Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-09 / 82. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon . . . .305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 1§ fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca ft, Kfadóhivatalí-telefofl . .305. Kiadó telefonja .... 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 82. szám. Szerda, április 9. Andrássy politikája. Az emberi törekvések hiu voltát mi sem illusztrálhatná inkább, mint az Andrássy gróf esete, aki a kormány, sőt az udvar tulnagy hatalmának a korlátozását tűzte ki ujabban föladatául; aki mindig a közszabadságokért lelkesedett és fáradt; a ki mégis — szociálista szakszervezetek megrendszabályozása és a plurális választójog kigondolása és beterjesztése miatt, — belügyminiszter korában egy szikrával sem volt kevésbé gyűlölt Tisza Istvánnál és ép oly romantikus hangzású névre tett szert a munkások, szabadgondolkodók, szociológusok és radikálisok köreiben, akárcsak maga a , képviselőház igen tisztelt elnöke. Amiben Andrássy rendszere élesen szemközt áll Tisza István fölfogásával, az nagyjában a következő: Andrássy gróf valósággal retteg a közhatalom kiterjesztésétől. Sokalja az állam centralizált voltát oly országban, a melyben annyi széthúzó faj és különböző felekezet él. Sofcalja az állam erejét képviselő kormányhatalmat, holott Erdély rohamosan oláhosodik, a tótok cseh pénz és cseh kultura segítségével külön területté szervezkedni igyekeznek, Horvátország ban pedig olyan a helyzet, amely már e tartománynak a morális és érzésbeli elszakadásával egyértelmű. Fél a végrehajtó hatalom növekedésétől, — mert hátha idegen érdekek veszik majd hasznát, — holott a végrehajtó hatalom 67 óta megszakítás nélkül a nemzeti állam kiépítésében izzadt és fáradt; szörnyű nemzeti veszedelemnek tartaná gyarapítani a végrehajtó hatalom erejét és hatáskörét, holott neki sem lehet titok, hogy a magyar társadalom vagy oly gyönge, vagy oly egykedvű, hogy még nyelvünk, nemzeti érzésünk terjesztését — vagy legalább e munka jelentékeny részét — a végrehajtó hatalomnak kell magára vállalni. Andrássy gróf folyton az ellenzéki pártok hatalmi helyzetének a megjavításán töri a fejét, az örökös kompromiszszumok rendszerével. Az igazság pedig az, hogy nincs a világon parlament, a melyben a kisebbségnek oly kivételes helyzete volna, mint a mienknek volt csaknem tizenöt esztendő óta. A tizenöt év alatt sohasem felülről, hanem mindig alulról buktak meg a kormányok s egyetlenegyszer sem azért, mintha a saját pártjuk bizalmát elvesztették volna, hanem azért, mert kegyeit az ellenzék megvonta tőlük., Ha e tizenöt év alatt valamelyik miniszterről az ellenzék levette a kezét, sem a korona kegye, sem a korona ragaszkodása, sem esetleges népszerűségük, sem jellemük és képességeik fénye, semmi a világon meg nem tudta menteni őket a bukástól, néha a lassú tűzön elevenen való sütögetéstől, megesett, hogy a legszégyenteljesebb erkölcsi kivégzéstől; csak husz ellenzéki legény kellett, aki elhatározza vesztét és obstrukciót indítson ellene, akár az országra nézve legfontosabb javaslatánál. Élni szerető miniszterek nem is anynyira a többségnek, a közvéleménynek vagy királyunknak járták a kedvében, hanem a kisebbségnek. Mert irva volt, tiszteljed anyád és apád helyett nem is az ellenzéki pártok diszeit és vezéreit, nem is a veszedelmes szónoki és agitáló erőket, hanem a „vitarendezőket", hogy hosszú életű lehess a földön. Hogy ez a rendszer, ez az elviselhetetlen kisebbségi diktatúra mennyivel volt kisebb baj az Andrássy gróf által sürün emlegetett „pártabszolutizmus''nál, nem tudom megérteni. Azt azonban, hogy ez a rendszer, mily jellemeket lealacsonyító, önérzetet megőrlő, politikai gyávaságot terjesztő hatással volt közéletünk-re, — arról nem is szólva, mily élesen és brutálisan beleütközött a parlamenti élet alapelvébe, — azt talán nem is kell bővebben bizonyítani. Andrássy gróf helyzete ma az a „splendid isolation", amelyet valamikor Palmerston Angliára nézve a légii dvösebbnek tartott. Lehet, hogy jól érzi magát „ragyogó egyedülvalóságá"-ban s Add tovább! Irta : Charles Leslie. Jessie Dawes asszony Irene Smith kisásszonynak: „Kedves Irene-am! Szegény Arthur bácsi halálának a hire rendkivül fájdalmasan érintett. Vigasztal némileg az a tudat, hogy óráit fölviditotta a te jelenléted. Tudom, hogy te örökölöd minden vagyonát és mondhatom, hogy teljesen helyeslem Arthur választását. Nagyon okosan cselekedett, mikor 'téged magához vett és fölnevelt, ugy, mintha az édes leánya volnál és rád hagyta minden pénzét. De most, hogy szegény rokonunk elköltözött az élők közül, te, gyermekem, egészen egyedül maradtál. Egész szivemből sajnállak és arra kérlek, fogadd el meghívásomat, jöjj el hozzánk és tartsd a mi házunkat az otthonodnak egész addig, amig férjhez nem mész. Én a leányomnak foglak tekinteni és pótolni fogom nálad az anyai szeretetet és gondosságot, a melyet eddig nélkülöznöd kellett. A gyermekek csókoltatnak és türelmetlenül várják érkezésedet. Igaz barátnőd Jessie Dawes." Jessie Dawes asszony nővéréhez, Mary Kensington asszonynak. (Két hónappal később.) , „Szeretett Mary-m! Nagyon kérlek, hogy vedd Irene-t magadhoz egy darab időre. Valóban aranyos teremtés, a gyermekek rajongnak érte és én nagyon sajnálom, hogy el kell tőle válnom. Szavamra mondom, ennek a leánynak csak egy hibája van: túlságosan szép. Nem tudom, értesültél-e már arról a hallatlan dologról, hogy Arthur bácsi még életében elköltötte egész vagyonát és szegény Irene-re nem maradt egy krajcár sem. Amikor idehívtam őt, akkor azt hittem, hogy gazdag örökösnő és dacára { annak, hogy most ő foglalkozik a gyermekekkel, — Miss Sampsont már elküldtem •— nem merem őt tovább itt tartani, mert John a napokban hazaérkezik és itthon is marad. Az én fiacskám nagyon lobbanékony természetű és igazán bün volna tőlem, ha módot adnék neki arra, hogy belebolonduljon egy nagyon szép, de vagyontalan leányba. Ha a dolgok ugy álltak, amint én gondoltam, akkor természetesen nem lett volna semmi kifogásom ellene. A te fiad, kedves Mary, nyugodtabb vérmérsékletű, mint John, de meg különben is vőlegény, igy tehát Irene nálatok nem fog semmi bajt csinálni. Meglátod, mennyire használható ez a kedves .gyermek a háztartási munkákban. Talán sikerül is neked őt férjhez adnod. Szerény leány és elsőrangú feleség volna egy kisjövedelmű ember részére. Csókol szerető nővéred, Jessie." Mary Kensington asszony, barátnőjének, Gertrude Frontinbrass asszonynak: (Egy hónappal később.) „Kedves barátnőm! Nagy szívességet kérek tőled. Végy magadhoz egy darab időre egy kedves, bájos, húszéves leányt. Irene Smithnek hívják és boldogult Arthur bácsink nevelt leánya. Mindenki azt hitte, hogy gazdag örökösnő és most kiderült, hogy nincs a leánynak semmije. Eleinte örültem neki, mert nagyon szemig gazdagnak tartotta, azt hitte, hogy jó feleség volna a fia számára. De amint megtudta a valót, megkért engem, hogy vegyem magamhoz, mert nálam — miután Harry fiam amúgy is vőlegény — nem okozhat bajt. ileinte örültem neki, mert nagyon szerény és kellemes teremtés. De képzeld, kedvesem, Harry beiébőlondult és föl akarja bontani az eljegyzését. Szerencsére Irene nem lát/szik törődni Harry rajongásával. De mindenesetre azonnal távozni kell a házból, különben még fölbomlik ez az eljegyzés, melyet én — Isten a megmondhatója, milyen keservesen — hoztam össze. Te, kedvesem, akinek a gyermekei még kicsinyek, minden veszély nélkül magadhoz veheted. Nagyon jól el fog látni minden dolgot a gyermekek mellett és még tán majd sikerül is férjhez adnod őt. Kitűnő jó feleség