. Beteg szívvel, elboruló agygyal, magammal és a világgal meghasonlottan menekültem el a városból, hogy békés, csöndes zugot keressek magamnak, ahol valahogy öszszeszedjem magam. Egy este az országút mentén csatangoltam, keresztül haladtam egy falun és amint tovább lépkedtem, a szabad mezőn, egy keresztútnál hirtelen a szemembe csapott a kovács tüzének fénye. Olyan élesen világított, mintha az ut kereszteződésnél, lángbaborult volna; és visszfényében a patakot szegélyező nyárfák fáklyamódra ragyogtak. És meszsziről, az esti csöndben ritmikusan dübörgött a kalapácsütések hangja. Megálltam a ínyitott ajtó előtt. A zaj zúgott körülöttem, mint a vihar, de engem föllelkesített a nehéz munka látása, amint néztem, hogy simítja és alakítja az emberi kéz a vörösen izzó vasat. Azon az őszi estén láttam először a kovácsomat. Ekevason dolgozott. Inge szétvetődött és erőteljes mellét födetlenül hagyta és amint a kalapácsot emelte és hatalmas lendülettel lezúdította, ugy emelkedtek és sülyedtek a bordái is, amelyek,oly masszív erővel álltak ki a testéből, mintha ércből volnának öntve. Szakadatlanul, pihenés nélkül dolgozott. A kalapács a levegőben szabályos kört irt le és a szikrák porzottak, ha zúgva lecsapott. A ,,kisasszony"-t táncolta a kovács, mig a fia, egy húszéves legény, a vörösen izzó vasat tartotta a fogóval és egy kisebb kalapácscsal csapkodta a vasat, egyszerre az apjávl. De a „kisasszony" hatalmas hangja itulbömbölte kisebb . társának tompa csöngését és ugy látszott, mintha bátorítaná társát, hogy a táncban ne lankadjon. Vérvörös láng ragyogta be a két dolgozó emberalakot és árnyékukat óriásra torzítva, oda festette a kovácsműhely hátsó falára. Lassan-lassan elhamvadt a tüz, a kovács abbahagyta a munkát és fölegyenesedett; homlokáról csurgott az izzadtság, de ő nem törülte le, mert a munkának folynia kellett tovább és a fia már mozgásba hozta a fújtatót. A kovácsműhely valahogy vonzott magához és ott akartam maradni, Véletlenül a házban, ép a kovácsműhely fölött, üresen állt egy szoba, kibéreltem hát és rögtön behurcolkodtam. Reggeli öt órakor keltett föl a gazdám kezdődő napi munkája. Zúgott és dörgött, hogy a ház megrengett bele, mintha egy óriás szörnyűséges kacagástól megrázkódi nék. I JESCHENI' TEAVAJ •• g I SS Bodánál kapható. S ^BBBBBBBBlRilBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBP